Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1979 augusztusában költöztünk be jelenlegi lakásunkba. 1981 elején jelentettem a Kalinyin Lakásfenntartó Szövetkezet elnökének, hogy a kis szoba ablakán befolyik a víz, az ablakkeret gombásodik, és kértem, hogy jaítsák meg. ök írtak a Sáévnek, a Sombernek a panasz rendezése végett. Az ablak balesetveszélyes, ugyanis járda fölött van, ahol rendszeresen gyerekek gyülekeznek. Háromszor jártak kint, legutóbb tavaly júniusban, amikor megállapították, hogy az ablakot ki kell cserélni. Azt mondták, majd behívnak a jegyzőkönyv aláírása végett, de sem nem hívtak, sem nem intézkedtek. A helyzet azóta csak rosszabbodott: az ablakot nem lehet kinyitni, de még így is félő, hogy valakire rázuhan. Mindez — úgy látszik — senkit nem érdekel. Már annyit kilincseltem ez ügyben eredménytelenül, hogy most ez úton kérem az illetékeseket: intézkedjenek. Tisztelettel: Béres János Kaposvár, Béke u. 55. 10. em. 4. A Magyar Tudományos Akadémia ökológiai cs Botanikai Kutató Intézetének melegházaiban a zord téli időjárás viszontagságaitól védve csaknem ötezer fajta növény él. A növénykertben különleges kaktuszok, pozsgások, broméliák és a tavaszt idéző, virágzó orchideák élvezik az üvegházak melegét és a személyzet szakértő gondoskodását. A képen: 50 fajta kaktusz található a vácrátóti melegházakban Samantha Smith-alapítvány Somogyi Néplap XLII. évfolyom, 68. sióm _______________________________1986. március 21., péntek M ezőgazdasági gépalkatrészek A mezőgazdasági gépék javítását az elmúlt hetekben, hónapokban sok helyen az alkatrészek hiánya nehezítette — olvashattuk a napokban közreadott országos helyzetértékelésben. Ebből a tudósításból azt is megtudhattuk, hogy az Agroker vállalatok év eleji raktárkészlete mintegy 20 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában. Mi a helyzet a kaposvári Agro- kernél? A kérdésre Antal László osztályvezető válaszolt : — A mezőgazdasági gépek javítását helyenként valóban alkatrészhiány is akadályozza, azonban több éves tapasztalat alapján az is megállapítható, hogy az év két utolsó hónapjában nem Villáminterjú hogy növekedett volna, inkább lényegesen csökkent nálunk az alkatrészvásárlás. Ezt a somogyi termelőszövetkezetek és állami gazdaságok múlt évi, a gazdálkodási eredményeken alapuló gyakorlata is alátámasztja. — Hogyan, milyen igényekre támaszkodva szerzi be az Agroker a nagyüzemeknek szükséges alkatrészeket? — Vállalatunk egy évvel korábban megrendeli a gyártóktól a javításhoz szükséges pótalkatrészeket, s ilyenkor természetesen figyelemFogadalomtéM Szakmunkástanulónapok Csurgón A tizenhét somogyi szakmunkásképző 170 fiatalját fogadta tegnap délután a Farkas János nevét viselő csurgói szakmunkásképző intézet és ruházati szakközép- iskola, hogy házigazdája legyen a megyei szakmunkástanuló-napok idei esemény- sorozatának. A tegnap délután főképp az ismerkedésé, a szórakozásé volt, a mai nap már a tartalmasabb munkáé. Mi a teendőnk címmel Návai Zoltán a megyei KISZ-bizottság titkára tart vitaindítót, majd két szekcióülésen a mozgalmi munka korszerűsítéséről, illetve a szakszervezetek szerepéről cserélnek tapasztalatokat a diákok. Lesz játékos vetélkedő, diákbutiik nyílik, ahol a szakmunkástanulók munkáiból lehet vásárolni, egyebek között divatos ruhákat. Az iskola zártláncú televízióhálózatán két program közül is lehet majd választani: a diáktelevíziósok megismerkednek a moszkvai VIT eseményeivel, s a saját életükkel, munkájukkal. Csurgó főterén tegnap délután a nagy nyilvánosság előtt tettek KISZ-fogadalmat az ifjúsági szervezet leg- fiatalabbjai. Megemlékeztek a Tanácsiköztársaság kikiáltásának évfordulójáról, s megkoszorúzták a Csokonai étterem falán levő emléktáblát. be vesszük a kereslet hullámzását is, amit a vásárlói igények időről időre mutatnak. A kaposvári Agroker esetében nem áll az a más forgalmazó vállalatokra érvényes megállapítás, mely szerint az alkatrészhiányt az okozza, hogy a készletezési terhek csökkentése végett a múlt év negyedik negyedére kövesebb alkatrészt rendeltünk volna a gyártóművektől, s emiatt akadozott a? év elején az alkatrészek szállítása. — Szükség van a gépjavításokhoz külföldön készített alkatrészekre is ... — Több intézkedést tettünk azért, hogy az importból késedelmesen érkező vagy éppen a napi javításoknál hiányzó alkatrészeket itthon legyártassuk. Segítettünk a gazdaságoknak úgy is, hogy jelentős mennyiségű elfekvő pótalkatrészt visszavásároltunk egyes üzemektől, s azokat olyan felhasználóknak értékesítettük, ahol szükség volt ezekre a cikkekre. H. F. Rozmárbüszkeség — Az agyaram már 35 centi! Kátya Amerikába ment Forgalomkorlátozás Megint havazott Egy ötödik osztályos, tizenegy esztendős moszkvai kislány, Kátya Licsova is tagja a Szovjet Békevédelmi Bizottság küldöttségének, mely csütörtökön indult látogatásra az Egyesült Államokba. Kátya a Samantha Smith- alapítvány első kitüntetettjeként utazik édesanyja kíséretében az amerikai földrészre, ahol két hetet tölthet. A díjat a „Friendship Force” elnevezésű amerikai társadalmi szervezet alapította 1985 szeptemberében, és ítéli oda évente. Samantha Smith amerikai kislány 1983-ban levelet írt Jurij Andropovnak, az SZKP Tegnap országszerte sokfelé havazott, s az ismét szinte téliesre fordult időjárás továbbra is akadályozza a tavaszi mezőgazdasági munkák megkezdéséi. A hét elején is sókfelé borította hó a földeket, másutt pedig az olvadt hóié, a belvizek tették lehetetlenné a vetést. A homokos területeken sem indíthatták a gépeket, hiszen a fölázott, nedves, sáros talaj nem bírta volna el a nagytestű, nehéz vontatókat. A hétközben jött újabb csapadék, amely ezúttal hó formájában KB akkori főtitkárának, az amerikai gyermekek béke- vágváról. Jurij Andropov meghívása nyomán szovjetunióbeli látogatásra utazott szüleiveil, majd könyvet int úti élményeiről. 1985 augusztusában repülőszerencsétlen ségben életét vesztette. „Elmondom az amerikai gyerekeknek, hogyan tanulunk, mit szoktunk játszani, mit csinálunk szabadidőnkben, és feltétlenül elmondom azt is, hogy békében és barátságban szeretnénk élni velük” — jelentette ki elutazása előtt a moszkvai isko-’ láslány. a Zala-hídon Az Utinform jelentése szerint forgalomkorlátozást vezettek be a sármelléki Zala- hídon a 76-os úton, ugyanakkor 20 tonnában határozták meg a híd teherbírását. Az eddig kiadott éves és egyedi útvonalengedélyek erre az útszakaszra nem érvényesek. A járművek 38 tonna összsúlyig a 7-es úton Zalakomár—Zalakaros —Zalavár—Sármellék útvonalon kerülhetik l^i a hidat. 38 tonna összsúly felett erre az útvonalra valamennyi gépkocsi közlekedéséhez egyedi engedélyt kell kérni. Hátráltatja a munkát a földeken érkezett, további gondokat okoz. Elsősorban azért, mert az immár kéthetes késedelem a tavaszi árpa vetését már olyan mértékben akadályozta, hogy egyes területeken valószínűleg még gyorsított munkával sem tudják teljesen elvégezni. Ebben az esetben más növények foglalják majd el az árpatáblák kijelölt helyét. Ugyanúgy erős késésben vannak a mák vetésével, ezt a munkát még a délebbi országrészekben sem tudták nagyobb területen megkezdeni. A mezőgazdasági nagyüzemekben a szakemberek a tavaszi munkák elvégzésére több tervváltozatot is készítettek. Az már bizonyos, hogy mivel március eddigi időszakában jóformán „hozzáférhetetlen” volt a határ, komolyan kell számolniuk a munkák összetorlódásával. Kiterjedten kell majd alkal- mazniok a vetésnél a kettős műszakot, sőt, ha a helyzet úgv kívánja, éjszaka is a határba kell küldeni a gépeket. Ezek szerint a tavaszi munkáknál azt a tervvázlatot kell alkalmazniuk, amelyet a kifejezetten kedvezőtlen időjárás esetére dolgoztak ki. A nagyüzemi állattelepeken a jelentések szerint az állomány istállózása, takarmányozása zavartalan. Sokfelé ipari melléktermékeket is fehasználnak az etetésnél mindaddig, amíg az igazi kitavaszodás a határban kínál majd friss zöldet a jószágnak. Visegrádi utca Lengyel József történelmi riportjának televíziós változata. Az 1918—19-es forradalmi eseményeket a Magyar Tanácsköztársaság születését és bukását eleveníti meg a krónikás hitelességével történelmi riport regényében a szerző. A film rokonszenvesen ábrázolja azt a tiszta, már-már naív forradalmi hitet, amely Lengyel József korosztályát jellemezte. Ma 20 órakor a tv 1-es műsorán. Tarka sorok Gyerkőc Évike új zongorát kapott. A mama így szól hozzá: — Mielőtt játszani kezdenél, ne felejts el kezet mosni! — Ne aggódj anyuka, most csak a fekete billentyűkön fogok játszani. Telefontörténetek Az asszony tanácsot kér a pszichiátertől. — A férjem magában beszél, doktor úr. — Ilyesmi gyakran előfordul — nyugtatja meg az orvos. — Lehetséges ... De az én férjem fel is hívja magát! * * * A telefonszerelő buzgón magyarázza az idős hölgynek: — ... és ha tűz van, hívja a 112-t! — Micsoda új divatú trükk! Az én időmben a tűzoltókat hívták! * * * — Kedves kisasszony, találkozunk még? — Hívjon fel nyugodtan! A számomat megtalálja a telefonkönyvben. — No és a becses neve? — Az is ott áll mellette! Németalföldi mondások Bajban ismered meg a barátot, a gazdagot halála után. * * * A szerelem sok mindenre képes, a pénz mindenre. * * * Saját fejeden koppan a kő, ha az égnek hajítod. * * * Mindenki azt gondolja, hogy az ő kakukkja szebben énekel, mint a másik csalogánya. * * * Aki kutyákkal megy aludni, bolhákkal ébred. * » * A mérges asszony a ház tüskéskerítése. * * * Férfi asszony nélkül olyan, mint a konyha tűz nélkül. * * * Könyörület a farkasokkal szemben nem más, mint embertelenség a bárányokkal szemben. * * » A kisember a nagyok bolondságaiért bűnhődik.-----------------------J So mogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Föszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János w Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft; negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató