Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
8 Somogyi Néplap 1986. február 8., szombat } ' ■ «*K-Kí ' **>•*' < >£ K ' IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZM BOLYA PÉTER Szeles József A Rijksmuseum száz éve Frans Hals: Férfiportré Rembrandt: Tanulmányfej Bármennyire is hihetetlen, még csupán száz esztendős Hollandia szépművészeti múzeuma. Azé a Hollandiáé, amely az egykori Németalföld részeként a festészet, az építészet, az iparművészet egyik bölcsője volt. A világnak ez a páratlanul értékes gyűjteménye öi nagy, korábban már meglévő tárgyegyüttes anyagából keletkezett. Volt miből válogatni a neo reneszánsz és neogótikus elemeket ötvöző — mellesleg Amszterdam központi pályaudvarára kísértetiesen hasonlító — intézmény számára! Hogyne, hiszen egyebek között már 1800. májusában megnyílt a hollandok Nemzeti Művészeti Galériája, amelynek műtárgyait a hajdani helytartók szedegették össze. Napóleon testvére, Louis Bonaparte — ő 1806. és 1810. között ült a holland trónon — aztán még megtetézte az addig kiválogatott kincseket és példáját 'követve utódai is kötelességüknek érezték a vásárlással együtt járó mű- pártolást. Az 1860-as évek elején döntött úgy Amszterdam elöljárósága, hogy egy vadonatúj épületben kell az időközben már világhírre emelkedett képeket, szobrokat — sőt ötvöstárgyakat, bútorokat — láthatóvá tenni. P. J. H. Cuypers 1876- ban kapta a megbízatást, és alig egy év múlva el is készült a Rijksmuseum terveivel. A múzeum építkezése nyolc évig tartott, és amikor száz éve befejezték a sok-sok érték áttelepítését, valóban világcsodájára nyithattak ajtót a látogatók. Remekművek: Frans Hals pompás arcképei, amelyek a XVII. század végének fla- mand polgárságát „írják le’' a maguk hétköznapias fenn- ségében, Jan Steen életképei, ezek a szinte fényképszerűén valósághű, de jelké- piségüíkkel örökérvényűnek bizonyuló kompozíciók. Az említett két művész a haar- lemi iskolához tartozott. (Haarlem hollandiai város; Frans Hals alapított ott hajdan híres festőiskolát.) A másik, szintén Németalföldön alapított defti iskolát ismét csak festőóriások művei képviselik. Michiel Jansz Miervel.t volt ezek egyike; ő leginkább a portréfestésben jeleskedett. Hanem az igazi remeklések az antwerpeni műhelyből kerültek ki! Ott dolgozott többek között Peter Paul Rubens, aki az európai uralkodók és fejedelmek királyi festője vólit, vagy az a „paraszt” Brueghel, aki meg éppen a legegyszerűbb nép fiait, lányait választotta mo- deljéül. Mindezek után is elkülönül ebben az intézményben még egy-két jellegzetes műhely: a hágai például —ennek egyik nálunk kevésbé ismert, de annál jelesebb képviselője Johannes Mij- lens volt —, vagy az utrechti, ahol szinte kézzelfoghatóan érzékletes életképek készültek. Az említett — és hely híján nem említett — iskolák, mesterek gazdag életműveit a múzeum megnyitásától kezdve rengetegen látogatták. Az érdeklődők hada egészen a második világháború zivataros hónapjaiig váltotta egymást a termek sokaságában. Ám amikor Amszterdam is veszélybe került, a solk-sok művet leszedték a falakról és He- emskerk, valamint Zand- voort helységek körzetében titkos és bombabiztos óvóhelyen rejtették el. Ott vészelték át a gyújtogatást, a lövöldözést és csak amikor elvonult a vihar, akkor kerültek vissza régi helyükre A Rijksmuseum igazgatósága hamar felismerte, hogy a haarlemd, az antwerpeni, a hágai meg ,a többi mester- iskola vászonra festett remekei csak úgy örökíthetők át az utókorra, ha megfelelő védelemben részesülnek. Rubens, Brueghel és a még nem is említett Rembrandt alkotásai légkondicionált vitrinbe kerültek. A. L. Feltalálták a fütyülő kulcstartót. Az ember fütyül, a kulcstartó, akárhol van, visszafütyül. Hát nem óriási? jMár csak ez hiányzott — meg p világbéke. Mondtam is a feleségemnek, hogy most már nem kell elválnunk. [Merthogy én mündig elvesztettem a kulcsot, és ez volt az egyetlen válóok a többin kívül. A technika fejlődése mindig lenyűgöz. A vibrációs asszonypótléktól az eredményességet jelző biliig sok csodálatos alkotás ajzott már fel, és így vagyok ímost ezzel a füttyös kulcstartóval is. Ilyenkor elkap az alkotás láza. Előfordul, hogy egy hétig sem fekszem le, csak gondolkodom. A feleségem persze nem hiszi, hogy ezért virrasztók. Szerinte pusztán, a házastársi kötelesség helyett vagyok ilyen kreatív. Micsoda kisszerüség! Miközben én szárnyaló szellemmel azon sziporkázók, hogy mi lenne, ha inem csak a kulcstartó fütyülne?! Itt van például a golyóstoll. Hányszor elveszBrueghel: A Háromkirályok imádása A megfelelő ütem DAL Tornyos,i akkoriban kórházi segédmunkásiként dolgozott, vagyis ő végezte el az összes sötét munkát, amely az F. utcai kórházban adódott. Lapátolt, szemetet hordott, h u llaszá.1 Li láso knál s egédke - zett, és már nem is csodálkozott, amikor egy koponyát ásott élő a kórházudvaron (kubikolás köziben.. — Lenni vagy pálinkát inni — mondta, kezében a barma koponyával, majd letette az ásót, és a kocsma felé indult. Rózáinál, a rosszfogú pimcérnőnél lakott, büdös és sötét lakásban. Hiszen az érettségi után felkapott egy sportszatyrot, és hősiesen elhagyta szülei lakását, benne a Steimway zongorát, a komódot, a plüs- söket, és még számtalan század eleji marhaságot. S néhány hét csavargás után Rózái őt, Tornyosit választotta élettársul, amibe Toronyosi bolidogat beleegyezett, hiszen örült, hogy megmosakodhat végre. Rózái olyan volt, mint a lakása: kicsi és koszos. Ha berúgott, irredenta nótákat énekelt, vagy a legkülönfé: léibb tárgyaikat vagdosta Tor- nyosi fejéhez; így történhetett, hogy Tornyosi .néha bezárkózott a vécébe, s amíg a ház asszonya odakint átkozó- dott, T. komoran olvasgatta az ablakban felhalmozott képeslapokat. A hírek és képek között magyarázatot keresett, magyarázatot arra, hogyan került ő ide, Rózái vécéjébe, ahelyett, hogy a nagy életét élné, a gazdagot,, a fényeset, a divatlap it. Aztán meghúzta a láncot, és kiment, mert rájött, hogy ilyen élet nincs. Rózái a szemének esett. ~~Z Egyik délután Tor3« nyosi egyedül heve- -------- irészett Rózái lakásán, a ház úrnője túlórázott vagy berúgott, vagy valami kóbor férfiismerőst talált, tehát nem volt otthon. Jenő nevű macskája képviselte, aki legalább olyan szigorú tekintetű volt, mint a háziasszony. A z élet nem áll meg, s lám, Tomyosni a vécé felé indult, ezúttal nem Rozá.l ordító zása elől, hanem ... Helyet foglalt az ülőkén, leemelt egy újságot az ablakból. „Orvosi Hetilap”. — Hát ez hogy kerülhetett ide? — düinnyögte Tornyosi, és érdeklődéssel nézegette a ronda orvosi képeket. Az egyik cikkeim alatt a következőket olvasta: „S. M. 34 éves ács, épülő háza padlásán öngyilkossági szándékkal két szöget vert a fejébe. Eszméletét nem vesztette el. Tettét azzal indokolta, hogy háza nem épül a megfelelő ütemben.” Tornyosi felröhögött, pedig pem volt szoikása. Majd elkomorult, mert megtudta, hogy az ács, aki S. M., aki 34 éves, és aki házat akart építeni, másnap meghalt. , Felállt, a lapot a többi tetejére dobta, bambán elhagyta a helyiséget. „Megfelelő ütem”, járt a fejében. Végül is ... Az ő háza sem épül megfelelő ütemben. Sőt, sehogy sem épül. Sőt, ha volna háza, roskadozna. És nem dúcoiná alá, az biztos. Sem ő. sem más. A kamrába ment, előkotorta Rózái kalapácsát és dobozát, amelyikben Rózái a szögeit tartotta. — Ez az a méret — düny- nyögte, amikor ujjnyi hosszú szögeket talált az egyik rekeszben. A Hetilap röntgen - képén, amely S. M. koponyáját mutatta, hasonló nagyságú szögek látszottak, de ott már a koponyában. „Meg merném-e tenni, ha végképp nem épül fel a házam?” — gondolta Tornyos!. Leült, felvette az egyik szöget, a homlokára illesztette. A jobb kezébe markolta a kalapácsot, lassan közelítette a szög fejéhez. A két vas találkozott, Torsonyi szúrást érzett a homlokán, de valahol beiül is, az agyában. t Ha idegen csinálná, könnyebb lenne — mormolta, majd a halántékához állította a szöget. — „Aha, így már nagyobbat lehet rá ütni” — gondolta... És tudta, hogy ez az ütés soha, soha nem fog bekövetkezni. Letette a szerszámokat. „El kell kezdenem építeni a házat”, gondolta. Aztán, ha nem halad megfelelő ütemben az építkezés, addig kell küzdeni az anyagért, a szállításokért, az iparosokért, amíg be nem áll a MEGFELELŐ ÜTEM, s ha ez megvan, már semmi nem akadályozhatja meg Tornyosit a ház felépítésében, felavatásában, maijd összerombolásában. De a szegek csak a fába kerülhetnék, máshová soha. . .. . Odakint csengetés, 4. majd ajtócsapódás. ........ Rózái esett be az a jtón, a haja csapzott, az orra vérest — Elvertek? — kérdezte Tornyosi közönyösen. — Mit csinálsz a kalapácsommal, te disznó?! — Most már semmit. Szervusz. — Hová mész? — El. — Micsoda? Rózái kieresztette a körmeit, hogy a szokásos módon megmarja Tornyosit, de ák- kora pofont kapott, hogy becsúszott az asztal alá. — Mindent köszönök — mondta Tornyosi, és kiment a lakásból. Először vidékre utazik, levegőt venni, aztán nekifog, hogy helyet keressen az épülő háznak. takaróm lebegő éjszaka csillag-kirakata szavam már lihegő kőzene könyörgő két keze dalomat feketén égeti a perc az egyszeri szememet szerelem zápora hidegen átkozza Oláh János TÉLI UTAZÁS Tél van. A fás liget, és. csendben a mező hószínre meszelten, és túl a tó ■még érintetlen vár valamit. A fehér csöndben a Nap vakít Mint újév reggel ébredők föl: mésszagú csönddel a szél porol, nyakaimba hinti havát. Szemem ablákain ki- s bejár velem valami kinti, ■nem ismeretlen, de az a jó. nem is ismerten úrit, baktató csönd, nyugalom. Semmi se rebben, se rajz, se fák, türelmem csöndben így száll tovább tág-érintetlen világba, 'hol álom-kegyetlen fény zakatol. A maró ívizben ezüstforint, egy piros alma. Vár odákint az ólak malma, s ífölkelepel. Mint Don Quijotét, lassan emel. A felhő csücskét nagyma m a -kéz köti csomóra, hárs-szagú méz csöppen a ihóra, akár a nyár. Krumpli parázslik, visszatalál íze a számig. Kapaszkodom, ledob, hiába, a szélmalom lisztlepte vászna. FÜTYÜLÖK tem! Ezután csak füttyente- nék egyet, p toll meg visszafütyülne a főnököm zsebéből ... Nem jó. Mibe építsük be akkor? Esernyőbe? Táskába? Papucsba? De miért csak hétköznapi tárgyakra gondolok? Ott vám az egészségügy. Micsoda áldás lenne! A professzor csak füttyente- ne egyet a műtét után, a szike visszafütyülne a beteg hasából. Legalább nincs leltárhiány. Vagy ott van az örök gond a fiammal. Hányszor elvesztettem már a nagy tömegben! A fogába építetnék egy csipetnyi elektronikus chipet, és a probléma megszűnt. Ha elveszteném az utcán, csak füttyentenék és — egy pasas pofonvágna, hogy ne molesztáljam a feleségét. Nem jó. Egyébként is: vigyázni kell ezekkel a felelőtlen beépít- getésekkel. Mi lesz, ha mindenki követi a példáimat? Előfordulhat, hogy a rendőr ráfütyül egy szabálytalanul közlekedő gyalogosra, mire kivonul a karhatalom, mert félreértik a füttykoncertet. Volt már ilyen. Fütyüljünk máshol. Nem lenne például utolsó ötlet, ha a gyártók beépítenék a sípocskákat a hiánycikknek számító termékeikbe. Az ember bemegy a boltba, és megkérdezi, hogy van-e már fehér, balmenetes gumikutyájuk. Nincs — mondja az eladó, és nyitott tenyérrel az orrunk előtt hadonász, mintegy véletlenül, De mi fütyülünk rá, mire a gumikutya visszafütyül a pult alól. Szinte érzem, ahogy egyre messzebb ragad a képzelet. Pláne így szabályozók nélkül. Csak pergetem szárnyaló szellemem aranymorzsáit a feleségem elé, aki megint éppen mosogat, főz vagy takarít, ahelyett, hogy rámfigyelne. — Képzeld el — lelkesedem —, ha beépítenék a pénzbe. Hónap végén csak füttyentenék, és már tudnám, hova tetted a dugipénzt előlem. Vagy gondold el, milyen nehezen találjuk meg mindig a dédnagyi sírját a temetőben. Ezután csak füttyente- nénk egyet, és a dédnagyi.. A feleségem ekkor rámnézett. Felért egy válóokkal. — Tudod, kedvesem — duruzsolta —, én azt szeretném, ha valaki végre feltalálná a fütyülő fütyülöt. Tudod, hogy működne? — Nem, de nem is érdekel — menekültem be a szobámba. Tetszik látni? Hát így fojtják el ebben az országban a vállalkozókedvet. Nógrádi Gábor
