Somogyi Néplap, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
8 Somogyi Néplap 1986. május 17., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Halak. Lubor Tehnik {Csehszlovákia) kerámiája. TÖRTÉNELMI FONTOSSÁG Á múlttól a jövőig •nem is a jelenned, inkább a közeljövővel' kezdem. Ezt a közeljövőt ugyanis Forma 1-es autóversen ypá - lyánaik hívják. Híreket olvashattunk róla, csak egyvalamit nem: megkérdeztek-e minket is, akik i,tt lakunk, mielőtt a helyet kijelölték. Mondjam-e egyáltalán, hogy nem kérdeztek meg. Megnéztem jól a kijelölt helyet: a természet is autóversenypályának teremtette volna, ha foglalkozna egyáltalán versenypálya-építéssel. És ha igaz, jövőre a ligetes mezőgazdaság helyén autó- szörnyek bömbölnek már, körben a peremen százezer ember hujjozik a parkolóban félszázezer személygépkocsi forrósul a napon, s az irdatlan autós—ihéves—gyalogos tömeg egy része rajtunk zúdul majd keresztül. Megnéztem én jól: Mogyoród szélső házait szinte csak az M3-as autópálya választja el ettől a bömbölő, modern amfiteátrummá váló idilli helytől, Szálasliget és Kerepes-Szép- hegy szélső házait pedig a szőlőültetvény hosszanti sávja. Mi lesz itt egy év múlva, elgondolni is nehezen tudom. De hát ideje lesz fölszállni a HÉV-re. Zsófialiget az első megálló, Habsburg-főher- cegasszonyt sejdítek a névadóban, de hiszen a kerepesi állomás is Habsburg-ldőkre emlékezteti már. Kerepes alsó — Kistarcsa volt még nemrégen, aki múltkutató szemmel nézelődik, az ablakon át látni véli az egykori internálótábor falait. Rosszemlékű hely, a HÉV már lódul is tovább, új utasokkal szaporodva. Mindig van köztük néhány pogácsa arcú, sokszaknyás. prusztikos, fejkendős néni, sokáig azt hittem a pesti Rákóczi úton rájuk csodálkozva: lám csak, él még a magyar népviselet. Most már tudom, hogy a szlovák népviseletéi. Beszédjükből tudom, amely ugyanoly bájos, mint diákkorom békéscsabai kofaasszonyaié: azzal válaszoltak a „Gye tá- gyes?” — kérdésre, hogy: „Tégyem na városházu, forgalmi adó zaiplatyii”. És ez még mindig á Habsburg-idő, noha századokkal korábbi. Hona-telep, s máris Cinkota következik, és ki ne ismerné a furfangos kántor esetét az igazságos királlyal? Hiszen Mátyásföldön csattog tovább a zöld szerelvény. Sashalom, Nagyicce. És már jön is a Rákos-patak, hogy rajta átugorva a honfoglalás vezéreivel. Örssel és Onddal fejeződjék be ez a mindennapos utazás a múltba. Csak az a Forma 1-es közeljövő, csak azt tudnám feledni ! Faragó Vilmos Talán pedantériám magyarázza, hogy ezt szeretem benne: hajszálnyit 6em különbözik egyik reggeli utazás a másiktól. Pontos vagyakén is, pontos a HÉV is. Gödöllőről indulva SzilasUget felől közeledik Kerepestarcsára a szerelvény, nézem az órámat, nyolc óra harminckilenc perc. Szembefordulva az állomással, épp az arcomba sütne a keleti nap, ha nem takarná el az épület egyemeletes tömbje. Érdemes megnézni: ez az egyetlen műemlék. Mitől érzem én mégis történelemsugárzó műemléknek? Attól, hogy az oromzat fagerendái messziről és mégis itthonról érkeztek annak idején, hogy azt a sárgát monarchia-sárgának hívják, s az a zöld is monarcihtiazödd. Voltaképp csúnyácska épület, de tisztán őriz egy elsüllyedt múltat, amelyhez hasonló csúnyácska indóházakkaü telepitették be a manapság Kelet—Közép—Európának nevezett régiót, Lembergtől Salzburgig, és Krakkótól Triesztig. All az ember a peronon, várja a HÉV-et Szilas- liget felől, és mögötte egy épülettömbnyi történelem •takarja el a keleti Napot. De három év kellett ahhoz, hogy rájöjjek: voltaképpen történelmi utazást teszek én minden reggtíl, méghozzá visszafelé az időben, bakugrásokkal ugyan, ám több mint ezer évet utazom harminc perc alatt — a jelenből a régmúltba. Ezt szeretném leírni most, ezért akkor leszek pontos, há Miért van az ember? Beszélgetés Ágh Istvánnal A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács művelődési osztálya nemrég jelentetett meg egy verseskötetet Az ének megmarad címmel; ez — az irodalmi köztudatban — a Hetek elnevezésű költői szabadcsapat tagjainak verseit tartalmazza. Közéjük tartozik Ágh István is, akivel másfél évtizedes ismeretség után a Hetekről, illetve szerteágazó írói, költői munkájáról beszélgetek. — Hogyan kerültél bele ebbe a csoportba? — Bella Istvánnal az Eötvös kollégiumban egy szobában laktam, hatvanegyben megismerkedtem Buda Ferenccel, aki akkor budai lakos volt, mint én, és eljártunk egymáshoz, Ratkó Józseffel a bátyám, Nagy László révén, Kalász Lászlóval és Raffad Saroltával már a csoportosulásunk hozott össze, Serfőző Simonnal pedig az Üj Írásban ismerkedtem meg. Tehát nagyjából egy kész baráti társaságból könnyű volt kialakítani a Heteknek nevezett csoportot. De nekem az volt a véleményem, hogy nem heten vagyunk, hanem többen. Például Kiss Annát is közénk lehetett volna sorolni és a korábban létrejövő Ki- lencek elnevezésű költőcsoportosulás néhány tagját is. Születésünk dátuma között némely esetben nincsenek nagy eltésérek, az irodalmi életben különben is összemosódnak a csoportosulások. — Vajon miért nem ko- vácsolódott igazi csapattá a Hetek, mint a Kilencek elnevezéssel illetett másik raj, amely már két alkalommal adott ki gyűjteményes kötetet, ti pedig csak 1985-ben jelentkeztetek először? — Mert mi nem szerveztük meg magunkat, bennünk van összetartás, de nincs szervező erő. Egyébként sem tudtunk volna műhellyé ko- vácsolódni, mert mindegyikünk máshol lakott, és ez nagyon is meghatározó volt. Az egyikünk tanyán tanított, a másikunk járási könyvtárat vezetett, nem tudtunk egymással beszélgetni, bár a közös gondolkodásunkat ez nem befolyásolta. S .ha szellemileg közösen is gondolkodnak Magyarországon írók, költők, a letelepedésük színhelye alapvetően befolyásolja együvé tartozásukat. Ha csak nincs köztük egy Kazinczy Ferenc természetű, aki hatezer levelet ír. Mi egymással sem levelezünk, de azt hittük abban az időben, és úgy is tetszett, hogy vidéken valaki éppen úgy Síirmay Endre HÍáliyZOl Bizony — idők múltán megkopott a hangod de a messzeséget még átfogod vele igazad szikláit most is ragyogtatja lázasan lobogó szavaid szelleme. Bizony — idők jártán meglassult a lépted de szemed tüze messzire világol kíváncsiságodra még most is visszaint árva szülőfalud — annyira hiányzol! TÍZ ÉVSZÁZAD ANGOL VERSEI Van, aki szereti az antológiákat, van, aki nem. Bizonyára antológiája válogatja, melyik kér magának becses helyet könyvespolcunkon. A magyar költészet teljességéből válogató Hét évszázad magyar versei többször is megjelentetett vaskos kötetei bizonyára ezek közé tartoznak. Hasonlóan gazdag meríté- sű gyűjteményekre a világlírából is szuKségünik van. A klasszikus német, francia, orosz költők két-két kötetes, ezernél több oldalas antológiáit már korábban kézbe vehettük az Európa Kiadó jóvoltából, s most látott napvilágot az angol líra kincsestára. Szenczi Miklós, Kéry László, Vajda Miklós és András T. László válogatása — mely sokkalta terjedelmesebb az emberöltővel ezelőtt publikált hasonlónál — a középkortól a XX. századig ad ízelítőt a szigetország poézi- séből. Ferencz Győző alapos, közérthető jegyzetekkel látta el a két kötetet, s erre szükség is volt, mert még a tájékozottabb olvasó is szükségképp a költők kisebb hányadát ismerheti. A recenzens szívesen keresne valamiféle átfogó gondolatot, eszmei pántot, amely- lyel megabroncsolhatja az angol költészet egészét. Keresse talán az úgynevezett angolos észjárás, habitus nyomait a költeményekben? Meglelné — s mégsem. Próbálja a nálunk nem otthonos, szokatlan lírai műfajok láncára fölfűzni a többit? Szétpereg. Fitogtassa szerény nyelvtudását, jelezve, hogy általában a legjobb, legszebb fordítások is törvényszerűen eltérnek az angol metrumtól, sorszámtól, rím- teehnikától? Az antológia tágasságából ezzel mit sem érzékeltetnénk. Ezerévnyi költészetnek már nincsenek egyszerű