Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-30 / 126. szám
HA Jó reggelt! Somogyból A Magyar Rádió hajnali zenés műsora a Jó reggelt! ma Somogy megyéből ébreszti az országot. A Kossuth adón 4 óra 30 perctől 8 óráig jelentkező élő adásban többször kapcsolják Kaposvárt, Barcsot és Siófokot. A műsorkészítők eredeti szándékához képest egy kicsit kurtítani kellett a programon, mivel ma először — és egy hónapon át naponta — jelentkezik óránként a Mundiál- híradó. A Jó reggelt! keretében 4 óra 45 perckor párbeszédet hallanak Klenovics Imrével, a megyei pártbizottság első titkárával. Az 5 órakor jelentkező kiadásban szó lesz a somogyi mezőgazdaság helyzetéről, a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gondjairól és a balatoni vendéglátás szezon előtti készülődéséről. 5 óra 30 perckor az országos lapok szemléje után szemelvényeket hallanak a mai Somogyi Néplapból is. 6 órakor terítékre kerül a kaposvári telefonhelyzet, a Dráva hajózhatóvá tételének programja és interjút hallanak Gáti Istvánnal, Siófok tanácselnökével a város jelenéről, gondjairól, jövőjéről. 6 óra 33 perckor a lapszemlét, 6 óra 45 perckor pedig a párbeszédet ismétlik. A 7 órakor kezdődő 12 perces hírmagazinban Stadler József, a Somogyterv igazgatója a kaposvári belváros rekonstrukciójáról beszél; helyzetjelentést hallunk a barcsi, a berzencei és a gyékényesi határátkelőről, valamint kapcsolják a Mahart siófoki irányítóközpontját. 7 óra 30 perckor Brandtmüller István, a megyei tanács elnökhelyettese, Papp János, a kaposvári Városi Tanács elnöke és Németh Jenő, a Barcsi Városi Tanács elnöke mini fórum keretében válaszol a hallgatók levélben és telefonon föltett kérdéseire. Az adás idején a 12-193-as és 12-195-ös telefonszám hívható. A Somogyból jelentkező Jó reggelt! műsor riporterei: Barcson Hegedűs Péter, Siófokon Bálint Attila, Kaposvárott pedig,Forró Tamás. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 126. szám 1986. május 30., péntek Szovjet szakemberek irányítják a munkát Jó ütemben haladnak a Petőfi-adó építői MARCALI KÖZELÉBEN MÁR ÁLL A TORONY Marcali közelében épül az új 500 kiliowaittos adóállomás, amely 1987. január 1- jétöl a Petőfi rádió műsorát fogja sugározni. Az 1974-iben Genf ben megszületett nemzetközi megállapodások szerint van lehetőség a,z adóteljesítmény növelésére, s a marcali adó a Balaton szabadiban működő 135 kilowattos régi helyébe lép. Honfy Józseftől, a Magyar Poista központi műsorszóró osztályának főelőadójától kérdeztük: hogyan haliadnak Marcaliban a munkálatok? — Az építés befejeződött, tart az adóberendezések szerelése. A műszaki munkákkal is már 70 százalékban elkészültek a szerelők. Az adót a Szovjetunióban gyártották, szovjet szakembereik irányítják a munkát és a BHG Híradástechnikai Gyár emberei végzik a szerelést. Áll a 126 méter magas antennatorony is, úgyhogy mesziről látható már az adó, — Tartják a tervezett határidőt? — Természetesen. 1986 végén kész lesz az adó és 1987. január elsején, megkezdi a Petőfi műsorának sugárzását. Az új állomás személyzete is a helyszínen tartózkodik, figyelik a munkát és segítenek is a szerelésiben'. Ez régi postai módszer, ők fogják használni, üzemeltetni az adót, tehát már összeszereléskor megismerkednek vele. így a működtetés is jobban megy majd s az esetleges hibaelhárítás — amelyre reméljük mind kevesebbszer lesz szükség — szintén gyors lehet, hiszen a személyzet az utolsó szögig már az építés idején megismeri a munkahelyét, a munkaeszközét. — Hányán lesznek az adó kezelői ? — Harminchárom tagú lesz a személyzet. Jelenleg már kilenc család Marcaliban Iákik, egy új lakótelepen kaptak szolgálati lakást. összesen 15 lakásunk lesz ott, egy részükben ma még a szovjet szakemberek laknak. A szerelés tehát jó ütemű, úgyhogy bízhatunk benne: jövőre már egész Somogybán, és több dunántúli megyében középhullámon is tisztáin hallható lesz a Petőfi rádió műsora. Vándorévek tapsviharral MAGYAR MŰVÉSZEK KÜLFÖLDÖN Nagysikerű koncertet adott szerdán este a prágai Smetana teremben Kocsis Zoltán, aki a Liszt-év jegyében, a Prágai Tavasz elnevezésű rangos fesztivál keretében lépett föl. A műsor első két darabját, Liszt Magyar rapszódiáját és egy Schubert- dal átiratát a közönség még kissé hűvösen fogadta. Az áttörést a második rész hozta meg, amikor is a Vándorévek ciklusból játszott Kocsis Zoltán. A koncert végén a szűnni nem akaró üégriadó Bócs Jégveszélyt jelzett csütörtökön a radar képernyője a Bács-Kiskun megyei jégel- hárító rendszer dusmöki központjában. Nyomban riadóztatták a térség jégelhárító állomásait, s kiadták a tűz- pairancsot. Együttesen negyven speciális rakétát lőttek ki a jéghordozó zivatarfeltapsviiihar három ráadásra késztette a művészt. * * * Az ENSZ által meghirdetett békeév keretében Belgiumban május 26-tól 31-ig szocialista filmhetet rendeznek, amelynek során Brűsz- szel egyik belvárosi mozijában egymást követő esteken szocialista országokban készült filmek vannak műsoron. Szerdán este sikerrel mutatták be az Ideiglenes paradicsom című magyar filmet. Kiskunban hőikre. A beavatkozás eredményes volt: a felhők szétoszlattak, a jég olyan elosztásiban, s olyan apró darabokban hullott le, hogy nem okozott kánt. Április eleje óta ez volt a nyolcadik jégriadó Bács- Kiskun megyében. Költészet a legkisebbeknek Sok kisgyerek tapsolt tegnap délután a megyei könyvtárban a Helikon együttes „Ugye, zeng a szíved” című műsorának. A fővárosi előadóművészek mai magyar gyermekversekből adtak elő válogatást A bábrabló bábokból sokkal többet fal föl, -mint a hímekből.) A nőstények által lerakott peték mennyisége meghatározza a következő nemzedék egyedszáimát, így felszaporodhatnak a kártevő hernyóik, rovarok. A biológiai védekezésben tehát nagy szerepet vállalhatnak ezek a bogarak. Közép-európai faj, de ÉsizaikrAmerikába már a századi and u lón be te lepi tét ték — káros hernyók pusztítására. Somogy megyében is töhb lelőhelyét ismerjük: barcsi TVK, Marcali, zselici TVK. Itt tölgyesekben él. Védett faj, eszmei értéke 500 forint. Ábrahám Levente Sajnos napjainkban egyre ritkábban vehetünk szem- ügyre olyan hasznos bogarat, mint a.z arányos báb- rablót. Calosoma syeophan- ta). Termete 3 om, alapszíne acólikék, szárnyfedői zöldes és aranyos bíbor színiben csillognak, lábai feketék. Fatörzseken, ágiakon jól kúszik, kutat . hernyók után, mely fő tápláléka. Ezeket erős rágószájszervével szét- marcangolja. Bár nevét sem hazudtolja meg, mert a bábokat is legalább ennyire kedveli. Lárvája szintén ragadozó. Hihetetlenül gyorsan f e j'lőd ilk: két- húr om h ét alatt felnő. A bogár élete folyamán 700 hernyót is kiirt. Ennél sokkal különlegesebb, napjainkban is megmagyarázhatatlan tulajdonsága, hogy a nőstény lepkékké fejlődő TECHNIKA, SZABADIDŐ, SPORT A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége egy hétig tartó kiállítást nyitott meg tegnap Kaposváron a Helyőrségi Művelődési Otthonban, azzal a nem titkolt céfllal, hogy az általános iskolák tanulóival is megismertesse a szövetség szakágainak tevékenységét. Ahogy Szabó Béla ezredes. az MHSZ megyei titkára elmondta, a szövetségnek hét szakága felöleli a sok serdülő számára talán romantikusnak is látszó, de korántsem elérhetetlen, sportágként is űzhető tevékenységi formákat. így például a rádió- távirász, a búvárúszó, a modellező és a lövész szákág nemcsak jó időtöltés lehet, mélyebben megismerkedve a rejtelmekkel, eredményes teljesítményekre is sarkallhat. Példa erre sok országos, sőt Európa-bajnoki címmel dicsekedhető MHSZ-ver- senyző életútja; azoké. akik általános iskolás korukban kerültek szorosabb kapcsolatba a szövetséggel. Tarka sorok Sikeres élet — Egy szál rongyos nadrágban érkeztem Amerikába, és most van tízmillióm! — dicsekszik régi barátai körében egy távolbaszakadt hazánkfia. A társaságból valaki megszólal: — És mondd, öregem; mit kezdesz most tízmillió rongyos nadrággal ? Nagylelkűség — Szomszédasszony, kölcsönadná a partvisát? — Jaj, lelkem, az uram megtiltotta, hogy bármit is kölcsönadjak; de itt, nálunk használhatja ... Nem elveszett — Vigye, jóember, itt ez a nadrág. Elsőrangú minőség. Nézze: akár az új! — Hálásan köszönöm. Ellenben ... nem érdekelné önt véletlenül egy elsőrangú minőségű nadrág? Olcsón megszámítanám. Méltóztassék megtekinteni: akár az új. Élettapasztalat Az ifjú házaspár szöget készül beverni. A férj föláll egy hokedlire, kezébe veszi a kalapácsot. Az asszonyka adogatja a szöget. — Jaj, add csak vissza, amit most... tettem a tenyeredbe — szól fel a fiatalasszony. — Annak a másik oldalon van a feje. Az a szemközti falba való. Ülőképesség — Mondd, te miért ülsz? — kérdi a régi fogolytól a cellába belépő új társa. — Csak nem fogok állni három évig — feleli a régi. Ártalom — Miént döntött úgy, hogy Prágából átköltözik Pozsonyba? — Az orvosom azt javasolta, hogy változtassak szmogot. Tyúkok — Az ön idegbaja igen súlyos. Azt javaslom, pihenjen sokat, és feküdjön le a tyúkokkal! — De hónnyal, doktor úr? Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató