Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-13 / 216. szám

1986. szeptember 13., szombat 5 Szakmai képzés, távoktatás Es Z'térig ómban rendezték meg a felnőttoktatás első or­szágos konferenciáját. Elő­adások hangzottak el többek között a felnőtt­képzés helyzetéről, a válla­lati oktatás etikai kérdései­ről, a munka melletti szak­képzésről. Megyénket dr. Tóth László, a Pedagógiai Intézet vezetőhelyettese kép­viselte. öt kérdeztük a ta­pasztalatókról. — Mi tette szükségessé a konferencia összehívását? — Műveltebb és szakmai­lag is képzettebb emberekre van szükség. A felnőttokta­tás célja ezért egyrészt az alapképzés hiányosságainak pótlása, másrészt a társadal­mi igényeknek megfelelő átképzés és szakképzés. A következő években je­lentős munkaerővándorlások várhatók, annál a vállalat­nál, ahől tíznél több ember munkaereje szabadul fel, megnő a felnőttképzés, át­képzés szerepe. A munkahe­lyeknek és az iskoláknak a felnőttképzésben még job­ban együtt kell működniük. Nagy gond azonban, hogy ennek nincs országos irányí­tója. A Pedagógiai Intézet veze­tőhelyettese elmondta, töb­ben a skandináv országdk- ban már bevált távoktatási rendszert szorgalmazzák. Ez magába foglalja a szakmai jellegű oktatást, a humán ismereteket is. — A nagyobb vállalatok a jövőben lehetőséget kapnak arra, hogy önállóan oldják meg a szakmai képzést, fenntarthatna saját szakis­kolát is. Egy már van: a paksi atomerőmű saját kö­zépiskolában képezi a leen­dő munkásokat. Ezt szeret­nék a jövőben általánossá tenni. A felnőttoktatás vezetőinek megyei értekezletén október­ben napirendre kerül a té­ma: az országos konferencia ajánlásait és a megyei sajá­tosságokat egyaránt figye­lembe véve meghatározzák a követelményeket és a főbb célokat. Észak szelíd vadmadarai Fényes kék ég alatt, a skandináv időjárásban ritka szép augusztusi verőfényben sütkérezik a jellegzetes nor­vég táj: Laposok üde zöld rétjei, hegyek haragoszöld fenyvesei közül kopéiran szürkülő meredek sziklák, elszórtan épült vörös vagy fehér faházak veszik körül a jókora tavat. A vadmadarak és emberek ritkán tapasztalt együttélésiével találkoztam itt. A nagy kiterjedésű, fél­millió lakosú főváros külte­rületén fekszik ez az Ostens- jö nevű,, mintegy két kilo­méter hosszúságú keskeny tó. Amolyan nagy pihenő­hely, itt—ott parkosítva, pa­dokkal ellátva, az autóforga­lom kitiltva. Béke van itt, ahol most is számos sétáló, szemlélődő ember élvezi a nyugalmat. Ha csak a vizet nézem, hazai kép tűnik a szemem­be: a parton égerek, fűzbok- rok, a vázszegélyben gyéké­nyesek, sásmezők. Maga­sabbra emelve tekintetem, a meredek, sziklás hegyoldal­ban kapaszkodó fenyves lát­ványa ragad meg. Nemcsak a skandináv táj­jal és madaraival van itt derűs találkozásom, hanem — meglepő módon — somo­gyi emlékekkel is. Kalauzom dr. Borka László — évtize­dek óta Norvégia lakója — egykori kaposvári diák. Ta­nár és tanítvány éveikig együtt koptattuk az ősi gim­názium lépcsőit. Sok a ked­ves, közös emlék. Amíg a parton állva be­szélgetünk, három tőkés '.ré­ce — idehaza „vadkacsa” néven ismert kedvelt va­dászzsákmány — úszik a parthoz. Jelenlétünktől mit sem zavartatva, mellettünk a szárazföldre kapaszkodva csatlakoznak a néhány lé­péssel odébb, falkában pihe­nő fajtársaikhoz. Közvetlen a sétálóút