Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985. november 23., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Alföldi Galéria * Hódmezővásárhelyen Ab Alföldi Galéria épülete A Tornyai terem lárma együtt ka- Á vargott a füsttel. % Szófoszlányok, ar- % tiku láttán hangok “-váltak ki a kocsma monoton, zjajáiból. A talponálló polcaihoz veresedé arcú emberek könyökölteik, eres. sovány és1 vastag kezek hadonásztak. Kigombolt kabá- tokibaln támaszkodtak az emberek, néha éneklés hangzott. A kétes tisztaságú köpenyben levő felgyűlt ujjú csapos ilyenkor odaszólt, hogy nyughiassanak. A pénztárgép fáradhatatlanul kattogott, de nem fogyott előle a sor. Repedt körmű, rezgő ujjú tenyerekben zörgött az aprópénz, rebbent* a papír. A búgó armatúrák szürke fénnyel világították meg a füstöt. Kivágódott az ajtó. Emelkedett hangulatban két fiatalember és egy lány jött be. A nyíláson kivetődő fény kavargó hópelyheket világított meg. A magasabb, szőke fiú, Gyurgyó kabátja kigombolva, sólja egyik vége a hátán lógott. A másik fekete haijú, Iván, a prémgalléros lány, Lili vállait ölelte; kezében cigaretta füstölt. Nevetve mentek az egyik szabadon lévő polchoz. — Haláli volt az öreg, lovaspolka! — buggyant ki gurgulázva a nevetés Liliből. — Ügy éreztem magam, mint a Denevér második felvon ásában. — Ez meg etetette is — bökött Iván a másik fiúba. — Amikor azokkal a bánatos szemeivel rámbam- bulit, nem tudtam ellenállni. Igenis, tanár úr, nemcsak ez a hülye rángatózás, rendes tánc is van a világon — utánozta magát mély meghajlássál Gyurgyó. — Haláli volt, amint fö- tört az öreg a lemezek között, és hogy örült, amikor kLhalászta azt a Straust! — mondtta Lali. — Szabad a kezét, hölgyem? — hajolt meg Gyurgyó a lány előtt. — Ó, megtisztel uram — mondta Lili, és kényeskedve megfogta a feléje nyújtott kezet — Paimpanaram, pampampam, parapampam... — összefonódva, arcukat Összetevő lejteni kezdtek két polc között az italtól és hóiétól nedves kövezeten. Véletlenül nekimentek egy háttal álló, nagy termetű, posztó- kabátos embernek, aki épp a söröskancsót emelte a szájához. Az ital a kabátjára löttyent Letette a poharat és Lassan megfordult, kalapját fejebúbjára tolta, és megdörzsölte borostás állát. — Észen ám, te! — szólt rájuk. — Mi van? —- kérdezte,a lihegve megálló' fiú. — Majd mindjárt .megmondom — mondta a férfi rekedten, miközben egyik szemét összecsípve beleszívott cigarettájába. — Elnézést — mondta Lili, és elhúzta onnan Gyur- gyót. A férfi gyűlölködve nézett utánuk, majd morogva visszafordult. — Sosem iszunk? — kérdezte Gyurgyó. — Most te jössz — válaszolta Iván. — Oké — hagyta rá Gyurgyó, és zsebébe kotorászva beállt a pénztárgép előtti sor végére. Iván megfogta a lány könyökét, magához húzlta, és végigsimította arcát. — Lili, menjünk ki Ligetre! Nálam a víkemdház kulcsa. Faterék csak holnap mennéhek ki. A hévvel éjfélre megfordulunk. A lány arcát a fiúéhoz dörzsölve kérdezte. ' — És Gyurgyó? Iván megvonta a vállát. — Tőlem, jöhet ő is, — Ne hülyéskedj — nevette el magát a lány —; nem úgy gondoltam. — Pedig egyszer kipróbálhatnád. — Nem féltesz, hogy rákapok ... — Most hülyülsz? — kérdezte Iván. — Ugyan, te' talán komolyan mondtad? Hozzon magának valakit, akkor benne Vagyok; ki mehetünk! Gyurgyó szájét csücsörítve három pohárral egyensúlyozott féléjük. — Mondja valaki, hogy valami bajom van! Egy csepp sem ment ki — mondta, amikor a poharakat letette. — Egy üveg konyakot ittunk meg, az üres üveget a klotyóbán hagytam. Od'a tettem a tanári budi -elé — jegyezte meg Iván. — Hétfőn majd balhézik a diri — mondta Lili. — Tőlem úgy sem tudja meg, ki tette oda. — Sokan voltunjk arra az üveg konyakra, nekem pedig holnap kemény meccsem lesz; négy öklözés — mondta Gyurgyó. — Ex! — emelte fel poharát Iván. A hóesés nem sokkal korábban indult meg. Nagy, sűrű pelyhékben hullott, és a főidet már egyujjnyi vastag takaró borította. Az utcai világítótestek fényköré- ben kavarogtak, szálltak, minit nyári éjiben a megbűvölt bogarak. K ora este volt még. A talponálló előtti parkolóban gyerekek szaladgáltak. Egy kötöttsapkás kezében hosszú, vastag, szögletes léc volt. Az autók motorháza és csomagtartók fedelén tenyerükkel húzták össze a friss havat, labdává gyúrták, és haj.igálták egymást. Folyt a kocsik között a bújócskia és a hócsata. A kötöttsapkás fiú, mivel útban volt neki, letámasztotta a lécet egy Trabant mellé. Hógolyót gyúrt, és utánavetette magát a többieknek. A csivitelő gyierefceislapat már a tér másik oldalán puffogtatta hó- labtíáit. — Gyurgyó, mi kimegyünk Ligetre — mondlta Iván, miközben elővette zsebéből a kulcsokat. — Itt hagytok? — nézett bánatosan Lilire Gyurgyó. — Gyere te is! — mondta Iván. — Én? Mi a túrónak? Lili fölnevetett, és meg- cibélta Gyurgyó fülcimpáját. — Partit akar a fiú. — Ökörködtök velem? — kérdezte Gyurgyó. — Még nem hallottá) ilyenről? Talán még filmet sem láttál? — kérdezte Iván — Figyelj, tudok a haverok közül többeket is, amikor otthon szabad a lakás, jó fesztiválokat rendeznek. Szegleti mindegyiken ott van, ő szállítja a filmeket, amiket az apja Svédországból hozott. Gyurgyó megrántotta a vállát. — Hallottam róla, de miég nem voltam ilyenben. És te, Lili? — Meg van huzatva ez az Iván. Egy jó hangulatú hó- >. zibulin talán el tudom képzelni, de most így... Mondd, nem vagy Iván, te egy kicsit részeg? — Begyulladtál, kicsi? Csak kíváncsi voltaim — felelte a fiú. A posztókabátos férfi kezében söröskancssóval, amelynek aljában ital lötyögött, odlament hozzájuk. Roppanva tette le a söröskancsót és a polcra könyökölt. Szájában tövig égett csikk füstölgött, és merően nézett Gyurgyó arcába. — Na mi van? Talán szabad, vagy mi a frász — mondta Gyurgyó idegesen. — Hogyhogy szabad? — mondta a férfi, miközben a ciigarettacsutkát a kövezetre köpte. — Hol vagyunk? Talán az angol király fogadásán? Nincsenek itt foglalt helyek! — Kötekedni akar? — kérdezte Gyurgyó. — Ide figyelj, fiacskám — mondta a férfi —, fizetsz két korsó sört egy rummal, mert megsértődtem. Aztán elmehettek. — Tudja, ki fizet magának — mondta Gyurgyó. — Gyere, Gyurgyó menjünk innen! — húzta az ajtó felé Lili. Gyurgyó kirántotta magát. — Te fizetsz, kisfiam — mondta a férfi, és a keze lendült. Gyurgyó a boxodók gyakorlott mozdulatával elbájolt, és egy balcsapottal állón vágta a férfit. Az meg- tántorodott, kalapja mesz- szire repült fejéről1, leverve egy poharat. Egy pillanat alatt csend lett a talponállóban. — Kifelé, a taknyos atya- úristenit! — ordította a csapos. — Nem csináljátok nekem itt a balhét! Megint a nyakamra hozzátok a faka- b átoklat. íj — Megyünk — kiáltotta Iván. Egyik kezével a rémült Lilit tolta maga előtt, a másikkal Gyurgyót vonszolta. Nagyot zörrenve vágódott be utánuk az ajtó. — Mondtam, hogy ne menjünk be ilyen helyre — jegyezte meg Lili. — Le vannak szarva! — kiáltotta Gyurgyó, arcát a Kerék Imre versei szálló hópelyhek felé tartva, karjait széttárta mint ha magához akarná ölelni a lámpaífiényes, kavargó hó- pelyhes estét. Lili egy hógolyót gyúrt, és porozva dobbant Iván hátán. Ö is lehajolt, gyúrt egyet, és üldözőbe vette Lilit, aM sikongva futott a kocsik között, majd Gyurgyó háta mögé bújt. — A kurva anyád! — bömbölte a kocsma előtt a járdáin a posztókabátos. — Gyere idle te Csibész, hadd verjem szét a pofád! Gyurgyó megindult feléje. — Ne menj Gyurgyó! Hagyd a francba; csak nem foglsz leállni bunyózni ezzel az alákkal ? — mondta Iván, s közben megfogta a barátja kezét. — Hagyj! — rántotta ki a kezét Gyurgyó. — Kiosztom ezt az ürgét úgy, hogy szeretetházi gondozása idején is megemlegeti! LM Gyurgyó elé ugrott, és átölelte a nyakát. — Gyurgyókám, ne menj, ne menj oda ... Elmegyünk, hallod ... Gyurgyó lefejtette nyalkából a lány karját, és lassan a szitkozódó férfihoz ment. Az kaszáló mozdulatokká’ ütött feléje; ő elhajolt. — Segítség! — sikította él magút Lili. A járókelők közül egyesek megálltak, mások meggyorsították lépteiket. vagdalkozó férfi egyszer sem találta \ el a fiút. Lihegve r csapkodott, mifcöz— *ben cifrábbnál cifrábbakat káromkodott. Gyurgyó megunva a játé- kót, villámgyorsan egy hatalmas pofont kevert le neki. A férfi elvágódott, és a parkoló Trabant kerekeihez hemperedett. Fölnézett, egy lécet látott a kocsi oldalához támasztva. Sunyin pillantott a lassan élforduló fiú felé, majd megragadta a lécet, és felugrott. — Vigyázz! — kiáltotta Lili. A férfinak lendült a kez^, és lecsapott — nagy erővel az éppen féléje forduló fiúra. A vastag fia reccsenve tört ketté. Gyurgyó egy pillanatig csodálkozva meredt a lécosonkot tartó kézre, majd összerogyott. A feje szétnyílt a homlokánál, s kocsonyásán remegett elő fehér agyveleje. A vér patakokban ömlött orrán, száján, pirosra testve feje körül a havat. Jelentős képzőművészeti eseményre, az Alföldi Galéria felavatására került sor Hódmezővásárhelyen, az idén ősszel. Néhány nappal a 32. vásárhelyi őszi tárlat megnyitása előtt ezzel a ténnyel szinte történélmileg igazolódott a vásárhelyi tárlatoknak a magyar művészetben hatást gyakorló hivatása. „Az Alföldi Galéria — az őszi tárlat eddig érdeklődést keltő létének is következménye. Mostantól muzeális értékű gyűjtemény dokumentálhatja az ide kötődő művészeti események mecé- niálálsát is felmutató jelentőségét” — írta katalógus élőszavában Bereczky Ló- ránd. A gazdag művészeti múlt és az ólénk jelen képzőművészeti élet sürgette, hozta létre Hódmezővásárhelyen e jeles képzőművészeti gyűjteményt. Gosztonyi Józsefnek, az első vásárhelyi festőnek 1853-ból datált romantikus paraszt-figurákat ábrázoló képével indít a kiállítás. Böhm Pál, Molnár József, Keleti Gusztáv tájképei villantják fel a múlt századi alföld -ábrá zolás okát. Természetesen legnagyobb részt az alföldi realisták művei töltik meg a képtár termeit. Tornyaié, Rudnayé, Kosztáé, Endre Béláé — akiknek törekvése az volt, mély, igazi és jellemző szintézisbe foglalni népünk világát. Akik jelképes érvénynyel jelenítették meg az alföldi tájat és népét. Tornyai János Juss-a, amelyen egyetlen lepedő birtoklása miatt feszülnek az indulatok, a drámai látásmódú tájképek, a Gémesfcút, a Vihar, a Bús magyar sors —, melyek, noha nincs rajtuk emberi alak, mégis, az élet árnyékos oldalán élő emberről szplnak. Jelentős művekkel vannak képviselve a szolnoki, a kecskeméti művésztelep alkotói — Fényes Adolf, Zemplényi Tivadar, Szlányi Lajos, Aba-Novák Vilmos, Révész Béla, Iványi Grün- wald Béla. Szobrok, Medgyessy. Pásztor János., Rub- letzky Géza, Kallós Ede munkái teszik változatossá a' kiállítást 180 műalkotást láthat a közönség a most megnyitott Galériában. Köztük az Al- ficfldhöz megannyi szállal kötődő Tóth Menyhért kamara-kiállítását is. — Eredetileg csak állandó kiállításban gondolkoztunk — mondja Dömötör János múzeuimigazgató. — Később azonban a megyei társadalmi vezetés figyelemfelhívása alapján átértékeltük ezt a tervét, helyet biztosítottunk időszaiki kiállításoknak is. Azt a célt szolgáltuk ezzel, hogy a helyben élők, így többször forduljanak meg a Galériábain és hogy ez által az idegenforgalmi kínálatot is színesítsük. Az első időszaki kiállítás a Szeged-Alsó tanyán (Mórahalom) született, Bács megyei Miskén élt Tóth Menyhért festőművész alkotásai képezik. Tóth Menyhért több szállal kötődött Vásárhelyhez. Itt rendezték meg 1964-ben első felszabadulás utáni kiállítását, rendszeresen szerepelt munkaival az őszi Tárlatokon és több baráti szál is idefűzte. Tóth Menyhért özvegye, Lándori Angéla festőművész ugyanis mindezt ismerve 1981-ben az előző évben elhunyt férje 29 festményét. 17 grafikáját a Tornyai János Múzeumnak adományozta. Az önálló teremben bemutatott Tóth Menyhért művek eltérnek a többi terem műveitől. Bár az élmény, az alföldi táj és a benne élő ember azonos, mégis a korábban megjelenített Alföld-képtől egiészen eltérő, a látott világból kiinduló, de azt a mese és mondavilággal is átszőtt egyéni újjáköltésre ihlette. Tóth Menyhért életműve is jelzi azt, hogy a következő ütem, a felszabadulástól máig terjedő idő termését összetettebb, változatosabb, bemutató kiállítás sdkkjal sokrétűbb lesz a mostaninál. Kádár Márta NOVEMBERI METSZET Szélbocskor, varjúköpönyeg — garabonciás ördögök futnak a tüskés domb felett. Csontváz kökénybokor zörög. Csillagok csősze: jegenye kémleli az égi határt. Kakofón, démoni zene: ág ropog, vadliba kiált. November. Gőzöl a kihűlt nyúlvacok, iromba farönk. Fűszálárnyékká-keskenyült tücskök sírnák a hold mögött. ŐSZI NÁDAS Őszül, hűvösödik. Kék párát gőzöl a tóvíz. Halk borzongás fut végig a partperemei}. Kókadozó nádszálra fonódva ezüstös ökörnyál csillog a napfényben. Csöndes a nádirigó szél ütemén ingó-lengő palotája, üres már. Zsombékban, tocsogón hallgat a békazene. Varsák száradnak, hálók cölöpökre terítve. Hullámok nyalják a kikötött ladikot. Szerkők, bíbicek és villámló-röptű sirályok készülnek, várják őket az égi utak. Szárnyát gém emelinti, akár ha repülni akarna, s visszaereszti megint: próba csak ez, mielőtt még tovaszállna, magasból búcsút intve a tájnak. Nyújtva nyakát kémlel: hol van a nyár, hol a nyár? UJKÉRY CSABA Kint hullott a hó
