Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
1986. február 8., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK kacsul ragaszkodnak hozzá, nem nehéz velük bánni? — Nagyon jó köztük, de néha bizony nehéz. Tudnak mindent és ragaszkodnak a hagyományaikhoz. Évekig nem jön el, aki gyászol, lakodalom vagy más családi esemény alkalmával nem lehet őket kimozdítani. De nemcsak ilyenekhez kell alkalmazkodnunk: a próbák idejét természetesen a gazdasági munkához, az etetéshez kell igazítani. Aztán mi történt például a ruhákkal? A fiatalok boszorkányos hímzett, az asszonyok szép, rátétes ruhákban táncoltak évekig. Akkor ránkszóltak, hogy Buzsáknak nem ez a viselete. No, erre régi fényképek alapján megkerestük az eredetit és a Nyársdugás című műsorban ebben a század elejéig viselt, hímzés nélküli, bordó, úgynevezett „valahova menős” ruhában kellett fellépniük. Nagyon nehezen szokták meg, azt mondták, ebben olyanok, mint a kányák ... — Vajon meddig élnének ezek a népszokások, ha nem Lenne az együttes? — Ezzel a korosztállyal már biztos kihalnának. Most még megtartják őket, de főleg az együttestagok körében. Bár van a csoportban tízévestől hetvenen tűiig minden korosztály, az utánpótlás elmaradozott volna, ha a buzsáki népművelő nem szervez külön egy gye- rékcsopartot. Így viszont ebből a társulatból apránként tudunk átvenni embereket. — Milyen műsorral készülnek a Szovjetunióba? — Kalinyiiniban egész estés műsort kell adnunk, és lesz több kisebb fellépésünk is. Bemutatjuk többek között az új, Pásztorfogadás című produkciónkat, ami tulajdonképpen a szekszárdi minősítésre készül. Ebben a tizenöt perces műsorban azt a szokást elevenítjük föl, amikor a szentgyörgy-napi kihajtás előtt a pásztornak vállalkozók vetélkednek egymással, alkudoznak a gazdával — tulajdonképpen ez is egy ok a mulatozásra. Ezt a műsorunkat még az utazás előtt itthon is bemutatjuk, március elsején Buzsá- kon, a falusi színjátszók megyei bemutatóján. Tersztyánszky Krisztina Hozza ide a vőlegény!- is! Pattogó muzsika, táncos Odakint csontig hat a hi- vőlben a hirtelen csönd, a napjait ezentúl is. Nyugdíj- tegnap és deg. Az ablak nagy léket vág ki a világból. Pillézni kezd a szó. Kerülöm a gazda tekintetét; tapintatból, együttérzéssel. Most vonult nyugdíjba az első vonalból, ha szábad ezt a kifejezést békeidőiben is használni. Talán szabad: békéiben vívott ütközeteket, s nem egyéni célokért, mindig a közösségért. A tartózkodás oka bennem ez: nem sérült-e meg az a törékeny, megfoghatatlan valami, amit léleknek szokás nevezni, jobb híján. Hiszen most a nem szokott nyugalom évei következnek rá. Okozhat törést a cselekszélámyékos élet kezdete. Házigazdám, több község első embere volt; gazdasági vezetője a falvaknak, örömmel hallgatom. És egyre erősödik bennem az érzés: még hajszátfinam repedés sincs a lelkében, nemhogy törésvonal. „Mozgalmas” ember volt, az is marad. Azok pedig csak a jövőről tudnak lázasan beszélni, ö is ezt teszi. Kályhamelegben, kávét ka- vargatva a holnapot festi. S tudom, nem lesz olyan perc, amikor unatkozna. Nemcsak amiatt, hogy unoka totyog a „papához”, hagy foglalkozzon vele. A közjóért éli majd ban, nem pihenve. A szülő- falú már régebben elöljárójának választotta. A téesz továbbra is igényli munkáját vezetőségi tagként. Aztán belekezd tek valami más nagyszerűbe is. Egyszer ugyanis az egyik nagybajszú bácsika megkérdezte tőle; te öcsém, hát a mi őseink adta dűlőneveket a dédunokák már csak úgy ismerik majd, hogy C—1, C— 2, K—3 ? Akikor gyerekkori barátjával elhatározták, hogy térképet készítenek, és azon ott lesznek a dűlők, a rétek, legelők, árkok, kutak régi nevei. Szép feladat, őrző munka, amolyan hídverői; a Házigazdám hangja felfor- rósul. S tudom már, ha elkészül az a térikép, majd szólítja újabb feladat. Még fiatal karában mondták rá: „nyüzsgő ember”. Akkor nem is értette, mit akarnak evvel. Pedig illik rá a kifejezés, annak a legjobb értelmében. Nem tudom én, hány hozzá hasonló él Somogybán. Ügy lehet, még jónéhány. Abban is biztos vagyok, hogy megtalálják egymást; közhasznú munkában a faluért kopogtatva a hivatalokban, termelőhelyeken. Energiájuk me- gyényi elemet segít feltölteni. Szükség van rájuk. L. L. — Mennyire lehet színjátszásnak nevezni azt, amit csinálnak ? — Ez nem színjátszás, nekik ez az életük. A műsort megszerkesztjük, de megírni nem kell, legfeljebb „szalonképesebbé” tenni néha. A szövegnek körülbelül a fele úgy marad, ahogy ők eredetileg mondják, mert azt jobban megírni úgyse lehetne. A vezetőnek mindig ott kellene lennie közöttük. A múltkor például részt vettem egy asszanyfarsangon — na, amit ott hallottam, abból megint kerekedhet egy műsor. — Ha ennyire jól ismerik a szokásokat, és ilyen malábak Zsúfolt nézőtér előtt tartott forró hangulatú előadást a La- tinca művelődési házban a Munka Vörös Zászlórenddel kitüntetett KISZ Központi Művészegyüttes. A rajkózenekar a Pacsirtával, a tánckar a cigánytánccal aratott nagy sikert. (Csobod Péter felvételei) Nagyatád és Bodvica határát már csak a nagyatád— bodvicai vasútállomás épülete őrzi. Néhány portával arrébb, egy fehér házban találtunk rá a bodvicai öregek napközi otthonára. Az intézményt 1982-ben létesítették, egyedülálló, idős emberek magányát enyhíteni. Tizennégy lakója van. Itt tölti idejét, akinek dolgozik a családija, akinek nincs hozzátartozója, s akinek ugyan van, de távol él, vagy elfelejtkezett a gondoskodás íratlan törvényeiről. — A házunk hétköznap reggel 9 órától délután 3 óráig nyújt otthont vendégeinek — mondta Bicsákiné Szabados Katalin, az otthon vezetője. — Délelőtt televíziót nézünk, rádiót hallgatunk, kézimunkázunk. A délután pedig nagyon gyorsan eltelik. — Túl gyorsan! — bólogatnak körülöttünk a fejkendős nénik —, alig várjuk péntek estétől, hogy végre újra hétfő legyen és jöhessünk. A barátságos, lakájos teremben éppen az ebédre vártak. Megkapó vidámsággal törtek utat maguknak e tisztes kort megért emberek történetei, életútjuk hol zaklatott, hol pedig örömteli percei. Leginkább azokról az élményekről beszéltek, amelyek az otthonihoz kötik őket. Gyakran énekelgetnek, a szomszédos, óvodában kölcsönösen műsorokkal lepik meg egymást. A kirándulások említésekor felcsillant szemük, egymás gondolatait továbbfűzve tárult elénk egy kedves, bármilyen fiatalos va- gányságra képes társaság élményvilága. — Tavaly Balátonfenyve- sen nyaraltunk az „őszi napfény” táboriban — vette át a szót a többiektől Nagy Benjáminná —, rengeteget táncoltunk és mulattunk. Enyhe lányos zavar derengett arcán, majd így folytatta: — Majdnem férjhez mentem! A többiek „harsányan” bólogattak majd felcsattant a nevetés. — Persze csak akkor engedtük volna férjhez menni, ha idehozza a vőlegényt is — mosolygott az otthon vezetője. Bálát on fenyvesen kívül kirándulásaik során eljutottak már Gunarasra, Zalakarosra és Budapestre is. Szeretettel beszéltek a hasonló jellegű otthonok csokonyavisontai találkozójáról. Intézményüket a nagyatádi konzervgyár, a cérnagyár szocialista brp gádjai, valamint a honvédség karbantartó brigádja patronálja. Jó kapcsolatuk alakult ki a vakok és gyengén- látók szövetségével — együtt „túráznak” —, és a környék szociális otthonaival is. Évente meglátogatják sorstársaikat Ötvöskónyíban, Se- gesden, Berzencén. Idén átruccannak Jugoszláviába, meglátogatják Kaproncát. — Az ebéd még mindig késik — reklamáltak halkan az asszonyok. Józsi bácsi, az egyetlen férfi huncut szemei körülsimogatják a- gömbölyded asszonyok sorát, halk megjegyzése nem bántott meg senkit. — Hiszen ő a szemünk fénye — villant össze a sok asszonyi tekintet — vigyázunk is rá! Pápai József, az otthon leg- fiatalabbja büszkén viselte a bájos rajongást. Beszélgetésünk fonala a gyerekekre terelődött. — Én könnyen össze tudom adni, mennyi van — kesernyés indulatok tükröződtek Bajnóczi Pálné szavaiból — nekem ő az egyetlen fiam — mutat Józsi bácsira, élettársára. A borongós hangulat nem tartott soká, a „szemük fénye” gondoskodik róla: — Ennyi vígkedélyű, eleven asszonyság között nem lehet szomorúság. Ez nem is öregek, hanem legfeljebb idősebbek napközi otthona! Tamási Rita Á buzsákiak titka „Öreganyám is így énekelte” Ezen a tavaszon nagy feladatok állnak a buzsáki népi együttes előtt. Márciusban, a törökkoppányi asz- szonykórussal együtt, ők alkotják majd a Kalinyinba utazó jubileumi barátságvonat kulturális küldöttségét, áprilisban pedig Szekszárdira készülnek, az országos minősítésre. Néhány éve az egységes irányítás elve lépett életbe a művelődésben — azaz, az összetartozó társközségek közös alapból gazdálkodnak. — Mit jelent ez Buzsák számára? — kérdeztük Németh Mártát, a népi együttes vezetőjét, a lengyeltóti művelődési ház igazgatóját. — Buzsáknak azelőtt évi kétszázezer forintból kellett gazdálkodnia. Ez nem volt elég a kiadásaikra. Most, hogy közösen gazdálkodunk, az anyagi erőket ide tudjuk összpontosítani. Csak egy példa: azt a harmincezer forint hozzájárulást, amit évente a lengyeltóti áfész művelődési célra ad, azt teljesen Buzsákra fordítjuk. Úgy értékeltük, ez a népi együttes magas színvonalon dolgozik, alkalmas rá, hogy a területünket méltóképpen képviselje. Ezért a kisebb, életképtelen csoportokat feloszlattuk, s rájuk többet áldozunk. — Miféle kiadásai vannak egy hagyományőrző csoportnak? — Nincs az együttesnek művészeti vezetője, állandó kísérőzenekara, ezeket alkalmanként fizetni kell. Az évi mintegy harminc fellépés utazási költségei is jelentősek. Az utóbbi három évben két garnitúra új ruhát, cipőt, a fiúknak is öltözetet, csizmát vettünk — csak ilyesmire háromszázezer forintot költöttünk. — Rendszeres művészeti irányítás és kísérőzenekar nélkül hogyan boldogulnak? — A népszokásokat az asszonyoktól gyűjtjük össze, aztán ezekből megszerkesztjük a műsort. Nagyobb fellépések előtt, új műsorszámok betanulásakor elhívjuk volt művészeti vezetőnket, Ureczky Csabát Kalocsáról. A dalok kiválogatásához, az Nyugdíjban, de nem nyugságban anyag átfésüléséhez is kell szakember — ebben Csikvár József, az SMK munkatársa sóikat segít. A kíséret különösen nehéz dolog, mert a buzsáki asszonyok olyan jellegzetes stílusban énekelnek, hogy ezt nem tudja bárki kapásból kísérni, a zenésznek hozzá kell szoknia. A próbákon csak a prímás vesz részt: Bakonyi Károly, a fo- nyódi gimnáziumból. Közös zenekarunk van a fonyódi és a balatonszentgyörgyi csoporttal, változó felállásban ők kísérnek minket a fellépéseinken. — Hogyan lehetne megfogalmazni végül is: mi a buzsákiak sajátossága, mi az, amitől ők mások? — Talán az, hogy csak jellegzetesen buzsáki dalokat énekelnek, tehát nem somogyiakat, amiket már összegyűjtöttek és sókan ismernék. A népszokásokat is mind otthonról hozzák. Azt mondják: ezt öreganyám is így énekelte, így a jó. A csoportnak körülbelül egyhar- rnada más falvakból való, de a buzsákiak a mérvadóak. Ha valaki közéjük áll, az vagy egy-két alkalom után átveszi ezt a stílust, vagy elmegy. Azt hiszem, ez az eredetiség az együttes titka, ettól tudunk megélni, sikert aratni. Szerintem ez az igazi hagyományőrzés.
