Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-15 / 63. szám
8 Somogyi Néplap 1986. március 15., szombat A festészet kétezeréves tradícióit tűzzel-vassal kiirtani szándékozó avant- garde mozgalmak, melyek a századelő óta egymást követő hullámokban rengették meg a képzőművészet világát, a hetvenes évekre el- erőtlenedtek, tartalékaik kimerültek, a viharok elülté- vel csendesen átadták a helyüket a régi stílusok felújításának. az eklektikának. A múlt század második felében hasonló folyamat zajlott le, míg meg nem született az új korstílus. A magyar festészet derékhada és fiatal nemzedékei e zászló alatt tömörülnek a Magyar Nemzeti Galéria napokban nyílt, már címében is az eklektika nevét viselő kiállításának tanúsága szerint. A kép meglepő, de nem váratlan. Születését több program és kiállítás, köztük a Műcsarnok decemberi. ..Magyar lestők három nemzedéke— Pillanatkép—" Című tárlata jelezte már. A Nemzeti Galéria bemutatója lényegében ugyanennek a festői körnek munkáiból szerveződött — lévén ők a fiatalabb kortárs nemzedékek között a hangadók. Ha más csoportok műveit hozzászámíthatnánk, a kép valószínűleg színesednék — elsősorban a hazai tradíciók műveivel — amivel a rendezők most adósak maradtak. A kiállítás igy is nagyszabású és meglepetésekben gazdag. A hazai eklektika jellemző vonása, hogy élharcosai közt ae a Nádler István, Keserű Ilona és a többiek találhatók, akik a hatvanas években az újkonstruktivizmus fő képviselői voltak. A hatvanas évek európai stílusirányzatainak hazai követőiként képeiken eljutottak az autonóm jelekig. Mások, főleg az ifjabb nemzedék tagjai a színek intenzitását fokozták, a műalkotást mint műtárgyat elvetették, rögtönzésekkel, installációkkal léptek fel. eszköztárukat fejlesztették új médiumokkal, mint a kép körébe vont fényképpel, nyomdatechnikai eljárásokkal vagy a videóval. A régi konstruktivisták példáján okulva kutató, kísérletező szenvedélyükben az ecsetnek is búcsút mondtak, szórópisztoly- lyal, csorgalással és más eszközökkel dolgozták. A Nemzeti Galéria kiállításának másik meglepetése, hogy eltűntek a „kócos", kísérleti munkák, a kiállított művek esztétikai színvonala magas, ^előttünk áll egy nagyrahiivatott, tehetséges, fiatal nemzedék bár még sokak számára szokatlan, de figyelemreméltó mondanivalóval, kicsiszolt eszköztárral. Zelei Miklós Följegyzés Március 15-re ehhez 'a Iföldhöz is tartozik haza ehhez a hazához is tartozik még föld IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Eltűnőben a geometria Új monumentalitás felé A festők újra festenek és milyen kifejezőkészséggel! Hangjuk nem dadogó, tisztán és erősen szól. Közülük a leghivatottabbáknak magánmitológiája is meg tudja fogni a nézőt, induljanak bár a gesztusfestészetből, mint Klimó Károly Feketearany labirintján, közelítsenek a kalligráfiához, mint Komlódi István Jelek című művén, vagy a metróállomások irkafirkáiból. Sokféle hatás és sokféle indíttatás keveredik a művekben, de a döntő szerepet az újrafeléledt expresszionizmus játssza. Festőink tudatosan vállalják a világ minden tájáról rájuk zúduló információáradatot, azokkal együtt is tudnak élni. Nyoma sincs már a honunkban annyira megszokott, gyakran felpanaszolt évtizedes elkésettségnek. A brutáli- sabb fomanyelvű német expresszionizmus kifejezési rendszeréhez állnak közelebb, akkor is, ha élményanyagukat szinte idézetsze- rűen < az olasz manieristák vagy Michelangelo inspiráljátssza a főszerepet Zá- borszky Gábor A föld meséi című sorozatán. A fényképet, mint dokumentumot szubjektív környezetbe, felszabadult képtérbe helyezi a hangulat éreztetésére Kaszás I—II című sorozatán Kocsis Imre. Erdély Miklós, aki a koncept art pápája volt nemrég, dialógust folytat a színnel és formával Rembrandt önarckép parafrázisán. Hangsúlyosak Bir- kás Ákos művei is, akinek nyers, nagylendületű ecsetvonásai a gyermek rajzok egyszerűségével felvázolt tájképi asszociációkat keltenek. A kiállítás erősségei közé tartoznak a diszkóhatásokat kedvelő Mazzag István a horrorfilmek képanyagából is merítő alkotásai. (Macbeth) Az olasz transzavantgard hatását őrzik a fiatal, nagyrahivatott Mulasics László szuggesz- tív, drámai erejű figurális erejű alkotásai, például a Vízkúra. A geometria eltűnőben van. a kubizmus legtisztábban Gulyás Gyula Scheiber Fehér László: Napimádó ja. mint Koncz András Érintés című művén, vagy Soós Tamás Caravaggio parafrázisán. Mindkét művész egyébként: monumentális elhivatottságú. akik tudatosan élnek az új mexikóiak eredményeivel is. mint Molnár Sándor Metamorfózisán. A pécsi iskola tagjai közül Pincehelyi Sándor hű maradt a pop art kezdeményeihez, míg a hiperrealisla képek komoly rutinját őrzik Barabás Márton képei szürrealista képzettársítással vagy a konstruktív anyagstruktúrákkal. mint a Kocsihajtó vagy a Kettős elmozdulás. Az anyagkollázs Hugóról mintázott portréján érhető nyomon, szinte idézőjelbe téve, Nadler István még képcímeiben is Malevicset idézi. A kiállított művek erőt és szakmai készenlétet bizonyítanak. A monumentalitás igénye, a kétségtelen visszatérés az elhanyagolt figurális ábrázoláshoz. a sugárzó, gyakran az agresszivitásig felfokozott színvilág, a festői eszközök modern, szuverén kezelése, az egyéni hangnyelvre törekvés az előismeretek nélküli nézőnek' még szokatlan. de hangsúlyos élménnyé teszik a jól rendezett: kiállítást. Bresty ánszky Ilona AMATORFILMESEK, VIDEÓSOK Ritkán tapasztalható, 78 százalékos helykihasználással játszották nemrég a budapesti Horizont moziban azt a műsort, amely díjnyertes hazai amatörfilmekből állt össze. Érdekes volt már a vetítés is: szupernyölcas gép zümmögött az egyik hátsó páholyban, a Fővárosi Távfűtő Művek támogatásával működő Profil Amalőrfilm Klub tagjai szorgoskodtak körülötte (ők hozták a berendezést), míg a 18 mm-es masinái ezúttal is a mozi gépésze kezelte. A közönség nem csekély hányada lehetett amatőrfilmes, vagy „pártoló tag" valamelyik klub. esetleg „ma- gányos" filmalkotó vonzáskörében. Minek szólhatott az érdeklődés? Annak, hogy küszködő amalőrmozgalmunk egyik legállandóbb értékvonulata épp a filmesek teljesítménye; élénk a figyelem a korábbi s az újabb termés iránt. Láthattunk ez alkalommal olyan dokumentumfilmet, mely tényszerű rögzítésmódjával a képernyőn is helyet érdemel. (Dr. Bródy Péter: Szerződés, Széli Gyula: Téglagyáriak); a világszerte ismert magyar filmanimáció kimeríthetetlen utánpótlásáról alkothattunk fogalmat az időközben első játékfilmjét állami stúdióban elkészítő Timár Péter vagy Nagy Gyula munkái révén: környezetüket nyitott szemmel, ironikus kedéllyel figyelő emberek szóltak hozzánk (mint dr. Oláh Imre), több filmes ágban is kiválót alkotó személyiségekkel találkozhattunk (mint Kornyék István); volt, aki a családi krónika filmkockáit olyan közegbe helyezte, hogy ezek egyszercsak valami általánosabbról kezdtek el beszélni (Stier Sándor: Képek anyámról). Zabolátlan nemzedéki önarckép is akadt ezen az érdekes filmtárlaton (Szőke András: Kakukkfészek). Furcsa módon a játéktilm-kisér- letek hatottak- a leginkább kimódoltnak: épp a mindennapi élet természetesen kínálkozó lehetőségeit hagyták figyelmen kívül. A mérleg így is: kitűnő. Csepp a tengerből: hasonló kép tárulna elénk, ha más amatőrfilmes összeállítást elemeznénk. Mégpedig igen hízelgő kép. hiszen a tavalyi szemlén. Siófokon a döntőbe jutott filmanyag csaknem fele érettnek bizonyult valamilyen díjra, de legalábbis elismerésre. Nagyon valószínű, hogy nem lesz ez másként 1986 áprilisában, Hajdúböszörményben sem, a XXXIII. Országos Amatőrfilm Fesztiválon. De vajon minden rendben van-e az amalőrfilmesek há- za táján? A 600 egyéni tagot, 100 klubot számláló mozgalom — húsz esztendővel a Magyar Amatőrfilm Szövetség újjáalakulása után — hasonló gondokkal küszködik, mint amilyenekkel a színjátszók vagy az énekkarok. Közismert, hogy „a 118-as rendelet” — így emlegetik a művelődés berkeiben — fölszabadította ugyan a vállalkozói kedvet, gazdaságos tevékenységre ösztönöz, ám eközben hátrányos helyzetbe hozta azokat a képződményeket, amelyek — úgymond — „csak viszik a pénzt", tehát — pe- dául — a különféle művészeti ágak amatőréit. Emiatt szűntek meg amalőrfilmklu- bok is, mert helyiségüket a művelődési ház bérbe adta „hasznosabb” céloikra. Megesett, hogy a művelődési ház vezetője be akarta fizettetni a ház kasszájába annak a ní- vódíjnak az összegét, amelyet a „megtűrt" amatőrfilmesek nyerlek valahol, mondván: a ház támogatása nélkül díjat sem kaphattak volna, s a pénz ily módon a fenntartót illeti. S ha már a támogatásról van szó: a Magyar Amatőrfilm Szövetség — amelyhez most. már részben a videósok is csatlakoztak — úgyszólván önfenntartó szervezet, három főnyi hivatásos irányítógárdával. Hogyan léteznek mégis? A szövetség, mint „jogi személy", a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságával áll kapcsolatban, és gyakorta szerez ily módon szakmai megbízatásokat, „bérmunkát" filmesei számára; így sikerül a működés költségeit úgv-ahogy előteremteni. S növekszik eközben a szövetség tekintélye: tavaly ősszel Nyíregyházán több „független videos" döntött úgy, hogy vállalja a tagságot; mások még haboznak, mert az amatőr megjelölést — ki tudja miért, hiszen nem dilettantizmusról van szó — sértőnek, érlékíosztónak tekintik. (Bár az is igaz. hogy a videózás jelenlegi szintjén — s ezt is megmutatta a nyíregyházi szemle — még igen sok a gyönge teljesítmény, általános a szakmai tapasztalatlanság.) Dékány István főtitkár szerint a fenntartás gondjai mellett az amatőrfilm társadalmi nyilvánosságának a megteremtése a legfőbb feladat (a Horizont mozi említett műsora ilyen tekintetben is jelentős vállalkozás). Nagy lehetőséget ígér a kábeltelevíziózás terjedése a városok lakótelepein: a műsorszükséglet egy részét amatőrfilmes produkciók biztosíthatják, amint ezt a dunaújvárosi, bajai példák is igazolják. A XVIII. Magyar Játékfilm Szemle idején, február 9-én nemzetközi érdeklődés közepette megalakult filmklub- szövetség is hasznos partnernek ígérkezik: hiszen a klubhálózat „filméhségét" a legjobb amatőrfilmek rendszeres vetítése, belső forgalmazása is csillapíthatná valamelyest. De vannak más, igen hasznos — é§ követendő — példák is. Több településünkön szinte hagyomány már, hogy „helyi krónikákat" készítenek gyakorlott amatőrfilmesek, mint Hajdúböszörményben dr. Oláh Imre állatorvos. Telt házakat- vonzanak csaknem húsz esztendeje az ottani eseményeket megörökítő — s emiatt a helytörténeti kutatás, a hagyomány- ápolás szempontjából is rendkívül érdekes — dokumentumfilmjei, de Csongrádon, Szentesen, Dunaújvárosban is kiaknázzák az ilyen lehetőségeket. Ezernyi magyar amatőrfilmes és videos kezében már jó ideje nem puszta szórakozás, időtöltés eszköze a kamera. Korunk mozgóképen rögzített arcmása okvetlenül szegényebb volna nélkülük. Tiszteletet — és főként: több segítséget — érdemel hasznos, fontos, értékes munkájuk. Kőháti Zsolt „A természet” címmel rendeztek nemzetközi tárlatot a Pécsi Galériában. A kiállításra 26 ország 126 művésze küldte el alkotását, festményeket, grafikákat, fényképeket és szobrokat, melyek mind a természet sokszínűségét mutatják be. A képen: Christo (USA): Becsomagolt part című festménye A farkasmenyasszony Klasszikus finn kisregények Az Európa Kiadó számos sorozata között aligha A finn irodalom könyvtára a legismertebb — de hogy fölöttébb fontos szerepet tölt be. az bizonyos. A magunk bőrén — azaz „a magunk irodalmának bőrén” — tapasztalhatjuk nemegyszer, mit jelent kis népnek lenni Európában, a világban. Szinte már unalomig, és már majdnem mentségként is emlegetjük, hogy a nyelvi gátak, a fordítási gondok mily nehézzé teszik a klasszikusok, a remekművek meg- és elismertetéséi külföldön. Ez ellen azonban nem a sopánkodás a leghatékonyabb gyógymód, hanem a másik kis népek irodalma iránti fokozott érdeklődés. Aligha szükséges hangsúlyoznunk. hogy fokozottan így van ez a rokon finn nép li- teralúrája esetében. Az említett sorozat ezért tartozik a legfontosabbak közé. Vajon az átlagosan művelt finn olvasó hány klasszikus magyar kisregény íróját tudná megnevezni, nagyjából a XIX. és a XX. század közepe közötti időszakot gondolva ál? Csak találgathatjuk a választ — ám a klasszikus finn kisregényekből megjelent válogatás, A farkasmenyasz- szony írói sorából bizony csak az első és az utolsó (Ju- hani Aho és Aino Kallas) neve, munkássága volt ismerős e sorok l'oaglmazójának; II- mari Kianto. Maria Jotuni, Teuvo Pakkala és Runar Schildt nem. Köszönet érte, hogy Pap Éva életrajzi jegyzetei közük a legszüksege- sebb tudnivalókat. A vaskos kötet egészét, válogatásról lévén szó, felelőtlenség lenne egy-két jelzővel átfogóan illetni. Egy paradoxon említése mégis megkockáztatható. Rejtelmesebb, robosztusabb, a szó néprajzi értelmében folklorikusabb a művek többsége, mint a nekünk ismerősebb, párhuzamos hazai prózában; nem hiányzik belőle ugyanakkor — s nem a finn táj sugallja a képet — valami hópilléző lengeség, hóhullató tisztaság, a mi irodalmunkban megszokottól némiképp eltérő érzel- messég. Egyéni ízlés dönti el, hogy a művek sorából — melyeknek vitathatatlan értékét olvasók nemzedékei szentesítették Finnországban — ki melyeket érzi legközelebb magához. Pakkala A fiútestvér című alkotása azzal emelkedik ki, hogy a hihetetlenül szokványosnak ígérkező történetet és miliőt, a mindig érzel mességgel fenyegető gyermektörténetet mint tudja súlyossá és sajátszerűvé lenni, nemcsak az író, de szinte a pszichológus, a lélekgyógyász avatoltságával. Schildt Boszorkáttyerdö című kisregényénél található jobb a kötetben, de az a szecesz- sziósnak mondható túlérzékenység. túlfinomultság, amely a tollát vezeti, ma valószínűleg ezt fogja a legkedveltebbé tenni — remélhetőleg nem a gyűjtemény erősebb szociális töltésű darabjainak kárára. Szerénynél is szerényebb finn nyelvtudás birtokában csak Bereczki Urmas, Kiss Antal, Szabó T. Ádám, Várhelyi Ilona, Harrach Ágnes és Varga Csilla fordításának egyként jól folyó magyar szövegét dicsérhetjük, melyen inkább a rutin, mint a szaktudás különbözősége hagyott nyomot. Tarján Tamás
