Somogyi Néplap, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-15 / 63. szám

1986. március 15., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS „Fenntartani a hazafiúi kitartás lobogó lángját” 125 érrel ezelőtt a Bánk bán az Opera színpadán Számadó Gabriella, Ilóefalvy Róbert (Gertrudis és Bánk) A válóper másnapján szombat volt, és ha­talmas hó esett. Kur- dics úgy döntött, hogy kimegy a telek­re. Amikor a hajnali homály­ban villanyt gyújtott, ruhái után nyúlkált, a zsebrádióban hallotta, hogy az ország észa­ki részein derékig érő hó bo­rítja a mezőket. Álmosan ki­nézett az ablakon, látta, aho­gyan gyúrja két korai autó a fehér tömeget, kortyintott egyet a pálinkásüvegből. De­rékig megcsapkodta magát hideg vízzel a fürdőszobában, megdörzsölte bőrét a vastag, durva törülközővel, s tíz perc múlva már melegen öltözve, vállán a hátizsákkal fel is szállt a villamosra. Szeren­cséje volt a csatlakozó HÉV- vei, s amikor a motormeleg- ben kinyújtóztatta lábát, so­káig kukucskált kifelé. Egyenletes volt a határ. Csak a közelben látszottak el­száradt fűcsomók, apró torla­szokként a szélfúvás-megülte szántók végében, ahol — kö­kénybokor? vadrózsa csoport­ja? — a hó rohama elfáradt. Valóban derékig ér, egyezett bele Kurdics. Derékig ér, de­rékig ér a hó. A hó. övig ér a hó. Már övig ér a hó. Kö­tésig ér a hó. Kötésig ért a hó, amikor... de nem tudta folytatni. Aztán ez jutott eszébe: kötésig a hóban gá­zoltak a kiscserjésen át. Nem. inkább: szűzhóban kötésig gázoltak a kiscserjésen át.... De kik? És mikor? Minek?” Akkor már a falut maga mögött hagyva gyalogolt a hegy felé. Ez bizonyára vala­mi vadásznovella lehetett, amit olvasott valamikor. Kö­tésig a hóban... Szűzhóban kötésig. Kocsi vágta párhuza­mos két nyom vezette lépteit az alsó szőlőkig. Ott befor­dult. S amint járásának rit­musa immár begyakorlódott, jókedvű szusszanással vágott neki az emelkedőnek. Most kelt volna a nap, de a ködön át csak derengés je­lezte szándékát. Érdekes, a természet, még ilyen halott állapotában is, valahogyan megérzi, hogy kel a nap, tű­nődött Kurdics, de aztán úgy gondolta, hogy ez az érzés inkább a havon át értelmet­lenné mosódott, távolról jövő kiáltásoknak tulajdonítható, megjelent az ember a tájon... A vadrózsa vérvörös bo­gyóin villant meg az első napsugár. Innen már valóban bele kell gázolni a hóba, s lehet, hogy mellközépig is, ha a földúton el akar jutni a te­lek bejáratához. A mélyút szakasztott olyan képzeteket kel­tett benne, mintha egy levesestányért látna, fehér folyós grízzel megtöltve. Megemel­te a hátizsák pántját, elren­dezte, s aztán magasra emelt lábbal jól belelépett a mély­ségbe. Övig süllyedt. Derékig. Kötésig szűzhóban gázoltak a tölgycserjésen át. A fenébe már ezzel a mondattal, itt zümmög az ember fülében, mint a darázs. Mint a lóda­rázs. Amikor kikászálódott a mélyútból, kesztyűs kezével fogózkodott egy akácbokor tüskés ágába, észrevette, hogy bélelt viharkabátja ujjából, a csuklója alól egész golyóm i- ra való havat lehet kimar­kolni. Oda gyűjtötte, ahogyan evezett karjaival, nevetve ki­rázta, s amikor lelpillantoli... A szomszéd telken, a leg­erősebb szilvafánál már sárrá dagasztva a havat ott forgo­lódott, sírt, kínlódott, szö- kellt, vissza-visszahullott a gyönyörű nőstény. Feje visz- szanyaklott, kicsavart test­helyzetéből szabadulni nem tudva, szinte Kurdicsig csa­pott megizzadt testériek forró párája és izzadtságszaga. Kurdics, hátizsákját a hóba ejtve válláról, nekifeküdt az itt is mély hónak, és lihegve igyekezett közelebb a szarvas­hoz. Az állat sírt, panaszkodott. Rángatta a drótot, amely a nyakán fogta át. A havon vércseppek mély­re égett lyukai látszottak. De csak a fa közvetlen közelé­ben, ahol nem taposta még össze a jószág. Pár méteres körben a patájával kikapált föld rögei, száraz faleve:ek, ágacskák spricceltek szét a tiszta havon, kínlódása köz­ben még mélyebbre ásta me­ga alatt a talajt, s most mér a feje meg is feszült. A kis- ujjnyi vastag, erős vasdrót éppen az álla alatt húzott föl a fára, s amint tovább forgo­lódott, egy pillanatra olyan­nak hatott Kurdics szemében, mint a liba, amikor fejét hát­rafeszítve meg akarják tömni kukoricával. Nem tudott közelebb men­ni, mert az állat az ő köze­ledtére még erősebben dobál­ta magát. Sima szép nyakán a dróthurok többszörös vá­gásnyomai húzódtak egymás fölött, s a szilvafa törzsén is jó arasznyira lehántotta a dróttal a kérget. Konczek József Szűz­hóban Csak ezt a panaszkodó vinnyogást ne hallanám, mondta magában Kurdics, ezt a fájdalmas hörrenések- kel, horkanásokkal, vakkan- tásszerű panasz-szavakkal teli hangot, ezt az iszonyatos rémületet. Közben a fa mel­lett elkerülve a domb felől próbálkozott, hogy a fához jusson, de akkor eszébe ju­tott, hogy a drótot kézzel úgy­sem tudja eloldani. Saját nyo­mán visszaevi ekéit tehát a hátizsákhoz, kivette a nagy­kulcsot, odagyűrte magát a házikóhoz, bentről egy vasre­szelővei újra a domb teteje alá került. Lépésről lépésre közelített. Azt szerelte volna, ha a szarvas megnyugszik. Abban a pózban meredt meg, közben hatalmas szügye szin­te őrülten fújtatott, ahogyan fejét fölfelé húzta a drót, s Kurdics a tükörsötét nagy szemekbe nézve már csak azt akarta, hogy mielőbb kisza­badítsa szegényt. Talált egy ügyes fogást a fán, a szar­vassal ellenkező oldalon, ott nekilendült, s a fatörzs­nek koppanó bakancs bizton­sággal töltötte el, rúgott még egyet magán, s már az ágak közt hasalt. Az állat kicsavart fejjel, pulzáló hatalmas szemmel né­zett rá. És nyugton maradt. Megérezte, hogy nem rossz szándékkal jött. Kurdicsot ettől egy pilla­natra hálaérzés öntötte el, de mindez csak átvillant az agyán, mert a reszelővei már neki is esett a goromba drót­nak. Az elpattant. A szarvas a földre rogyott. Aztán a következő pillanat­ban villámcsapásként támadt fel benne a menekülési ösz­tön, s megugrott, föl a domb­Az eredetileg tárgyas igéknek tárgytalanná válá­sára nagyon sok példát em­líthetünk azok közül, ame­lyek mellől, szervesen oda­illő úgynevezett lappangó tárgy marad el. Ezek már megszokottak, de nem is ki­fogásolhatók. Közismert a keres ige, < amely a pénzkeresetre vo­natkozik. Sok közöttük az úgynevezett háztartási és mezőgazdasági ige: bevet (ágyat), megfőz (ételt), varr, vasal (ruhát), mosogat, tö- rülget (edényt), felsúrol (padlót), megterít (asztalt), elvet, arat (gabonát), nyit, takar (szőlőt). Üjabb keletűek: kinyit, becsuk, bezár (üzletet), he­lyesel (amit hallott), koszo- rúz (emlékművet). A közle­nak. A drót szakadt darabja, mint nyakló csapódott a há­tán. Följebb megállt, s fejét lehajtva, véresre rugdalt csüdjével, patájával lehalász­ta nyakáról a drótot. Kurdics hátradőlt, lecsúszott a hóba, leemelte kucsmáját, meglö- rölte csuromviz homlokát. Akkor látta meg lába mellett a sárgarépadarabot, aztán a fán a zsineget is, amivel a dróthúrokkal alkalmasan odaillesztette valaki. Ismerte az állat szokását. Kurdics akkor eszmélt rá, hogy remeg, de minden ízé­ben. Hátán érezte az izzadt­ság csermelyét. Káromkodott valamit, ha ott álltunk volna mellette, halottuk volna, hogy „ribanc ...". De Kurdics egyedül volt. Egyedül volt, s amint a lelek magasságából széjjeltekintett a kelő nap fényében szikrázó szüzhó nyugodt halmain, az örökzöld bokorsoron, a hóban kucorgó fabódékon, szerszá- moskamrákon, messzebb a ködben sejthető távoli képig, ahol a sokemeletes lakóházai­val szögletesen terpeszkedik el a város, lassan megnyugo­dott, lelökte kabátját, meg­merítette markát a hóban, mielőtt a sarkig tárt ajtóval hívogató házikóhoz indult, hogy begyújtson a kiskályhá- ba, bort forraljon, elropog- lasson néhány diót... Ne higgyük el, hogy más­nap visszajött a szarvas. Hogy reggel, amikor Kurdics kilökte az ajtót, az állat ott állt a házikó előtt, hogy Kur­dics először egy darab kénye­iét dobolt neki, hogy azt a szarvas felvette a földről fi­nom vonalú pofája gyors mozdulatával, hogy aztán kö­zelebb lépett, s hogy aztán Kurdics, látva a szarvas se­beit. gézt, sebhintőport, zsírt hozott, és az állat engedte be­kenni, ápolni sebeit... Ne higgyük el ... Mert Kurdics jól tudta, hogy nem jó az a szarvasnak. Hogy nem lesz jó a szarva­soknak. Ezért volt, hogy más­nap, mikor kilökte az ajtót, s az állal ott állt a ház' előtt, először egy darab kenyeret dobott neki, és azt a szarvas felvette a földről finom vo­nalú pofája gyors mozdulatá­val, és aztán közelebb lépett, és aztán Kurdics. látva a se­beket, gézt, hintőport, zsírt hozott, és a szarvas engedte bekenni, ápolni a sebeit... E zért volt. hogy mind­ezek után Kurdics az állat orrára ütött nyitott tenyérrel, s amikor az meghök- kenve, toporzékolva, derék­ból csavarodva hátrafordult és átszökkent a kerítésen, Kurdics hangosan ordítva küldte és zavarta: menj el, menj el. menj el tőlem ... És meg is dobálta. Az lehet, hogy később, amint ott állt a házikó előtt, valami mosolygásféle szüle­tett a szája körül. Esetleg csak megenyhültek az arcvo­násai, de ezt nem tudhatjuk pontosan, hiszen nem voltunk ott, Kurdics egyedül volt ak­kor a hegyben. A játékos átigazol kedés és a sport sem ma­radhat ki: tolat (a mozdony kocsikat), vezet (autót), előz (egy másik kocsit). A spor­toló (be)imelegít. edz. (tes­tet, izmokat), bizonyít (hogy a válogatottba kerüljön). Vannak olyan szaknyelvi igék, amelyeket nyelvérzé­künk nehezen fogad be. Így a tárol igét tárgyasán elfo­gadjuk (az árut a raktárban tárolják). de tárgytalan használatát nem (az áru még a kikötőben tárol). Üjabban a sportolók vala­melyik másik csapathoz iga­zolnak. Helyesen így mond­juk: az ETO igazolta, az ETO-hoz igazolták. Az át­igazol igének is az a jelenté­se: egy csapat a saját lét­számába átvesz, átír vala­kit. Kiss István Másfél évtizednél is hosz- szabb hallgatás követte Er­kel Ferenc zeneszerzői pá­lyájának legsikeresebb, éle­tének alighanem legboldo­gabb esztendejét, az líl44-es évet, a fényes sikert hozó Hunyadi László opera be­mutatását. Az 1844 és I860 közötti időszak esztendői ezek. melyek során hazánk­ban a békés követelésekből forradalom, a forradalomból tragikus végű szabadságharc bontakozott ki. s amelynek leverése elnémította a ma­gyar értelmiség túlnyomó részét. Enkel ez idő alatt semmi­lyen számottevő művet nem •komponált. A Hunyadi László és a Himnusz utolsó­nak papírra vetett kottafe­jei után számára is úgy tűnt, értelmetlen tovább mindén gondolat, hapg le­írása. Azután lassan felis­merte ő is. amit Ábrányi Kornél így fogalmazott meg a Zenészeti lapokban: „Nagy erőre és türelemre volt szükség, fenntartani az iro­dalom, sajtó és művészet fegyvereivel a hazafiúi ki­tartás lobogó lángját”. Hogy Erkel mikor kezdett hozzá a Bánk bán kompo­nálásához, arra nézve meg­oszlanak a vélemények. Az eredeti partitúra bejegyzései szerint 1860 októberében fe­jezte be az opera hangsze­relését; ez az egyetlen biz­tos támpontunk életműve legfontosabb alkotásának előzményeiről. A következő év januárjában már elhang­zik a Filharmonikusok egyik hangversenyén az operából a Tiszapartijelenet. Két hó­nappal később pedig, 1861. március 9-én — éppen egy és negyed századdal ezelőtt — a pesti Nemzeti Színház­ban megszólalt a teljes mű. ..Sehol opera a politikai világban még nem játszott oly fontos s kiható szerepet — írta Ábrányi —. mint a válságos években Erkel Bánik bánja ... A magyar hazafiság, kitartás s lelke­sedés feltáró fókuszává vált, s hatalmasan pótolta az erő­szakosan feloszlatott magyar országgyűlésen elnémított politikai szónoklatokat.” Pe­dig a Bánk bánban — mi­ként a zeneszerző hazai mo- nográfusa. Németh Amadé megállapito-tta. Erkel még sűrűn alkalmazza az akkor­tájt divatos külföldi maní- rokat. Egy feljegyzése arról vall, hogy például Melinda és Ottó kettősét „olasz— francia stílusban” kompo­nálta. „Garibaldi-stílusban” az első felvonás egyik duett­jét, s hogy tudatosan hasz­nált „antik”, „brillant” és ..contrapun'ktisdh” stílust a mindamellett természete­sen nagyrészt magyar zenei elemekből építkező operá­ban. Utóbbiak felülkereke- dé6e végső soron a magyar zenetörténet szempontjából is — túl a Bánk bán törté­nelmi hivatásán — a korai magyar operairodalom bete- tőzőjévé teszik az operát; az eddigi eredmények ösz- szegzőjévé, amelyben a leg­főbb zenei érték: a verbun­kos alapformáinak tovább­fejlesztése, s az. ezekből fel­épített európai klasszikus operai nagyjelenetek meg­alkotása. Keveset tudunk arról, hogy a kor zenei közvéle­ménye felismerte-e igazán az ötvenegy éves zeneszerző alkotásának zenei jelentősé­gét, hogy voltaképpen ezzel az operájával vált Erkel — nem kisebbítve ezzel -a Hu­nyadi László jelentőségét — a magyar nemzeti opera megteremtőjévé. Alighanem a darab politikai töltése, a hazai történelemben operá­nak sem azelőtt, sem azóta nem ismert aktualitása fed­te el valamelyest a mű ze­nei súlyát, Erkel életművé­ben betöltött mérföldkő- szerepét, s a magyar opera­történetben korszakfordulót hozó fontosságát. Nagyrészt századunk zenetörténészei tárták fel az operának azo­kat a mélyrétegeit, amelyek Erkel Ferencet a klasszikus operaszerzök sorába emel­ték. még ha Erkel kortársa. Mosonyi Mihály alaposan foglalkozott is a mű zenei anyagával, s még ha sokan meg is sejtették — ahogy a Pester Lloyd egyik számá­ban olvasható —. hogy a Bánk bán „újonnan szerzett nemzeti létünk . . . elzártsá­gából, hamarosan általános művészettörténeti jelentő­ségűvé fejlődhet”. Szomory György Uosfalvy Róbert, Tóth János (Bánk és Tiborc) Iby András Don Quijote hazatalál Az utad hót végéhez ért el. Térjél pihenni cimbora! Szegre a rozsdamarta vérttel, hisz úgyse védett meg soha. Kopott ruhád, törött a lándzsa, horpadt pléh-tányér sisakod. Jó lovad is a végét járja, nem éri meg a holnapot. Hosszú az út, amit bejártál, szerencse rajta nem kísért. Te ostobán csodára vártál, és most utad végéhez ért. Arany helyett, amire leltél, kavicsot szorít tenyered. Hol a siker, amit kerestél? örülj, hogy van még kenyered. Szélmalom lett az óriásból, amely gúnyosan kelepek Vesztettél lásd, és a csatából mindig a vesztes ballag el. Árnyakat űztél. Most az árnyak jönnek feléd, mind integet. Eredj! Az árnyak egyre várnak. Don Quijote isten veled. G. Szabó László FORTUNA Kit szerencséje elhagyott, kösse magát egy lámpavasra: kényes nyakát .kender tiyuvassza — hadd. inyújtózzék ,még ,egy nagyot! De mit míveljen, akinek a szerencséje sohse jött tneg? Élte végéig nyöszöröghet — nem bírja búját a zsineg ... Szépen magyarul — szépen emberül

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom