Somogyi Néplap, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
1985. december 24., kedd i5 Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A KAZSOKI ASSZONYSORS Rálátni a kétszázötven éve emelt tornyos kis épületre, amelyben időnként - ha nagy volt a szükség és késett a segítség -, felzendült az ének, kiáradt és körbekerítette a falut: „Tebenned bíztunk eleitől fogva .. ’’ Csak magukban bízhattak. — Hiába voltam szún- kitűnő, apáim azt mondta a mesterinek: „Tanító úr, mink urat nem nevelünk:!”. Így elevenül a hajdanvolt idő a kazsioki Molnár József- né ajkán. Dace« kis vonós keményed ük a szója sarkába. Pedig: — Nem lehet baj a kedélyével, Rózsa .asszony ... — Miiből gondolja? — Bordópiros, vöröses, derűs színekkel vette körül magát: a Bonanza bútor, a hímzett párnáik huzata... Mind a napkelte színit idézi. — Igaza van; kedvben sohasem éreztem hiányt. Pedig tudja, korán kezdődött a pa- nasztasszonyi életem. És Molnár Jó2Sefné — Maglódi Rózsa —, bronziszín hajú, szemet nyugtató szemüvegű asszony a maga hímezte Ókaiiocsaii, karádi, alföldi úriihímzések gyönyörű karéjában eleveníteni kezdi az életét. Ügy idézem meg, ahogy a lánya hímezte a papírt mon- datokfcail. — Nagyon korán, nagyon fiatalon férjhöz möntem, asz- sízony lőtt belülem. Alig múlottam tizenöt éves. Október- ban volt a születésnapom és januárban megtartottuk az esküvőt. Mit tudtam én akkor bolond gyeröfcfejjel, hogy mi is az a házasság! Ulyan szerelmes vótam; se értöttem, se hallottam. A mi házasságunk szerelmi házasság vót, nem úgy verték össze bennünket, mint nagyon sok párt a faluiban, mégis szamárság vót olyan korán férjhöz mönind. Szögény anyám százszor is elmondta: „Ráérsz férjhő mönni, minek sietsz? Itthun nagylány vagy, ott mög majd sároskapca tőszó. Majd mögitudod te más házánál, hogy hány nyóc kalács közepe.” Evvel ki is merült a szexuális fölvilágosi- tiásom. Azt gondúíam, mindön lány éngöm iniigyül, mert ón möntem legelőször férjhő a lányok közül a faluba’, a legszebb 'legénynek ón lőttem a felesége! Jaj, istenöm, de hamar rá- ébnettem, hogy nem is ulyan irigylésre méltó a mönyecsi- ike élet, pláne, ha az embör más hóizáhó kerül. Emúlott a lakodalmunk. Esküvőnk napján szép napos, de hideghavas idő vót. Ilyen lett az életünk is: szép, de kemény, Iküzdélmes. Esküvőnk után egy-két héttel történt az én első csalódásom a mönyecskeóletbe, amire én ulyian büszke vótam. Estefelé, mikor mórvé- gieztünlk az állatok ötetésivel, mondom a Jósikának: „Te, gyere mönnyünik ki e kicsit csúszkálni...” Akikor télön nagy hó vót, mi egy dombon lakltunk, ahunnót nagyszerűen löhetött csúszkálni, szánkózni. Ott is vót a fél falu gyérüké, nemcsak az iskolások, hanem a lányok, legé- nyök is. Majd a fene övött meg, hogy kimögyök én is hozziájuk. Nem vöttem észre, hogy az anyósom is ott saöszmötöl, aztán möghallot- ta, hogy ki alkarok mönni. Szögény uram még nem is szállhatott, ü má kérdöate is: „Hová akarsz ite mönni?” Mondom, csak ide az uccára csúszkálni... Ügy nézőit rám, mintha azt mondtam vóna neki, hogy hónap indulók, aztán mögmószom a Himaláját! „Hát csak nem tőszó ilyen csúfot mönyecske létödre ? Hóit miit szánénak a faluba', ha te fcimönné’ csúszkáln i ?! Néköd má nem illik.” Este a vacsoráinál azt mondja anyósom: „Nem csúszkálnod kő nóköd, édös lányom, hanem szűni-fomni, mer’ ugye, azt nem tudsz?”. Azt hiszem, minden kazso- ki családban hasonlóan kezdődött az asszony sorsa. Neki jó ember az ura; tizenkét évvel idősebb nála. Szült két gyereket: lányt és fiút. Hat holddal kezdték, huszonötre vergődtek; megrakta ő a szé- násszekeret is, szebben, mint egy férfi, kazliazott is. Életének kátyúiból kisegítették a könyvök: Gárdonyi, Móricz, Szabó Pál, Veres Péter művei. Meg a hímzés ... Asszony lánya, ifjabb Vígh Károlyné alig néhány házzal lakik odébb. Színjeles volt ő is, mutatja a bizonyítványát. — Az volt az éltem vétke, hogy nem tanultam tovább. Szákmáit szereztem; szarvasmarha-tenyésztő szákon. Eia és lánya van; a fiú érettségizett, a kislány — ő is kitűnő — az igali általánosba jár. Szépen hímez Víghné is, és megvarrja magának a ruháit. Könyveikkel vette magát körül. Arany- balladákkal, Áprily-költe- mónyeklkel, Fodor András strófáival, Takáts Gyula verseivel szítja fel magáiban a szeretet parazsát. Maiga is ír. Mikor mit: a Kormos betyár történetét, a falu krónikáját, a saját élete fordulatait. Nagyapja, Maglódi Csippán János azokhoz a somogyi panasiztírákhoz tartozott, akik csoportot alakították, és taiiállkoizgaittak egymással. Egyszer még Szigligetre is el akarták vinni, az alkotóházba. De ő: inem, és nem! „Elég nekem a báktenbot!”, válaszolta meg a fekete Mercedesből kiszállóknak. Éva asszony egyik írásából — újra csak az anyja emlékeit örökítőbői — olvas fel egy, néprajízilag is értékes részletet: — ... apósom hangját hallom: „Rózsi te, hallod, ecsépűjjük márna azt a kis rozsot. Tudsz esépűnii, ugye?” ... Röggeli után möggyüttek az apósom testvérei: Miska bátyám, Sándor bátyám, gyütt a körösztapám, mög az öreg Dobos bátyámuram. „Ide figyejj, lányom —szólt a körösztapám —, csak arra ügyelj, hogy mit mond a csáp, ákkor nem lösz semmi hiba. Mer’ a csépnek így kő szónk Ha egy embör csépül, azt mondja: üsd, üsd, üsd ... Ha kettő, akkor: üssed, üssed,iüs-sed ... Ha három, akkor: csak üssed, csak üssed, csak üssed ... Ha négy, ákkor: csak még e-gyet, csak Imég \e-gyet, csak még e-gyet... Ha öt, akkor: fe-ke-te kutya, fe-ke-te ku-tya' Ha hat, akkor: fe-ke-te ku-tya-fej, fe-ke-te ku-tya- fej... Ne üss soha közbe, csak ákkor, ha te gyüssz a sorba! Értöd, ugye? Értötte a nyavala, dehogy értöttem, mit értöttem vóna ezen az egyébugya szövegön. Igaz, hogy az ütem jó vót, de mi a nehésségöt keresött a fekete kutya feje a csép- hadarón, azt a mai napig se tudom. Anya és lánya. Talán az életiskolában is színjeles kerül a bizonyítványukba. Leskó László Rajzlapot betöltő fenyő Csépi Gáborral Bíró Gyuláné, a kaposvári Honvéd utcai óvoda vezetője ismertetett össze. Frissen kötött barátságunk beszédtémája természetesen a karácsony, az ünnepvórás volt. De aztán egy rajzlap és a színes ceruzák segítségével ennél többről is meséltek. — Azért szeretem a karácsonyt, mert akkor sok ajándékot kapunk, nemcsak én, hanem az anyukám és az apukám is. A karácsonyfán gyertyák is lesznek. Nagyon jó otthon lenni, mert mindenki jókedvű és jól érezzük magunkat. Ez itt az anyukám, mellette pedig az apukám, és fogják egymás kezét. Itt vagyok én _L San Francisco karácsony előtt — Ezek ronda profik! — mondja Sutyl — A boksz addig szép, míg lelkes amatőrök űzik könnyedén, játékosan,. Emlékszel, minden bunyómeccsen ott voltunk a színháziban. Az én kedvencem Wágner Pimpi, Horváth Tibi és Németh Zoli volt (tudod, aki átment Nagykanizsára) , és ismertem Dóri Bandit is. Felmegyünk a vó-os legmagasabb pontjára: az Orosz-dombra. A Golden Gate másfélkilométeres íve cinóbervörösen pompázik a sötétkék tenger fölött. Gyerekkor, úrikban a Mustos- dombról, ahol szánkóztunk, legföljebb a Kapóst láttuk, amint laposan elkanyarodik a Császár-rét felé. A suburkia a gazdag középosztály elegáns, kertes negyede mindenütt Amerikában. Sutyiék villája meghaladja ezek színvonalát. Háromszintes, hatszabás; szikla, fa, acél és üveg fantáziia- dús harmóniája. Vacsora: steakvariációk, halak, rákok, tengeri költemények; pudingok, banán, pezsgő. Utána végre kettesben kimegyünk sétálni a kertbe. — A titkodat szeretném tudni ... — Nem politizálok. Otthon még a nevemet se írd le! A titkaim az enyémek, nem tartozik senkire. — Nekem sem mondódéi? — Ha megőrződ ... — ígérem. így hát csak annyit, amennyire feláldozást kaptam. A balkezességéről becézett 'barátom édesapját az ötvenes évek elején kutaknak nyilvánították valahol Bárdiibülkk környékén. A hatóságok zaklatták, ezért fiát és lányát bekölltöztette Kaposvárra a nagynénihez, az Iszák utcába. Sutyi a gimnáziumot kitűnően fejezte be, de a műszaki egyetemre nem vették fel; mondták: ne is próbálkozzon, reménytelen. Egy vasárnap délután nagyon vidáman mentünk ki a Kinizsi meccsére. Kétoldalt, hátulról váratlanul be lékaroltunk előttünk lépkedő barátunkba: „Jöjjön velünk, ÁVH!” — mondta hangosan Sutyi és vagy kétszer megismételte a felszólításit. Jó viccnek szántuk. Ekkor a nézőtér felé haladó tömegből hátrafordult két civitruhés férfi. Odalépték Sutyihoz: „De most te tényleg velünk jössz!” — mondták. Vállon •ragadták, és magúik előtt tolva pillanatok alatt eltűntek vele. Kővé meredtem. Képtelen voltam felfogni az eseményeket. Mire magamhoz tértem, késő volt. De egyetlen felnőtt, meglett férfi sem mert megszólalni. Három napig tartották bent Sutyit. Természetesen bevitték „kutak” apját isi, aki a „provokációt” kitervelte. Gumibottal verték a talpukat hólyagosra, véresre. „Tudod, akkor kilátástalannak éreztem a jövőmet. Nékviágtiam a jugoszláv határnak. Száz közül ha egynek sikerült akkoriban átjutnál. Szerencsém volt. Olaszország, aztán hónapokkal később behajózás, irány: Chile. Rézbányák. De fiatal voltam, erős és szívós. Kibírtam. Bokszoltam is, és három év alatt összespóroltam any- nyit, amennyivel átmehettem Argentínába. Építési vállalkozó lettem, jól indult az üzlet. Vesztemre megházasodtam. Feleségem rászokott a kábítószerre. Elváltam. Kislányomat a nagyszüleire és egy magyar református pap gondjaira bíztam. Minden hónapban küldök néki pénzt. Aztán Mexico-Citybe csábít egy volt zalai grófnő. Ismét fellendült az üzlet. Mindig is prakticista voltam és most már nagyon megtanultam az üzleti élet gengszterfogásait. Négy éiv után felszámoltam mindent, s a tőkét átmentettem San Fnanciscóba, ahol már voltak ismerőseim. Még mindig fiatal és jóképű voltam. I act, I move, I pusch! (Osetakszem, mozgok, igyekszem!) Megismerkedtem Su- sannéval.'Ez tényleg szerelem volt. S bár a szülei nem lelkesedték értem (ők benne vannak az 1980 óta vezetett Social Regisitenben, az előkelő, történelmi múltú családok lajstromában), házasság lett belőle. Jaj, ha tudnád, menynyire utálom az eggheadok (tojásfejűék) pökhendisé- igét; a siquarek (a nyárspolgárok) egyenruhás szabályait; a robber baronsőkat (az újgazdagokat) és az egész képmutató establishmemtet (rendszert). A politika nem érdekel. None of my busiJAKAB ESZTER KÉPEI MARCALIBAN Fehér falak — déltengeri napsütésben Ilyenkor félidőben különösen kellemes betérni egy-egy tárlatra, elmerengeni a nyári napsütést, a mezei virágok meleg színeit idéző festményeiken. Ilyen élményben lesz része annak, aki a marcali művelődési központban felkeresi Jakab Eszter Der- kovits-díjas festőművész kiállítását. A 'kamaraterem falain és a folyosón sorakozó képek azt bizonyítják: a festő nem vonzódik a nonfiguratív formáikhoz, az elvont témáikhoz. Kézzelfogható, konkrét témákhoz ragaszkodik, a megfogalmazás mégsem közhe- ilyes. Finom színekkel, gondos kompozícióval, sok esetben a puritánság bátor vállalásával közelíti meg alkotása tárgyát. Sóik munkája virágcsendélet. Vad, tarka mezei virágokat örökít meg, színhatá- sük mégis harmonikus, szemet nyugtató. Gyakran egy- egy kiválasztott tónus uralja a képet. A Rózsák I. és 11. variációit a szürke visszafogottsága jellemzi, egy másik csendéletén a vörös és a kék, megint másutt a 'lila dominál, őszi csokrát, szal- maviirágait a sárga, a barna, a drapp meleg árnyalataiban álmodta meg. Vázái áttetsző- ék, légiesek, könnyedségük, kel szerényen a háttérben maradnak, s nem bitorolják hivalkodóan a főszerepet. A tárlatnak kétségtelenül legemlékezetesebb darabjai a dalmát .tengerpart által ihletett képék. A Makarskai templom, a Templomkapuness! (Semmi közöm hozzá!) Mindenki magáért felel. Az élet: rulett, de nem egyenlően elosztott zsetonokkal.” Az öbölből mély hajókürtök búgnak fel; fűszeres illatú az éjsizáka, de már hideg, és fázunk. Attila csak Perrier ásványvizet iszik, mi, lázadó Koippányok még egy whiskyt. Emlékszem, mikor hazafelé mentünk a moziból, akár a városiból, akár az Apollóból, mindig megálltunk a donneri felüljárón, s megvártunk egy-egy mozdonyt Szerettünk néhány pillanatra eltűnni fehér füstjében, gőzle- helefében. Ilyenkor csodálatos utazásokról beszéltünk, arról, hogy hol lenne érdemes élni. — Miire hazaérsz, karácsony lesz — szólalt meg váratlanul Sutyi. — Ilyenkor megtakarított forintjaimon könyveiket szoktam venni a Fenyvesinél. Egyszer, még a gimnáziumban, írtam egy karácsonyi novelláit is. Arról szólt, hogy egy lány nagyon várja az első hóesést. A fiú ezért egy emelettel feljebb megy, kinyitja az ablakot, s régi szerelmének leveleit apróra tépve szép lassan hullatja lefelé a papírpelyhe- Iket. És a lány boldog, mert tényleg azt hiszi, az idén az ő kedvéért jött korábban az első hó ... San Francisco, 1983 Csendélet napraforgóval ban a déli építészet jellegzetes, tiszta egyszerűségű épületeit idézi. Az egységes, nagy, fehér falfelületeket csak itt-ott bontja meg egy keskeny ablak, boltív. A kapuban álló alak csak arányai miatt jelentős: parányi figurája a templom hatalmasságát emeli. A Délvidéki templom is puritánságával gyönyörködtet. A lebegően kék ég hátterében tömzsi fehér épület, körvonalai szinte elmosódnak az erős fényben. Egyetlen dísize egy rózsaablak a homlokzat közepén. A kapualj és a kendős nő árnyéka élesen rajzolódik a vakító háttérre. Az összhatás egyszerűségét semmi sem zavarja, csupán egy jelzésszerűen odatett fa barnás foltja utal a környezetre. A Dalmát tengerpart hangulatát az élénk 'kék víztükör és hasonló színű égbolt között húzódó, egymáshoz tapadó kicsi fehér házak sora idézi, a parton csónakok, pálmafák, a háttérben itt is fehér templom tornya magasodik. A kiállítás rendezését dicséri, hogy központi helyet kapott a tárlat talán leghatásosabb képe, a Korculai utca. A színes boltív foglalatában arányosan oszlik meg a kompozíció: a karcsú fehér minaret és a tarka napernyő.' A kék ég alatt, a napsütötte fehér házfalak gyűrűjében színes redőny, kockakő, apró faragott székecs- Ikék — megannyi miniatűr részlet tölti meg élettel a fülledt délvidéki utcaképet. Jakah Eszter nemcsak a nap, hanem a hold fényének is mesteri megidézője. Az Esküvő után, a Holdfényben sejtelmes tájait ezüstös, gyöngyházfényű ragyogás teszi még titokzatosabbá, me- seszerűtobé. A falusi életképeket az idős emberek, a csendes életvitel meghitt nyugalma hatja át — ezeken a képeken azonban kevesebb egyéni vonás fedezhető fel. A festőnő olajjal dolgozik: az élénk színeket, éles formákat kínáló technikáva.l. Ennek ellenére finom színkeverésekkel, lágy, légies formákkal találkozunk festményein. Sok líraiséigot, melegséget hordozó tárlatát január tizedükéig tekinthetik meg az érdeklődők Marcaliban. Tersztyánszky Krisztina
