Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-27 / 201. szám

2 Somogyi Néplap 1986. augusztus 27., szerda Csúcs­előkészítés Az el nem kötelezett or­szágok csúcsértekezletét elő­készítő szakértői tanácskozás kezdődött kedden a zimbab­wei fővárosiban. A szakértők kétnapos eszmecseréjét a kül ügyimi n is z terek konfe­renciája, majd jövő hétfő­től az állam- és kormány­fők egyhetes* értekezlete kö­veti. A Zimbabwe által előter­jesztett határozati javaslat 92 paragrafusa közül 40 Dél-Afrikával, a megszállt Namíbiával - és Angolával foglalkozik. A TASZSZ a zimbabwei televízióra hivatkozva kö­zölte: Radzsiv Gandhi indiai kormányfő, az el nem köte­lezettek mozgalmának soros elnöke üzenetben köszöntöt­te a jubileumi csúcsértekez­let résztvevőit. Rau lett a párt jelöltje A NÉMET SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KONGRESSZUSA Űrfegyverkezés Külön rakétaindító köz­pontot hoz létre a Pentagon a jövendő űrfegyverek haté­konyságának kipróbálására. A The Washington Post keddi jelentése szerint a központ a Csendes-óceán térségében., a Kwajalein atollon létesül és célja a2 lesz, hogy a gyakorlatban próbálja ki olyan fegyverek működését, amelyek a táma­dórakétákat pályájuk kö­zépső szakaszán semmisít­hetik meg. Hasonló 'közpon­tot létesítenek Üj-Mexikó- ban, a White Sands rakéta­kísérleti lőtéren — itt min­denekelőtt a támadórakéták­nak a pálya leszálló ágában történő megsemmisítésével akarnak kísérletezni. A két kísérleti központ létrehozá­sával az amerikai kormány­zat az űrfegyverek laborató­riumi fejlesztéséről áttér azok gyakorlati kipróbálásá­ra. A lap jelentése szerint az előrehaladottabb fejlesztési szakaszban levő „űrvédelmi” fegyverék csupán az Egye­sült Állatnak. hadászati tá- madórakétá'inak védelmére alkalmasak. Ez nincs össz­hangban Reagan elnök ko­rábbi ígéreteivel. A küldöttek megerősítették az elnökség javaslatát, hogy a kép közepén látható Johan­nes Rau legyen a párt kancellár jelöltje a j övő évi választásokon. (Telefotó — AP—MTI—KS) Johannes Rau, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje pártja fő feladatát a tömeges munka­nélküliség megszüntetésében, valamint a béke, a bizton­ság, a leszerelés és az eny­hülés előmozdításában jelöl­te ,meg- Az SPD elnökhe­lyettese, Észak-Ra jna-V eszí- fáiia tartomány miniszterel­nöke a nyugatnémet szoci­áldemokraták nürnbergi kongresszusán kedden el­hangzott referátumában meghirdette az SPD-nek azt a célját is, hogy az első helyre kerüljön az 1987. ja­nuári országos választásokon. Eh'hez azonban nézete sze­rint meg kell szerezni sok olyan állampolgárnak a bi­zalmát is, akik egyébként a jelenlegi kormánykoalíció pártjaira, a CDU/OSU-ra, il­letőleg a zöldek pártjára sza­vaznának. A többséget — mondotta — nem a CDU/ CSU-val és a zöldekkel va­ló koalíció útján kívánjuk elérni. Rau a szociáldemokraták kormányra jutásának eseté­re szociális-népjóléti terüle­Csernobil tanulságai Jóllehet a paksi atomerő­műnél— műszaki okok miatt, — a csernobilihez hasonló eset nem fordulhat elő, a szerencsétlenség okainak elemzése sok tapasztalattal szolgál a magyar szakembe­rek számára is. Erről beszélt az MTI tudósítójának Vajda György akadémikus, az Or­szágos Atomenergia-bizott­ság elnökhelyettese, aki a maigyar küldöttséget .vezeti a bécsi Szakértői konferencián. Az ötnapos tanácskozás — a csernobili szerencsétlenség tükrében — az atomtechnilka biztonságának kérdéseivel foglalkozik. Nagy jelentősé­ge van az emberi tényező­nek — mondotta Vajda akadémikus. — Csernobil — a szeren­csétlenség ellenére — sok, igen hasznos műszaki ta­pasztalattal szolgál a szak­emberek számára. A szovjet tudósok igen őszinte, tárgyi­lagos légkörben számolnak be a tanulságokról és készek válaszolni kollégáik kérdé­seire. Általában — a szeren­csétlenséget követőén is — erősödik a nemzetközi együtt­működés az atomtudomá­nyok területén. Mint isme­retes, a közelmúltban rövid idő alatt sikerült kidolgozni két nemzetközi szerződés tervezetét; ezek előírják mindenfajta — így katonai jellegű — nukleáris baleset jelentését, illetve a nemzet­közi segélynyújtást. Szovjet kollégáink egyéb­ként többek között azt is javasolják: Kelet és Nyugat tudósai fejlesszék ki együtt az atomerőművek új, minden korábbinál biztonságosabb nemzedékét — mondotta Vajda György akadémikus. Nyerőre Dél-Afrikáról Ha az Egyesült Államok nem alkalmaz gazdasági szankciókat Dél-Afrika ellen, az Afrika déli részén élő feketéknek a fegyveres küz­delmen kívül nem marad más választásuk — jelentet­te k,i Julius Nyerere, volt tanzániai elnök a The Wa­shington Post című lapnak adott nyilatkozatában. Az ország jelenlegi államfője, Ali Hassan Mwinyi ugyan­akkor sürgette, hogy Reagan amerikai elnök tegyen eleget a frontállamok vezetői ré­széről elhangzott felkérésnek és tegyen látogatást Afrika déli részén a valóságos hely­zet megismerésére". Nyerere leszögezte: az apartheid felszámolásához Dél-Afrikában két út vezet­het el. Az egyik a gazdasági szankciók alkalmazása a pretoriai rendszer ellen, a jmásik a fegyveres harc. Af­rika fekete lakossága az erő- szakmentes megoldást kí­vánja, ehhez azonban arra van szükség, hogy az Egye­sült Államok „mutasson pél­dát a nemzetek közösségé­nek” és léptessen életbe erő­teljes gazdasági szankciókat Dél-Afrika ellen. ten nagyobb, illetve egysége­sebb támogatást ígért a gyer­mekes családoknak és a rá­szorulók különböző kategó­riáinak, és kilátásba helyez­te az adóterhek igazságosabb elosztását. Johannes Rau előterjesz­tette az SPD-nék a nyugat­német ipari körökben már eddig is erősen bírált ener­getikai elképzeléséit. Ezek­nek lényege: fokozatos el­fordulás az atomenergia hasznosításától. A párt szor­galmazza az atomerőművek lépcsőzetes lezárását. Elő­ször azok az atomerőművek kerülnének sorra, amelyek az SPD szakértői szerint nem felelnek meg a legszigorúbb biztonsági követelmények­nek. Rau külpolitikai kérdések­ről szólva oly módon véli előmozdítani az NSZK nem­zetközi tekintélyének további növelését, ha az ország az Egyesült Államok változatlan szövetségeseként és barátja­ként egyenjogú partnerévé válik Washingtonnak. Az SPD — a nyugati szövetség részeként — mindenekelőtt az enyhülési politika máso­dik szakaszának elindításán kíván fáradozni. Ennék meg­felelően nemzetközi tevé­kenységének középpontjába állítja a béke és biztonság megszilárdítását, követeli a közép-európai atom- és ve­gyi fegyverek leszerelését, a hagyományos fegyverek ke­let—nyugati erőegyensúlyá­nak a lehető legalacsonyabb szinten való stabilitását, nem utolsósorban pedig a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok elmélyítését, a kulturális csere élénkítését. A Német Szociáldemokra­ta Párt (SPD) nürnbergi kongresszusán kedden a küldöttek megerősítették az SPD elnökségének azt a ha­tározatát, hogy az 1987 janu­ári választásokon Johannes Rau, az SPD elnökhelyette­se, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke lesz a párt hivatalos kancellárjelöltje. ORSZÁGOS KAMPÁNY A chilei polgári ellenzék pártjai hétfőn országos kam­pányt kezdtek annak érde­kében, hogy a katonai dik­tatúrát a szabad választások mielőbbi kiírására kénysze­rítsék. „Csak a választások megtartása mentheti meg Chilét a növekvő politikai erőszak veszélyétől” — hang­zik a 11 párt közös nyilat­kozatában. A választások kiírásáért indított kampány a chilei ellenzék megosztottságát is tükrözi. A polgári ellenzék vezetői — erőteljes amerikai nyomásra —• a diktatúra el­lenes harcban el akarják határolni magukat a balol­dali, kommunista erőktől és mereven elutasítják a balol­dalnak azt a tételét, hogy a Pinodhet-kormány eltávolí­tásáért folytatott küzdelem­ben szükség esetén á harc minden formáját alkalmazrri kell. Kínai—magyar üzleti kapcsolatok Kínában tárgyal — vezető pekingi politikusokkal, gaz­dasági szakemberekkel ,— Faluvégi .Lajos miniszterelnök- helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke. A