mel­lett együtt szedegetnék a ten­gerről idevetődött ezüst si­rályok a tó gyékényeseit lakó vízi tyúkkal és annak négy fiókájával, mag a mindenütt ott szemtelenkedő szarkák két képviselőjével. Egy idősebb apáca lúd- családot etet a parton. Szép látvány a fehér arcú, feke­te-szürke sávos öreg madár. Hét fiókája még nem ilyen díszes, Igazi költőhelyük a sarki tájak sziklás folyóvöl­gyeiben van.. Az etetés látványa öttagú kanadai lúdcsoportot csal a vízről a parthoz. Hangos, ezüstös trombitáló hanggal kiérik az eledelt. A fekete nyakú, fehér „állkendőjű” madárfajt Észak-Amerikából telepítették be Skandináv iá­iba, (Norvégiában másutt is ilyen szelídnek mutatkozott. A Hardanger-fj'Ord mellett, a Sándvin-tónál is partra száll­tak és kezünkből vették el a kenyeret.) Ha gyanakodtam volna, hogy megszelídített ludak vannak a tavon, meggyőzött az ellenkezőjéről a követke­ző jelenet. „V” alakba ren­dezett nyári lúdcsapat ér­kezett magasan a tó fölé. Laza csoportra bomolva. ke­ringett a 18 madár egy ideig a víz fölött. Végre leeresz­kedtek és lassan kiúsztak arra a partszakaszra, ahol ugyancsak nyári ludakat ete­tett kenyérdarabokkal egy férfi. Ehhez a csapathoz csatlakozott egy- rendkívül ritka, Észak-Ameriika sarki tavairól származó vendég, a sarki lúd. Hófehér, csak a szárnyvégein fekete szegélyt viselő, nagy madár. • Egy másik ritkasággal is találkoztam itt. A szép, fe­kete-fehér fejd is zű indiai lóiddal. Ázsiai hazájából Svédországba telepítették. Onnan kóborolhatott ide, A nyílt vizen békés közel­ségben játszódnak a rriadár­élet jelenetei. Danka sirá­lyok és tőkés récék nagy létszámú, pihenő csapatai között feltűnően, sok fiókáit vezető búbos vöcsök úszkál. Két anyamadár hátán hor­dozza a kicsinyeit. Sűrű, kellemesen gyanta- szagú fenyőerdőben kapasz­kodunk fel a mi Gellért-he- gyünk magasságába a tó fö­lé. Egy szikla-kilátóról lete­kintünk az Östensjöre. Gyö­nyörű látvány. Itt fönn, kö­rülöttünk hatalmas erdei fe­nyők sötétje a közülük ki- villanó, számos fürtösbodza skarlátvörös termésfoljai- val. A túlparton égeresek zöldje, nyíresek fehérsége. Mögöttük sokemelet magas sziklafal, meredekre leayes- ve. Rajta hosszú, modern épületsori, a norvégek ked­velt Vörösbarna színére fest­ve. Lent a hosszan elnyúló, zöldesszürke víz. Fölötte és a habszerű, fehér gornoly- felhők alatt nagy villásfecs- kecsapat cikázik, ők már a délre vonuláshoz készülnek. Természetszerűleg felötlik a kérdés-: miért ilyen szelí­dek ezek a vadmadarak, köztük olyan fajok is, ame­lyek hazánkban messziről felriadnak az ember elől? Valószínűleg másféle, a kö­zép-európaitól némileg kü­lönböző emberi magatartás okozza a békés egymás mel­lett élést, amelyet nemcsak a-z Östensjönél, hanem Norvégia egyéb tájain is tapasztaltam. A norvég ember természet- közeiben igyekszik élni. Ál­talános a túrázás, a hétvégi kivonulás a természetbe. Nyáron autóval, csónakkal, télen sível. Így már gyer­mekkortól beléjük nevelődik a természet, a növények, ál­latok megbecsülése. Jó lenne, ha e kis nép példájából mi, magyarok is tanulnánk. dr. Marián Miklós nácsi vezetőin kívül ott volt dr. Horváth Sándor, a me­gyei páritbizöttság oszftáilyve­zetője, dr. Balassa Tibor, a megyéi tanács elnökhelyet­tese, Lengyel József csa­ládtagjai, köztük Lengyel Tatjana, a lánya, Vajda György művelődési miniszterhelyettes méltatta az író pályáját, harcos élet­útját, kimagasló irodalmi tevékenységét. — A szocialista magyar irodalom második nemzedé­kével indult. Kezdeti ex­presszionista verseiben a háború gyűlöletét és az al­kotó ember dicséretét fogal­mazta meg. Az ösztönös for­radalmárból a földalatti, há­borúellenes mozgalom isko­lája tudatos harcost nevelt — emlékezett életútjára a ml niszterhelyettes. Lengyel József alapító tag­ja volt a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság idején mozgalmi munkával váltotta föl a tollat, majd emigráció­ba kényszerült. Hosszú éve­ket töltött a Szovjetunióban, ahol két alkalommal is ©1- íté'lták, de kommunista hi­tét nem veszítette el. Rend­hagyó életművet hagyott maga után, melynek arany- fedezete a mű és a maga­tartás egysége. Csernák Árpád, a iCsiky Gergely Színház tagja azok­ból a Lengyel-írásokból ol­vasott föl^ amelyekben a szülőhelyről vallott az író. A múzeum előtt emelt téglafal ad hátteret Gera Katalin szobrászművész al­kotásának, mely Lengyel Jó­zsefet ábrázolja. Vajdia György beszéde végén lelep­lezte a bronzból készült portrét, majd az íróról el­nevezett múzeum felső eme­letén megnyitotta az emlék­szobát. A kiállítás anyagát az író kései éveiben osztozó Margittay Ilona bocsátotta a város rendelkezésére. Az emlékszoba egyik szeg­letének berendezése az író dolgozószobájának’1 hiangular tát idézi. Íróasztalán családi fényképalbuma, ruhája szeg­re akasztva, a könyvesszek­rényben kötetei sorakoznak. Kitüntetései megtöltenek egy vitrint. A sok elismerés, kö­zül néhány: Kossuth-díj, Munka Érdemrend, Tanács- köztársasági Emlékérem, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje. Kéziratok so­rakoznak egy másik vitrin­ben, színházi plakátok idézik drámai munkásságát. Délután a városi művelő­dési központban megkezdő­dött a tudományos üilés, me­lyet Jánovics Miklós, a Ma­gyar írók Szövetségének fő-, titkára nyitott meg. Lengyel József irodalmi munkássá­gának legfontosabb tanulsá­gait summázva a történe­lemmel együtt élő író port­réja rajzolódott ki a hallga­tóság előtt. Józsej Farkas az író németországi emigrációs éveit, itt kifejtett irodalmi tevékenységét elemezte. Laczkó András eddig föltá­ratlan dokumentumok be­mutatásával gazdagította az író isimert életútját. Pomo- gáts Béla megállapította hogy az újrakezdés 1955-től folytatást jelentett Lengyel József munkásságában. Ma­jor Ottó a Lengyel-naplóból azt a részt ismertette, mely­ben az író Szembesítés cí­mű művének megjelenteté­séről emlékezett meg. A no­vellista Lengyel Józsefet Bodri Ferenc mutatta be, végül Schmidt Józsej az oroszlányi Lengyel gimná­zium üdvözletét tolmácsolta. Az elhangzott előadásokat kötetben is megjelentetik. Horányi Barna „Csúcsformában" — reggelente Közeledvén szeptember elsejéhez, a nyárvégi nosz­talgikus hangvétel mellett időnként hangulatkeltő rek- lámszövegecske kíséretében tudtunkra adták, beindul a reggeli csúcs. S ha netán ezek után valaki azon medi­tált volna féllábbal a fürdő­szoba, másik féllel a regge­lizőasztal környékén, hogy „ugyan mi ebben az új, hi­szen így van ez, mióta csak rohan az egész család, ki ide, ki oda, Pistike most új­ból az iskolába is.” Nyájas hangon közölték vele, hogy a reggeli