Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
8 Somogyi Néplap 1986. május 24., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS A festő 1926-ban Május 23-án ismét egy olyan évforduló volt, amelynél megálltunk és elgondolkoztunk Kaposvár naggyá vált szülöttéről. Híres emberekről az a szokás alakult ki a megemlékezésekben, hogy végigzsoloz. mázzuk az életút állomásait ahban a reményben, hogy abból adódik elő a magyarázat a titokra: Hogyan születik meg az érték? „A tehetséges ifjú elment egy híres iskolába, ott sokat tanult egy nagy mestertől, aztán elutazott még furcsa, idegen világokba, ahol addig nem is ismert dolgokat sajátított eL, és attól kezdve ontotta magából az új szépségeket.” — Ez a „világgá ment gyermek” me. séje érvényes Rippl-Rónaira is. Az emberi kiteljesedés legmegrázóbb meséje a szarvassá vált fiú esete: — Az álmodozó, hallgatag gyermek elhagyja a szülői ház biztonságát, s a világ vadonjában űzött szarvassá változik át. Azt tanítja a mese, hogy ha valaki bekapcsolódik a világ vérkeringésébe, azontúl másként fog látni, másként fog beszélni. — A modernnek nevezett festő, ha már belátta a viliág horizontját, másként lát, másként fest, mert más lesz az igaz, miután a világ nagy összefüggéseit megértette. Festmények esetében ki- ' alakult egy gyakorlat, amely. lyel a képben tárgyiasult szellemi értéket átvetítjük pénzbeli értékviszonyra. A lemérhető mesteri tudás, a nagyszabású elképzelés ábrázolása megkapó részletfinomságokkal — ebből napi, vagy hónapbéri kalkulációval kijön egy pénzösszeg. Ezzel a módszerrel akkor kezdődnek a problémák, amikor a modern művészek alkotásai előtt állunk. Rippl-Rónai József volt a modem szellem úttörője a magyar képzőművészetben. Nálunk ő szolgáltatott először esetet arra, hogy a művészi érték változása óriási zűrzavarral jár. Egyrészt a régi értékek elvesztése miatti fájdalom, másrészt az újakkal szembeni értetlenség tornyosul fel. Sok- sok év távlatából ma már tudjuk, hogy nem minden újszerű dolog képvisel! értéket. Olyanok is válnak a divat hóbortosává, akik nem tudják mibe merészkedtek bele. Rippl-Rónai képei minden próbát kiálltak már olyany- nyira, hogy értékpapírként is funkcionálnak és hamisítják őket. Pedig álljunk csak meg képei előtt, s gondolkozzunk, hogy az ő esetében végülis melyek azok az újszerű, modern szellemi értékek, amelyekre oly mohón rávetette magát korunk áru- és árképző falánksága. A Rippl-képek a városi ember, a századeleji békés évek polgárának örömét, bánatát, lakókörnyékét mutatják. Korábban nem volt festő, aki ennék a rétegnek az életstílusára ráhangolódott volna. Mint minden életvitelnek, a századeleji világnak is volt stílusa, zamata. Ez esetben a stílust meg kellett találni. Mindig történtek a festészetben melléfogások, amikor úgy érezzük, a kép felszínes hatású marad., nem őszinte, bár tetszetősnek mondható. A jó művészek nem csalnak, s a,z igaz ember csalhatatlan. A kettejük kapcsolatában válik hitelessé a mű, a kettejük egymásra- talllálásalkor csiszolódik ki az új stílus. Ha ráadásul nem két emberről van szó itt, hanem az egész társadalomról, vagy a kor embereiről, akkor 125 ÉVE SZÜLETETT RIPPL-RÓNAI JÓZSEF az új stílus egyetemessé vált. Rippl-Rónait 1890 körül Franciaországban egy ilyen teremtő, alkotó láz ragadta el mesterétől, Munkácsytól. Egy skót festőbarátja, Knowles nyitotta fel a szemét. Az emberi és festői igazzáválás alapján egy csapatnyi barátra lelt, akik magukat „Natasának, prófétáknak neminólógiával nevén nevezve „impresszionizmus utáni” — posztimpresszionista, de ha a divatos vonalvezetés szempontjából keressük a nevét, az a szecesszió. Egyes művei impresszionisztikusak, mások súrolják a szimbolizmust. Mivel nem egyértelmű így a névadás, legpontosabb a Rippl-Rónai stílusa. A nagy művészeknek ez dukál. Talán egy magyar festő sem épült be oly nagy mértékben képvilágával a hazai köztudatba, mint Rippl-Rónai. A 125 éves évfordulóra a Magyar Televízió dokumentumfilmet állított össze. A kamera főbb beállításai a Ró- ma-hegyi Emlékmúzeumban történtek. Horváth János Apám és Piacsck bácsi vörösbor mellett (1907) . ...... ... : . Lazarinc a tükör előtt (1902) A roma-hegyi villa parkjában 1911-ben vezték. Ez nem túlzás. Az őszinteség! alapon történő feltárulkozásnak prófétai hevülete van. A mesterük Gauguin volt. A stílusuk neve: új művészet. No de milyen jogon csináltak ők új művészetet? — Ügy vélték, hogy egy sajátságos emberi romlottság az, önérzet és öntudat hiánya ha érzelmeiket, indulataikat, szorongásaikat a művészetben közölheietle- nül hagynak, mondjuk fennköltséggel vaigy szemérmességgel indokolva. Az önkifejezési vágy szülte a stílust, amely bizonyos határokat is szabott egyben, de mindenképpen tágította a művészetet. Rippl-Rónai, amikor visz. szatért Kaposvárra, a magyar festészetnek nyitotta meg a Párizsban született művészi szabadságot. Nem* a téma kiválasztásában kell értenünk a szabadságot, hanem az ábrázolás modorában. A festménynek is lehet művészileg hiteles formában mindazon emberi tartása, amely csak létezik. Ügy, mint fi- nomkodóan arisztokratikus, fellengzősjen távólbatekintő, idegesítően kicsinyes, polgá- rian elegáns, népiesen vaskos és így tovább. A társasági életben bármilyen modorváltás megütközést kelt. Ez történt a kiállítószalönokban. Az egészséges érzelmű polgár megjelent Rippl-Rónai képein', mellőzve az uraskodás gesztusait, az előnyös lát- szatkéltés dölyfét. Nem csak megjelent, de kitárulkozott is. Hallatlan szeméremsértésnek számított. Ne azt gondoljuk, hogy a pikáns és intim témák távalálltak a századeleji műcsarnoki festészettől! De a „megfelelő” finomkodó modorban, utalásszerűén csinálták. A modern stílus pedig szán" dékosan egyszerűsítő, tömör, élénk színezetű és lényegre- tapintó. Alkalmasint forradalmi magatartásnak számított. Móricz Zsigmond kiére- te ezt a hangvételt Rippl-Ro- nai képeiből, mint lehetőséget. Ady Endre szinte ujjongott érte. Amikor Kaposvár európai jelentőségű szülöttének művészi értékei után kutatunk, eljutunk a stílushoz, a modorhoz. A korabeli viszonyok tükrében látható egy aktuális szerep, a megújítóé. amelyet nem lehetne egyébként leolvasni a képekről. A formastílus tehát az érték kulcsa: a kor látásmódja. Ebben manifesztálódtak időtálló emberi igazságok. A mai tér. Á roma-hegyi festő emlékezete Kaposvár legszebb pontján, a Róma-hegy tetején áll a „bádogbuzogányos kastély”, ahol modern magyar pilktú- ránk egyik kiválósága, Rippl- Rónai József lakott. Egykori otthona, ma emlékmúzeum. Többholdas kertje, műterme, az egyemeletes kúria berendezésének minden darabja életének tanúja volt, s gyakran szerepel képein is. Fes- tőállványa, ecsetje, palettája, fogasra akasztott, széieska- rimájú szürke kalapja úgy fogadja a látogatót, mintha éppen a parikba ment volna egy kis sétára. Kaposvárott született, oda vágyott vissza Párizsból, de nagy sikerei idején a fővárosi élet zajából is. Itt tért örök nyugovóra 66 éves korában. 125 évvel ezelőtt, 1861. május 23-án született. Eleinte gyógyszerésznek készült, de pályamódosítással művészi elhivatottságának tudatában Münchenbe utazott tanulni a festőakadémián. A művészet központja abban az időben már Párizs volt, ezért 1887-ben odaköltözött. A dicsősége tetőpontján álló, világhírű magyar mesterhez, Piacsek bácsi babákkal Munkácsy Mihályhoz kopogtatott be. akiinél két évig dolgozott. Művészi becsvágya azonban csakhamar tovább vitte. A pezsgő kiállítási életben megismerkedett a korabeli francia festők törekvéseivel. Maurice Denis, Bonnard Vuillard, Sérusier egy bretagnei falucskában, Pont Avenban új, merészen kolorista mozgalmat hozott létre, mely a századvég fontos irányzataként a Próféták elnevezéssel vonult be a művészettörténetbe. Rippl-Rónai és francia barátja, a későbbi világhírű szobrász Maillol csatlakozott hozzájuk. A fiatal festők képeiken — Gauguin ösztönzésére — a körvonalnak és a tiszta, árnyalatién színeknek juttatták a főszerepet. Az atmoszférikus hatásokat az impresszionistákkal ellentétben teljesen elhanyagolták. Műveik ezért síkszerűek, igen dekoratívak. Munkácsy e törekvésekkel nem tudott egyetérteni, ezért Rippl-Rónai a nélkülözéseket vállalva indult új útjára. Első új stílusú képe, a Nő fehérpettyes ruhában még sötét színekkel festett, de a körvonal szerepét hangsúlyozva egy síkba komponált. A mellérendelési elvet alkalmazta minden képén, az arc, az alak, a háttér egyaránt fontos volt számára. Neuilly-ibe költözött, itt festette első főművét, a „fekete képek” sorozatát. Mint naplójában írta: „nem mintha feketének láttam volna a dolgokat, hanem, mert a feketéből kiindullva akartam azokat megfesteni. A fekete és a szürke szín akikor nagyon érdekéit.” A sorozat legismertebb darabjai az Ágyban fekvő nő (1891) és a Kalitkás nő (1892). 1891-ben festett öreganyám című képe (ma a Magyar Nemzeti Galéria kincse) még Gauguin ritkaságszámba menő elismerését is kivívta. Képein legtöbbször családját és baráti körének tagjait ábrázolta otthonában. „ ... az intim élet adta az inspirációkat. A család, a rokonság, az ismerősök szokásait, életét figyeltem meg. Kisvárosi alakok, típusok érdekeltek. Ezeket festettem a társadalom minden rétegéből.” A XX. század első évtizedében képeinek legjellemzőbb témája az in erieur. A kisvárosi életképeken látszólag nem történik semmi. A főtéma a századvégi kisvárosi élet nyugalma a végtelenbe nyúló délutánokkal, az ünnepekkel, az emlékeiken merengő asszonyokkal, édesanyjával, feleségével és néhány közeli jóbaráttal, például Piacsek bácsival. Sokat és gyorsan festett. „Én az egyszerre festés szépségében és erejében teljesen bízom ... az így készült kép festésmódja emlékeztet a virágra, vagy a gyümölcsre, melyen még rajta van a hamva.” Párizsból hazatérte után kedélyviiága teljesen megváltozott, palettája kivilágosodott, a hazai táj színeivel telítődött. 1906-os kiállítása példátlan sikert hozott, a festészet fejedelmeként ünnepelték. Ekkor vásárolta meg a Róma-villát is. Sikersorozata haláláig tartott, és ma is teljében van. Stílusa változott, színei áttüzesedtek. Képei igen dekoratívak, stilizáltak, raffinált, korábban nagy feltűnést keltő színakkordokkal. Az alakokat markáns kontúr öleli körül. Az élénk, töretlen sárgákat, pirosaikat, kékeket, zöldeket nagy, csaknem egy négyzetcentiméteres foltokban rakta egymás mellé. Ezáltal dekoratív síkkompozíciókat hozott létre, melyek a magyar szecesszió főművei: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (1907), Párizsi interieur (1910), Interieur zöld 'záros- székkel (1910), Lazarine és Anella (1910), Petrovich Elek és Meller Simon (1910). A párizsi korszak tompított hangját telt, hangos, derű váltotta fél. melyre élénk visszahatás utolsó korszakának finom pasztellszínekkel festett sorozata. Általában nőket ábrázolt rajtuk, pikáns élveteg arcokkal — mint naplójában írta: arcképek „érdekes életű és még érdekesebb kinézésű asszonyokról és lányokról”. Sokat szerepel rajtuk Bányai Zor- ka, a kis színésznő, utolsó múzsája is. Művész- és író- bairátjairóí, Móricz Zsig- mondról, Babits Mihályról és Szabó Lőrincről készített megrázó erejű arcképeit is ezidöben festette. Hattyúdalai, késői önarcképei, a Pirossapkás önarckép (1924) és a víziószerű Utolsó önarckép (1924) a sikerek és ünneplés elleniére is fáradt öregemberként mutatják, mélyen ülő szemében keserű élettapasztalattal. Brestyánszky Ilona