megbeszé­lések középpontjában a kereskedelmi kapcsolatok fej­lesztése áll. Évtizedekig kuriózumnak számított, ha a kínai vásár­ló magyar áruhoz jutott Kí­nában vagy a magyar vevő a hazai boltokban vásárolt kínai árut. Esetleges volt az árucsere, alacsony szintű a forgalom. Azok a magyar vállalatok, amelyek valami­kor az ötvenes években elő­ször vetették meg lábukat a távol-keleti ország piacán, csak napjainkban kopogtat­nak ismét a „nyitottá” vált kínai kereskedelmi kapukon. Hajdani kapcsolatait újí­totta föl az elmúlt években a Rába művek, amely nem­rég , írt alá 45 millió svájci frank értékű, teherautók szállításáról s.zóló szerződést. Vagy a Tschnoimpex, amely szerszámgépeket értékesít — a legújabb ajánlattal együtt mintegy 320 millió forintér­tékben. Az Ikarus 500 buszt szállít Kínába, ebből 400-at úgy. hogy a járműveket az alkatrészekből kínai vállala­toknál szerelik össze. Feltű­nően bővült időközben a ha­zai üzletekben kapható kínai áruk választéka is. E talál­tamra kiválasztott, nagy ér­tékű üzletek is érzékeltetik, mekkora lendületet vettek újabban a magyar—kínai üz­leti kapcsolatok. Más kelet- európai szocialista országok is szinte a nulláról kiindul­va újítják föl napjainkban a Kínához fűződő kereskedel­mi szálakat és kétszámjegyű ütemben bővítik az árucserét az ígéretes kínai piacon. A szocialista országok az ötvenes évek végéig mégha tározó szerepet játszottak a kínai külkereskedelemben és az iparosítási program meg­valósításában. A szakítást követő két évtizedben mere­deken zuhant az árucsere. Kína részaránya ekkor pél­dául a Szovjetunió exportjá­ban elért 14,7 százalékról 0,3 százalékra zuhant a het­venes évek végére és hason­lóképpen rendkívül alacsony szintre esett vissza a koráb­bi 3—4 százalék körüli arány a kisebb kelet-európai or­szágok kivitelében is — Ma­gyarország esetében a 0,6 százalékos szintre. A kínai—magyar üzleti kapcsolatok szintje elmaradt más szocialista országok kí­nai árucseréjéhez képest is. A nyolcvanas évek elején 80 millió dollár értékű kínai, il­letve magyar áru cserélt gaz­dát a kétoldalú forgalom­ban, három-,, négyszer ki­sebb értékű termék, mint amennyit Kínával más ke- • let-európai szocialista ország, Lengyelország vagy az NDK forgalmazott. Kedd esti kommentárunk Veszélyes szemtanúk A chilei katonai rendőr­ség emberei ezúttal is raj­taütésszerűen érkeztek, és gyorsan távoztak. Ezúttal. nem körözött baloldaliakat, vagy sztrájkakciót hirdető szakszervezeti aktivistákat vittek magukkal, hanem az egyszerű szemtanúkat. Igaz, „veszélyeseket”: jelen vol­tak. amikor a július elejei legutóbbi országos tiltakozá­sok során egy katonai ala­kulat fegyveresei benzinnel leöntötték, majd brutális módon felgyújtották 18 éves lány rokonukat, s egy má­sik, sebeibe azóta ugyancsak belehalt fiatalt... A gyilkos tett olyan széles körű felhá­borodást keltett bel- és kül­földön egyaránt, hogy a chi­lei kormány kénytelen volt vizsgálatot indítani. Ám — régi módszer — ezután, kö­vetkezett a kényelmetlen ta­núk elhallgattatása, elhurco­lása. Az ehhez hasonló, komor hangvételű santiagói hírek korántsem okoznak manap­ság meglepetést. Az elége­detlenség terjedésével, a demokrácia helyreállításá­ért folytatott harc fokozódá­sával párhuzamosan válnak egyre erőszakosabbá a ható­ságok módszerei, s egyre fe­nyegetőbbé Pinochet nyilat­kozatai. Még olyan polgári sajtóorgánum, mint a tekin­télyes madridi El Pais is megállapítja, hogy a diktá­tor mind elszigeteltebbnek látszik, s mind önkényesebb lépéseket tesz. A chilei katonai rendszer eresztékeinek lazulása — mutatnak rá más megfigye­lők is — kétségkívül előre­haladt. Korai lenne ugyan azt állítani, hogy Pinochet elvesztette a hadsereg támo­gatását, s az is kétségtelen, hogy a belső megosztottság fékezi az ellenzék hatékony föllépését. Mégis lehetetlen szem clöl téveszteni a fe­szültség fokozatos növekedé­sét, az újabb rétegekre ki­terjedő nyugtalanságot. Leg­frissebb fejleményként e hét elején 11 ellenzéki pán kö­zös nyilatkozattal indított országos kampányt a vá­lasztások. mielőbbi kiírása, Pinochet eltávolítása érdeké­ben. A helyzet ingatag voltát a jelek szerint Washingtonban is tisztán látják. Sőt. az amerikai kormány bizonyos lépéseket is tett már a Pi­nochet utáni korszak előké­szítésére, pontosabban a je­lenlegi rendszer átmentésére — a diktátor személye nél­kül. Nemrég nyilvánosságra került dokumentumok sze­rint állítólag már konkrét s meglehetősen záros határidőt is kijelöltek a diktátor tá­vozására. A helyi hangulatot jól ismerő szakértők bizo­nyosra veszik, hogy a na­pokban esedékes újabb or­szágos tiltakozó nap tömeg- megmozdulásai ezt a bom­lási folyamatot tovább gyor­sítják. Elekes Éva A múlt évben egy sor szo­cialista ország — köztük Ma­gyarország is — hosszú táv-’ ra szóló megállapodást írt alá Kínával — ezek alapján a jövőben stabilabban fej­lődhet az áruforgailom. A hosszú távú megállapodás aláírása óta felélénkült a ma­gyar—fcínaii kereskedelmi, és gazdasági diplomáciai moz­gás. Faluvégi Lajos minisz­terelnök-helyettes mostani tárgyalásai is e hivatalos lá­togatások sorába illeszkednek és a megbeszéléseknek első­sorban az a célja, hogy tar­tós, szilárdabb együttműkö­dési formák valósuljanak meg a kétoldalú kapcsola­tokban. A múlt évben harminc­éves rekordot döntött a ki- _ nai—magyar áruforgalom, ' másfélszeresére bővült a megelőző évihez képest és több mint 200 millió dollá­ros szintet ért el. Ez a lát­ványos felfutás értelemszerű­en nem pusztán a rendezett kereskedelmi kapcsolatok ja­vára írható, szerepet játsza­nak benne a gazdasági kap­csolatok sajátosságai is. Az például, hogy a magyar kivi­tel döntő része gépipari ter­mék, vagyis Kína az esetek jelentős részében műszaki igényeinek megfelelő techno­lógiához, áruhoz jut. A kí­nai modernizációs program­ban különösen az utóbbi években a rekonstrukciós jellegű fejlesztések kapnak zöld utat, vagyis beindulhat többszáz olyan létesítmény rekonstrukciója, amely vala­mikor még kelet-európai közreműködéssel létesült. . Kínából mi is, más szo­cialista ország is főként nyersanyagokat, és jó minő­ségű fogyasztási cikkeket, textíliát, játékokat, sportsze­reket importál, ami lehetővé teszi számunkra a választék bővítését. A kínai ipar korszerűsíté­se, de a magyar ipar gaz­dasági megújhodása szem­pontjából is ígéretesek lehet­nek a korszerű •együttműkö­dési formáik. A cipőiparban, vagy a szerszámgápiparban máris fölvetődött, hogy pénzK ügyi és jövedelmezőségi meg­fontolásokból érdemes Kíná­ba telepíteni egyes hazai ipari tevékenységeket. A Technoimpex gépipari szer­ződése értelmében például magyar szakemberek pekin­gi, vuhani és sanghaji cir pőgyárakban állítanak föl gépeket ás képezik ki az it­teni munkásokat a berende­zések kezelésére. A szándé­kok szerint a „kínai—ma­gyar cipőkből” a magyar fo­gyasztóknak • is jut majd. Mellesleg a keresett magyar cipőipari gépek hídfőállást is kiépíthetnek Kínában, eljut­hatnak innen egyes délkelet- ázsiai országokba is. A ma­gyar vállalatok hosszú sora szövöget hasonló terveket, a Rába, az Ikarusz a motorok, hátsóhidak szállításáról, a helyi teherautó-összeszerelés­ről vagy a busz-összeszere­lési együttműködés kiszéle­sítéséről. Részt akarnak venni a kí­nai közlekedés, a szállítás, az infrastruktúra fejlesztése gyorsuló programjaiban — márpedig ezek a programok mind kínai dimenziójú fej­lesztési tervek. A Tungsram például, amely szintén har­minc évvel ezelőtt építette ki a kínai kapcsolatot, most, az új körülmények között, kész ismét csatlakozni a nagysza­bású kínai lámpa gyártási fejlesztési célokhoz. A szak­emberek úgy kalkulálnak, hogyha az 1 milliárd lakosú Kínában az évtized végéig csak 2 miUiárdra futtatják föl az izzólámpagyártást, eh­hez vagy 70 gépsort keli üzembe állítani és ezek mindegyike többmilliós üz­letet jelenthet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom