Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
6 Somogyi Néplap 1986. május 24., szombat GYERMEKEKNEK Gyermekrajzok — gyermekvágyak A gyerekek elmélyüliten rajzolnak. Házakat, utcasorokat, útkereszteződést, autót és villamost. Lerombolt házaikat, fegyveres alakokat, tanlkot és repülőt. A másik rajzon újjáépülő házak láthatók. Azt rajzolják, festik, térbelli viszonyokat, vonalakkal, formákkal, színekkel jellemezni tudja a jó vagy a gonosz „szereplőket”. De rajzolni tud már a másfél, kétéves gyerek is, ha papírt, C2- ruzát adunk a kezébe. Előbb csak azt érzékeli, hogy a ceruza nyomot hagyott a papíron, aztán már élvezi a játékot, a szabálytalan irkafirkát, az „alkotást”. A gyerekek örömüket lelik a rajzolásban. Ezért is működik egész sor iskolában, művelődési házban, múzeumban gyermekrajz-szak- kör. Az egyikben mesét illusztrálnak. a másikban gyurmát formáznak, a harmadikban játékokat, játszóteret terveznek. Rajztanárok, festőművészek, szobrászok a vezetői azoknak a gyermekszakköröknek, ahol papírfci- vágásokkal, textilra gasztás- sal' bábfigurák tervezésével vagy játékformázással foglalkoznak. Az óvodás vagy iskolás korú gyerekek korlátlan fantáziával rajzolják, festik le környezetüket, rajzolnak az aszfaltra, befestik a falakat, játék állatokat, bábukat, megmászható, kívüL beSKil bejárható játékokat szerkesztenek. Élvezik a játékot, az alkotást. Mihály Ildikó (12 éves) Pót Ilona (13 éves) amit látnak maguk körűi, ami foglalkoztatja őket. Ahogy ismereteik bővülnek, ahogy megismerik a valóságot, a környező világot, úgy akarnak rajzban is „igazságokat” elmondani. Lerajzolják amit látnak, s amit látni szeretnének. A magyar kislány testvért rajzolt magának — pedig szüleinek egyetlen gyermeke. A vietnami fiú új házat, virágokat. A gyerekek alkotókedve, fantáziája gazdag, kimeríthetetlen és bonyolult. A hathót éves már mindent el tud mondani rajzban. Ahogy mindenre van szava, min^ denre van vizuális jele is, mindkettő természetes szükségleteiből fakad. Le tudja rajzolni az idő múlását, a Áprilisi emlék Hiányzott még néhány deszka a kedvelt magaslesünk oldaláról, ezeket vittem az égeres sarkához, ahol a les áll. Andris a szerszámokat hozta utánam. — Látod, ha nem gumicsizmában jövünk, akkor itt nem tudnánk átmenni — mondtam, ahogy az égerfák alatti tócsán csobogtunk keresztül. Élénk, időnként erős szél oorzolta az őszi árpát. Északnyugaton sötét felhő takarta az eget. Ilyen félhők a novemberi hózáporok előtt szoktak lenni — gondoltam, miközben a deszkákat hordtam fel a létrán. Hamarosan elkészültem a munkával. Azt javasoltam Andrisnak, hogy az erdőnek egy távolabbi részére menjünk, mert itt a kopácsolás okozta zaj miatt nem várhatunk se nmiféle vadmozgásf. Fülemüle ének Csendes éjben, nyári éjen Nézz a kertbe ki, Nyári éjben annyi szépet látrvi, hallani. Míg a Hold a tájt ezüstös Fénnyel hinti be, Alom leng a fuvalomban S zeng a fülemüle. Mily csengő tisztán csengő Édes ez a dal, Felsirámlik, trilláz, csattog És az éjbe hal. Álomrózsák ringatóznak Alvó ágakon, Égi béke száll a földre, Halk sugárakon. Halkan, mintha angyalszárnyon Hallna, szállna le, Nyári éjjek dalnokának, Boldog fészkére. Szarka Zoltán 7. o. tanuló Kaposvár Amikor a vágásterület szélére értünk, akkor kezdett hullani a hó. De nem is hullott, hanem vízszintesen vitte a szél a fehér pelyheket. — Kerüljük meg a fenyvest és a másik oldalon menjünk vissza a kocsihoz — mondtam Andrisnak, aki látszólag élvezte ezt a késői hóesést. A fenyves déli végén nyiladék van, ezen indultunk keleti irányba. Aliiig tettünk néhány lépést, szarvasok keltek fel a fenyők alól és lassan átkocogtak előttünk a nyiladékon. — ... — tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt — számolta Andris a szarva- sókat hangosan, melyre egy szajkó azonnal hangos rikácsolásba kezdett. Odébb egy másik is csatlakozott hozzá. A fenyők között nem éreztük a hóesést, pedig már fehér volt a fiatal tölgyes álátt az Alig hiszem, hogy a mai falusi gyermekek ismernék. Legföljebb egy-kettő akad, aki szüleitől vagy nagyszüleitől hallhatott róla. Hajdanában sem mindenütt ismerték. Legföljebb ott, ahol a falu határában volt laposabb, vizesebb hely, s nőtt a nyírfa. Már messziről meg lehetett ismerni szomorúfűz- höz hasonló, lehajtó ágairól, törzséről, mely olyan volt, mintha egy részét bemeszelték volna. Hasznos fának tartották két okból is, ahol nőtt. Elsősorban azért, mert ősszel lomb- hullatás után a parasztemberek levaigdosták ágait, hogy a téli napökon ebből készítsenek söprűt, mellyel udvart, istállót, ólat lehetett söpörni. Volt is minden falusi háznál jó néhány belőle. Olyan is, melynek külön nyele volt, s az ágakat 4—5 cm szélességű vaspánt szorította össze, hogy a bedugdosott ágak ki avar. Andris rángatni kezdte a karomat és a fenyves közé mutogatott. Odanéztem. Néhány lépésre tőlünk egy jókora koca felemelt fejjel nézett felénk. Hangosakat fújt, aztán megfordult. Ekkor láttuk, hogy mellette maiacdk is vannak. — Mérges volt, azt hittem nekünk támad — mondta Andris ijedten. — Igen, mert megzavartuk a szunyókálásukat — feleltem. A szajkók még mindig riasztottak és követtek bennünket a szálaserdő között is. Két nap múlva élolvadt a hó és eső esett, aztán a következő napon ragyogó napsütés lett. A szól viszont továbbra is változatlanul fújt, de hát így van ez mindig, mert „amíg a kökény virágzik, szelesek a napok”, tartja a közmondás, és ez igaz is. Tóth Ferenc ne hülljanak. Aztán olyan is vólit, mélyet felső részén és a közepén zsineggel vagy dróttal! erősítették össze, s úgy söpörtek véle mindaddig, míg nagyon el nem vásott, hogy aztán tűzre kerüljön. Minket, gyermekeket annak idején nem a söprűkészítés érdekelt, hanem a nyírvíz. Amikor már melegebben sütött a tavaszi nap, ugyancsak beszélgettünk róla, hogy megyünk majd nyírvizet fogni és inni. A fiatalabbak mindenkor az idősebbektől tanulták el a nyírvízszerzés módját. Mert ezt is meg kellett tanulni. Különösebb szerszámókra nem volt hozzá szükség. Elegendő vélt egy ujjnyi vastagságú kézi fúró, nádszál, meg valami bögrefóle. Nád- szálból és bögréből azonban nem is egy. Amikor a nyírfában már jól megindult a nedvkeringés, kimentünk a nyíresbe, A NYÍRVÍZ A tavaszhírnök fecske A fecskék általában közkedveltséget élveznek az emberek részéről, és jóakaraté védelemben részesülnek. Ennek több oka van: csinos külsejük, kellemes énekük, bizalmas természetük éppúgy, mint közismert hasznosságuk, ügyes rovarvadászatuk. Több országban, így Németországban is máig él az ősi babona: a tavaszhírnök fecske szerencsehozó állat. Az arabok a fecskéket a „paradicsom madarainak” nevezik. Joggal tartjuk őket időjósoknak, ha alacsonyan repülnek, eső ígérkezik. Természetesen ilyenkor csak az apró rovarokat követik, amelyek a talaj közelébe húzódva igyekeznek átvészelni a süllyedő légnyomást. Ilyenkor látszik csodálatos repülőművészetük: amikor alacsonyan a föld felett száguldanak, már úgy látjuk, hogy nekiütköznek valami akadálynak, ám akkor merészen fölívelnek a magasba, majd iramló sebességgel fordulnak meg, és egy szempillantás alatt eltűnnek tekintetünk elöl. E teljesítményeket testük tökéletes felépítésének köszönhetik: karcsú torpedó alakú testük minden ellenállás nélkül hasítja a levegőt, míg hosszú, hegyes szárnyuk és villás farkuk biztosítja a nagy sebességet. Röptűkben kapják el a rovarokat, ezért csőrük rövid és lapos, szájnyílásuk viszont széles. A mi fecskénk, az acélkék hátú füstifecske csak ritkán építi félig nyitott fészkét a házak külső falára. Valami fedélre van szüksége fészke fölé, ereszre vagy kiugró párkányra. A tojó jó két hétig ül magányosan 4—5 rőtbarna pettyes tojásain. A fiókák három hétig maradnak a fészekben, mialatt a hím is eteti őket. Eleségüket — főként szúnyogokat és legyeket — a közeli istállóknál, továbbá legelők vagy vizek felett fogdossák, ott, ahol bőven akad zsákmány. Földünk legkülönbözőbb részein a fecskék az ember közelségét keresik, mert azt legveszedelmesebb ellenségeik, a gyors röptű ragadozó madarak elkerülik. Ismeretes, hogy az északi féltekén élő fecskék augusztustól kezdve nagy vonuló csapatokba tömörülnék. Egy szép őszi napon felkerekednek, és hosszú útjuk végcélja Dél- Afrika, India, Üj-Guinea és Argentína. A nálunk fészkelő fecskék általában a Kongó vidékére repülnék, bár találtak már magyar gyűrűs példányt Dél-Afrikában is. Téli szállásukon előszeretettel éjszakáznak a magas ele- fántfű között. Jelentős veszteségeket okoznak közöttük a forgószelek, a magasabb fekvésű helyeken a jégesők vagy a heves helyi záporok, amelyek néha a telelő fecskék félét elpusztítják. Már hetekkel azelőtt, hogy útnak indulnának észak felé, néha óriási csapatokba verődnék hogy nyírvizet fogjunk. Ez úgy történt, hogy kissé ferdén fölfelé 3—4 cm mélyen megfúrtuk a nyírfát és a kihúzott fúró helyére betettünk 15—20 cm hosszúságú nádat. Nem nagyon sokáig kellett várná, mánis kezdett csöpögni a nyírvíz, melyet a magunkkal vitt bögrékbe fogtunk fel. A kissé édeskés- kesernyés folyadékot azután igazságosan elosztottuk és megittuk. Még hazafelé ás vittünk magunkkal, s ha cimborákkal találkoztunk, csak megkínáltuk azokat is. Jó kis kirándulások voltak ezek a nyí-rvízszerző utak, délutánok a friss, tiszta levegőn sök-sok játékkal. Ma már nem isznak a falusi gyermekek sem nyírvizet, helyettük ott a Cola meg más üdítőital. Magam sem tudnám megmondani, hogy mikor ittam utoljára. A nyírfát azonban ma is szeretem, szívesen megállók egy-egyfa előtt, még ükkor is, ha az csák díszfaként látható parkokban vagy udvarokban. K. J. össze. Áprilisban azután is- Képünkön: 18 napos fiókák mét itt vannak költő mada- számára táplálékot hordó raiink. füstifecske. ? E6RES ÉHALOM) '8PÁLMA> V10Í SERE® '"BÁTORÉ ^EreJT ^ÁSZÓQ , óTlItAPp Minden szónak van egy anagrammája, azaz olyan párja, amely ugyanazokból a betűkből állll. Keressétek meg, melyek ezek az összetartozó szópárak! (A helyes választ megtaláljátok a 15. oldalon.) ZENESZERZŐ Megadunk öt szót. Írjátok be az ábra vízszintes soraiba e szavak anagrammáit úgy, hogy az első függőleges oszlopba kerülő betűk egy magyar zeneszerző vezetéknevét adják eredményül. Ki a zeneszerző? NYERŐ, NÉGER, RÁKOS, SEREG, HALOM. (A helyes választ megtaláljátok a 15. oldalon.) o ö 0 0 oA boldogság Egyszer egy ember reggel felébredt, kiment az udvarra, s házából kivezető lábnyomokat vett észre a földön. Gondolkodni kezdett: „Mi lehet ez, ki jöhetett ki a házból?” Ügy határozott, utána jár a dolognak: megkeresi a lábnyomok folytatását. Keresgélte a lábnyomokat, mígnem egy barlang közelében rábukkant. Az ember közel ment a barlanghoz, és elkiáltotta magát: — A házamhoz vezető lábnyomokat nem találtam, de az onnan kivezetőket igen. Mit jelentsem ez? Ki távozott el tőlem? Ekkor megszólalt egy hang: — Én, ia boldogság távoztam el tőled, mivel megharagudtam rád. Ezért hagytam el a házad. Hiába • is jöttél utánam. Az ember könyörögve kérte a boldogságot, térjen visz- sza hozzá, különben elpusztul nélküle, A boldogság így válaszolt: — Mivel a nyomomba eredtél, és felkerestél, kérhetsz tőlem bármit. Ha akarod, kérj tőlem bármennyi aranyat vagy gazdagságot; ha akarod, kérj tőlem egészséget vagy bármi mást, csak azt ne, hogy visszatérjek hozzád. Gondolkozott az ember, majd így szólt: — Én nem értek ehhez igazán. Engedd meg, hogy megkérdezzem a családomat. A boldogság beleegyezett. Az ember hazatért, és mindent elmondott a családjának. Rájuk bízta: döntsenek ők. Aranyat kérjenek-e avagy mérhetetlen gazdagságot. A felesége így szólt: — Kérj ,a családunk részére egyetértést. Ott, ahol egyetértés van, semmi másra nincs szükség. Az ember beleegyezett, visszatért a barlanghoz, és azt mondta: a családja semmi másra, csak egyetértésre vágyik. A boldogság megszólalt. — Túljártatok az eszemen. Megkapjátok az egyetértést. Mert ott, ahol egyetértés van — én is jelein vagyok. Visz- szatérek hát hozzátok, mert boldogság nem létezik ott, ahol nincs egyetértés.