csúcs nem lesz más, mint egy pergő ritmusú, sók-sok rövid kis informá­ciót és még több kedvcsiná­ló zenét sugárzó műsor a Petőfi adón. Az a „kaján” Kossuth rá­dió-béli bemondó pedig nem átallotta időnként még azt is hozzátenni, hogy „nagyon sok sikert kíván a szerkesz­tőknek és bízik abban, hogy — s itt egy nagy sóhaj — megnyeri a fiatalság bizal­mát. Nálunk — és gondo­lom, ez másutt sem volt másképp — kamaszgyereke­im és reggelente borús han­gulatban landoló férjem, rá­kapcsolt a reggeli csúcsra. Aztán szabályos ritmushoz szokott gondolatainknak en­gedelmeskedve egymást kezdtük gyötörni: milyen lesz a holnapi időjárás s egyáltalán mi történik az országban-világban azon kí­vül. hogy a „Házibuli” cí­mű film az igazi vagy nem igazi jó film, s hogy az „ügyeletes” nyilatkozó ka- maszffiú érez-e önmarcango­ló lelkifurdalást amiatt, hogy íme: most ország-világ előtt kitudódik, miszerint ő való­jában gyakran nem mond igazat — lehet, hogy éppen most sem!... Félreértés ne essék, nem ama szándék ellen van ki­fogásunk, hogy utódaink ne csupán véres terroresemé­nyekről, protökoll-látogatá- sökról és névnapok etimoló­giai-történeti hátterét bon­colgató kommentárokról hallgassanak a napi robotba Indulás előtt. Kell az álmosságot legyőz­ni segítő kellemes muzsika, a pop világsztárjainak vér­pezsdítő, hangulatbahozó zenéje..., de ne így! Ne ilyen izzadságszagúan, ilyen discoszintű gügyögéssel, jó- pofáskodással elegyítve. Talán a pécsi rádió műso­rában hangzott el egy nyolc éves körüli kislány szájából — egy kicsit túlérettnek tű­nőén is, miszerint a gyerek­nek nem az hiányzik, hogy a felnőttvilág melléje gug­golva, kisiskolás módjára, oktassa, mit, hogyan. Tudom, nem könnyű megtalálni azt a hangnemet, stílust, mely- lyel tetszésüket megnyerjük. De talán nem is csupán ez a cél. Partnerünkké keli őket fogadnunk, a való vi­lág eseményeinek mégoly szürke, vagy véresen visz- szataszító útvesztőiben. Mert ha nem ezt tesszük, álságunk előbb-utóbb saját lábunk nyomába eredve ér tetten bennünket. Tegnap már nem a regge­li csúcsra sántákéivá keres­tem fél pár cipőmet, pedig gyermekeim nem váltak fel­nőtté az utóbbi két hétben, de nagykorúságuk mellett törve lándzsát, átkapcsoltak a Kossuth rádióra. 'Várnai Ágnes Múzeumi névadó Lengyel József emlékszoba nyílt Marcaliban Sok évtized után is isme­rős kép fogadta Lengyel Jó­zsefet somogyi szülőhelyén, Marcaliban. Évekkel ezelőtt ittjártakor találkozott a gyermekkori évekből őrzött, maradandó emlékeket idéző házaikkal, utcákkal, a gom­bai környezettel. Marcali emlékeit íróként is megörö­kítette. A szülőváros első­ként neki adományozta a díszpolgár címet. Akkor már nem vol.t kö2ítünk — csak műveiben —, de emléke az­óta sem halványult el a marcali emberekben. Lengyel József születésé­nek kilencvenedik évfordu­lója alkalmából tegnap őrá emlékeztek. Róla nevezték el a helytörténeti múzeumot, emlékszobát nyitottak az író személyes tárgyaiból, föl­avatták az intézmény előtt proitrészobrát és másodszor rendezték meg az életét és munkásságát kuta/tó iroda­lomtörténészek tudományos tanácskozását. A helytörténeti múzeum épülete előtt gyülekeztek Marcali lakói, hogy részesei lehessenek az ünnepségnek, melyen a város párt- és ta-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom