Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
1985. december 9., hétfő Somogyi Néplap 5 Gyermekotthon épült — társadalmi segítséggel ,,Űgy érzem, szeretnek A Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete őrzi azt a kimutatást, amely bizonyítja: társadalmi és politikai szervek, az üzemek, a gyárak és a hivatalok, valamint számos magánszemély összefogásának eredménye a barcsi egészségügyi gyermekotthon. — 1981-et az ENSZ a rokkantak nemzetközi évévé nyilvánította. A világszervezet felhívásához hazánk is csatlakozott, és a program megvalósításában minden olyan szervezet részt vett, amelyik a rokkantak teljes társadalmi egyenlőségéért tevékenykedik — mondta Honfi lstvánné, a Vöröskereszt megyei titkára. — Az egészségileg károsodott gyermekek intézeti elhelyezése — a rendelkezésre álló kevés hely miatt — mindig feszítő gond volt. Az eredetileg 70 személyesre tervezett és állami pénzből megvalósuló barcsi egészség- ügyi gyermekotthont társadalmi hozzájárulással 120 személyre kívántuk bővíteni. 1981 óta a barcsi gyermekotthonban három paviÉppen egy évvel ezelőtt várakozással és izgalommal néztem meg a Reflektor Magazin sajtónap alkalmából sugárzott riportját a televízióban. Dr. Südi Bertalan jánoshalmi tsz-párttit- kárról, a sajtólevelező közéleti elkötelezettségéről és küzdelméről, hányattatásáról. Canossa-járásáról szólt — figyelmet ébresztő szenvedéllyel, a filmpublicisztika elemeinek olyan, joggal elvert, de ritkán tapasztalható sugallatával, amely cselekvésre készteti az embert. Nem titkolom: hiányérzetem is volt, de valójában saját véleményemet is visszahallottam a képernyőről. „Elfogult” vagyok hát — vállalom! —, mint ahogy nemrégiben kiderült: sok tíz- és százezer ember, talán milliók is „elfogultak” a közéleti tisztaság, a szocialista demokrácia szellemében nélkülözhetetlen szókimondás, a nyilvános bírálat, a hibák és torzulások leküzdése ügyében. A könyv címe az: Nem hallgathatunk! Ilkei Csaba, az emlékezetes tv-riport rendező-szerkesztő riportere nyomitaltásban most adta közre lényegi mondanivalóját, és mindazokét, akiknek volt „bátorságuk” véleményt nyílvánítani a filmről, a visszás jelenségek elleni föllépés nélkülözhetetlenségéről. Ha jól emlékszem, tizenöt évvel ezelőtt hangzott el a párt kongresz- szusán, hogy az őszinteséget nem deklarálni kell. A nyílt párbeszéd társadalmi rendszerünk egyik alappillére; nélküle elképzelhetetlen a szocialista demokrácia kibontakozása. Nem lehetnek titkaink egymás előtt; ami határainkon belül történik, az mindenkire tartozik, hiszen magunk vagyunk a gazdák. Elkötelezett szókimondás kezdte jellemezni azt az időszakot; most is badarság volna az ellenkezőjét állítani. De hogy torzulások sora: a hatalommal való visszaélésnek, a kiski- rálykodásnak, laz ügyetlenül leplezett úrhatnámság- nak, a bürokráciának és a felsőbbrendűségi érzés megnyilvánulásainak azóta is számos példájával találkozik a magyar állampolgár, ez nem kétséges. Südi Bertalan kitartó volt. Meghurcoltatása ellenére is vállalkozó, harcos és igazion készült el. A harmadikat a napokban adták át. A pénzt a különböző intézmények és magánszemélyek — megyénkén kívül Baranyából és Tolnából is érkeztek befizetések — a megyei tanács letéti számlájára utalták át. Az 1300 közösség és 80 személy nevét tartalmazó listán a legparányibb falvak, termelőszövetkezetek éppen úgy megtalálhatók, mint a szocialista brigádok, az állami gazdaságok, a kórházak, az iskolák és a nagyvállalatok. A felsorolás még így sem teljes. A társadalmi összefogás eredményeként összegyűjtött pénz 6 millió forint, s ez a beruházás költségeinek 60 százalékát fedezte. A Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság 550 ezer forinttal járult hozzá a gyermekotthon építéséhez. Bene János, a Sefag munkaügyi osztályának előadója azt mondja: — Gazdaságunkban 24 éves a munkaverseny: a kommunista műszakban a fizikai dolgozók, az alkalságérzetében rendíthetetlen, holott a film és a könyv is igazolja: nagy árat fizetett érte. Vajon a film segítette hozzá, hogy figyeljenek rá vagy a hosszú távon mindig felülkerekedő igazság? Azt hiszem, nem is ez a fontos. Az új választási törvény is hozzájárult, hogy a politika egyik szenvedélyes elkötelezettje ma már parlamenti képviselőként küzdhet a hétfejű sárkánnyal a közélet tisztaságáért... Nem tudom, kell-e, és le- het-e egyáltalán elmondani, hogy miről szól ez a dokumentumok erejével ható izgalmas olvasmány. Arról írjak, hogy milyen kifinomult eszközökkel állították félre, hogyan hurcolták meg, miként torolták meg — családtagjain is — hibákat feltáró levelezését, Südi állásfoglalásait, szókimondását? Arról, hogy milyen könnyű volt az egyik oldalról izgágának és „szennyest-terege- tőnek”, a másikról „magányos farkasnak” és „kommunista Don Quijoténak”, erkölcsprédikátornak bélyegezni az igazságkeresésében nyughatatlan és rendíthetetlen párttitkárt? Kiderül a könyvből. Nyomtatásban ugyanis nemcsak azt olvashatjuk, ami elhangzott a filmben, hanem azt is, ami kimaradt belőle. És jóval többet annál. A film sajtó- visszhangját éppúgy, mint a nézők s a főszereplő leveleit, sőt annak a küzdelemnek az epizódjait is, amelyet talán nem is annyira Südi Bertalan, mint inkább a vele egyet akarók tömegé — a szó és a tett egységéért küzdők tábora — vívott országgyűlési képviselővé választásáért. A filmből azt éreztem: mintha Südi teljesen hibátlan, tévedhetetlen embernek tartaná magát. A könyvből kiderül: nem így van. (Azt a részt vágták ki a filmből, amelyben befelé tekintett.) „Kicsit türelmetlen vagyok a hibákkal." A politikában minden dolgot komolyan vettem, talán nem kellett volna” — mondta. Ez utóbbinál vitatkoznék vele. Szerintem ugyanis csak az lehet hiba, ha valaki mindenkor és mindenütt azonosítja a politikát a helyi gyakorlattal. Sajnos még nem tartunk ott. Ez sem jelenti azt, hogy a politikában nem fordulhatnak elő torzulások. mazottak, a gazdasági vezetők, valamint társadalmi szervezeteink vezetői egyaránt részt vesznek. A szo- cialistabrigád-vezetők tanácskozása határoz a kommunista műszakban termelt pénz felhasználásáról. Ök döntöttek arról is, hogy 1981-ben 2800 dolgozó 452 ezer forintnyi béréből a barcsi gyermekotthon javára 400 ezer forintot, 1982- ben pedig 2700 dolgozó 535 ezer forint béréből 150 ezer forintot utaltak át. Segesden kérdeztük Sáf- rán Józsefnétől, a szociális otthon főnővérétől, hogy miért adott? — Sok szellemi fogyatékost ápolunk intézményünkben, közöttük olyanokat is, akiknek — ha időben foglalkoznak velük — javítható lett volna az állapotuk. Megmaradtak azonban sze- retetre éheseknek, gyermekien ragaszkodóknak. A velük való törődés indított arra, hogy hozzájáruljak gondjaik enyhítéséhez. Úgy érzem kötelességem volt ez. A gyakorlat azonban még sok helyen „világbajnok” a politikai elvekkel szemben... Van még egy dilemmám, amit nem tudok elhallgatni. „Minél több ilyen emberre lenne szükség” írták a film nézői, és Südi az Ország-Világban így válaszolt: „Miért nem járják az általam választott utat... Nosza, akarjon mindenki második, tizedik, századik lenni!” Nos, erre válaszolva írtam a címben: a Südi-jelenség valósághű látlelet, de Südi nincs egyedül. Pozsgay Imre a könyv előszavában így ír: „Azt hiszem, elkerülhetetlen volt, hogy Ilkei Csaba és Südi Bertalan találkozzanak.” Ez is bizonyítja előbbi állításomat. Mégis Ilkei Csaba közéleti szenvedélye, kérdőjelei; néha talán egyesek számára keménynek, drasztikusnak tetsző „rákérdezése” és igazságkutató okfejtése ezúttal a legfőbb érv állításom igazolására. De járok közéleti fórumokra, párttaggyűlésekre, falunapokra, más összejövetelekre és tudom, ha sajtólevelezőként nem írja is meg mindenki a véleményét, ha nem kaphat is ekkora publicitást: a valóságfeltárás sok millió ember sajátja, belső elszánása. Südi Bertalan tettei, a film és a könyv abban segítenek, hogy megalapozott, s ha kell egyre hangosabb szóra ösztönözzék a társadalom fejlődése iránt elkötelezett sokaságot, és kissé megrettentsék azokat, akik saját adottságaik, egyéni-emberi hibáik miatt eltúlozzák hatalmukat vagy könnyedén visszaélnek vele. A könyv hatását nemcsak azért tartom bizalomkeltőnek, mert megjelenhetett, hanem azért is, mert kifejezésre juttatja: van termékeny talaj a politika és a tettek egységének megteremtéséhez. Fogalmam sincs, hány példányban jelent meg Ilkei Csaba könyve. Meggyőződésem, hogy második kiadása nem maradhat el, mert nem valamiféle háborgást, hanem ösztönzést hordoz; arra sarkall, hogy egyre jobban éljünk a beleszólás jogával, s hogy egymástól is követeljük meg a tisztességet. (Népszava Lap- és Könyvkiadó.) Jávori Béla Kellér Dezső 80 éves Nem tudom, KeMér Dezső szeret-e inni. De azt tudom, mem rajong azért, hogy róla írjanak. Ebben nemcsak szemérmesség, visszahúzódás, hanem mérni öinzés is van. „Tőlem biztosam jó poénokat vóir — mondta. — Kitalálhatnék, de alkikoir imikálb'b megírnom magam,” Nézem az arcát. Viccel? Komdlyain gondolja? Ezt alk- kor selm tudtam pontosan, amilkor :a Vidám Színpadon hallltottaim konferálni húsz- huszonöt évvel ezelőtt. Állt a függöny előtt, megszívlelendő, találó, okos — vagy merésznek tűnő — gondolatokat, igazságokat mondott. A közönség néha nem tudta, hogy felháborodjon, sziomor- kodjan vagy nevessem-e, amikor az öregségről, a munkahelyi ‘lógásokról, a szerencsejátékokról, az eladók és vásárlók közötti ellentétekről beszélt, vagy netán arról, hol szorít a (futball) cipő. A ‘kabaré akkoráiban szamomra — számunkra — egyet jelentett Kellér Dezsővel. — Hogyan tett konferanszié, milyen út vezetett a színház világaiba? — Először festő akartam ■lenni, a gimnázium nyolcadik ■olsztállyáváll egyidejűleg az Oroszlán utcai Felső Ipar- raíjziskoila esiti tanfolyamát is elvégeztem,. Az érettségi után a Ma Este című lapnak rajzoltaim iaz újságíráshoz. A liaip elküldött, hogy egy interjúihoz portrét rajzoljak, de az újságíró késett. Mivél már kész voltam a munkámmal, megcsináltam az interjút is. A rajzért két pengőit, a szövegért nyolcat fizettek. Bár a matematika sosem volt erős oldaliam, kiszámítottam, jobban járók, ha riportírásra adom a fejem. Hogy könnyen startolhattam ezen a pályán, abban nagy segítségemre volt Andor bátyáim, aki már 18 éves koraiban Az Újság belső munkatársaként ddlgioaott. öt kis Kellémék becézték, engem; az öccsét ■mér nem, hívhattak így, ezért a pici Kel'tér lettem. 28 éves voltaim — hogy a fenti kérdésre végre feleljek —, amikor először konferáltam; a Teréz körúti Színipadiam léptem föl elő^ szőr, 1933-ban. Utána csak alkalmilag konferáltam, főként írással keresltem meg a ilóversenyre és kártyára vallót. Tréfákat, ‘kuplékat, dalszövegeket írtam, ezék közül siók vált népszerűvé, ma ds örökzöld slágerként hangzik él. Mondok egy-lkét példát: a Baplák mellett lakik JAKUB OBLOMOVSZKIJ Búcsúzáskor a feleségem lágyan megcsókolt, és tanácsokkal ,látott el: — Ne szomorkodj, drágám, vigyázz mindenre, jól zárd el a gázt, a vízcsapot, a virágokat naponta locsold meg, és ami a legfontosabb: fejezd be a regényt, pmin olyan szorgalmasan dolgozol. Ja, és még valamit! Minden este hívj föl telefonon! Aztán kocsiba ült ás elhajtott. Nekem meg nagy kő esett le a szívemről. Örömömben máris megléptem hazulrót, és kiültem a szomszédos kávéház teraszára. Olyan boldog ábrázattal terpeszkedtem el a fonott karosszékben, hogy látszott rajtam: csodálatosan szép két hét vár rám. Nem csoda, hogy ábrándozni kezdtem. Éreztem, történnie kell valaminek, valamilyen meghökkentően szokatlan dolognak. Amikor ez a felismerés megerősödött bennem, a fantáziám elszabadult. Mondjuk, ide gurul a bejárathoz egy legújabb gyártmányú sportkocsi. A volánnál szőke, szemkápráztatóan a Katica, a Jaj de jó a habos sütemény, az Asszonyom, önt keresem. Írtam magyar nótáikat is: a Szeretem a kertet, a Nem tudom az életemet hói rontottam én el: Több operett librettóját átdolgoztam — többnyire Bé- keffy István társaságában —, ezék a Luxemburg grófja, a Gsórdáslkiralymő, a Gerolsfteind nagyhercegnő (amit egyébként ebben az évadban, újít fél a Fővárosi Operett Színház), s n,e feledkezzen el együk kedvenc darabomnál; a Három tavaszról sem,, melynék Lajitai Lajos szerezte a zenéjét, és Honithy Hanna vitt sikerre. — Úgy tudom, 1945 után vált főfogHállkazásává a fcanc ferálás. — Igen. 1945-ban a Pódium Kabaréhoz kerültem, ezután 1950-ben a Kamara Varietéiben, konferáltam, s 1951-ben,, amikor megnyílta Vidám Színpad, alap irtó tagja tettem. Tizenkét évig dolgoztam a Révay utcai színházban,, amely megalakulásának 15. évfordulóján örökös tagjává választott. A hatvanas évek derekán a Thália Színházban állítottam össze és konferáltam két kabarét, majd jötték a myugdí- jiasévek... — Most ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Együtt járta a vidéket Törzs Jenővel, tréfákat írt Herceg Jenőnek, Komlós Vilmosnak, Salamon Bélának, interjút készített Karinthy Frigyessel, együtt kártyázott szép Ernővel, Ráday Imrével, dolgozott Husizlka Jenővel, Áb- ralhám Pállal, Lajtai Laj'os- sail. Szép névsor. szép tündér ül, mélytüzű, kék szemekkel. Lágy mozdulatokkal letekeri gz ablakot, csábító szemével hosz- szan néz rám, majd muzsikáló hangon megszólít: Elnézést, uram, ugye, ha nem tévedek, ön Jirzsi Cu- pák, to híres író? — iíVem téved, drága hölgyem t— mondom én, ás közben cigarettám füstjét elegánsan fújom magam elé. — Ó, drága mester, micsoda boldogság önt látni! — áradozik a tündér. — Nincs kedve mellém ülni erre a szabad {ülésre? — És hová vinne el, drágaságom? — Ó, mester, bárhová! A világ végére is! Ahová parancsolja! így hát indulok, beülök a hölgy mellé, és máris kezdetét veszi egy csodálatosan szép utazás. Természetesen kettesben a szemkápráztatóan szép tündérrel. Ábrándozásomból autókürt éles, durván bántó hangja zökkent vissza a valóságba. Felpillantok. A bejáratnál modern sportkocsi. A volán— Néha úgy érzem magam,, mint az aiz 1848-as hon- i véd veterán; akit mi — csi- kágói srácdk — könülülltünlk a Ligetben, hallgattuk, »közben egymásra hunyorogtunk, egyetlen szavát sem hittük el. Ha ma arról mesélnék a fiataloknak, kiket ismertem, kikkél dolgoztam együtt, lehet, hogy ők is összekatjgdn- tanánáik, hiszen ezekből ma utcanevek, szobrok lettek. — ön viszont ma is dolgozik: a televízióiban nyolcvanperces pörtréfilmef készítették Kelllér Dezsőről, a S tép irodalmi Kiadónál jelent meg új kötete, a Fogom, a függönyt. Hogyan őrizte meg a kondícióját? — Van egy elméletem, de nem hiszi el senki: a levegő és a mozgás árt nekem. Füstös kávéházafcban dolgoztam, cigarettáztam, hajnalig is fent mlaradtam, de úgy látszik, használt. — Elégedett embernek érzi magát? — Igen. Sosem voltak nagy igényeim, s ezeket ki tudtam elégíteni. Azt a munkát végeztem, amit szerettem, bejártam a világot, felléptem Amerikában; Kanadában és másutt. Ma is szeretek utazni, s most, hogy nyugdíjas- villamosbénlettél rendelkezem, számomra megszűnt a távollság Is. De komolyra fordítva a szót: elégedett vagyok, mert megbecsülték a munkámat, érdemes, majd kiváló művész lettem, elégedett vagyok, mert úgy érzem, szeretnek az emberek. Talán ez a legnagyobb, a legszebb kitüntetés ... nál fiatal, szőke, szemkápráztatóan szép nő ül, mélytüzű szemekkel. Letekeri az ablakot, és megszólít: — Elnézést, uram, ugye, ha \nem tévedek, ön Jirzsi Cupák, a híres író? — Nem téved — mondom én, és köhögni kezdek a cigarettám füstjétől. — Végtelenül örülök, hogy megtaláltam— szól a hölgy. — Legyen \kedves, és szálljon be gyorsan a kocsiba! — IHová akar vinni? — kérdem az izgalomtól kissé remegő hangon. — Nem messze innét, úgy tizenöt-tizenhat kilométerre a kedves felesége a kocsival megcsúszott a síkos úton, és az árokban kötött ki. Nincs nagy baj, a kocsi eleje behorpadt, és kész. 'Na, üljön be gyorsan, menjünk, ne várakoztassuk a feleségét! Mit tehettem? Beültem a kocsiba, és elindultunk. Kettesben la szemkápráztató szép szőke tündérrel. Fordította: Kiss György Mihály Tamási Rita „PRÓFÉTA” A SAJÁT HAZÁJÁBAN Nem hallgathatunk! Egy tv-riport és körülményei - nyomtatásban. Az utóhatás bizalom- keltő. Ä Südi-jelenség valósághű látlelet, de Südi nincs egyedül K. Gy. A szőke hjndér