szabályai. Rengeteg színéből, folytonos változásából, a végletek különbözőségéből forr ki megsejthető, de meg nem ragadható egysége Miként tájékozódjunk mégis a hatalmas anyagban? Legbiztosabb talán, ha mégiscsak a fordítások iránytűjéhez igazodunk. A mi leg- nagyöbbjaimk — Arany János, Petőfi Sándor, Szabó Lőrincz, IUyés Gyula s a több tucat kitűnő tolmácsoló — olykor „magyar verssé” is lett strófákban hozták közel az angol líra égtájait Tarján Tamás költő lehet, mint Pesten. Valami bizonyosságot is láttunk ebben, hiszen mindegyikünk megkapta második vagy harmadik kötetére á József Attila-díjat. Valójában azonban nem tudtunk úgy szerveződni, ahogy ez nálunk szokás, ha már ösz- szekapcsolnak egy csoportosulást. A mienk nem a szokásos módon jött létre: csoportnak neveztek ugyan bennünket, de a vidékiség megakadályozta, hogy minden értelemben azzá legyünk. Vidéken kevesebb a szellemi inger, önmagából kell táplálkoznia az embernek; pedig van egy életkor, amikor nélkülözhetetlen az együttlét. A másik egy-egy gondolata olyan eszmét indíthat meg bennem, amit csak az adhat. — Mondhatjuk úgy is: vidéken hiányzik a szellemi tűzkő? — így igaz, de azt vallom, nem azért van az ember, hogy az irodalmi közélet zenéjére táncoljon, hanem hogy minden körülmények között, bárhol megteremtse azt, amit akar. — Több műfajban dolgozol: költőként, mese- és szociográfiai íróként ismerünk. Például nemrégen jelent meg Felekirály című meseregényed, azelőtt meg a Dani uraságnak című szociográfiád. József Attila azt irta: „az én vezérem bensőmből vezérel”. Mi ez a te „benső vezérlésed” a munkában, tudniillik a műfaj megválasztásában ? — Elsősorban a ragaszkodás az emberiséghez, az európaisághoz, a magyarsághoz. Mint irodalmár, felelős vagyok értük, mindent meg kell tennem, hogy ezt kifejezzem. S hogy több ágúan teszem, azért van, mert nem akarom elfojtani magamban azokat az általam elképzelt lehetőségeket, melyekkel ezt a célt elérhetem. Ami éppen abba a műfajba bele illik, azt csinálom, tehát többet érzek magamban, mint ami a versekben kifejezhető. A versírást eléggé szublimált állapotnak tartom, és ebben az állapotban nem lehet mindent kifejezni. Ezért írok prózát. A szociográfiai jellegű munkákban pedig egyrészt azoknak az embereknek a sorsa foglalkoztat, akikről írok, másrészt én szeretek abban a közegben létezni, ami a prózaírásihoz szükséges, vagyis közelebb a valósághoz. Győrify László Siergej Kuznyecov J£ tiUläCSOk kezdő irodalmároknak — Ne írjatok hibásan! — Az a rossz modor ismertetőjele. — Ne írjatok rosszul! Azt mondják, ez nem sokára már nem lesz divatos. — Ha nagyon akarjátok, hogy közöljék az írásotokat, akkor írjatok jól — ez az írói munkánál is hozzásegít a sikerhez. — Ne írjatok unalmasan, mert a szerkesztő mindjárt rájön, hogy a szerző nem lángész. — Ne válasszátok társszerzőül a feleségeteket, mert a honorárium felét is neki kell adni. — Versben ne használjatok régi rímeket — a szerkesztő azt gondolhatja, hogy a szerző klasszikus és már réges-régen meghalt. — Ha fogalmatok sincs arról, hová kell vesszőt és másféle írásjelet tenni, mondjátok azt a szerkesztőnek, hogy a gépirónötök nem ismeri a helyesírást. — Ne Írjatok éhgyomorral — mert akkor nagyszerű szépirodalmi mű helyett szakácskönyv kerekedhet ki a toliatokból. — Ne írjatok teli gyomorral — ez csökkenti a mű pátoszát és túlterheli a témáját. — Ne adjátok bele egész lényeteket az alkotásba — az olvasó számára is hagyjatok benne helyet. — Ne féljetek a kritikától — még a leginkább ledorongoló cikkek sem a közlés előtt, hanem után jelennek meg, vagyis miután már felvettétek a honoráriumot a kiadó pénztárából. — Ne írjatok úgy, hogy művetekben a gonlolatok egymás hegyén-hátán szorongjanak — a szerkesztő egyetlen gondolatának is hagyjatok helyet! — Ne tartsatok alkotói szünetet — ezt megsínyli a honorárium összege. Gellért György fordítása Lábdi-hegy ’86. Vörös Ferenc rajza