Somogyi Néplap, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-21 / 92. szám
1986. április 19., szombat Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK ZÖLD UTAT KAPNAK-E AZ ÖTLETEK? Kérdések a kaposvári belvárosról Szociális-e a foglalkoztató? Munka, emberség, megértés Nemrég hírül adta az MTI, hogy több vidéki nagyvárosban miképpen újítják föl a régi házakat, a régi lakásokat. Az érdekességek közül érdemes megemlíteni, hogy Debrecenben számítógép ad a tanácsnak naprakész információt a város rekonstrukciós munkáinak helyzetéről, a pénzfelhasználásról. Pécsen a kisiparosok, ha műemlék épületek felújításán dolgoznak, adóalapcsökkentést kapnak a helyi tanácstól. Győrben az ingatlankezelő vállalat saját kockázatára bankhitelt vett föl, hogy meggyorsíthassa a régi városrész felújítását. Szegeden a födémmegerősítésekhez két új szabadalmat is felhasználnak, régi házakat mentenek meg így, és 1500 forinttal csökkentik egy-egy lakás négyzetméterenkénti felújítási költségét. A részletesebb hírek mind magasabb szervezettségről, a városok érdekelt szervezeteinek mind jobb együttműködéséről és már az előkészítés összehangolásáról is szólnak. A kaposvári tanács műszaki osztályvezetőjét, Virányi Istvánt kérdeztük: mire számíthatunk a városrekonstrukcióban a somogyi megyeszékhelyen ? — Az idén 198 lakás felújítása a terv. Ebben az ötéves tervben összesen 694 régi lakás újulhat meg, a rosszabbik eshetőség csak Mérlegen a Munkaidő az, amit a gyárban vagy a hivatalban töltünk, szabadidő pedig, amit nem ott. Valójában korántsem ilyen egyszerű ez, s nemcsak azért, mert a szabadidő nagy része egyre több ember számára csupán „nem főmunkaidőt” jelent. A pihenésre, művelődésre, szórakozásra fordítható valódi szabadidőt ugyanis sok más tényező is befolyásolja. Fölmérések szerint az új, modernül fölszerelt lakásban lakók évente 190 órát takarítanak meg azáltal, hogy nem kell vizet melegj- teni, hamut kihordani, fűtőanyagért menni. A helyi közlekedés megjavításában rejlő szabadidő-tartalék elérheti az évi 300—350 órát. A szolgáltatás korszerűsítése és bővítése az egyébként is legkevesebb szabadidővel rendelkező dolgozó nők számára adhat hetenként egy valódi szabadnapot. Értékes perceket jelenthet ezenkívül egyebek között a műszakváltások szervezettsége vagy az orvosi ellátás színvonala. Mindezeken a területeken az elmúlt évek jelentős fej-, lődést hoztak. Ma több lehetőségünk van a pihenésre, mégis minden korábbinál több az időhiányra, fáradtságra panaszkodó ember. Az orvosok a megmondhatói, milyen mértékben nőtt a túlterheltségből fakadó idegi és szívpanaszok száma. A főmunkaidő után gmk-zó, kertet művelő, állatot tartó, netán építkező dolgozók közül — kivált, ha ráadásul ingázókról van szó — sokan bevallják, hogy teherbíró képességük felső határán vannak. Gyorsan hozzáteszik persze, hogy valamit valamiért, vagy hogy kinek-ki- nek a maga dolga, mennyit vállal szabadidejében. Látszólag igazuk is van, hiszen a „szabadidő hasznos eltöltése” kifejezés tartalma alaposan megváltozott az elmúlt években. Az átlagosnál többre, jobbra törekvőknek a szabadidejükben is többet kell vállalniuk. Mégsem tekinthető kizáró- leg magánügynek, hogy ki mennyire terheli túl önmagát. Könnyű belátni, hogy minél bonyolultabbak a termelési 577 felújítható lakással számol. Ma már úgy tetszik, hogy kivitelezői kapacitás van elegendő, ám a pénz egyelőre kevés. — A nagyvárosokban használatos gyorsító módszerekhez hasonlót sikerült-e Kaposváron kitalálni? — Sajnos az együttműködés, a szervezés jobbítása nálunk kevésbé sikeres. Törekszünk az összehangoltabb munkára, de sokszor még ma sem tudunk minden érdekelt felet megnyerni, és a tervezéstől a végrehajtásig sok idő telik el. — Két konkrét példáról bővebbet is szívesen hallanánk: a födémekhez és a tetőtér-beépítésekhez nálunk is rendelkezésre áll egy nemzetközi díjjal elismert szabadalom, egy kaposvári munkaközösségé, amely itthon, úgy tetszik, nem próféta. A másik: a győri ingatlankezelő vállalat bankhitellel erősíti meg magát, itt lehetetlen az ilyen kockázatvállalás ? — A tetőterek beépítése szerintem Kaposváron mindeddig méltatlanul alábecsült lehetőség. Sajnos még mindig nem alakult ki ezzel kapcsolatban egységes álláspont. Az ingatlankezelő vállalatnak jó lenne nagyobb jogkört és lehetőséget adni, de még nincs előrelépés. Természetesen minderről a tanácson is volszabadidő folyamatok, minél nagyobbak a minőségi követelmények, annál nagyobb szerepet játszik a dolgozók tudása, műveltsége és pszichofizikai állapota. Az elegendő szabadidő pedig ezek nélkülözhetetlen föltétele. A szociológusok korábban azt kutatták, hogy a munka termelékenységének növekedése miként teremti meg a munkaidő csökkentésének föltételeit. Az újabb vizsgálatok már ennek fordítottjára kíváncsiak, azaz hogy milyen hatással van a szabadidő növekedése, hasznos eltöltése a termelékenységre. E fölmérések szerint azok a dolgozók, akik napi két-három órányi, mindenfajta munkától mentes szabadidővel rendelkeznek, sokkal hatékonyabban használják föl munkaidejüket, mint azok, akiknek tényleges szabadidejük nem haladja meg a fél órát. A munkaidő alatti nem produktív idő (cigarettaszünet, beszélgetés stb.) az utóbbiaknál 75 százalékkal több, nem is szólva a figyelmetlenségből adódó hibázások nagyobb számáról, a rosszabb munkaminőségről. A szabadidő védelme tehát a főmunkaidő védelmét is jelenti, s korántsem csak azt. A szabadidő mennyisége nyilvánvalóan kihathat az általános műveltség gyarapítására, a közéletiség fejlődésére, a gyermeknevelésre és a családok életére is. Végül gazdasági és társadalmi fejlődésünk számos tényezőjét meghatározza, hogy sikerül-e ésszerű arányt találni a szabadidő hasznos eltöltésének kétféle értelmezése között. Ezeknek az arányoknak a meghatározása nem rendelet vagy jogszabály kérdése. Kinek- kinek önmaga teherbíró képességét fölmérve, a családja és a nagyobb közösség iránti felelősséggel kell döntenie, mérlegelve, hogy a vállalt többlet erőfeszítés meddig szolgálja a szükségletek kielégítését, s mikor válik pusztán a javakat halmozó rivalizálássá, egy torz, mindent csupán forintban mérő értékrend megnyilvánulásává. Bíró Ferenc tak és vannak viták. Ügy vélem, hogy nemsokára lépéskényszerbe kerülünk, és mindenképpen zöld utat kell adni néhány új módszernek és ötletnek. — Egyes vélemények szerint máris lemaradtunk. S hogy ne nagyvárost említsünk: a Kaposvárt szerető emberek például Veszprémből — tehát egy némiképp hasonló nagyságú megye- székhelyről — hazatérve azt mondják: ott szemmel láthatóan gyorsabb ütemű a belvárosi rekonstrukció. Csak a szomszéd rétje zöldebb? — Valóban, több helyen előbbre járnak az ilyen munkával, mint mi. Szerintem is elodázhatatlan a gyorsítás. Szorgalmaznunk kell a tömbrekonstrukciót. Viszont jó néhány belvárosi területre akkor nemcsak felújítási pénz kell, hanem a fejlesztési forrásokra is szükség lenne, s az a pénz sem sok. Meg kell gondolni, hogy honnan lehet elvenni? Vannak, akik az új kisgáti lakótelep rovására szorgalmaznák a belvárosi felújítás meggyorsítását, de vannak e nézetnek éles ellenzői is, akik mindenképpen a Kis- gátat helyezik előtérbe. Most a döntés mérlegének nyelve a Kisgát felé billen, ugyanakkor az is kiemelt cél, hogy ne duzzadjon a város és túlzott mértékben ne növekedjék a lakosság száma. — Az előbbiekhez hasonlóan vajúdó ügy, hogy a jó ideje lezárt Május 1. utca sehogyan sem akar igazán sétálóutcává lenni. Ez is a belvárosi rekonstrukció fontos része. — A keleti résznek az idén, a nyugatinak jövőre meg kell kapnia végleges formáját. A közeljövőben a Latinca téri vasbolt kirakatába kitesszük a terveket, és véleményt kérünk róluk a lakosságtól. Aszfalttal kombinált bazaltkocka burkolatot szeretnénk, az ostornyelek helyett régi, korhű kandelábereket és így tovább. Reméljük, a közszemle is segíti a haladást. — Ilyen közszemle egyszer már volt, azután nagy csönd lett. — Talán ezt a csöndet töri meg az újabb „kirakatban végzett tervezés”. L. P. Az ember úgy gondolná, hogy a szociális foglalkoztatóban csupa megkeseredett, betegségét kényszerű nyűgként hurcoló ember dolgozik. A kaposvári szociális