Somogyi Néplap, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
Néplap 1985. november 2., szombat SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA TSZ A KÖZMŰVELŐDÉSÉRT — Tabi tudatosság Az újságíró gondban van; hogylan kellene szavak nagydob pu fogása — „szemléletváltozás, minőségi előre- lépés, követendő példa” — nélkül bevezetni a tabi Béke Termelőszövetkezetben tapasztaltakat. Mert bár színes buborékokat fújhatna találó kifejezésekből, a tabi vezetési stílushoz, csöndes és kö- veltfcezetes munkálkodáshoz a változásokért mégsem illemek ezek. — Híre van annak, hogy a Béke tsz-ben a korszerű gondolkodás minden munkaterületen követelmény — kezdem a beszélgetést Kovács Ferenc elnökkel. — Olyannyim, hogy a gazdálkodás és a szakképzettség között statisztikailag bizonyítható az összefüggés. A válasz előtt néhány tény, adat. A termelőszövetkezet hat község — Tab, Lulla, Bábony.megyer, Zala, Sérseikszőlős, Torvaj — lakosságából válogatja tagjait. S itt helyénvaló a szó — a válogat ige —, hiszen tagnak lenni már minőségi fokozatot jelent. Először alkalmazott lesz az új munkaerő, és bizonyítania kell.. . A dolgozói létszám egyébként négyszázhúsz. Az elmúlt években egyszerűsödött a termékszerkezet, zárt technológiás ipari tevékenység folyik. A melléküzemek a társközségekben találhatók, és ebben is tudatosság nyilvánul meg. Az egy főre jutó termelési érték ezekben 1300 000, 1400 000 fartót; míg a tsz-ben átlag 450 000. Sokat eláruló adatpár ... — Talán magyarázat is a kijelentő módban fogalmazott kérdésére — mondja Kovács Ferenc. — Ipari tevékenységi formáinkhoz nem voltak képzett embereink. Ez nagy kihívás volt. A képzést, átképzést saját magunk oldjuk meg. Ez közrejátszik a magasabb szintű munkakultúra kialakulásában. Szabályoztuk a képzési lehetőségieket; a dolgozó tudja, hogy módja van a továbbképzésre. A közép-, és felsőfokú tanulmányokhoz támogatást kap. Élnek is ezzel. Lehetőséget biztosítunk a második, harmadik szakma megszerzéséhez is. De tanfolyamokon ugyancsak tanulhatnak. Úgy véljük, minél szélesebb a látókörük, annál inkább képesek a célratörő munkára; a munka- minőség javulásának záloga ez. Ki lehet mutatni, és mi minden évben. értékeitói szoktuk. A vezetőség napirendre tűzi a közművelődés kérdéseit. Kevés a fiatal, vetődött fel legutóbb. így döntöttünk amellet, hogy az általános rendelkezésiek adta lehetőségeken túl is megpróbálunk valamit. Már általános iskolában ösztönözzük a gyerekeket a mezőgazdásági pályaválasztásra; ettől az iskolatípustól az egyetemig folyamatában szemléljük ezt a kérdést. Kötelezettség nélküli segélyekkel támogatunk. Bevezettük a letelepedési segélyezést is. Takarékbetétet nyitunk fiatal szakembereink részére, és amennyiben két évig itt dolgozik, s ittmarad, megkapja ezt. A lakásépítésinél is segítünk visz- szatérítendő és vissza nem térítendő segélyeikkel. A felső határ százezer forint, ezt azok kapják, akik lakóhelyiül a társközségeket választják. — Ebben az a szándék érvényesül, hogy a falvak szellemi szintje, s közvetve meg- tartóképesiségük is növekedjen? — Természetesen. Tehát az egyik fő tennivalónk a szakképzettség növelése; ez évi nyolc-tíz százalékos emelkedést mutat. A másik: lehetőséget adni a fiataloknak a beilleszkedésre. Erre két évet szánunk, s erre az időre egy tapasztalt szakembert rendelünk a fiatal mellé. Van, aki hat hónap alatt beépül, és tudása maximumát képes adni. Ha olyan gyakorlatot szerez, hogy önálló munkára képes, változik a besorolása. Ugyanilyen fontos szempontunk a politikai, szakmai képzés: tizenegy emberünk tanul most is.. El nem hanyagolható tényező az önképzés. — Ezt is mérni képesek? — Iigen. Mi lehetőséget biztosítunk az önképzésre: 34 féle folyóirat jár, a szakirodáimat is beszerezzük, jelentős összegeket fordítva erre. önképzés nélkül ma- képtelenség helytállni. Azt is látom, hogy nem mindenki él a lehetőséggel, és ez az illető vezetői munkáján is érzékelhető. Erről az értékeléseknél beszélni szoktunk. — Sokat tettek az utóbbi években a munkahelyi kulturáltságért. Nyilvánvaló a tudatosság. — Elmondok egy példát. A Somogyi Néplapban annak idején tudósítás jelent meg a barcsi Vörös Csillag korszerű étkezdéjéről. Kaptam egy névtelen levelet: „Elnök, nálunk sohasem lesz ilyen ...” Egy év múlva avattuk a központi majorban; meglevő épületből alakítottuk át, népi jellegű bútorokkal rendeztük be. Másként lépnek be ide az emberek ... Szociális létesítményeink, klubunk van. A régi székház megújult... — Valóban otthonosság- érzetet kelthet a tsz-tágok- foain. Könyvtár, állandó kiállítási, Nagy Ferenc szobrai, színes televízió, a berendezés esztétikuma kellemes időtöltést biztosít. Tudom, a termelőszövetkezet sokat tett azért, hogy Nagy Ferenc népművésznek állandó kiállítóhelye legyen Tabon. Kiállításokat is rendeznék. — Beszéltem arról, hogyan szeretnénk idekötni a fiatalokat. Rét évente az iskolásoknak pályázatot hirdetünk; hogyan látják a ma mezőgazdaságát. Sok értékes, érdekes munkát díjazhatunk. Ezekből kiállítást nyitunk. De láthatták tagjaink a Cselédsors az uradalma® Somogyiban című dokúmén- tumösbzeállítást is. Aki ugylanis nem ismert a tegnapot, az nehezen, igazodik ki a mában, és' nem értheti a jövőt. Én azt gondolom, a szellemi ráfordítás, a munkahelyi kiu'ltúráltságra költés minden esetben megtérül a termelésben. Ezt mi a változásokon mérjük. — Hogyan jelentkezik munkájuk eredménye a társközségekben ? — Megállt a fiatalok számának csökkenése, sőt némi visszatelepülés! kedv is érzékelhető. Helyiben találnak megfelelő szintű munkát melléküzemetókben. De szerteágazó dolog ez. Mi megpróbálunk, más szervezetekkel ezekbe is kivinni ugyanazt;, ami nálunk van.. Nemrég MHSZ-klub alakult Bálbonymegyeren. Lullán horgászegyesület. Fontos, hogy a szabadidőt is értelmesen tudják eltölteni dolgozóink. A feltételek megváltoztatásához természetesen egyedül kevesen lennénk. Ezért próbálunk közösen lépni, valamiféle szövetséget kötni minden társadalmi szervezettel, minden ipari bázissal. Melléál- lunk a könyvtár kezdeményezte olvasókörnek, gazdaköröknek anyagi támogatással, szállítóeszközzel, s ha lehet épület biztosításával is. Elmondhatom, hogy Talbon közös feladattá vált a társközségekben élő emberek élete. Leskó László Terjedő ismeretek Nem tudom, folyik-e verseny a rádió és a televízió között, csak gyanítom, hiszen minden valamirevaló cég ad arra, hogy portékáját vegyék a piacon. A vetélkedés során sok tekintetben alulmarad a rádió, azonban vannak területek, ahol úgy látszik, jó sokáig még ez a tömegtájékoztatási eszköz nyeri el a pálmát. Ilyen terület az ismeretterjesztés. Mégpedig a jó értelemben vett ismeretterjesztés, amikor valóban van az ismereteknek tere és közege, s nem csak afféle lelkiismeretet megnyugtató, statisztikát javító manőverekről van szó. Minderre csütörtökön este jöttem rá, egy érdekes műsor hallgatása közben. Mi- hancsik Zsófia beszélgetett Mázsó János történésszel a XIX. századi magyar értelmiség fejlődéséről. Az adásidő alig húsz percnyi volt, mégis sok fontos és új ismeretet kaptunk. Értelmiségünk múlt századi állapotának elemzése ugyanis segít bennünket abban, hogy ennek a rétegnek jobban megérthessük a jelenlegi helyzetét, történetiségében lássuk fejlődését. Az már a műsor — és a történész — külön érdeme, hogy rejtett célzásokkal sem próbálta mindenáron hasonlóságkereséssel időszerűsiteni mondanivalóját, ahogy az esetenként effajta témában szinte már divattá vált. • Természetesen ilyen értékű műsor szép számmal található a televízióban is, mégis azt mondottuk az imént, hogy a rádió jobban szolgálja a kívánatos ismeretterjesztést. Az említett pluszt épp a rádió „korlátái” adják. Képzeljük csak 'el, hogyan fesitene ugyanis az iménti rádiós műsor a tévében. Egy ilyen horderejű kérdéssel íenmészétesen nem húszperces műsoridőiben foglalkoznának, hiszen ez a szökött gyakorlat szerint a rbérna valamiféle alábecs üléséit jelentené. Kevés lenne egyetlen meghívott vendég is, tehát a szierkesktő a tadományíterület számba vehető szakemberei kiízül még négyet-őtöit leültetne egymás mellé, s közöttük természetesen volnának — ilyen aránynál már elképzelhetetlen másként — olyanok, is, akik nem értenek egyet a másikkal. Élttől a pillanattól kezdve azonban már csak egy lépésre vagyunk a belterjes vitától, amit saiinlte csak a stúdióban Elhallgatott vallomás Ültem az asztal végében: -meghívott vendég voltam. Márka és szívószál, teasütemény és ropi kínálta magát fi tálcákról. Az asztalokat kereskedők, leginkább éltesebb, örökös toporgásban és futkosásban, ládák és zsákok cipelésében megfáradt, ha családi, egyéni bánat és keserv szorította a torkukat, mosolyogni és kedves-közvetlen hangon kínálni pkkor is tudó emberek ülték körül. Néhány fiatal is volt ott természetesen. Bármelyikük arcát néztem: hivatástudatot fedeztem föl a vonásaikban. (Badarság azt gondolni, hogy csak az orvosnak, a művésznek, a tervezőmérnöknek, a pedagógusnak lehet — és kell legyen i— hivatástudata.) A Kaposker fennállásának 35. év- fodulófát ünnepelte. Az igazgatónő beszélt. Történelmet idézett. Meri történelem az is, hogy új világunkban (hogyan, milyen erőfeszítések árán gondoskodott emberek sokasága mindennapi élelmünk előteremtéséről. Csaknem valamennyi arc ismerős volt, hiszen nem vagyok [mai gyerek. Reggel hatkor már látom, ahogy vonszolják a kenyeres-, tejesrekeszeket ahogy rendezik la polcokat nyitás előtt; ahogy megigazítják a hajukat, kalapjukat, mielőtt kinyílik az ajtó előttünk. Becsukott szemmel is őket láttam, s arra gondoltam — bár senki sem kért [föl irá —, felszólalok. Köszönetét mondok, s egy epizódot is, amely tizenhét év óta mindig rájuk emlékeztet, a kereskedőkre. Azután rájöttem: képtelen volnék megindultság nélkül szólni. A beszéd egyébként sem kenyerem ... Ráadásul a fölelevenedett epizód egy nagyon egyszerű, örökké derűs, tisztességes öregemberhez fűződik, laki nem volt a cég alapító tagja, még csak -dolgozója sem — aktív ikorában. Mégis onnan merítette élete egyik legnagyobb élményét. Nem szóltam, mert ez az egész életében szorgosan tevékenykedő munkásember az édesapám volt. Hetvenedik évét taposta már, tíz év teltei nyugdíjas életéből. Amikor imegkapta az „obsitot” egy másik kereskedelmid, vállalatnál — egészséges volt, tele életerővel, munkabírással, ambícióval —, megszűnt számára az iélet értelme. És akkor azt mondta valaki a Kaposker .elődjénél, akkor még élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnak hívták: — Béla bácsi. -Jöjjön! Szükségünk van |magára ... És újra „érvénybe lépett” a munkakönyv, újra felülhetett ócska biciklijére, hogy hatalmas üvegtáblákat igazítson a sárhányú mellé kötözött -ládába, hogy megint kézbe fogja az üvegvágó gyémántot, az éles acélkereket. Dolgozhatott újra. Tovább. És megbecsülték. Autóval vitték a hosszabb utakra a „kiöregedett üvegest”, szendviccsel, hűsítővel kínálták, ha elkészült a hűtőpult, n polc ivagy a kirakat. Boldog 'volt az édesapám. Egy este, amint becsöngetett második emeleti lakásomba, rögtön megláttam az arcán, hogy valami rendkívüli történt vele. Az előszobában egyik lábáról a másikra állt, elfelejtette levetni a kabátját, úgy erőltettem le róla. Betessékeltem a szobába, újra és nem tudom hányadszor összeszidott: hogyan lehet ilyen alacsony foteleket venni, ahová nehéz leülni a magafajta öregembernek. Aztán nagy nehezen megszólalt: — Nagy öröm ért, kisfiam ... Zavar és boldogság ömlött el az arcán. Mondja, ne mondja? Vajon megérthetem-e az ,ő örömét? Lassú mozdulattal a belső zsebébe nyúlt, s egy kis piros dobozt vett elő. — Képzeld! Törzsgárdatag lettem! Tíz évvel a nyugdíjazásom után. Ezüstöt kaptam, iEgy másik vállalatnál ... Nyakába borultam, mert nem tudtam megindulás nélkül fogadni hallatlan örömét. Büszke voltam rá, s arra a vállalatra, amelyik értékelni tudta egy ember szakmai tudását, fáradhatatlan tenniaikarását. Ha felszólaltam volna a vállalati ünnepségen, 850 ember munkája előtt hajtottam volna fejet. XJgye, nem sért senkit az élők közül, hogy édesapám is eszembe jutott, amikor elolvastam a táblát az esemény színhelyén: „Szeretettel köszöntjük vállalatunk alapító és törzsgárda tagjait”. Az „ezüst” után már csak kilenc évig biciklizett üveggel a ládáiban, gittel, gyémánttal kopott táskájában, nagy szenvedéllyel szakmája iránt, amely — szerencsés ember volt — egész életében végigkísérhette. Ha lett volna bátorságom ezen a szép ünnepen és felszólaltam volna, bizonyára azt mondtam volna: — Kérem, őrizzék meg az emberek tiszteletét. Tanítsanak meg sok-sok fiatalt, minden utódot, a hűségre, a szakma szeretetére; büszkeségtudatra, hogy ott lehetnek, ott élhetnek sokáig, ahol a kenyerüket keresik. Tanulják megbecsülni az elismerést akkor is, ha nem feltétlenül pénzben jut kifejezésre; s tudjanak őszintén örülni annak, hogy évekig, évtizedekig egy közösséghez tartozhatnak. Nem. szólaltam föl. Édesapám már nyolc éve halott. Jávori Béla ülők tudnak nyomon követni, de nem a nézők. A rádió azonban sokkal mozgékonyabb megengedheti magának, hogy egy könnyűzenei adás és a huszonkét órás hírek között komoly, tudományos kérdésekkel foglalkozzon. így vállal isimeret- sziolgálitattást. Ahhoz, hogy belássuk, a tévé az effajta műsorszerkesztésit nem engedheti mag magának, elég csak a Vers mindenkinék ötperceire gondolnunk, ahol hiába a szerkesztők igyekezete, hogy remekművekkel ismertessék meg a nézőket, a klasszikus alkotások mindannyiszor áldozatul esnék a krimikezdet siettette mosogatásnak. Arról pedig már szinte fölösleges is említést tennitók, hogy a tévé nem nagyon engedheti meg magáinak, hogy főműsoridőben ilyen, viszonylag szűk réteget érdeklő kérdéseket feszegessen. A rádiónál viszont nincs főműlsoridő, hiszen a nap túlnyomó részében három csatorna közül választhat a hallgató. Varga István Zenehétfő RENDKÍVÜLI ADÁSNAP Rendkívüli adásnappal köszönti a Magyar Televízió november 4-én, hétfőn Erkel Ferenc születésének 175. évfordulóját. A Zenehétfő 16 órakor kezdődő műsorában a nagy magyar zeneköltőre emlékező beszélgetések, hangverseny-felvételek és operarészletek mellett a magyar költészet, képzőművészet és filmművészet, valamint a muzsika kapcsolatát tükröző kisfilmeket és összeállításokat sugároznak majd. Az élő adás vezetője Czigány György lesz, a stúdió vendégeként pedig az egyes műsorok közreműködőivé!]: — így Agárdi Gáborral, Borsos Miklóssal, Falvy Zoltánnal, Gáti Józseffel, Mihály Andrással és Vámos Lászlóval tálámkozhaitnák a nézők. A programiban elsőként Erkel Ünnepi nyitánya hangzik el a Budapesti MÁV Központi Zenekar tolmácsolásában, ezt követően látható majd Liszt A-dúr zongoraversenyének 1984-es felvétele Ránki Dezső és az MRT Szimfonikus Zenekara előadásában. Műsorra tűzik Keleti Márton 1952-ben készült népszerű Erkel-filmjét is, Pécsi Sándorral a címszerepben, s bemutatják A bajúsz című balettet, amelyet Arany János elbeszélő költeménye alapján Pethő László írt és koreografált. 'Este nyolc órakor kezdődik a TV Zenei Klubja, amely Erkel életével foglalkozik, s amelyben Mihály András elemzi a Bánk bánt — természetesen gazdag zenei illusztrációval. A Zenehétfő összeállításában kerül képernyőre a Versek zenéről című felvétel, amelyben Gáti József tolmácsolja magyar költők műveit. Befejezésül Erkel-operarészletek- ből összeállított ciklust láthat a közönség, egyebek kö- zöitt Simándy József, Pal- csó Sándor, Sólyom Nagy Sándor, Kincses Veronika, Melis György és Pászthy Júlia tolmácsolásában, a Magyar Állami Operaház zenekara, az MRT ének- és zenekara közreműködésével. A hétfői adás a Himnusz hangjaival ér véget: a művet ezúttal az MRT Szimfonikus Zenekarának, s az Ifjú Zenebarátok kórusának előadásában hallhatják-lát- hatják a nézők.
