Somogyi Néplap, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 9. szám

1986. január 11., szombat 5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Sokszínű kutatómunkával Űj feladatokra vállalkozott a múzeui RÁDIÓSZEMLE Diáknézetből A megyei múzeumi hálózat az elmúlt hét évben tudatos intézményfejlesztő munka eredményeként — jelentősei lépett előre: tizenhét új mú­zeumot és kiállítóhelyet nyi­tottak, elsősorban ott, ahol a helyi tanácsok sem sajnálták a támogatást. Ma harminc múzeumi kiállítóhely van a megyében, s ez — dr. Mészá­ros Balázs megyei múzeum­igazgató mondta a megyei ta­nács végrehajtó bizottságá­nak legutóbbi ülésén —- a hálózat extenzív fejlesztésé­nek befejezését is jelenti. A fő figyelmet ezután elsősor­ban a tartalmi munkára kell összpontosítani. Múzeum a megyeházán c Az is tény, hogy a követ­kező években — elsősorban a vállalatok és intézmények segítségével — még össze kell gyűjteni a technika- és ipar- történet tárgyi emlékeit. Ez lehet majd az alapja egy olyan kiállításnak, amely ko­runk termelőeszközeit mutat­ja be az utánunk jövő gene­rációnak. Előbbre kellene lépni az Ádándon összegyűj­tött anyag bemutatásában és rendszerezésében is. A me* zőgazdasági munka régi gé­peit és eszközeit tárolják itt. Tóth Károly megyei tanács­elnök-helyettes javasolta, hogy a szántódpusztai ide­genforgalmi központtal kö­zösen ott állítsák ki ezeket a tárgyakat. A kaposvári megyeházát egy éve vette birtokba a mú­zeumi szervezet, s ez „orszá­A 3. b. osztály falán kacs- karingós utat jelölő lábnyo­mok. Belerótt évszámok jel­zik történelmünk egy-egy jelentős állomását. A meny- nyezeten hosszában fehér szalag húzódik, rajta Batino- vi'ts-idézet olvasható. Falba süllyesztett üregekben az ókor híres építményeinek makettjei láthatók. A nagy létszámú osztály diákjainak tekintetében nyoma sincs a szorongásnak. Látható ér­deklődéssel várják az óra kezdetét. A marcali gimnázium tör­ténelemtanára, dr. Gál Jó­zsef mutatja be a diákok fantáziája nyomán felöltöz­tetett szaktantermet. — Fiúk, a függönyt! •— hangzik a halk felszólítás, majd egy apró rántás után minden elsötétedik, csak a babiloni Zikkurát és a Par­thenon kicsinyített másolata világít. Mintha színházban lennénk. Frissen változik a kép, oldódik a hagyományos iskola hangulatát őrző osz­tályterem légköre. A zsúfolt szertárhelyiség­ben alig lelünk egy talpalat­nyi helyet. Itt minden „erek­lye”. A diákok által gyűj­tött, az ősember pattintott és csiszolt szerszámai épp­úgy, mint a roskadozó fotel­ban terpeszkedő óriási könyvek. — E? a kötet a kéthelyi uradalom számadását rögzí­ti, emez pedig a Zichy Mi­hály életét, művészetét, al­kotásait megelevenítő, 1902- ben napvilágot látott album mondja dr. Gál József, és helyet szorít a beszélgetés­hez. — A gyerekek számára ez jelenti az őskort — mutat gos viszonylatban is igen kedvező elhelyezési lehető­séget biztosít”. Igaz e megál­lapítás annak ellenére is, hogy az épület felújítása egy­re sürgetőbb feladat. A teljes műemléki rekonstrukciót — a megyei tanács-vb állásfog­lalása alapján — úgy kell előkészíteni, hogy a VII. öt­éves terv végén, ha lesz rá pénz és kapacitás, meg lehes­sen kezdeni a munkát. Változatos témák Nemcsak a tárgyi feltéte­lek változtak meg, hanem lé­nyegesen javultak a személyi feltételek is. öt év alatt meg­kétszereződött a múzeumban dolgozók száma, s kétszer annyian végeznek kutató­munkát, mint az előző ötéves tervben. A tudományos kuta­tások témajegyzéke öt gépelt oldalt tesz ki. Ez jelentős eredmény még akkor is, ha egyes témák kutatását csak épp megkezdték,, vagy a kö­zeljövőben kezdik el. A mun­katársi közösség rendkívül fiatal: a kutatók átlagéletko­ra nem éri el a 30 évet. Tu­dományos múltjuk szinte alig van, terveik viszont bát­rak, merészek. Közülük töb­ben most készítik egyetemi doktori értekezésüket. Tevékenységük révén új ágakon bontakozik ki a mun­ka a múzeumban: a szorosan vett régészeti kutatások mel­lett egyre markánsabb a tör­téneti és a természettudomá­nyi muzeológia, valamint a művészettörténeti kutató­munka. Somogy adottságai egy Vesén talált pattintott kést. Minden gesztusával, szavával tanít és jellemet formál. — A bugaci szanfei vidék szülötte. Hogyan vert gyöke­ret a dunántúli kisvárosban? A helytörténeti és néprajzi kutatómunka során hogyan vált a Kozma Andor és Marcali Henrik emlékét ma­gába ötvöző vidék múltjá­nak, jelenének tanulmányo­zójává ? — Kecskeméten érettségiz­tem. Barátommal együtt úgy döntöttünk, hogy külföldön folytatjuk tanulmányainkat. Ö Varsóba, én Prágába pá­lyáztam, Akkoriban még a kémia érdekelt és a söripar vonzott; a barátomat fel is vették Prágába, ahová én je­lentkeztem, de engem nem vettek fel Varsóba. Ekkor a történelem—földrajz taná­rom rábeszélt, hogy jelent­kezzem a debreceni egye­temre. Ez sem sikerült. Hely hiányában elutasítottak. -Havi 390 forintért festő és mázo­ló lettem Budapesten. Nap­pal dolgoztam, éjjel a köny­veket bújtam a munkásszál­lón. Ott találkoztam első szerelmemmel, s unszolására megfellebbeztem az egyetem elutasító válaszát. Fölvettek. Új világ tárult ki előttem. Boldog voltam. Tanultam, olvastam, koplaltam, mert minden megtakarított pénze­men könyveket vásároltam. 1953-at írtunk akkor. A pes­ti éveim alatt szerzett rá­menőséggel könnyen boldo­gultam az egyetemen. A har­madik évfolyamon intenzí­ven foglalkoztam pedagógiá­val is. — Miért Marcaliban tele­pedett le? folytán kínálja a lehetőséget a néprajzi kutatásokhoz. A szakemberek is nagy érdek­lődéssel kísérik annak a terv­nek a valóra váltását, amely­nek révén a Néprajzi Inté­zettel közösen néprajzi stú­diót kívánnak létrehozni Ka­posváron. Az intézet a felsze­reléshez szükséges valutát biztosítani tudja. A múzeumban folyó törté­neti kutatások az elmúlt öt évben kaptak új lendületet: korábban „mindig helyette­síthető munkakör” volt ez. Ma osztályként működik, s a helytörténeti, a társadalom-, a politika- és a munkásmoz­galom-történeti terület mel­lett folynak művelődés-, iro­dalom- és színháztörténeti, valamint technikatörténeti kutatások. Előtérbe került a gyűjteményekhez szorosan kapcsolódó forrásfeltáró munka. Az eredmények meg­ismertetésében azonban sok még a tennivaló. Bizonyíték erre a kaposvári Latinca- emlékmúzeum, amelynek lá­togatottsága jóval alacso­nyabb, mint amilyet az itt összegyűjtött anyag megérde­melne. Épp ezért kívánatos­nak tartják, hogy szervezett iskolai csoportokkal ismer­tessék meg a múzeumot. A berendezés alkalmas arra, hogy akár történelemórát is tartsanak a kiállítóteremben. Témabőség — A lehetőségekkel úgy le­het a legjobban élni, ha mi­nél előbb hozzáférhetővé tesszük a közönség számára az anyagokat — mondta dr. Balassa Tibor, a megyei ta­— Akkoriban még az egyetem osztotta el a helye­ket. Választhattam Sümeg, Siófok és Marcali között. A véletlen is közrejátszott ab­ban, hogy ez utóbbinál kö­töttem ki. Amikor a vonat­ról leszállva megláttam a po­ros kis falut, vissza akartam fordulni. Aztán elmentem a könyvtárba, ahol így köszönt a fiatal és csinos könyvtá- rosnő: „Jó napot, tanár úr!” Ez meglepett. Honnan tudja, hogy tanár vagyok? Marad­tam. Itt vagyok harminc éve. Hogy mi köt ide? Az emberben felgyülemlik egy nem konvertibilis tudás, a helytörténet. Történelmet nem lehet helytörténet nél­kül tanítani,,, — A hatvanas évek végén, jórészt a gyerekek gyűjté­seiből, létrehozták az iskola­múzeumot. Ennek anyagát később a helytörténeti mú­zeumban helyezték el. Mi történt azóta? — Továbbra is folyik a gyűjtés, s emellett tudomá­nyos munkát is végzek. A disszertációm témája e vi­dékhez kötődik. Az első vi­lágháborús somogyi hadi­foglyok helyzetét dolgoztam fel. 1983-tól megkezdtük a marcali helytörténeti füzetek kiadását. Három meg is je­lent, most készül a negye­dik. Óriási — feldolgozásra váró — anyag található a megyei levéltárban és a bu­dapesti Széchényi Könyvtár­ban. Az utóbbiban régi mar­cali újságokra bukkantam, amelyekhez még senki sem nyúlt. Érintésre porladnak, töredeznek. Mikrofilmet csi­náltatok róluk, mert csodá­latos dolgokat fedeztem fel nács elnökhelyettese. — Az is tény, hogy a kutatási té­mák választéka bőséges. Vá­logatni kell közöttük, még­pedig úgy, hogy kapjanak el­sőbbséget a Somogyhoz kap­csolódó munkák, az itteni is­meretanyagot bővítő tevé­kenység. A múzeumban lét­rejött egy új szellemi bázis, humán érdeklődésű embe­rekből, s ennek hatása előbb- utóbb érezhető lesz. Jó légkörben Jól érzik magukat munka­helyükön a megyei múzeum- igazgatóság munkatársai. Te­vékenységüket elismerik anyagilag, felkínálják szá­mukra az alkotás örömét. En­nek is köszönhető, hogy vi­szonylag gyorsan alakultak ki az új kutatási területek. A már említetteken kívül ki­bontakozóban van a termé­szettudományi muzeológia, amelynek keretében a bota­nika mellett hozzáláttak az ornitológiához és a rovartani kutatáshoz. A tudományos munka ered­ménye nemcsak kiállítások formájában jelenik meg: a Somogyi Múzeumok Közle­ményei hat kötetből áll már és sajtó alatt van a Somogy néprajza című sorozat har­madik kötete is. A múzeum — így összegezhető a megyei tanács végrehajtó bizottsági ülésének tapasztalata — a ta­nács jelentős anyagi támoga­tásával jó úton indult el. Megvan a lehetőség ahhoz, hogy rangot vívjon ki magá­nak s meg is tartsa szakmai körökben és a megyében egyaránt. bennük. A száz évvel ezelőt­ti köz- és magánélet, politi­kum és humor elevenedik meg a sárgult lapokon. — Hogyan értékelik az emberek, kollégái ezt a te­vékenységet ? — Kevés a visszajelzés. Csak arról tudom lemérni az érdeklődést, hogy kive­szik és olvassák a füzeteket. A tantestületben is van egy kis csoport, amelynek örö­met szerez, hogy ilyen em­ber is van közöttünk. Per­Bizonyára nem akkor cset­tint elégedetten a rádióhall­gató, ha a heti kínálatot bön­gészve az iskolásoknak szóló műsorokhoz ért. Pedig nem mindig van igaza, ha felnőtt­ségét azzal bizonyítja, hogy a diákoknak szánt adásokat át­ugorja, ha pedig véletlen be­kapcsolásoknál épp ilyen jel­legű műsor szerepel a kíná­latban, gyorsan másik adóra tekeri a keresőt és közömbös háttérzenénél köt ki. Az iskolarádió műsoraiban ugyanis megfigyelhető az a törekvés, hogy magasabb mércével ménve is igényes műsorokkal álljanak a hall­gatók elé. Erre keresve sem találnánk jobb példát, mint a csütörtöki Diákfélóra mű­sorát, amelyben József Attila munkássága volt a téma. Épp elég „rázós” téma ahhoz, hogy az irodalomban kevés­bé járatosak is azt mondhas­sák: íme, egy újabb téma, amely ama közhelyszótárban a „lerágott csont” meghatá­rozás alatt szerepel. Hiszen mi újat lehet elmondani a költőóriásról, verseiről, amit mára már az óvodától az egyetemig oktatnak. Ilyen cseppet sem kedvező előíté­letek után talán még értéke­sebb a műsor utáni elisme­rés. Mert el kell mondanunk, ritkán sikerül egy-egy alkotó pályájának szakaszát olyan mélységig bemutatni, mint most a Diákfélórában történt. A Levendel Júlia és Hor­gas Béla által közösen írt Jó­zsef Aftila-tanulmányok rá- diósítása jól sikerült. A könyv alakban is megjelent eszmefuttatásokhoz a témát megillető tisztelettel nyúltak a műsor készítői. Azt, hogy az anyag diákoknak szól, csak arról vehette észre a még figyelmes hallgató is, hogy egy pillanatig sem vol­tak üresjáratok, a költőről vallott nézetek pedig mente­sek voltak mindenféle eddig bőven hallott sablontól. Re­mek leleményként könyvel­hetjük el például azt, hogy a két hangon írt, de egy szó­lamban szóló írást dialógu­sokban került hangszalagra, sze olyan is akad, aki csak legyint. — És a diákjai? — Ök még valós érték- rendszer szerint tudnak dol­gozni ... Elgondolkodom. Vajon dr. Gál József tanítványai szá­mára mit mondhat a haza, a szülőföld fogalma? Gyaní­tom, hogy válaszaik az utóbbi évek fölmérései so­rán tapasztaltakra alaposan rácáfolnának. Várnai Ágnes annál is inkább, mert József Attila és Vágó Márta sok problémától terhes kapcso­lata volt a téma. Első látás­ra sem könnyű feladatnak látszik, hogy olyan hallgatók­nak beszéljenek a kérdésről, akiknek még nincsenek ilyes­fajta élményeik; mégis meg­találták a szerencsés hangne­met. Jó érzéssel fogadhattuk azt a tényt, hogy nem a „nagy költő” beállításából dolgoz­ták föl az anyagot, hanem nagyon is emberi oldalról. S így vált emberközelivé a portré és vált érthetővé a József Attila cselekedeteit, művészetét befolyásoló té­nyezők mechanizmusa. Iskolásoknak szánt műsor­ról lévén szó azonban nem mehetünk el szó nélkül egyetlen kérdés megemlítése nélkül. Ez pedig az, hogy va­jon hány általános vagy kö­zépiskolában építik be az ok­tatási folyamatba a rádió ilyen műsorait. Pontos felmé­rések bizonyára nem készül­tek még, s ha készültek is, nagyon óvatosan kjí'.ene ke­zelnünk az adatokat. Húszen a kötelező meghallgatás még nem jelent azonosulást egy életművel, egy gondolatvilág­gal. Reményünk lehet azon­ban arra, hogy a fiatalok kö­zött vannak szép számmal, akik tanári felhívás nélkül is érdeklődéssel hallgatják eze­ket az adásokat, s ami még fontosabb: azok szellemi épülésüket szolgálják. Varga István A magas­vérnyomásúak gondozásáért A magasvémyomásúak országos gondozási prog­ramjának kialakításához szervezési módszereket aján­lott az egészségügyi szak­szervezetnek a Magyar Kar­diológusok Társaságának hipertónia-munkacsoportja. A napokban közzétett szak­mai, módszertani útmutatás­sal segíti az orvosokat, az egészségügyi intézményeket, hogy egységes eljárással, eredményesebben küzdje­nek e betegség ellen. Dr. Török Eszter címzetes egye­temi tanár, az Országos Kardiológiai Intézet osztály- vezető főorvosa az MTI munkatársának elmondta: szükséges az egész lakosság rendszeres, időszakos ■ hiper­tóniavizsgálata és a beteg­ségben szenvedők folyama­tos kezelése, mivel a magas vérnyomás a legelterjedtebb szív- és érrendszeri betegség hazánkban, a felnőtt lakos­ság 10—15 százalékát érin­ti. Az utóbbi 15 évben a szív- és érrendszeri betegsé­gek az elhalálozások 15 szá­zalékát okozták. A javaslatok szerint na­gyon fontos, hogy az orvo­sok, az egészségügyi szak­dolgozók segítsék e betegség korai diagnosztizálását és gyógykezelését. Főleg a kör­zeti orvosok, a gondozónők szerepe jelentős a szív- és érrendszeri megbetegedések és halálozások csökkenté­séért folytatott harcban. El­sősorban ők vizsgálják és ellenőrzik a lakosok vér­nyomását, s ha idejében föl­fedezik, megfelelően kezelik ezt a bajt, jó eredményekre lőhet számítani, A társadal­mi szervek szintén előmoz­díthatják e program meg­valósítását. A hipertóniával foglalkozó munkacsoport egységes mód­szert ajánlott a vérnyomás mérésére, a betegség korai diagnosztizálására, kezelésé­re és ellenőrzésére. Eszerint azokat a személyeket, akik­nek normális a vérnyomá­suk, csupán két év múlva hívják újabb vizsgálatra. A magas vérnyomásúakat vi­szont tovább vizsgálják, ál­talában a következő négy héten belül, két alkalommal. Mintha színházba lennék...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom