Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-24 / 46. szám

Somogyi Néplap SPORT 1986. február 24., hétfő Jól szolgálta a felkészülést A ZTE nyerte a Kapos Volán-kupa röplabdatornát Kosárlabda NB I — Ifjúsági rájátszás Tizennyolcadik a Sáév Karagity leütését sáncolja a 27TE kettőse Második a K. Dózsa Szombaton reggel még ke­vesen foglaltak helyet Ka­posváron a városi sportcsar­nok nézőterén, amikor kez­detét vette az első ízben ki­írt Kapos Volán-kupa nem­zetközi férfi-röplabdatorna. A házigazda Kaposvári Dó­zsa játékosainak kellett leg­korábban kelniük, hiszen ők játszották a nyitó mérkő­zést déli szomszédaink, a jugoszláv Eszék együttesé­vel. A lila-fehéreknek kevés gondot okozott az ugyancsak másodosztályú jugoszláv csa­pat legyőzése, csupán a má­sodik játszma első felében alakult szorosan az ered­mény. A Dózsa biztosan győ­zött. A találkozó után került sor a hivatalos megnyitóra. A csarnok jól ismert szig­náljának felhangzása után vonultak be a résztvevő együttesek; őket dr. Bors István, a Volán igazgatója köszöntött, hangsúlyozva: vállalatának eredményei le­hetővé teszik, hogy ilyen nemzetközi eseményt is tá­mogassanak.' Reményének is kifejezést adott, hogy ez a torna hozzásegíti a kaposvá­riakat is magas céljuk, az NB I eléréséhez. A megnyitó után a ZTE ellenfelül a másik jugoszláv együttest, a Borovót kapta. Bizony, az első játszmában a jugoszlávok meglepték a nyugati csoport listavezető­jét, s még a második játsz­mában is nagy küzdelemre késztették. Végül azonban kidomborodott az egersze- giek nagyobb tudása, s meg­nyerték a csaknem másfél­órás mérkőzést. Szombaton délután ugyan­csak ők kezdték először — ezúttal az Eszékkel. Ez a találkozó már a papírformá­nak megfelelően alakult; 69 perc alatt két vállra fektet­te ellenfelét a ZTE. A Ka­posvári Dózsa a Borovóval mérte össze erejét az első záró mérkőzésen. Ez amo­lyan viszavágó is volt, hi­szen decemberben Jugoszlá­viában a Dózsa 3:2-es vere­séget szenvedett. Csak az első pillanatok okoztak iz­galmat a nézőtéren, miután a Borovó 10-es játékosa, Ba- lics Marián egymást köve­tően háromszor úgynevezett „ásszal” nyitott. Bizony, ilyen ritkán fordul elő tétre menő röplabdamérkőzésen. Csupán ez az első játszma alakult szorosan, a másik kettő már sima Dózsa győzelemmel zá­rult. Az első nap eredményei: K. Dózsa—Eszék 3:0 (6, 6, 8) ZTE—K. Dózsa 3:2 (8, —9, 9, —12, 7) K. Dózsa: Búzás, Schmidt, Horváth, Karagity, Stefik, Gelencsér. Csere: Angyal, Vidák. (Ezek a játékosok szerepeltek a korábbi mér­kőzéseken is a Dózsa színei­ben.) Az első játszmában jól kezdett a ZTE, s az elején valósággal kiütötte a „meg­bénult” Dózsát. 10:0-ra ve­zettek az egerszegiek, sike­rült ugyan a kaposváriaknak 13:8-ra felzárkózniuk, de többre már nem futotta. A második játszmában már magára talált a vendéglátó, 7:7-ig haladtak együtt, utá­na elhúzott a Dózsa, bizto­san nyerte a játszmát. A harmadik szettben 9:9 után ismét csak egy csapat „élt” a pályán, sajnos, ez az eger- szegi volt. A következő já­tékrészben is nagyon izgal­masan alakult a találkozó 3 ponttal elhúzott az Eger- szeg, de 11-nél a Dózsa be­fogta. Ezután átvette az irá­nyítást, s tetszetős játékkal egyenlített. A mindent el­döntő ötödik játszmában mindkét csapat nagyon ide­ges volt, miéginkább a ka­posváriak, így már 10:3-ra is vezetett a ZTE; akkor még sikerült 10:7-re feljön­nie a Dózsának, de erejéből többre nem futotta. A ZTE nyerte tehát ezt a játszmát, s ezzel együtt a tornát is. A kaposváriak játékán kissé érződött az összeszokottság hiánya, s a felkészülésben is az egerszegiek * mintha előbbre lennének. Gáspár István, a Dózsa edzője így summázta véle­ményét: — Ügy érzem, nem val­lottunk szégyent. Csapatom­nak még eggyé kell ková- csolódnia. Több apróbb tech­nikai hiányosságunk kiüt­között, elsősorban a nyitás- fogadásban, s a bejátszások­ban kell javulnunk a rajtig. Ettől függetlenül a csapat teljesítményével elégedett vagyok. A déli órákat követően .került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és a dí­jak átadására. Az első íz­ben kiírt Volán Kapós-ku­pát tehát a Zalaegerszegi TE, az NB I-től egy éve bú­csúzott gárdia vihette haza. A második a Kaposvári Dó­zsa, a harmadik a Borovó, a negyedik az Eszék csapata lett. Különdíjak átadására is sor került: a legjobb leütő- nek járó serleget Miklós Antal, a ZTE 11-es nyurga játékosa kapta, a legjobb előkészítőnek járó kupát vi­szont a K. Dózsa csapatka­pitánya, Gelencsér László érdemelte ki. A legtechniká­sabb játékosnak a Borovó 8-asát, Vukovics Mijót lát­ták a szakemberek. A leg­eredményesebb edzőnek járó kupa a ZTE mesteréé, Mar­kolt Lászlóé lett. A játéko­sok közül nekünk viszont sokakkal együtt a ZTE 9-es játékosának, Déri Lászlónak a teljesítménye tetszett leg­inkább ; véleményünk sze­rint minden tekintetben ki­emelkedett a mezőnyből. A torna bezárása után Sállói Károlyt, az országos szakszövetség jelen levő képviselőjét kértük arra, hogy néhány mondatban summázza véleményét. — Olyan színvonalú tor­nát láttunk — mondta —, amilyet NB Il-es résztve­vőktől joggal elvárhatunk. En úgy érzem, a végén reá­lis sorrend alakult ki. Na­gyon sportszerű csapatokat láttunk, s a végén nagyon színvonalas összecsapást. S hogy ily zavartalanul bo­nyolódott le a torna, azért elismerés jár a kitűnő mun­kát végző rendezőknek, és nem utolsósorban a két já­tékvezetőnek, Mészáros Lászlónak és Kováts Kál­mánnak. Azt hiszem, hogy a két bajnokaspiráns sok hasz­nos tapasztalatot gyűjtött. Jutaisi Róbert A Sáév SC rendezésében a Gépipari Szakközépiskola adott otthont az NB I 17— 20. helyen végzett ifjúsági csapatai rájátszásának. Négy együttes: a SZEOL — Délén SC, a Csepel, az Álba Regia Építők és a házigaz­da Sáév SC körmérkőzések­kel döntötte el a bajnoki helyezések sorsát. A kapos­vári csapat Stettner János edző irányításával a követ­kező játékoskerettel szere- pelt a találkozón: Mada­rász, Szabó, Halász, Dér, Gémesi, Hagy, \Gerbovics, Tóth, Lévai, Sótonyi, Berta­lan, Stadler. Három mérkő­zése közül kettőt tudott nyerni az építős ifi csapat. Az Aliba Regiát magabiztos játékkal 110:65 (61:22) arányban fektették két váll­ra, a Szeol—Déiéptől vi­szont már ők szenvedtek súlyos vereséget. A Tisza- parti gárda 97:44 (56:24) arányiban bizonyult jobb­nak. A csepeli ék ellen az­tán ismét a hazaiak győz­ték, bár az első húsz perc után még a fővárosiak ve­zettek 41:37-re. A fordulás után azonban elhúzott a Sáév, és jó játékkal 88:79-re győzött. A további eredmények: Csepeli—AR Építők 125:58 A megyei úszószövetség szombaton rendezte meg idei első versenyét a Csík Ferenc uszodában, ahol Baranya, ■Tolna, Zala, Somogy össze­vont bajnokságának máso­dik fordulóját együtt tartot­ták meg az „arany üst ’86” elnevezésű verseny somogyi döntőivel. Az ötórás esemé­nyen csaknem háromszáz fiatal szállt vízbe, hogy a (81:28), Szeol-DéLép SC— Csepel 94:82 (49:34), Szeol- Délép SC—AR Építők 107: 61 (64:26). A szegediek min­den mérkőzésüket megnyer­ve szerezték meg a tizenhe­tedik helyet, két győzelem­mel tizennyolcadik lett a Sáév, egy győzelemmel ti­zenkilencedik a Csepel, s győzelem nélkül huszadik az Alba Regia Építők. A mérkőzéseken dr. Gen- csev Piámén, Makiári And­rás, Faidt Mihály és dr. Páli Kálmán bíráskodott. A Magyar Kosárlabda-szövet­ség felkérésére a verseny- bíróság elnöki tisztét Pé­ter György töltötte be. öt kértük meg a torna rövid értékelésére. — Érdekes mérkőzéseket láthattunk a két nap során — mondotta. — A szegediek egyértelműen kiemelkedtek a mezőnyből, első helyüket teljesen megérdemelték. Az utánpótlást illetően talán' nem lesznek a jövőben gondjaink, hiszen jó né­hány ügyes játékost ismer­tünk meg itt is azokban a csapatokban, amelyek nem tartoznak az élmezőnyhöz A Sáév SC és a Gépipari Szakközépiskola jelesre vizs­gázott a rendezést illetően. Stettner János, a Sáév if­különböző kategóriákban el­döntse a helyezéseket. Bi­zony, a somogyiaknál ezúttal nem nagyon érvényesült a hazai uszoda előnye. Sok versenyzőt ágyba döntött az influenza is, mások éppen lábadoztak, és ez nagyon meglátszott az eredménye­ken. Az összevont megyei bajnokságon csak a delfin- korosztályú Kardos Gábor júsági csapatának edzője a következőket mondta a mérkőzések után: — Elégedett vagyok a he­lyezést illetően, főképpen a Csepel etilen mutatott játék­kal. A szegedieket mégcsak megszorítani sem tudtuk: remekül védekeztek, mi vi­szont rosszul játszottunk. Az Aliba Regia kilógott a sorból, egyik csapatnak sem jelentett nagy erőfeszí­tést a legyőzése. B Zs. \ Sáév—Csepel mérkőzés tudott begyűjteni egy arany­érmet, mellette két második és ugyanennyi harmadik hely jutott még a mieink­nek. Eredmények. Fiúk: 200 m serdülő vegyes (20 induló): ... 2. Kanizsai 2:27,5, 1500 m serdülő gyors (14): ... 2. Báli 19:16,5. 100 m delfin mell (20): 1. Kardos G. 1:39,8 ... 3. Zsiga 1:47,2. 4x50 m úttörő gyorsváltó (6): ... 3. Rákóczi (Terestyéni— Durgó—Hegedűs—Kardos) 2:27,5. Az egyidejűleg rendezett arany üst megyei döntőjében az úszók iskolájukat képvi­selték. Az első helyezettek szereztek jogot arra, hogy a Dunaújvárosban rendezendő országos döntőben képvisel­jék Somogyot. A győztesek: 50 m fiú gyors (28 induló): Schádl Gábor (Siófok, 2. sz. isk.) 40,6. 50 m fiú hát (36 ind.): Szemző András (Ka­posvár, Zrínyi isk.) 46,9. 50 m leány gyors (19): Jó Diá­na (Kaposvár, Krénusz ált. isk.) 50,8. 50 m leány hát (22): Jó Diána 53,5. Összevont megyei úszóbajnokság Az influenza volt egyik ellenfél Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Plastik Nyitra — Siófoki Bányász 6:0 (1:0) Előkészületi mérkőzés Bravúros második félidő ZTE—Borovó 3:1 (—11, 13. 10, 6) ZTE—Eszék 3:0 (7, 9, 6) K. Dózsa—Borovó 3:0 (12, 8, 5) Tegnap délelőtt a két ju­goszláv együttes találkozójá­val folytatódott a nemzet­közi sportesemény, s mint várható volt, ezúttal is a papírforma érvényesült. A Borovó 65 perc alatt erőtel­jes játékkal játszmáit 10, 5 és 9-re nyerve 3:0-ra verte az eszékieket. Fél ház volt a sportcsar­nokban, amikor sor került az érdeklődéssel várt két veretlen csapat, a K. Dózsa és a ZTE találkozójára. Ez a mérkőzés volt hivatva el­dönteni az első és a máso­dik hely sorsát. TOTÓ A totó 8. heti nyertes szel­vénye: törölve, törölve, tö­rölve, törölve, 1, 1, 1, 2. x. 1, x, 2, 2, x, 2. 1. Siófok,, 300 néző. V.: Hor­váth K. Siófok: Horváth II. — Brettner, Nagy M., Takács (Virág, Olajos — Szajcz (Be­lényesi), Bódi, Zsadányi, Jankovics — Nagy T., Árky. A jeges, csúszós talajon a Kaposvár, 300 néző. V.: Aurnann. Rákóczi: Sándorfi (Hor­váth) — Kurdi (Barna), Ri- ezu, Petrák — Deákvári (Prukner), Balogh, Konrád, Meksz (Hanusz) — Murai (Czabula), Bíró (Pém), Ma­gyar. Jól előkészített pályán 75 sokat mozgó, s helyenként jól játszó szlovák csapat könnyedén legyőzte a gyen­ge teljesítményt nyújtó Bá­nyászt. Gólszerzők: Jezs (2), Hérák (2), Antality, Dekis 11-esből. % M. J. percig élvezetes, jó játékot láttak a n|zők. A kanizsai csapat is jo benyomást kel­tett. Megfelelő volt az iram is. Góllövők: Bíró, Meksz, illetve Kém. Újság még a Rákóczinál, hogy a rajt előtti héten megkezdik a bérletek árusí­tását; munkanapokon — a pályán levő irodában. Sáév SC-ZTE 94:92 (42:54) Kaposvár, sportcsarnok, 300 néző. V.: Péter, Stickel. Sáév: Kovács (24), Pesta- lity (2), Lestár (26), Kos- tencki (5), Frolow (4). Cse­re: Monok (17), Gosztonyi (7), Durkó (8), Tóth. Edző: Simon Károly. A vendég zalaegerszegiek kezdték jobban a mérkőzést, s pillanatok alatt ll:2-es ve­zetést szereztek. Az álma­tagon védekező hazaiak nem tudták meggátolni őket a kosárszerzésben, és a tizen­ötödik percben 42:27 volt az eredmény a ZTE javára. A félidőt is a zalaiak zárhat­ták előnnyel. A második húsz percben rákapcsolt az építős csapat, s a negyedik percben 57:56-ra átvette a vezetést. Jól védekeztek, és ellentámadásaik is eredmé­nyesek voltak, így előnyüket 68:60-ra növelték Gosztonyi később 92:89-re módosította az állást, majd egy újabb dupla után 94:89 lett az eredmény. Ekkor a vendégek közül Magyar hárompontos kosarat dobott s ismét csak két pont volt a különbség a két együttes között. A hazai­ak támadtak, mikor a ZTE szabálytalankodott. A játéko­sok az oldal bedobást vá­lasztották, s igazuk lett, mert a hátralévő hat másodpercet már rutinosan kijátszották, s ezzel megnyerték a mérkő­zést. A Sáév ma újabb nem­zetközi előkészületi mérkő­zést játszik Kaposváron a sportcsarnokban. A Csáktor­nya együttesét fogadja 17 órakor. Két érem az atlétikai EB-n A madridi atlétikai EB szombat—vasárnapi ver­senynapja tartogatott né­hány örömet a magyar sport- kedvelők számára. A na­gyobb a szombati naphoz fű­ződik, amikor kétszeres fe­dettpályás Európa-bajno- kunk, Szalma László kitűnő formában versenyzett, két­szer megjavította eddigi leg­jobb eredményét, és a szov­jet Robert Emmiján mögött (aki 832 cm-t ugrott) 824- gyel — új országos csúccsal — ezüstérmet nyert. Az EB második, egyben befejező napján ismét ma­gyar szempontból jó telje­sítménynek volt szemtanúja a közönség. Hármasugrás­ban az első és a második he­lyezett szovjet versenyzők mögött Bakosi Béla 16,93- mal a dobogó harmadik fo­kára léphetett. Rákóczi-MÁV NTE 2:1 (1:0)

Next

/
Oldalképek
Tartalom