Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-17 / 40. szám

4 Somogyi Néplap 1986. február 17., hétfő SPORT Hangárdombi síverseny Sorsoltak a labdarúgó EB-re A közelgő labdarúgó-vi­lágbajnokság mellett Európa figyelme az elmúlt napok­ban az Európa-bajnokság csoportbeosztásainak elkészí­tése felé fordult. A Frank­furtban lezajlott sorsolás ve­gyes érzelmeket és vélemé­nyeket váltott ki a magyar szakemberekből és szurko­lókból. Együttesünk Hollan­diával, Lengyelországgal, Görögországgal és Ciprussal került egy csoportba. Erősen megoszlanak a vé­lemények a csoport erejét illetően. Annyi bizonyosnak látszik, hogy elsősorban a kétszeres VB ezüstérmes len­gyelekkel kell majd a ma­gyar együttesnek nagy har­cot vívnia a továbbjutásért, miután csak a csoportelsők játszanak a későbbiekben. A sorsolás érdekessége, hogy Hollandiával és Ciprussal a VB selejtezők során is egy csoportban voltak a mieink. A sorsoláson részt vett Szepesi György, az MLSZ elnöke, aki hazaérkezése után úgy nyilatkozott, hogy kedvezőnek tartja, hogy nem négyes, hanem ötös cso­portba kerültünk. Sorsolá­sunkat „elfogadható”-nak minősítette. Arra a kérdésre, hogy jönnek-e a brazilok Buda­pestre, azt válaszolta az MLSZ elnöke, hogy sem megerősítés, sem lemondás részükről nem érkezett, így számunkra egyértelmű, hogy március 16-án. vasárnap a Népstadionban találkozik egymással a két nemzeti ti­zenegy. Bolgár siker a síugró EK-n „Történelmi” eseményre került sor vasárnap a Mát­rában, ugyanis Magyaorszá­gon első ízben rendeztek sí­ugró Európa Kupa-viadalt, amelyen .kilenc ország 42 versenyzője indult. A rende­zők kitűnően előkészített sánccal várták az ugrókat, és az érdeklődés is nagy volt. A 13.-nak induló bolgár Petkov balszerencsésen járt, a szél a lejtő szélére fújta, bukott, és a közönség közé vágódott. Szerencsére a pá­lyát elválasztó kerítés lefé­kezte, és így sérülés nem történt. A versenybíróság le­állította a viadalt, majd meg­változtatták a sánc nyomvo­nalát. A versenyt a bolgár Brej- csev nyerte. Dr. Csapó János az „ A labdarúgó-mérkőzések fekete ruhás dirigensei a já­tékvezetőik a múlt pénteken nem a szokásos szerelésük­ben, hanem valóban ünnepi öltözékben jelentek meg Ka­posváron, ahol a Dorottya- szálló különtermében került sor a Somogy megyei, vala­mint a területi bajnokság Dráva csoportjában .működő bírák évzáró—évnyitó talál­kozójára — fehér asztal mel­lett. A labdarúgó-játékvezetők száma bizony manapság egy­re csappan. Nálunk, So­mogybán ugyan papíron több mint félezer a vizsgázott fut- ballbírók száma. Ennek azonban alig egyhanmada vállal aktív szerepet, s oly­kor bizony nem könnyű egy­egy hétvégén dr. 200 bírót delegálni a különböző osztá­lyú mérkőzésekre. Van, aki egy-egy vasárnap 2—3 mér­kőzésen is sípol, vagy lenge­ti a partvonalon a zászlót. Közhely, hogy olykor bi­zony nem hálás szerep jut a labdarúgó-mérkőzések já­tékvezetőinek, akik nem a ne­kik járó minimális díjért, hanem a sport szeretetéért vállalják e tisztet. Dél-Dunántúl és Somogy megye eme labdarúgó társa­dalmi munkásait köszöntöt­te Szilvási József, a Somogy Megyei Labdarúgó' Szövetség elnöke az összejövetelen, majd a részvevők — vagy másfél százan — néma tisz­teletadással emlékeztek meg a múlt évben elhunyt Hor­váth Zoltánról, aki a jelen bírógeneráció egyik tanítója, a JB fáradhatatlan vezetője volt. — Most nem értékel,ünk. Erre majd a szakmai meg­beszéléseinken kerül sor — jelentette be üdvözlő szavai után a megyei LSZ elnöke. Aztán a fehér asztal mel­lett csaik sor került hivata­los aktusra is. A megyei sporthivatal és a labdarúgó­szövetség képviselői jutalmat nyújtottak át a legeredmé­nyesebben működő társadal­mi aktíva játékvezetőknek. Az Év játékvezetője ván­dorserleget a szakmai érté­kelések alapján dr. Csapó János őrizheti mostantól vitrinjében. K. S. Vereség Debrecenben DMVSC-K. V. Izzó 3:0 (0 10 10) Debrecen, 100 néző. V.: Zalánfi, Korim. K. V. Izzó: Simonná, Ma­rek A., Novák, Pintér, Var­ga, Bódis. Csere: Kristály, Fekete. Edző: Laszczik Iván. Megilletődötten kezdtek a somogyi lányok, s ezt a ha­zaiak azonnal kihasználták. Ami ebben a sportágban ritkán fordul elő, az izzó­sok még pontot sem tudtak szerezni az első játszmában. A folytatásban ismét 6:l-re elhúzott a hazai együttes, de az Izzó jó mezőnymunká­val ledolgozta a hátrányt. Ezután azonban a debrece­niek rendkívül jó nyitások­kal ismét átvették a játék irányítását, s ez a játszma megnyerését eredményezte számukra. A hamadik szett is hasonlóan indult, mint az előző, a vasutasok 6:l-es ve­zetésénél javult fel az Izzó, ezúttal az ő nyitásaik voltak ered/nényesebbek és fel is csillant a szépítés lehetősége, de a játszma hajrájában a pályaválasztók tudtak job­ban összpontosítani. Tartalékosán kelt útra az Izzó együttese, mert a hét­közi MNK-mérkőzésen egyik erőssége, Marek Györgyi bo- kaszalag-szakadást szenve­dett, így hosszabb időre kényszerpihenőre szorul. Ez csak fokozta a két csapat közti tudáskülönbséget. A debreceniek korszerű, gyors játékot nyújtottak, különö­sen nyitásaik voltak rend­kívül veszélyesek. Velük szemben az Izzó többnyire gyengén és eléggé hatástala­nul nyitott, támadásai las­súak és erőtlenek voltak. Ezt a hazai lányok jó sáncmun­kával könnyen hárították. L. I. Előkészületi mérkőzés K. Rákóczi—MÁV NTE 3-1 (2-0) Nagykanizsa, 200 néző. V.: Velicskó. A területi bajnokság Ba­kony csoportjában játszó ka­nizsaiak vendége volt ezút­tal a Rákóczi. A kaposvári csapat Balogh, Prukner, Mészáros, Mihovecz és Bar­na kivételével valamennyi játékosát szerepeltette. A víztócsákkal tarkított pályán az irreális talaj ellenére is ügyesen és helyenként jól játszott a kaposvári gárda. A gólokat Pém, Magyar és Hanusz szerezték. A síszövetség vezetői pén­teken még uggályoskodtak. Talán helyesebb lenne szom­baton rendezni az idei első (s lehet, hogy az egyetlen) sí­versenyt, hátha egy nappal később a hó már alkalmatlan lesz a lebonyolításra. A ter­mészetfelelős azonban ke­gyeibe fogadta ezt az ese­ményt. Vasárnapra újabb ha­vazás érkezett, friss hópap­lan borította a hangárdombi pályát, mert így egyszeribe alkalmassá vált arra, hogy a korábban kikoptatott része­ken is „fehér ruháját” pótol­va fogadja az érdeklődőket. Az említett szövetségi veze­tőknek az aggályoskodása azonban mégis valósnak bi­zonyult. A hóval ugyan nem voltak gondok, nem így a fel­vonóval, amely pedig úgy tűnt, hogy ezen a télen vég­re maradéktalanul ki tudja elégíteni az igényeket. Szom­baton még zavartalanul üze­melt ugyan, de a versenyző­ket szállító drótkötél több he­lyen szakadozni kezdett, így a biztonság érdekében va­sárnapra már nem lehetett bekapcsolni. Bizony sokan nézték bosszúsan a mozdu­latlan létesítményt, aki síel­ni, még inkább versenyezni akart, kénytelen volt léccel a vállán vagy a lábán meg­mászni a meredek dombot. így is 38-an neveztek a ka­posvári síversenyre, többsé­gük a fiatalabb korosztályhoz tartozott. A kitűzött mintegy 200 négyzetméteres pályán hóesés közepette folyt le a verseny, néhány jó ered-, ménnyel fűszerezve. A nap legjobb idejét a 17 éves Steffler Péter érte el, aki 28,84-es idővel, ért célba. Ez pályacsúcs volt. Nemcsak eredményesen, hanem nagyon szép stílusban is siklott alá, akárcsak a lányoknál győz­tes Fekete Beáta. Két futam összesített eredménye alap­TOTÓ A totó 7. játékheti telitalá- latos szelvénye: x, x, 1, töröl­ve, x, x, x, x, x, x, 1, x, X. x, a plusz egyes: x. ján alakultak ki a végső sor­rendek. A verseny dobogós helye­zettjei : Gyermek I. korcsoport (6— 10 évesek) 1. Komár András 8,56, 2. Gyenesei István 82,07 3. Erőss Zsófia 86,88 (ebben a korosztályban a fiúk és a lá­nyok együtt versenyeztek). Gyermek II. korcsoport (10— 14 évesek) fiúk: 1. Erőss Bar­na 86,57, 2. Ősi Balázs 90,37, 3. Gyócsi András 138,7. Lá­nyok: 1. Komár Gabriella 75,95, 2. Gáspár Kinga 79,81, 8. Győrös Anett 139,65. Ifjú­sági fiúk (14—18 év) 1. Steff­ler Péter 62,57, 2. Szlavicsek Tamás 68,79, 3. Virovácz Zsolt 69,27. Felnőtt férfiak 1. dr. Gyenesei István 64,76, 2. Vida Ferenc 67,49, 3. Láng Bálint 68,69. Nők: 1. Fekete Beáta 65,95, 2. Pflanczer Edit 71,20, 3. Horváth Józsefné 77,37. A sorsolás érdekessége, hogy egyidejűleg Kaposvá­rom két döntő fontosságú asztali tenisz-mérkőzés zaj­lott le, amelyeknek az ered­ményei nagyban befolyásol­ták az NB I-be való jutást. A Kaposvári Rákóczi férfi­együttese ugyan fölényesen vezetett eddig is csoportjá­ban, de egyik ellenlábasá­nak, a most Kaposváron sze­repelt Székesfehérvári Szon­di SE-neik ez volt az utoilsó lehetősége arra, hogy eset­leg felzárkózzon. A Rákóczi csapata azonban fölényes biztonsággal győzte le fehér­vári ellenfelét, ami azt je­lenti, hogy a csapat most már bizonyosan az ősztől új­ra csak a sportág első osztá­lyában játszhat. Nem sikerült ilyen jól a rangadó a Kaposplast női együttesének. Ellenlábasa, a Pécsi Spartacus Kaposváron is győzni tudott, s ezzel meg­szerezte azt a második he­lyet a már feljutónak számí­tó Győri MÁV DAC mögött, amely az NB I-et jelentheti. (Korábban írtunk már róla, hogy ehhez még nincs meg az OTSH jóváhagyása.) A kaposváriaknak azonban még nem úszott el minden reménye, mert egy esetleges osztályozóval még később kiharcolhatják ők is az NB I-es szereplés jogát. Eredmények K. Rákóczi—H. Szondi SE 24:4 A vendég hovéd csapat leszerelések miatt tartaléko­sán érkezett Kaposvárra, s így egy pillanatig sem tudta kétségessé tenni a bajnokas­piráns fölényes győzelmét. Az első forduló után már 5:0-ra vezetett a Rákóczi, de a 2. körben is csak egy győ­zelmet szerzett a vendég együttes (az éppen Fehérvá­ron katonáskodó Rákóczi-já- tékos, Szabados Péter jóvol­tából). A fölényes győzelem Diószegi (szemben) kitűnően játszott A Rákóczi győztes csapata: (balról jobbra): Varga, Gyu- ra, Sáhó, Hayden, dr. Szita, Limbek, Varga János szak­osztályelnök. ellenére több látványos mér­kőzésire került sor, ilyen volt a Varga—Szabados és a dr. Szita—Szabados összecsapás is. Ezen a mérkőzésen kitű­nően játszott Gyura és a fia­tal Limbek is. Három fordu­lóval a bajnokság befejezése előtt 6 pontra nőtt a Rákó­czi előnye, amely már csak matematikailag hozható be. A győzelmek közül Gyura ötöt, dr. Szita, Varga, Lim- bek és Sáhó 4—4-et szerzett. A négy fehérvári győzelmet Szabados aratta. Női mérkőzés Pécsi Spartacus—Kaposplast 10:6 A Kaposplast csarnokban telt lelátó előtt zajlott le a nagy fontosságú mérkőzés. Sajnos a hazai együttesből nem mindenki tudta levet­kőzni idegességét. Egyedül Diószegi játszott kirobbanó formában. Soós elleni mér­kőzése bizonyára sokáig em­lékezetes marad. A kitűnő asztaliteniszezőnő valameny- nyi pécsi ellenfelét megver­te, de ez kevés volt a csa­patbravúrhoz. Auguszt ugyan további két győzelemmel igyekezett hozzájárulni az eredményesebb szerepléshez, de a másik két asztaliteni­szező, Kátainé és a fiatal Rák nagyon indiszponáltan játszottak, s egyetlen mérkő­zést sem tudtak nyerni. Ez­úttal a szerencse is elpártolt a kaposváriaktól, hisz a négy 2:l-re végződött mérkőzésü­ket elveszítették. A pécsi győzelmeket Soós, Eszényi 3—3, Raffai, Andi 2—2 sze­rezték. Röplabda NB I ASZTALITENISZ Újra az NB l-ben a Rákóczi férficsapata Döntő fontosságú mérkőzést veszített a Kaposplaszt

Next

/
Oldalképek
Tartalom