Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
8 Somogyi Néplap 1986. május 1., csütörtök V . I ' y, MiStó SÄlSiil IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS . . ........ •. J ÓZSEF ATTILA MÁJUS A rengő lomb virágban ég, és készül a gyümölcsre, a nyílt utcára lép a nép, hogy végzetéi betöltse. Iramlanak a bogarak, friss jelszavak röpülnek, S az aranyba vont ég alatt, — mert beköszönt az ünnep, — a szabadság sétára megy. Hős népe ágat lenget, s ő kézenfogva vezeti szép gyermekét, a rendet! (1935) SIMON ISTVÁN A munka azért készül Lehet-e munka végül valami kicsike piszok nélkül, mely kezedet nem keni be? Amit megfogsz, nem engedelmes, mert az is visszafog és dühében beszennyez; így áll hát a dolog. A munka azért készül, s tudja, ki nekilát, hogy épp általa szépül, tisztább lesz a világ. Hisz annak is azért van a keze annyiszor a fölmosófazékban, ki gangot mos, súrol. Ha félted tisztaságod, és magadat ezért mindenből kivágod, az életed mit ér? A tisztasághoz, látod, s azokhoz sincs közöd, kik szépítik a világot, s azoknál nem vagy te se több, kik kényeskedve húznak lábukra bármi híg sár ellen sárt papucsnak de tiszták, azt hiszik. Mohácsi Regős Ferenc rajza Szépen magyarul — szépen emberül Kondor Lajos rajza Most jutnak tizenhat közé... Minden héten nagy izgalommal nézzük a különböző sporteseményeket, hallgatjuk a közvetítéseket és a szakértői véleményeket. A nagy izgalmak között jó néhány nyelvhelyességi hiba is kerül a riporterek közvetítésébe, a szakemberek nyilatkozataiba. Nem ütközünk meg rajtuk, hiszen az ember felindult érzelmi állapotban nemigen szokott helyesen és jól fogalmazni. Egy gyakran visszatérő hibát mégis szóvá kell tennünk. Már csak azért is, mert a mindennapi beszédben is nagyon sokszor elkövetjük. Ez a hiba a névelők helytelen használata. A magyar nyelvnek egyik legérdekesebb jellemzője az a mód, ahogy a névelőket használja, ahogy a határozottságot és a határozatlanságot kifejezi velük. A névelők használata nagyon pontos és finom értelmi és stiláris hatásoknak lehet a forrása. Sajnos, a mindennapi beszédben nem sok gondot fordítanak rá az emberek, nem élnek a névelő adta lehetőséggel, vagy rosz- szul használják. Helyszűke miatt csak néhány fontosabb szabályra hívhatjuk fel az olvasók figyelmét. A következő mondatok hangzottak el a nyáron a közvetítésekben : „Most jutnak tizenhat közé”, „Döntőbe jut valószínűleg NDK és Szovjetunió”, „Lecserélte a Törőcsi- ket...” „ ... egy nehéz ellenfél lesz”... A határozott névelőt, az a vagy az szócskát akkor kell használnunk, ha nem főnévi szófajú szó főnévi szerepben áll. Az első mondat tehát helyesen így hangzik: „Mint jutnak a tizenhat közé”. Az efféle mondatokban: „Milyen lesz a ma művészete?”, „Nembánomra jön a bánom”, „Az öt után a hat következik”, a ma határozószót, a bánom igét és az öt és a hat számneveket éppen a névelő főne- vesíti. Az egyetlen egyszerű vagy összetett szóból álló, jelző néküli országnevek nem kapnak névelőt, a Szovjetunió és a több szóból álló országnevek — illetve a betűszóvá rövidített változatuk — mindig névelő- sek. „Döntőbe jut valószínűleg az NDK és a Szovjetunió” — a mondatnak ez a helyes formája. A jelző nélkül használt személynevek az igényesebb nyelvhasználatban általában névelő nélkül szokásosak. Tehát helyesen: „Lecserélte Törőcsi- ket...” A kevésbé választékos társalgási nyelvben nagyon terjed — Somogybán is — személynevek előtt a névelő használata. Igaz, a keresztnevek családias, illetőleg népies hangulatot kölcsönöz, mégis: az igényes köznyelv elkerüli. Utolsó példánkban fölösleges az egy határozatlan névelő használata. A magyar — ellentétben a némettel és más nyelvekkel — a főnévi állítmány elé nem teszi ki a határozatlan névelőt. „X. nehéz ellenfél lesz", és nem „ ... egy nehéz ellenfél lesz”. Aki szépen akar beszélni, vigyáz a névelők helyes használatára is. Bachát László Tengercseppek írói jegyietlapok A békegaílaimib az olaj ággal rendkívül szép, megragadó szimbólum, de az egyszerűsítésre mindig hajlamos iközgondólkodást mintha félrevezetné. A galambokat illetően is, a béke eszméjét illetően, is. Mert harcban állnak bizony a galambok is párjukért, a fészkükért, az élelmükért, a fennmaradásukért. Nem, öldöklő harc ez, nem pusztítják el egymást, még a náluk gyengébb madaraikat sem, de azért —amint Brekim írja róluk —: „... bármilyennek inkább nevezhetők, mint szelídeknek. Híres szelídségük csupán egyike az oly gyakori hamis természetleírások- nak.” A béke eszméjét is mintha ugyanígy túlegyszerűsítené a közgondolkodás: kéz a kézben, egy szófiámra dalolva menebeOni szélcsendes rózsa- kerteken át kizárólag ragyogó emberi jövő felé ... Holott valószínű, a békére is áll az, amit Brehm a galambokról mond: bármilyenek inkább nevezhető, mint szelídnek. Az ölelkező, nyugalmas, szélcsendes béke — hamis olajnyomat. Koreszmének, korparancsnak azzal válik igazzá, ha nem a küzdelmes harcok, csupán az öldöklő, a megsemmisítő, a fegyveres harcok kiiktatását ígérd az emberi történelemből. Figyelmet érdemel, hogy a közvéleménybe háborút programozni, az agyisejtékbe a kannibalizmust betáplálni, ma is a legkorszerűbb pro- pagiandaapparábusnak is csak a történelmileg kialakult, hagyományos módon lehetséges. Tízezer év óta miitsem változtak a kódolás atapel- vei. Aki a folyón túl lakik, megölöm; akinek más színű a bőre, megölöm; aki más nyelven szólítja az anyját, megölöm. S van ez még tovább is: áki nem engedelmeskedik, megölöm; akire a gazdám rámutat, megölöm; aki utamba kerül, megölöm. A kód jelrendszere ugyani az, de vigyázat, változnak az idők! Hajdan nyíltabban s őszintébben történt a fiatal nemzedékek megdolgozása; korunk e vonatkozásban is hozott újat. A hóhérképzés kényelmetlen őszintesége ma sem sérti a tisztes polgári közszemérmet; ma lehet milliókat békeszó tárnokkal trak- tálni — a modem tömeggyilkos fegyverek élő tartozékai akár zárt táborokban is ki- képezhetők. A mennyiségről itt is a minőségre tolódott át a hangsúly: a mennyiségi hóhérról a minőségire. A békés együttélés lehetőségeit még alig ízlelgeti a sókféleképp megosztott emberiség, és íme, jnáris fölraj- zolódiik a közeid jövő térképén a feljpanceilázhatatlan emberi köztulajdon, mely a közös létérdek kényszerével már nem is csupán békét, de azon. túL szövetséget együttműködést parancsol a népeknek : egyetemes közvagyonunk a levegő, az éltető víz — sőt a talaj, a szabad természet rombolása sem csupán bei ügy. Lám csak. Nem elég szabadulná cselédsarstól, prale- társorstál, nyomortól, nélkülözéstől, kizsákmányolástól. Méltó értékek, célok, tartalmas élet híján a szolgasor- bpl felszabadult emberből lehet akár rabszolga is: az unalom, az éOetundor, az alkohol, a züllés rabszolgája. Szociális kultúra, és a benne gyökerező erkölcsi tartás nélkül nemcsak elérhetetlen — végképp és örökre elérhetetlen — a szabadság. Meg sem közelíthető. A kiszolgáltatottság a legszívósabb emberi tenyészet az emberi társa dalmaíkfoan. Mint az áttételes rák, hiába operálgiatják, újra és újra továbbterjed a legváratlanabb — politikai, gazdasági, társadalmi — igen változatos formákban. És mire a tünetek jelentkeznek, már efilha- talmasodotit. Végiképp szabadulni tőle? Elérhetetlen Sankcsülagom. Fekete Gyula A MŰVÉSZET MUNKÁSAI Beszélgetés Simó Tiborral Művészet és szakszervezet? A köztudat elég nehezen tudja összeegyeztetni a kettőt, holott a művészet is emberi munka, mégpedig kemény. A művész is dolgozó ember, akár állásban van, akár úgynevezett szabadúszó. Ha munkahelye van (zenekari tag, zenetanár, népzenész, bűvész, színész stb.) magától értetődő, hogy épp olyan munkavállaló, mint akárki más; ha nincs munkahelye, csak munkája van (az alkotás), akkor is helyet foglal a társadalmi mun ka megos z t á sban. A szakszervezetek az idén februárban tartották XXV. kongresszusukat: a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége pedig 1985 decemberében tartotta kongresszusát, a tizediket. Erről a X. kongresszusról, s a művészek mai helyzetéről beszélgettünk Simó Tiborral, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárával. — A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége mint szakszervezet miben különbözik a többitől, milyen sajátosságai vannak? — Szövetségünk az egyetlen a tizenkilenc ágazati szakszervezet közül, amely szövetségi rendszerben működik. Ez a forma 1957-ben alakult ki. A miénk kis ßzakszervezet, tevékenységét tekintve nagyon sokrétű munkát fejt ki. Szervezeti felépítésében követi az ága- zait. a művészetek tagolódását, s így konkrétan tud azok sajátos gondjaival és törekvéseivel foglalkozni, érdekeik érdekében szót emelni. Szövetségünk az artistaművészek, a filmművészek és filmalkalmazottak, a képzőművészek, iparművészek és művészeti dolgozók, a Magyar Rádió dolgozóinak, a színházi, a televíziós dolgozók, s a zeneművészek szak- szervezetének egyesülése, így alkot egyetlen ágazati szakszervezetet. Ma hét szakmai szervezetet fogunk össze; egyetlen máshoz sem hasonlítható a miénk. S még egy sajátosság: több .demokratikus fórumunk van. hiszen külön-külön mind a hétnek saját választott elnöksége van, s úgy érzékeljük, nagy aktivitás jellemzi őket. S természetesen sajátos az a munka is, amit a mi szak- szervezeti tagjaink végeznek, a művészet. — Széles körű nemzetközi kapcsolataink vannak: tagja vagyunk a Zenészek Nemzetközi Szövetségének aitelnöke magyar), a Színészek Nemzetközi Szövetségének (végrehajtó bizottságában magyar résztvevővel), s az Audiovizuális Dolgozók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetségének. Autonóm szakszervezeti központok, nem szocialista és szoKondor Lajos rajza cialista országok egyaránt tagjai. Segítik egymás megismerését, szakmai tapasztalataik cseréjét. Érdekvédelmi munkát is végeznek — e kapcsolatunk révén terjeszthetjük ki az előadóművészi jogok érvényesülését Magyarországra. — Mennyire folytat országos munkát, országos érdek- védelmet a Művészeti Szak- szervezetek Szövetsége? — Tény, hogy művészeti életünk Budapest-centrikus. — A Magyarország egyik nemrégi számában azt olvastam, hogy színművészeink egyik fele a fővárosban él, a másik fele pedig vidéken. Egyenlő mértékben, de egyenlő feltételek között. — Nem. A vidéken élő színészeknek nehezebb az érvényesülés útja. A filmgyártás, a szinkron, a rádió a fővárosban működik. Ezért örülünk, hogy például a televíziónak már jó néhány esztendeje körzeti stúdiói vannak, s újabbat is terveznek: Miskolcon, Győrött. A helyi gazdák jó partnerek, de ha nyersen fogalmazunk, a színészek egyetlen érvényesülési módja az, ha Budapestre költöznek. De nem költözhet mindenki Pestre, másutt is kell a jó színész, muzsikus, festő ... — Sok tehát az egzisztenciális gond. A X. kongresz- szus panaszkongresszus volt? — Főtitkári összefoglalómban fölvetettem a kérdést: panasznapot tartottunk-e vagy nem. Akkor is elmondtam, hogy nem éreztem panasznapnak a kongresszust. Komoly gondokról esett ugyan szó, nem is kevésről, de nemcsak a bajokat mondták ki művészeink, hanem azt is megfogalmazták, mit akarnak tenni, célokat tűztek ki maguk elé. Nemcsak jogokat követeltek, felelősséget is vállaltak. Ám az bizonyos: nem sikerült a kongresszuson a bérek, a honoráriumok megnyugtató rendezéséről beszámolnunk, a művészeti beruházások, a korszerűsítések nem valósultak meg maradéktalanul. Tudomásul kell vennünk: azzal kell jobban gazdálkodnunk, amink van. A kultúrára szánt pénz kevesehb, mint amennyire szükség volna, ezért kérjük az állami költségvetés, a tanácsi támogatás emelését, a lakosság hozzájárulását. — Hogyan értsük a lakossági hozzájárulást? — Sokan úgy vélekednek: olyan időket élünk, amikor mindenért fizetni kell. Például azért a töménytelen italmennyiségért, amit elfogyaszt. De a kultúráért miért fizessen? Azt adja ingyen vagy majdnem ingyen az állam... Biz a vélekedés tarthatatlan! A színházak, a hangversenytermek helyára körül épp most folyik a vita (szabadárassá tegyük-e vaigy sem). Ma sokszor több szó esik gazdálkodási, mint művészeti kérdésekről. Mindenki keresi, hogyan lehet a bevételeket növelni, a kiadásokat faragni. S essék minél több szó az értékek létrehozásáról és terjesztéséről, létrehozóik nagyobb megbecsüléséről és támogatásáról. Én így értelmezem a korszerűsítést. A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége a X. kongresszussal megújult: friss vezetőségek, elnökségek, tisztviselők kezdik meg munkájukat. Most a kongresszus határozatainak a konkretizálása, kibontása van napirenden. Simó Tibor főtitkár elmondta, hogy például a művészek élet- és munkakörülményeit évről évre pontosan megvizsgálják a kongresszus intencióinak megfelelően. Ezzel egyetérthetünk. Szükség van rá, mert a művész is munkát végez — ő sem a társadalom fölött lebeg. F L.
