Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-10 / 83. szám
1986. április 9., szerda Somogyi Néplap 3 Önnállóan, kezdeményezően A pártvezetőség megtárgyalta A pánt XIII. kongresszusának határozata az alapszervezetek feladatait a következőkben jelölte meg: „A párt politikájának kidolgozásában, végrehajtásában és ellenőrzésében lényeges szerepe van az alapszervezetek és a taggyűlések önálló, kezdeményező munkájának.” Ahhoz, hogy a pártalapszer- vezetek, a taggyűlések maradéktalanul teljesítsék feladataikat, a pártmunka egészét tekintve kiemelt szerepük van az alapszervezeti vezetőségeknek. Közvetlenül irányítói, segítői és ellenőrzői a párttagok politikai tevékenységének, helyzetüknél fogva a végrehajtás első vonalában dolgoznak. Tapasztaljuk, hogy sok vezetőség nincs teljesen tisztában saját hatáskörével. A rendező elv az, hogy a vezetőség az alapszervezet legfelsőbb fóruma, a taggyűlés megbízásából végzi két taggyűlés között az állásfoglalások és határozatok megvalósításának operatív szervezését. Ezzel együttjáró kötelezettsége, hogy döntései rő 1, állásfoglalásai - ról rendszeresen tájékoztassa a taggyűlést, az utólagos jóváhagyást kérve. Ezt sok helyen elhagyanyagolják, lényegtelennök tartják, vagy formálisan kezelik. Ezzel a magatartással nemcsak a döntéshozatali tevékenységből rekesztik ki a párttagokat, hanem ezzel együtt föl is mentik a kommunista közösséget a politikai felelősség alól, emellett a vezetőség elveszíti a kollektív bölcsesség semmivel sem pótolható erejét. A pártvezetőségek által tárgyalt napirendekkel ösz- szetfüggésiben sokszor felmerül, hogy a hozott döntésekről, a vitákról milyen körben kerüljön sor a tájékoztatásra. A tapasztalaitok szerint a személyi kérdésekről hozott döntések — a dolog bizalmas természeténél fogva — csak az arra illetékesekre tartoznak, a vezetőségre, az érintett személyre, tájékoztatásul vagy a döntés megerősítésére az alap- szervezeti taggyűlésre. Más kérdésekben, gazdaságpolitikai, az adott munkahely sorsával, a társadalmi és tömegszervezetekben dolgozó kommunistákra vonatkozó döntéseknél érdemes végiggondolni a tájékoztatás menetét. Először azt kell figyelembe venni, hogy az adott területen a párt politikájának helyi megvalósításában a pártvezetőség, a taggyűlés állásfoglalása, határozata képviseli a politikai célokat. Ezek természetesen nemcsak a párttagoknak mutatnák irányt, hanem a pártonkívülieknek is. Ezért célszerű nagyabb nyitottságot tanúsítani az egész kollektívát érintő kérdésekben a tájékoztatásban. A pártvezetőségek tevékenységében fontos helyet tölt be az ellenőrzés, a beszámoltatás. A vezetőségnek kötelessége a területen folyó munka, a felsőbb párt- szervek, a taggyűlés és saját határozatai végrehajtásának ellenőrzése. Ezt a vezetőségek döntő többsége rendszeresen végzi. Ugyanakkor tapasztalható, hogy nem mindenütt eléggé körültekintő a beszámoltatás té- maválásztása. Sokszor fordul elő, hogy nem a kívánt céllt éri el. Elsősorban azért, mert nem pontos a téma megjelölése, és így lehetőség nyílik arra, hogy a beszámoló készítői egyoldalúan esetleg csak a számukra kedvező eredményekről számoljanak be, a gondokat, nehézségeket pedig kikerüljék. Ezért célszerű már a munka tervezésekor, tisztázni, mi a napirend célja, milyen kérdésekre terjedjen ki a beszámoltatás. A vezetőségi ülésen tárgyalt napirendi pontok, a hozott döntések és állásfoglalások a munka kezdetét jelentik a végrehajtásban. A vezetőségi ülést követően szükséges a pántcsioport- bizalmaiakat tájékoztatni a napirenden szereplő kérdésekről, a döntésekről. A munkamódszer fejlesztését szolgálja, hogy sok helyen a feladatokat, megfelelően elhatárolva, a tömegszervezeteikben, -mozgalmakban dolgozó kommunistáknak differenciáltan határozzák meg. Ennek során nagy figyelmet kell! fordítani a párttagok rendszeres és időszakos pártmegbízatására, és arra, hogy azok elvégzéséhez megfelelő segítséget kapjanak a vezetőségtől és a pártcsopor- toktól egyaránt. A párttagokat a vezetőség minél gyakrabban vonlja be a vezetőségi ülések, illetve a .taggyűlések előkészítésébe. A határozatok, állásfoglalások előkészítéséért az egyes vezetőségi tagok személyileg felelősek, a határozatot kollektíván hozzák. A határozatok végrehajtásában az eredményes munka feltétele, az egyéni felelősség csak akkor valósulhat meg, ha a vezetőség tagjai megosztják egymás között a munkát, s az egyts vezetőségi tagok a reszortjukban teljes felelősséggel, önállóan, kezdeményezően dolgoznak. Czank János az MSZMP KB munkatársa Fák szemétkupacokkal A fák érinthetetlenek. Akkora törvény ez ma már a közgondolkodásban, mint valaha a tízparancsolt volt. Bárhol — faluban vagy városban — jelennek meg a motorfűrészes emberek, rögtön legalább egy tucat helybeli polgár indul tiltakozni a tanácshoz, a népfronthoz, az újsághoz ... Ilyenkor aztán még a szükséges és indokolt fakivágást is jó alaposan meg kell magyarázni. Ez így van jól. Az embereknek joguk van megismerni a dolgok miértjét, s nem csupán a kész tényeket. S ha netán a fairtás indokolatlan lenne? Többnyire sikerül még időben közbelépni, de ha nem, akkor a felelős olyasmit hall, amire azt szoktuk mondani: nem teszi a kirakatba. (Nem beszélve a hatóság által kirótt büntetésről.) Egy kis túlzással azt is írhatom: tízmillió favédő országa lettünk. Azaz — mondjuk — kilencmillió-kilenc- százkilencvenkilencezer-ki- lencszázé, s a maradék száz az, aki ellen védeni kell a fákat, örüljünk ennek. De mértékkel. Nehogy aztán a fától ne lássuk az erdőt. Leginkább az furcsa számomra, hogy a környezetvédő gondolkodásmód miképpen szűkült le ennyire. Szigetként emelkedik ki a köz- gondolkodásból a faügyi aggodalom. Ugyanaz a honpolgár, aki hideglelős lesz a Stihl-fűrész látványától, a következő percben már nyugodtan ereszti háza szennyvizét a már nem használt kútba, viszi mindenféle mocskát nejlonzacskóba gyömöszölve a közeli ligetibe, s ledobja a Szemetet lerakni szigorúan tilos! tábla mellé, avagy szemethúny gyárigazgatóként üzeme környezetszennyezései fölött, s kígyót- békét kiabál a környezetszennyezési bírság kivetőire. Magam is jártam már fakivágás ellen tiltakozó emberek hívására „oknyomozó riportot” készíteni, s szatírába illő kép fogadott. Egy fél lakótelep felháborodott lakói egymás szavába vágva mondták: „Azt írja meg, hogy gazemberség így tönkretenni a szép fákat. ..” S- ahol mondták: a játszótér, a gyep, a megmaradt fák töve telistele volt szeméttel. Bizonyára akadt a protestálók közt jó néhány szemetelő is ... Apróságokra figyelek föl. Kaposvár-szerte látom, amint pöttömnyi gyerekek viszik a kukákhoz a szemetesvödröket. Magam is azt tartom: jó a gyereket munkára szoktatni, rá kell bízni a háztartás apróbb-nagyobb teendőit. De miért épp a szemetet? Nem éri föl a konténert, kínlódik, s a hulladék felét-ne- gyedét biztosan melléborítja. A többi már a szél dolga: szerteviszi az újságlapokat, az üres étolajos flakonokat, s kész az „idill”: fák-bokrok, szemétkupacokkal. Ha még arra jár néhány kukaturkász, akkor lesz aztán cifra az egész. S hogy jól megcifrázzam: épp egy efféle személyt figyeltem meg, aki alkalmas lenne rá, hogy környezetvédő szempontból példakép lehessen. Kukabúvárom kis kocsijával végiglátogatta a környék edényeit. Kipakolta a tartalmas egyveleget, kiválogatta az általa hasznosnak vélt dolgokat. A kocsi ügyesen megszerkesztett osztályozórendszerébe akkurátusán szétosztotta a papír-, a rongy- és a fémhulladékokat, majd a maradékot szépen visszarámolta a kukába. Pedánsan tette a dolgát, egy porszem nem sok, annyi sem maradt utána. Rendhagyó búvár volt. A maga ösztönös módján összefüggő rendszerként kezeli világát. A hasznos hasznosuljon, a haszontalan kerüljön a helyiére, s fölösleg, a sorból kilógó szemet-lelkel bántó dolog ne maradjon. Környezetünk összefüggő rendszer, amelyben nem csak fák vannak. S hiába mentünk meg ezernyi szép lombú növényt, ha ezzel a magunk részéről elintézettnek tekintjük a külvilág védelmét. Megkockáztatom: vagyunk néhányan, akik valamiféle lelkiismeret-furdalás- tól vezéreltetve küldjük a fenébe a fűrészes embereket. Megvédtem a fát! — gondoljuk büszkén, s közben valahova a tudatalattinkba süllyesztjük a környezetünk ellen elkövetett, magán- és hivatali bűneinket. Luthár Péter Kovács József nem győz visszaköszönni. Ha végigmegy a göllei Árpád utcán, legalább tízszer megállítják az emberek. Van, aki csak any- nyit szeretne mondani, köszönöm, Józsi, elintézték az ügyem, van aki így szólítja meg: Elnök elvtárs, bemennék valamelyik nap, van egy kis gondom. S akad, aki elújságolja, fiúunoka született a családban, mások másféle eseményekről tudósítják a harminchat éves tanácselnököt. Sétálunk a tavaszi utcán, a templomtorony körül madarak csivitelnek, a járda mellett zölden erőlködik a fű. Lassan oldódik beszélgető partnerem, az első mondatok megállnák helyüket egy hivatalos helyre beküldendő életrajzban is. — Göllében születtem — kezdi Kovács József, majd egy kicsit elgondolkozik, hogyan is mondja el: ő is, mint általában a tizenévesek, nem éppen a továbbtanulást részesítette előnyben. Aztán mégis belevág. — Inkább a munkát vállaltam, mint az iskolapadot, persze később rájöttem, mennyivel egyszerűbb lett volna mindent a maga idejében tenni. Sokkal nagyobb energiával pótoltam a hiányokat. A termelőszövetkezetben voltam raktárvezető, s mint amolyan nyughatatlan természet, minden elképzelhető társadalmi megmozdulásban részt vettem. Talán ennek a közéleti magatartásomnak köszönhettem, hogy 1980-ban engem választottak meg elnöknek. Miután sok tapasztalatom az állam- igazgatás területén nem volt, csak egy örömteli, nagy szívdobbanást éreztem, félelmet alig. Elvégeztem az elnökképzőt Szombathelyen, s akkor bizony a csizmaszárba szaladt a nagy mersz, csak pislogtam, mire vállalkoztam. De már nem volt visszaút, a bizalomért tettekkel kellett válaszolni. Gölléhez négy község és három puszta tartozik. Ha az elnök egy nap szeretné bejárni a területet, hatvan kilométert is utazna. Harminc tanácstag segíti a munkát, s akad dolguk az elöljáróságoknak is jócskán. Most például éppen a gyermek- és ifjúságvédelemről tárgyaltak. — Igen nagy előny, hogy gyerekkoromtól ismernek az emberek, s én is őket — folytatja az elnök —, de ugyanilyen nagy hátrány is. Munkavédelmi szempontból fontos elszívó berendezéseket és egy 14 félé típusból álló nagy teljesítményű „Patkó” szer- számcsaládot fejlesztettek ki az anyavállalattal közösen a Kaposgép taib'i gyáregységében. A költségtakarékos elszívókból eddig 5 millió forint volt a bevételük, a szerszámcsaládból erre az évre hasonló értékű megrendelésük van a gyártóknak Séta a tanácselnökkel Ha valamivel nincsenek megelégedve, csak könnyebben szól oda nekem Pali bácsi vagy Mari néni, hogy „ejnye, Jóska, nem vagy jó gazdája a falunak”, mint egy idegennek! A feladatok pedig egyre nehezebbek. Azt mondják, önállóak lettek a tanácsok, de ez az önállóság még nagyon gyerekcipőben jár, tanulnunk, próbálkoznunk kell. Egyelőre a biztonságra törekszünk, nehezebben vállalunk kockázatot, de előibb-utóbb megtanuljuk. Tízmillió forintból gazdálkodunk az idén, s néha bizony nem tudjuk, melyik ujjúnkat harapjuk meg, hogy mindenre kerüljön. Kellene napközi a faluban, ha megépítjük, legalább 4 milliót elvisz a költségvetésből. Mások a közétkeztetésre szavaznak, azt tegyük végre rendbe. — Vétek József, a göllei Béke Termelőszövetkezet elnöke azok közé tartozik, akik ez utóbbi mellett törnek lándzsát. A téesz 19 millió forint nyereséggel zárt, élenjárónak számít tehát, s tevékeny partnernek a község gondjainak megoldásában. — Azt hiszem, a tanács a területén dolgozó szövetkezetekhez képest mindig csak a szegény kistestvér marad — mondja a tsz-elnök. — Jó kapcsolat nélkül elképzelhetetlen az együttműködés. Mi azt szeretnénk, ha az elnök el tudná végre intézni, hogy az adóinkból több kerüljön vissza hozzánk, lenne helye annak a pénznek itt is: Ha az áfész, a téesz és a tanács összefog, kibővíthetnénk a vendéglőt, megoldódna a köz- étkeztetés. Négyszázötven nyugdíjas él a faluban, a fiatalok meg városban. Gondolhatja, nem járnak naponta haza megetetni az öregeket! — Meg út is kéne, és szolgálati lakások — mondja az elnök. — Vigyázni kell, mekkorát álmodik az ember, mert minden pénzbe kerül. A kis ABC-ből kíváncsian néznek az emberek. Aztán, perceken belül kialakul a kapcsolat, egymás szavába vágva mondják, mit, hogyan kellene. Talián Gyuláné melléküzemágat szeretne, mert ugye, szép ez a falu, de a fiatalokat máshogy ide kötni nem lehet, csak ha munkát adnak nekik, Gulyás Elek azt nem érti, miért nem lehet gázcseretelep a faluban, másutt nem robban fel, csak itt veszélyes? Magyar Pálné azt firtatja, miért mindig későn kapnak észbe az „okosok”, az igalú .fürdő sem Igáiban lenne, ha gondolkoztak volna, hiszen a forrás itt van. a Száraz-réten, milyen gazdag is lenne Gölle. Kovács József hallgat, és gondolatban elraktározza a hallottakat. S talán egy kicsit szíven üti — milyen rövid ez az ötéves terv is. Klie Ágnes Több Üdítő Italt gyártanak Az idén várhatóan tovább növekszik az üdítő italok fogyasztása. A gyártók mintegy 10 százalékkal fokozzák a termelést, amely a szénsavas üdítőkből meghaladja majd a 6,5 millió hektolitert. Várhatóan a palackozott üdítők forgalma emelkedik jobban, és csökken a szörpök iránti kereslet. A gyártóik a meglévő kapacitás jobb kihasználásával biztosítják a többletet. Az idén két helyen is hozzálátnak a termelés bővítését is célzó rekonstrukcióhoz, így példáiul a Győr Megyei ÜdítöiitaíLiipari Vállalatnál és a nyíregyházai Nyírkémia Vállalatnál, ez azonban csak két-három év múlva érezteti hatását. A fogyasztói igényéket szénsavas üdítőkből ki tudják elégíteni a vállalatok. Az ilyen italok gyártására a hazai élelmiszeripari üzem ék, számos tanácsi vállalat , az állami gazdaságok, az erdei termékeket feldolgozó üzemek és az áíész-ek az elmúlt tíz évben jól berendezkedtek. Ez idő alatt több mint négyszeresére emelkedett a szénsavas üdíiltők fogyasztása, ami tavaly fejenként elérte az 58 litert. Az összes fogyasztáson. belül az idén 4— 5 százalékkal növekszik a palackozott üdítők aránya, a szénsavas italoknak már a kétharmada kerül így az üzletekbe. Az elmúlt években a termékösszetétel is jelentősen módosult: korábban túlsúlyban voltak a külföldi eredetű italok — a kóla, a citrusfélék stb. —, újabban viszont mind keresettebbek a hazai gyümölcsitalok, ezek aránya már 30 százalékot tesz ki. Nemcsak a házai üdítők fogyasztásának emelkedése örvendetes, hanem az is, hogy növekszik az energiászegény, diabetikus üdítők aránya. Ezek gyártását szin tén növelte az ipar; 1984-iben 64 ezer, 1985-ben 110 ezer hektolitert állítottak elő belőlük. Hazánkban jelenleg 45 üzemben gyártanak üdítőt. A legtöbbet — az üdítő italok negyedét a szeszipari vállalatok készítik. A tanácsi üzemek közül a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat, valamint a Békés Megyei Üdítőútalipari Vállalat termelésié jelentős, s a söripar részesedése is számottevő; a Borsodi,, a Pannónia é(s a Nagykanizsai Sörgyár is előállít üdítőket. Az állami gazdaságok szintén foglalkoznak gyártásukkal,, az idén 25 százalékkal, több italt adnak a tavalyinál. Az üdütőitalgyántó gépsorokat és berendezéseket az elmúlt hónapokban) karbantartották és felújították, hogy megfelelve a nagyobb igényeknek, a nyári üdülési szezonban folyamatosan dolgozhassanak.