foglalkoztatóban eltöltött délelőtt kellemes csalódással és számos tanulsággal cáfolta meg ezt a képzetet. — A pénz, akárcsak máshol, nálunk is hiánycikk — kezdte a beszélgetést Horváth István igazgató. — Ha ebből több lenne, akkor a jelenlegi 150 bedolgozónál többet tudnánk foglalkoztatni. Jelentkező lenne. Intézményünk a városi tanács hatáskörébe tartozik, a pénzügyi és az egészségügyi osztály a felügyeleti szervünk. Ez utóbbi javaslatára vesszük fel a dolgozókat, akiket jelenleg hivatalosan még bedolgozóknak nevezünk. Jómagam már többször javasoltam a név megváltoztatását, hiszen a köztudatban ez azt jelenti, hogy valaki otthon dolgozik és az esetek jó részében nem is mindig egészségügyi okokból. — Az itt dolgozókról azt mondják, csökkent munkaképességűek. ön egyetért ezzel a megállapítással? — Inkább úgy mondom: megváltozott munkaképességűek. Igaz, hogy dolgozóink egy része egészségügyi okokból nem tud a régi helyén megfelelni a követelményeknek, de nemcsak ők vannak nálunk, hanem például nyugdíjasok, akik kiegészítésként vállalnak munkát, és gyermeküket egyedül nevelő édesanyák, akiknek a hatórás munkaidő nagy segítség. — Ha jól értem, ahogy változik a dolgozók egészségügyi, illetve szociális helyzete, úgy cserélődnek a munkaasztalok gazdái. Legalábbis egy részük. — Természetesen vannak olyanok, akik csak rövi- debb-hosszabb időt töltenek itt, azután vagy visszatérnek az eredeti munkahelyükre, vagy ugyancsak köny- nyebb, de más jellegű munkát vállalnak, esetleg más módon egészítik ki nyugdíjukat. Azért olyan is akad, aki már 10—15 éve itt van. — Milyen munkát tudnak biztosítani a dolgozóknak? — Szívesen megmutatom, nézzen körül. Első útunk a varrodába vezet. Itt dolgoznak a legtöbben, mintegy hatvanan. Az egyik üzemrészben nadrágokat varrnak a Kaposvári Ruhagyár számára, eddig a megrendelők legnagyobb megelégedésére. A másikban portörlőt, ágyneműt, otthonkát készítenek az asszonyok. Egyikük, Zóka Győri Józsefné, második éve dolgozik a foglalkoztatóban. — Három éve mentem nyugdíjba, előtte 23 évig a ruhagyárban dolgoztam. Nyugdíjkiegészítésnek is szánom ezt a munkát, de nem elsősorban a pénz miatt dolgozom. Nagyon szeretek itt lenni, olyan, mintha hazajárnék. Nem maradnék otthon semmi pénzért. Szanyi Jánosné jóval fiatalabb a víg kedélyű, temperamentumos, 59 éves asz- szonynál, de éppen olyan szeretettel és ragaszkodással beszél a foglalkoztatóról, mint munkatársa. Ö 15 éve van itt, cukorbeteg, és mint mondta, ha máshol dolgozna, nem tudna eljárni a kezelésekre, meg nem is bírná a nyolcórás munkát. Náray Zoltánná más miatt dolgozik a szociális foglalkoztató Berzsenyi utcai vegyes részlegében. — 1971-ben leszázalékoltak. Nem bírtam elviselni, hogy egy év alatt meghalta férjem, a szüleim, az apósom. Sok volt ez nekem, de szerencsére ide jöhettem dolgozni, mert a tétlenség rossz lett volna. Először otthon horgoltam, azután négy éve bejöttem ide és azóta hol ezt, hol azt, de valamit mindig tudunk csinálni. Most éppen munkakönyveket ragasztunk. A nyugdíjam mellé még hozzájön így körülbelül 2000 forint. A hallottak alapján azt gondolom, hogy a munka erőt, önbizalmat, megnyugvást ad az itt dolgozóknak. A szemlélettel pedig — miszerint ők csökkent munkaképességűek — nem sokat törődnek. Az elmúlt két évben már a foglalkoztató is nyereségérdekeltségi rendszerben dolgozik, méghozzá nyereségesen. Szó sincs tehát arról, hogy bármiféle szociális támogatásra szorulnának, már ami az anyagiakat illeti. Sokkal inkább emberségre, megértésre vágynak és egy olyan rendszer kidolgozására, amely nem csupán pótcselekvésre ad módot, hanem átképzésre, hogy a világ szemében is teljes értékű dolgozónak tekinthessék magukat. Nagy Zsóka A kovácsok Kovácsa Toponáron tanulta 33 éve a mesterséget, és ma is ott dolgozik Kovács József. Megpatkolja a hozzá betérő foga- tosok lovait, megjavítja ű kocsit, de elvállal minden vasmunkát, legyen az eke- vagy kapaélezés, esetleg fejszéké- szitás. Szabadidejét is kalapálással tölti: házának kerítése, a lakásban állólámpa, fogas dicséri ikeze munkáját. (Csobod Péter fotói)
