Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 205. szám Ara: 1,80 Ft 1986. szeptember 1., hétfő Az él iskolája Szeptember elseje. A nap­tári hó- és hétkezdet egybe­esésével iaz idén újra a ré­gebben jelképessé vált napra esett a tanévkezdet. Az a nap, amikor egy csapásra megváltozik a reggel nyolc óra előtti utcák képe. t)jon- nan vásárolt iskolaköpenyek kékje virít, hátitáskájukat ragyogó arccal cipelő első­sök, vászontarisznyájukat vagy diplomatatáskájukat hanyagul lóbáló kamaszok ballagnak az iskolák kapuja felé. Az első nap egy kicsit mindig ünnep, még azoknak is, akik egyébként szívesen halogatták volna eljöttét. Ilyenkor sok az élmény: rég látott barátok látják vi­szont egymást, s felidézik a fényképek vagy csupán aa emlékezet által őrzött vidám nyári napokat. Eszembe jut a sokat emle­getett diákbuzdító közhely i fiam, nem az iskolának, ha­nem magadnak, az életnek tanulsz. Annak idején keve­sen vettük ezt komolyan. Mindaddig, amig tehettük, Pedig mint a legtöbb szó­lam, ez is igaz, csak, mert olyan sokat hallja, senki sem gondolja végig. Megkoc­káztatom: nemcsak a diák, hanem néha a tanár sem. Magadnak tanulsz — mondja a pedagógus, és olykor meg­feledkezik arról, hogy diák egyéniségét, elérendő céljait figyelembe vegye. Nem akarom ezzel kétségbe vonni egy bizonyos szintű általános műveltség szüksé­gességét. Ezen belül azonban ki-ki másra fogékony, más irányban akarja fejleszteni képességeit. Természetes persze, hogy minden tanárnak a saját tárgya a legfontosabb, s ar­ra sem ideje, sem energiája, hogy több száz tanítványa érdeklődési irányát kitalálja. Mégis nagyobb egymásra fi­gyelésre, kölcsönös bizalomra lenne szükség. Arra, hogy a diák még idejében őszin­tén szólni merjen a tanárá­hoz, hogy gondjait, legalább az osztályfőnökével megosz- sza. De felelőssége van eb­ben a diákközösségnek is, hiszen ők gyakrabban talál­koznak, nyíltabban beszélget­nek. Bizonyára szóba kerül, ki milyen pályára készül, mi iránt érdeklődik, mivel van­nak gondjai. Ahhoz, hogy a bátortalanabbak, határozat­lanabbak céljai is időben körvonalazódjanak, a közös­ség megértő figyelmére és a tanárhoz fűződő demokrati­kus viszonyra egyaránt szük­ség van. Mindehhez jó ke­retet, lehetőséget nyújt a most életbe lépő oktatási törvény. Vagy vegyük a közhely másik fontos elemét: az éle­tet. A gyerek, a kamasz csak akkor készülhet rá cél­tudatosan, ha tudja, mi vár rá önálló élete során. Ha az iskola, a nevelő, és a szülő is segít eligazodni jele­nünk gazdasági, bel- és vi­lágpolitikai kérdéseinek szö­vevényében. Ha képet kap­hat, nemcsak a könyvekben leírt tananyagról, hanem napjaink valóságáról is. S az iskola akkor tölti be hi­vatását igazán jól, ha fel­építésével, működési mecha­nizmusával a „felnőttek tár­sadalmát” modellezi. Komolyan kell hát venni a közhely igazságát. Minden eddigi kornál fontosabb, hogy iskola és diák együtt keresse azt a lehetőséget: hogyan lehetnek a tanuló- évek az életre való felkészü­lés igazán hasznos esztendei. Tersztyánszky Krisztina „HÉTVÉGÉN A BÉKÉÉRT” Mentőautó Nicaraguának — Békevonat Szegeden Befejeződtek Pekingben a magyar—kínai tárgyalások Vasárnap folytatódott az Országos Béketainács „Hét­végén a békéért” elnevezés­sel megrendezett és szomba­ton kezdődött eseménysoroza­ta. Budapesten a Vörösmar­ty téren, valamint az ország több más településién válto­zatos programok várták ezen a napon is az érdeklő­dőket: .politikai fórumok, bé­kemozgalmi aktivisták talál­kozói Bánkon ifjsági béke- napot, Érden béke-tanévnyi­tót tartottak, Gödöllőn az ország amatőr békedalosai, Soproniban gyármekek, Száz­halombattán pedig a kisipa­rosok adtak egymásnak ran­devút a bókerend sövénye­ken. Mindenütt kulturális műsorok színesítették a prog­ramot. Az Országos Béketanács elsősorban azzal a szándék­kal hívta életre ezt a nagy­szabású — nemzetközi és magyarországi béke és szolidaritási akciókihoz is kapcsolódó — rendezvény­sorozatot, hogy felhívja a figyelmet: az emberek sokféle formában fejezhetik ki békevágyukat, ötleteiket, kezdeményezéseik támoga­tásra találnak, s a béke­mozgalom aktivistáinak se­gítségével meg is valósul­nak. A Vörösmarty téren reg­gelre betelt a békefal, há­romezer békére vágyó ember — közöttük tudós, egyházi személyiség, művész, külföldi békedelegáció képviselője, szocialistaibrigád-tag, gyes­en levő kismama, munkás, tanuló — írta alá a béke­plakátokat. Reich Károly Kossuth-díjas, kétszeres Mun'kácsy-díjas, kiváló mű­vész grafikus szakmai kézje­gyével, egy békegalambbal is ékesítette az aláírások gyűjteményét. A békehétvégére hazánk­ba érkezett görög, francia, japán, szovjet, NDK-bell, holland, osztrák, lengyel és csehszlovákiai békemozgalml képviselőik mindkét napon részt vettek a békehétvége eseményein: magyar béke- mozgalmi aktivistákkal, a békerendezvények iránt ér­deklődőkkel találkozva vé­leményt cseréltek a béke megőrzésének lehetőségeiről; egyúttal tárgyalásokat foly­tattak az OBT vezetőivel a koppenhágai béke-világ­kongresszus előkészítéséről, s ennek egyik fontos mo­mentumáról, a fegyverkezési verseny megállítását célzó ja­vaslatokról. Megismerkedtek a városok és települések ne­vezetességeivel is, a japán békeküldöttsóg tagja pedig békeoszlopot állított fel Bu­dapesten, Sopronban. (Folytatás a 2. oldalon.) Jegyzőkönyv aláírásával befejeződték a kínai és a magyar tervező szervek ve­zetői közötti tárgyalások. A jegyzőkönyvet Faluvégi La~ jós, a Minisztertanács elnök- helyettese, az Országos Terv­hivatal elnöke és Szung Ping, a kínai államtanács tagja, az Állami Tfervbizott- ság elnöke írta alá. Az aláírók egyetértettek abban, hogy jó lehetőségek vannak a gazdasági kapcso­latok további bővítésére, s mindkét ország vállalatai ér­deklődnek az együttműködés fejlesztése iránt. Ösztönözni fogják a termelővállalatok közötti közvetlen együttmű­Szeptemiber 1—5, között Bécsben kerül sor a II. hun­garológiai világkongresszus­ra, amelynek védnökei között van Lázár György minisz­terelnök és dr. Franz Vra­nitzky osztrák kancellár, Csehák Judit, a Miniszterta­A vártnál kevesebb ven­dég, alig egy hónapig tar­tó főiszezon, különösebb gond nélküli áruellátás az alap­vető élelmiszerekben — ez jellemezte nagy vonalaikban az idei balatoni idényt. Többek között ezt állapítot­ták meg a megye kereske­delmi és idegenforgalmi szakemberei. A gyorsmérleg a napokban készült el;-rész­letesen kitér e témakörben valamennyi fellelhető hiá­nyosságra, s nem feledkezik meg a kedvező változások rögzítéséről sem. Az idegenforgalom egyik legkényesebb pontja ' a ke­reskedelem, az ellátás meny- nyiségi és minőségi biztosí­tása. Erről az összegzés ké­szítői megállapították: alap­vető élelmiszerekből megfe­lelő az ellátás, kritikus volt azonban a sörkínálat, ame­lyet még az is csak részben enyhített, hogy időközben a Balaton Fűszért külföldi sörökkel próbálta ellensú­lyozni a hazai mennyiség ködés kiépítését, hogy ily módon bővüljenek a hosszú távú termelési kooperációk is. A Minisztertanács elnök- helyettese a kínai kormány több tagjával és gazdasági ve­zetőkkel tárgyalt Pekingben. Ezt követően Kuangtung tartomány és a tartomány­hoz tartozó sencseni külön­leges gazdasági övezet veze­tőivel folytatott megbeszélé­seket. Fogadta őt Csao Ce- jang miniszterelnök és Hu Csi~li, a ‘politikai bizottság tagja, a KB titkára. Fáluvégi Lajos és munkatársai elutaz­tak Pekingből. nácg elnökhelyettese vasár­nap Bécsbe utazott, ahol a magyar kormány képvisele­tében részt vesz a világkong­resszus megnyitóján. Kísé­retében van Rátkai Ferenc művelődési minisztert! elyet­szűkösségét. Még mindig ke­vésnek bizonyult a fóltartós tej, és nem volt elég a hosszabb ideig eltartható kenyér és több húskészít­mény sem. Javult viszont az ellenőrzés, aminek sajnos nem volt természetes foly­tatása, hogy ezzel egyidejű­leg javult volna az ellenőr­zött egységekben a fogyasz­tói érdekvédelem is. Az élelmiszer-keres'kede- lem működési feltételei or­szágosan is meglehetősen kedvezőtlenek, ennél is rosszabb a helyzet a me­gyében — a munkaerőhiány miatt. Ez érződött mind a szezonban, mind pedig az egész évben nyitva tartó Balaton-parti üzletekben. A megfelelő feltételek hiá­nyában igencsak nehéz vol­na magas színvonalú ellá­tásról gondoskodni. A vendéglátóiparban va­lamivel jobbnak mondható a helyzet. Az új üzemelte­tési forrnák elterjedése itt erőteljesebb volt s ez ked­vezően hatott a vállalati Magyar—kubai gazdasági tárgyalások Szombaton Havannában befejeződött a magyar—ku­bai gazdasági és műszaki— tudományos együttműködési bizottság elnökeinek találko­zója. A küldöttségeket Mar­jai József és Jósé Ramon Fernandez miniszterelnök­helyettesek vezették. A tárgyaláson értékelték a bizottság 1986. januári ülés­szaka. óta végzett munkát, a magyar—kubai gazdasági és műszaki—tudományos kap­csolatok, az 1986. évi áru­csere-forgalom, az 1986— 1989-es évekre a tervkoordi­nációs munkák helyzetét, egyeztették a soronlévő kö­zös teendőket. A tárgyalásokon részt vett Németh József, hazánk ha­vannai nagykövetségének ideiglenes Ügyvivője és Euclides Vázquez Candela, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Marjai József szombaton este visszaindult Budapestre, Elutazásakor a havannai re­pülőtéren Jósé Ramon Fer­nandez búcsúztatta. gazdálkodásra is. Gond volt azonban az olcsó étkezést biztosító egységek hiánya, s hogy a működési feltételeik közel sem egyenlőek, az ál­lami szövetkezeti, illet­ve a magánszférában. Az iparcikk-kereskede­lemben néhány tartós fo­gyasztási cikktől eltekintve — nemcsak megyei sajátos­ságként — nem jelentett gondot a kereslet kielégíté­se. összességében — állapítot­ták meg a megyei tanács gyorsmérleget készítő keres­kedelmi osztályának munka­társai — a kereskedelmi há­lózat fejlesztése csak köz­ponti támogatással oldható meg és ha a normatívaktól elférő szabályozást alkal- moznalk. Még mindig hiány­zik az érdekeltség az ető- és utószezon ellátásának biztosításához, és átfogó in­tézkedésre volna szükség a munkaerőhelyzet javításá­ra is. N. Zs. Számos hazai és nemzetközi béke és szolidaritási akcióhoz is kapcsolódó nagyszabású békefesztivált rendeztek Magyar- országon. Képünkön: a résztvevők békefelhívást írnak alá (MTI-fotó: Wéber Lajos felvétele — telefotó—KSj Csehák Judit Bécsbe utazott £nnyi év után Azon kapom magam borotválkozás közben, hogy nem figyelek cse­lekvésemre. Gondolataim állandóan elkalandoznak. Még szerencse, hogy nem Valami gyűlés közönségét gyarapítóm, hanem érettségi találkozóra megyek. Ezért van bennem a bizonytalan­ság. Jó ideje csak emlékeket idézek föl, próbálom megha­tározni, hogy miféle helyünk is lett nekünk, a hetvenes évek közepén végzetteknek. Összegyűjtöm rrtagamban, akikről biztosan tudom, hogy mire vitték, s előre örülök, hogy hírt hallok, bizonyára, a többiekről is. Hiszen így vagy úgy, de mindenki szem előtt van, az ország bárme­lyik szögletében él is. Téved, aki azt hiszi, hogy annyi év után kellemes ta­lálkozni. Valahol időközben elvesztődik a mércénk. Ta­nárjaink osztályozás rend­szerezése más generációt mér azóta, ifjabb nemzedé­kek képviselőiről mondják ki a véleményt: hányast ér- | nek képességeik. Talán emiatt van, hogy valamiféle bizonytalanság lesz úrrá raj­tunk, hiszen az érettségi ta­lálkozókon kötelező beszá­molókon azt vesszük észre, hogy korántsem úgy alakul­tak a dolgok, ahogy annak idején sejtettük. De mit is lehetett sejteni akkor? ... Nézem a képeket osztálykirándulások soroza­tai adják a gyűjteményt, mintha mindig kirándultunk volna. Pedig hát mennyi helyre nem mentünk el. Külföld például szóba sem jöhetett, igaz M. tanár úr jóvoltából a nagy magyar várak ismeretében nagy és komoly jártasságra tettünk szert. Talán a legelső évfolyam­hoz tartoztunk, amely már úgy növeszthettek hosszú hajat, hogy az igazgató és a tanárok sem szóltak miat­ta. Ma már mosolyogtatóan állunk a jáki templom előtt; párhuzamnadrágban a fiúk, banánszoknyás lányok öle­lik egymást, mintha csak sejtenék, hogy sok év utáni magunknak készülnek a fel­vételek. Tizennyolc eszten­dősek, arcukról hiányzik a festék — helyette mosoly van rajtuk, mint azoknak, akik jó éveket remélnek. Minden képhez tartozik egy történet, még ha meg­szépítve is, amit képzelet­ben kénytelenek voltunk ki­egészíteni, hogy kerek le­gyen és egész. Sajnálni lehet hát a férjeket és feleségeket, akik sűrűn összenéznek ha cgy-egy név vagy eset hal­latán nevetésre fakad az osztály. Ám nekik fogalmuk sincs, hogy miért érdekes a számunkra. Jelzi ez azt is, hogy új történetekbe kezd­tünk valamennyien, azok a légiek már csak emlékek­nek jók. Szokványos sorsokat élünk pedig, hogy hallom a beszá­molókat. Fiúknak katona­ság, aztán egyetemi, főisko­lai évek, állás, család, gye­rekek, lakás. Előfordult egy- egy válás is, ám mindez még az országos statisztika által meghatározott átlagon belül. Akkor hát olyan nemzedék lettünk, derékhad — akár­mennyire nem veszünk is tudomást róla — amelyik megállja a helyét. Ezt kér­dezgetjük még éjfél után is egymástól. A válaszadáshoz természetesen tudjuk, hogy újabb érettségi találkozók kellenek. Talán ötvenévesen többet tudunk — állapítjuk meg. Nemcsak a találkozás okoz izgalmat; elbúcsúzni is ne­héz az osztálytársaktól. Üj címeket egyeztetünk, bizto­sítjuk egymást, hogy régen abbamaradt kapcsolatokat folytatunk, hogy találkozunk rendszeresen. — Elszórakoztunk tíz évet — mondja János, aki csak látogatóba jár haza a szü­leihez, Kaposvárra, egyéb­ként a fővárosban él. (Még innen is el kell utazni nya­ranta mondjuk Párizsba — mondta az est folyamán.) Azért, mert messze vagyunk egymástól, nem tehetjük meg, hogy nem is tudunk egymásról — fakad ki. S megígérjük: nem hagy­juk, hogy szétmenjen a nemzedékünk. S hogy figye­lünk egymásba. Meg az idő­re, amely sokkal jobban körbefon bennünket, mint annak, idején, amikor még a tikitaki volt a divat, meg a sasson frizura. Varga István Rövid nyár, felhőkkel Gyorsmérleg a Balaton koroskodolmi ellátásáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom