Somogyi Néplap, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

. -v.*­Bemutató holnap Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 39. sióm 1986. február 15., szombat Tízezer újítás a mezőgazdaságban Gazdasági életünk meg­újulásában, feladataink tel­jesítésében kiemelten fontos szerepet játszik az ésszerű­sítő, az újító, a feltaláló te­vékenység. A fejlődés, a mű­szaki haladás fő mozgatója a kezdeményezőkészség, az emberi leleményesség. Hazánkban az Országos Találmányi Hivatal kimuta­tása szerint évente több mil­liárd forinttal nő a nemzeti jövedelem az újítások, talál­mányok révén. Mivel mind többen kapcsolódnak be eb­be a fontos tevékenységbe, ma már évente mintegy hat­vanezer újítás és találmány születik az országban. A mezőgazdasági ágazatban számuk meghaladja a tízez­ret. Nehéz lenne akár me­gyei, akár országos statiszti­kával kimutatni azoknak a kisebb horderejű ésszerűsíté­seknek számát, amelyek vagy a rendszereken keresztül ter­jednek, vagy a tsz-szövetsé- gek, a gazdasági kiskörzetek együttműködésével. Tavaly a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztéri­umhoz százöt termelőszövet­kezet, állami gazdaság, fa­gazdaság és élelmiszeripari vállalat kétszázharmincki- lenc újítást és találmányt küldött be értékelésre. A műszaki haladást szolgáló legjobb kezdeményezések magas elismerést kaptak. A minisztérium elismerő serle­gét és díját megyénkből a barcsi Vörös Csillag Terme­lőszövetkezetnek ítélték oda. Csehov a stúdióban Áruvásárlási Anton Pavlovics Csehov egyfelvonásas dairabjáit mu­tatja be hoQinap este fél nyaltakor a kaposvári Csiky Gergely Színház stúdiója. Az előaJdás érdekessége, hogy ezúttal az eddig szín­padról és mostanában film­ből is ismert Lukáts Andor adja a rendezői instrukció­kat. Nem ismeretlen a ka­posvári nézők előtt e minő­ségében sem, hiszen az utób­bi években már láttuk ren­dezéseit a bogiári nyári szín­háziban, s ő állította szín­padra Thomas Mann Mario és a varázslóját is. A holnap bemutatandó A, hosszú úton tartalmazza mindazokat a motívumokat, Kinek a dolga? címmel tegnapi lapunkban a vasút­állomás előtti áldatlan ha­vas állapotokról írtunk. A városgazdálkodási vállalat köztisztasági részlegének ve­zetője, Püspök Rudolf a Ka­posvári Városi Tanács 1/1979. számú rendeletét idézve vá­laszolt: a közforgalmú köz­lekedés céljára szolgáló jár­művek közterületen levő vég­állomásait és pályaudvarait a járművek üzembentartója köteles tisztán tartani. Ez egyértelmű. A taxiállo­más takarítása, ahol a Vo­lán- és egyéb szállítójármű­vek várakoznak, tehát a Ka- pos-Volán feladata, illetve azoké a magántaxisoké, akik igénybe veszik. — A zsebre tett kézzel né­zelődő férfi véletlenül va­lóban vállalatunk dolgozója — mondta Püspök Rudolf —; feladata a szemétgyűjtők amelyek meghatározóak Csehov művészetében. A lát­szólagos esaményrtelenség, ciselekménytelenség hű ki­fejezője annak a világnak, ami az írót körülvette. A mozdulatlanság, bezártság érzetét pedig segítheti is a stúdiókeretek közötti elő­adás. Emlékezhetünk arra is, hogy Lukáts Andor több Csehov-darabban alakított jelentős szerepeket emléke­zetesen, így az író világát most teljes mértékben ötvöz­heti saját elképzeléseivel. Eb­ben lesz segítségére a darab főbb szerepeit alakító Kará­csony Tamás, Cserna Csaba, Krum Ádám, Vizsnyiczai Er­zsébet, Kisvárday Gyula, Ge­ese Jolán és Nagy Mari. ürítése. De más vállalatok dolgozói is hordanak ilyen mellényt, noha nem az utca takarítása a kötelességük. Mi úgy érezzük, hogy nem a ren­deletek betűihez kell ragasz­kodnunk és egymásra mu­togatnunk olyankor, amikor minden munkáskézre szük­ség van. A hétfői nagy ha­vazás után számunkra ter­mészetes volt, hogy a Petőfi tértől a Budai Nagy Antal utcáig megtisztítottuk a buszmegállókat, pedig ez a rendelet szerint nem a mi dolgunk lett volna. A válla­lat dolgozói nem tétlenked­tek az utóbbi napokban. Több és jobb minőségű munkára vagyunk képesek, mint tavaly, hiszen sokat fejlődött a gépparkunk is. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy ne érhesse szó a ház elejét. kölcsön energia­takarékos berendezésekre A Belkereskedelmi Minisz­térium — a Magyar Nem­zeti Bankkal, az Országos Takarékpénztárral és a Szö- vosz-szal egyetértésben — módosította az áruvásárlási hitelre árusítható tartós fo­gyasztási cikkek listáját. Az új feltételek szerint az ed­digieken kívül hitelre vásá­rolható több energiatakaré­kos háztartási készülék és berendezés, így a Tarján I. és Tarján II. szilárdtüzelésű kályha, többfajta gázkazán, cirkogejzer, gáz-vízmelegítő, valamint kétlapos villanyfő­ző. Ugyanezeket a termékeket vették föl arra a listára is, amely az ifjúsági takarékbe­téttel rendelkezőknek, illetve a fiatal házasoknak és a gyermeküket egyedül nevelő fiataloknak hitelre értékesít­hető cikkeket tartalmazza. Az általános áruvásárlási hitelfeltételek szerint tovább­ra is 30 százalék előleget kell befizetniük azoiknak, akik 12 hónap alatt törlesztik a kölcsönt, s 40 százalékot azoknak, akik 18 hónap alatt vállalják a visszafizetést. Az energiatakarékos készülékek nagy részét azonban kedve­zőbb hitelfeltételekkel — 20 százalékos előlegfizetés mel­lett 12 hónapos, 30 százalé­kos előlegfizetéssel pedig 18 hónapos hitellejárattal — árusítják. Az áruvásárlási kölcsön akkor vehető igénybe, ha a vásárolni kívánt termék fo­gyasztói ára 1500 forintnál nagyobb. 121 Csak a jogos észrevételt ismerjük el Vita a hóeltakarításról Kiállítás Kun Béla születésének centenáriumára Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt tegnap a Mun­kásmozgalmi Múzeumban. A magyar és a nemzetközi forradalmi mozgalom ki­emelkedő személyiségére emlékező tárlaton Berecz János, az MSZMP PB tit­kára nyitotta meg. Az ese­ményen jelen volt a politi­kai, a társadalmi és a kul­turális élet számos vezető képviselője, valamint Kun Béla családjának tagjai is. Berecz János beszélőben hangsúlyozta: az országos rendezvénysorozatba illesz­kedő centenáriumi kiállítás azt a célt tűzte maga elé, hogy a történeti múzeölógia sajátos eszközeivel, tárgyi forrásokkal, fényképekkel, dokumentumokkal bővítse ismereteinket a Kommunis­ták Magyarországi Pártja megaűakítójáról, az első ma­gyarországi mumkáshata- lom vezető személyiségéről. — A tárlatnak — mondotta — sikerült megjelenítenie a nagy ívű életpálya legfon­tosabb állomásait, megvilá­gítani Kun Béla történelmi szerepét és jelentőségét, ugyanakkor a kiállítás ér­zelmi és eszmei élménye ar­ra is ösztönöz, hogy gondo­latait, munkásságának ta­nulságait hasznosítsuk mai életünkben. A Munkásmozgalmi Mú­zeum, a Párttörténeti Inté­zet, a Hadtörténeti Intézet és Levéltár gyűjteménye, vala­mint Kun Béla családjának értékes dokumentumai fel­használásával összeállított tárlaton több mint fél ezer fotó, írásos és tárgyi emlék idézi fel Kun Béla életútját és politikai munkásságát. Fényképek, iratok, röplapok és eredeti tárgyi emlékek idézik a Tanácsköztársaság eseményeit, a munkáshata­lom elismert vezetőjének akkori munkásságát, vala­mint a Tanácsköztársaság megdöntése után emigráció­ba kényszerült politikusnak a Kommunista Intemacioná- lé munkájában, illetve a KMP újjászervezésében ki­fejtett széles körű, áldozatos tevékenységét. A tárlat dokumentumait Kun Béla moszkvai dolgo­zószobájának tárgyaiból, személyes használati eszkö­zeiből összeállított bemutató egészíti ki, valamint az a könyvkiállítás, amelyet a politikus munkáiból, a kor- társak és az utókor méltató írásaiból állítattak össze. Airnnrt ' Z Q Amerikai film Arthur Hailey Repülőtér MirpOlT 0 7. című regényéből — Búrt Lancester, Dean Martin, Jean Seberg, Jacqueline Bisset főszereplésével... Tomboló hóviharban indul a Transglobal légitársaság ró­mai járata. Senki sem sejti, hogy hamarosan arra a gépe­ket már fogadni nem tudó repülőtérre kell visszafordul­niuk — végveszély miatt... Az izgalmas filmet vasárnap este sugározza a Televízió, 20 óra 5 perces kezdettel. Űj talajjavító szerek A Május 1. utcai virág­boltokban, valamint me­gyénk néhány településén — a siófoki, fonyódi és bogiá­ri virágüzletekben — új, szí­nes fóliacsomagok hívják föl magukra a figyelmet. Ér­deklődő kezek forgatják őket, ám a felirat nem sokat árul el a tartalomról. Az eladók szívesen tájékoztatják a vá­sárlókat; szórólapok mutat­ják be a keverési arányt, va­lamint a felhasználás java­solt területeit. Az új talaj­javító szerek forgalmazásá­ról kérdeztük Gréczi Jánost, a Somogy Megyei Település- tisztasági és Kertészeti Vál­lalat kaposvári üzemigazga­tóságának telepvezetőjét. — Tavaly ősszel vettük fel a kapcsolatot ezeknek a sze­reknek a gyártójával, a keszthelyi Biometod Agrár- fejlesztő Betéti Társulással. Akkor kezdtük el Somogy­bán forgalmazni ezeket az anyagokat, amelyek vegy­szermentesek, természetes eredetű talajszerkezet-javí- tók, tápanyagpótlók. A nö­vénybetegségektől ugyan nem védenek, ám a növé­nyek kondícióját, életterét javítják. Napjainkban nagy- üzemileg sem lehet talajéle­tet kizárólag műtrágyákkal, kemikáliákkal fenntartani, szükség van arra, hogy mi­nél nagyobb mennyiségben kerüljenek a talajba bioló­giailag aktív anyagok. Az öt virágbolton kívül, amelyek vállalatunk fenntartásában működnek, telepeinken is vá­sárolhatók az új szerek. — Hányféle újdonság ke­rült így a boltokba? — öt új szert árulunk. A porrá őrölt vagy granulált, szagtalan szárított szarvas­marhatrágya a pázsittól a cserepes virág földjéig szá­mos helyen felhasználható, fontos tápanyagokat tartal­maz. A tartós talajszerkeze­tet kialakító gilisztahumusz elősegíti a növények folya­matos tápanyagellátását. Ás­ványianyag- és humusztar­tamú bányatermék az algi- nit, amelynek tápanyagmeg­kötő tulajdonsága a leglé­nyegesebb. A Somogybán gyakori savanyú homoktala­jok javítását szolgálja. A nö­vények számára nélkülözhe­tetlen, összes mikroelem megtalálható a bazaltőrle­ményben. Ez a bányatermék folyamatosan, hosszú idő alatt adja le a tápanyago­kat, főként zöldség-gyümölcs termelésnél ajánlják. A do­lomitpor magas magnézium- és mésztartalma miatt szin­tén a savanyú talajok minő­ségét befolyásolja. Farsangi jelmezbált tartottak a Hámán Kató általános is­kola tanulói Kaposváron a Kilián művelődési központban Tarka sorok Nem is vicc — Te kinek a gyere­ke vagy: apucié vagy anyucié? — Holnap lesz a váló­per, utána megmondom! Matematikai logika — No, Jancsika, mit csinál anyukád, ha van otthon hat szem krump­:. lija, és hét ember kö­zött akarja elosztani ? — Krumplipürét. Kollokvium előtt — Látod azt a szép fekete cicát? Én odakú­szom melléje... — Sose strapáid ma­gad! Ültem már mellet­te. Egész órán fel se néz, csak jegyez, mint a gép. — Hogy te milyen er­kölcstelen gondolkodású vagy, barátom! Bezzeg nekem csak a jegyzete jár az eszemben... Úgy tanul a gyerek... 1. — Apu, mi az, hogy aszkéta ? — Ugyanaz, mint az atléta ... csak sová­nyabb. 2. — Anyu, mit jelent az a kifejezés, hogy er­kölcsi dilemma ? — Figyelj, elmagyará- . zom. Ülök a közért- • kasszában, jön egy vevő, ötszázassal fizet. Vissza­adok százasig, ő elfeled­kezik a többiről, s tovább­megy. És most jön az erkölcsi dilemma: meg­osszam-e a pénzt a vál­tótársammal ? Mikor? — No, gyerekek, ki tudja, mikor lehet a leg­könnyebben leverni a diót? — Amikor a tulaj nincs a közelben. Jogos kérdés Futóversenyt néz apa és fia. A gyerek meg­szólal : — Ápu, ezek a végén jutalmat kapnak? — Csak az, aki első­nek ér a célba. — Akkor minek fut a többi?! Távoliét — Giziké, ugye tudod, hogy a távoliét erősíti a szerelmet? — Persze, Ibi. Amióta a férjem szolgálati úton van, egyre jobban sze­retem a főnökömet... Somogyi Népiap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapjq Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János ' Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom