Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
1985. október 26., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Galambosi László SUGÁRBAN Hőkölt a Tél, csizmanyomát szél elfújta. Szobor-fiú könyököl a szökőkűtra. Toronyóra mutatóján Fvadgalamb áll. Öblösen kong a tavasz a harangnál. Csőr tátogat, a levegőt meglyu'ggatja. Tükröt csenne fészkébe a lomha szarka. Zöldsiüvegű bokor alatt macska bujkál. Csikó csörget karikát új kocsirúd n ál. Mohás ikérgű fenyőn harkály fcalapálgat, köszönti a babát toló kismamáikat. Lepkefehér kenyérmorzsát szertes zárnak. Verebek meg bátor rigók hulkdácsolnlak. Mandulafa pislogat tág szirom-szömével. Kopog a bot, bandukol az öregekkel. Bogár matat, tulipánból fűbe szökken. Víz szunnyadoz virágölű kőteknőfoen. Fiatalok gitározva összegyűlnek; csillagfényű hintaszékben tündökölnek. Kócsagnyakú lámpa hajol ezüst éjibe. Hallatszik az ölelkezők szívverése. Kerék Imre Aki te voltál nem akinek a szemem látott fölszikráztatja (most hiányod azt aki valóban te voltál csak épp nem láthatlak sehol már lüktetsz agy másfajta közegben már örökké meg születetten asztalon (virágtalan váza jelenléted hűlt folytatása az ágyon hol öleltük egymást kitölthetetlen űr dereng lásd bennem szánalom is csaJk annyi tudjalak végképp megtagadni Az időszámításunk előtti VII—III. században a Don és a Dnyeper déli szakásza környékén, a Krím félszigeten és a Kaukázusiban élitek a szkíták, sőt csaknem kétszáz törzsük közül jó néhány Szibériában, az Alltaj vidéken telepedett le. Vérségi, vagy szellemi kapcsolataikat csak mostanában sikerült úgy-áhogy tisztázniuk a szakembereknek, ám már a korabeli krónikák is megónékélték fegyvereik erejét, s annak történetét, hogyan győzték le a perzsák mindenható uralkodóját, Dareioszt, hogyan futamíto'tlták meg a. világuralomra törő Nagy Sándor hadait. Az utókor — jórészt a földből előkerült mesés művészeti kincsék hatására — számos legendát szőtt e nomád lovasnép köré. Érthető hát, hogy a leningrádi Ermitázs sákíta műalkotásokat tartalmazó, még Nagy Péter cár által megalapozott gyűjteményét az utóbbi övékben tízmilliók tekintetnék meg Európa és az Amerikai Egyesült Államok nagyvárosaiban — New Yorkiban Kiállítás a Szépművészeti Múzeumban SZKÍTÁK KINCSEI négymilldóan látták a páratlan leleteket — s hogy ezekben a napákban hosszú sorok kígyóznak a Budapesti Szépművészeti Múzeum előtt, hogy megcsodálhassák a kiállítást, amelyet a szovjet kultúra hete és az európai kulturális fórum alkalmából nyitótok meg. A sor lassan halad előre, hiszen a kultikus eredetű, ha úgy tetszik, szimbolista látásmódról tanúskodó, a bronzkorból és a korai vaskorból fennmaradt szkíta és ,szarmata relikviák valósággal lenyűgözik a látogatót, miég akkor is, ha — mint e sorok szerzőjének esetében — csak sejti az ■ember, milyen társadalmi, vallási gyökerekből sarjadt ez a magasrendű művészet: a gyönyörű arany-, bronz-, üveg-, fa- és foőrmunikák, a balták, dísztűk, függők, öv- csatok, nyergek, kantár- és pajzsdíszek, zab- lapálcák, tükrök, rúdyégdíszek, fésűik, nyak- perecek, tőrök, övllemezék és szobrocskák. ■Nomád népek kultúrájáról lévén szó mi ■sem természetesebb, mint hogy az állatábrázolás a leggyakoribb. A magyar, a román és sók más nép emlékeibe is átkerült szent állat, a szarvas olykor kígyó módjára csavarodó agancsot visel, másutt mintha egy fa ága-boga ékesítené aránytalanul kicsiny fejét, isimét másutt pedig öt kakasfigurából összeállított szarv. A sztyeppék — és a szkíták — réme, az oroszlán soha nem rémítő ezeken az ábrázolásokon. Ellenkezőleg! Kecses, arányos, a szó esztétikai értelmében szép. Még az ismeretlen istennő is madárszámyákon repül vagy kígyólábakon jár. Meghökentő fantáziáról árulkodik az egykori temetkezési sátrat vagy kocsit díszítő, nemezből készített hattyú, az oroszlántestű és an'tilopszarvú szárnyas vadállat, amely lovat .marcangol vagy a fenséges arany gráffmadór. A finoman kidolgozott, stilizált alakok mindenütt a sákíta és szarmata fém-, üveg- és bőrdíszművességnek oly hallatlanul magas színvonalát bizonyítják, amelynek nyomán bizony azt sem kéllene szégyellnünk, ha — mint elődeink sokáig hitték — valóiban a „szittyáktól” származnánk ... Lengyel András Gyártelepítés Magyarosan SEMMI, AMI EDES Vinokurov, a költő hatvanéves A kisgyerek? „Hozzá képest gyávák vagyunk mi mind.” Á kötelesség? „ ... a nagy tilalmas kékség ... vonz édesen, bűnösen.” Még tovább: „A szálak eltépve!” Megissza az első pohár sört: „Nem kell mostantól semmi, ami édes!” Egy kis lógás az iskolából, s már „Tekergek mámorosán, hazátlanul.” Azt ■is írja: „Untatott a tény.” Azok a versek, amelyekből idéztünk;, nagyon apró kis eseményeket, dolgokat rögzítenék, de hirtelen mindig kitágulnak. Az, hogy „A szálak eltépve!” már nem a kisiskolás érzelme csupán. „Nem kell mostantól semmi, ami édes!”-be a hazugságokkal való leszámolást is beleértjük, különösen ha tudjuk, hogy Vinokurov ifjúsága az ötvenes évek elejére esett. De talán még azt se muszáj tudnunk — a hazugság édességét újra meg újra kifőzik. Ahogy beleásunk Jevgenyij Vinokurov yerseibe, egyre jobban érezzük másságát, édes keserűségét, keserű édességét, ikülönvalóságát, amely világosan elválasztja azoktól az oros^ költőktől, akikkel együtt Szokták emlegetni: Jevtusenkótól, Voz- nyeszensZkijtől, Rozsgyeszt- venszkiijtől. Hatvanadik születésnapján, a hatvanas meg a hetvenes évek múltán, amikor már nem a zajra, az első feltűnésre, nem a külsődleges dolgokra figyelünk, csak a költészetére, látjuk, mennyivel mélyebb, mint annak idején vélni tudtuk. lí>25-ben született, a háború idején volt fiatal, éppen katonának való. A köziép iskola tizedik osztályából egyenesen a frontra került, egy tüzérszaikasznak lett a parancsnoka. Verseiben azonban erről elég kevés szó esik — biztosan nem azért, mintha nem viselte volna meg, csaik -éppen az ő természete más. A békében, találta meg unlhatatlan tényeit: a hétköznapok világát. Volt egy verseskönyve magyarul: a Hétköznapok gyönyöre. A cím azonban megtévesztő, nem a hétköznapi hétköznapokat verseli • meg, hanem a hétköznapokban fölemelkedő emberi .napokat. Még föl sem kell emelni őket, hiszen elég magasan vannak azok; ott vannak, áhol a természetes helyük, ők a lét maga. Ahogy olvasom _ Vinokurov verseit, egyre jobban ellene vagyok ennek a magyar köteteimnek. Vindkurovnak nincs szüksége arra, hogy látszólagos csöndességét deklaráljuk, hogy aztán rámutassunk: no, de milyen fi- l nőm, eroeTkedeltt költő! Bár annyi bizonyos: körülbelül olyan módszerrel él, mint Illyés Gyula, aki parányi, érdes tényekkel kezdi, aztán hirtelen a lét egészéről beszél, s akikor tudjuk: már az első szavak sem csip-csup apróságok. Ez a módszer a dedukció, más szóval a realizmus, de a lebegő, titokzatos realizmus. Kár, hogy kevés verse van meg magyarul. Győri László A Gyártörténeti Múzeum főmunkatársa befejezte a Központi Deszkaművek dokumentumainak tanulmányozását, rengeteg érdekes, tudományos szempontból is jelentős adatra bukkant a helyszíni kutatás során. Az anyag összeállt, nem maradt más hátra, mint köszönetét mondani a kutatási lehetőségekért. — Kérdezzen bátran, ha valami még nem világos! — szólt az igazgató a muzeológusnak, iamikor a búcsúpohárral koccintani kezdtek. — Valóban nem teljesen tisztázott előttem, hogy jó két évtizeddel ezelőtt ez a budapesti székhelyű gyár miért llétesített a Mátra alján feldolgozó üzemet. Gondolom ja Mátrában lévő korlátlan mennyiségű nyersanyag közelsége miatt volt gazdaságos Jez az üzemtelepítés — kezdte fejtegetni a tudományos főmunkatárs. ,— Az sem világos, hogy a Balaton ■(északi oldalán, a Bakony lábánál miért építettek új fűrészmalmot, mikor már Pesten is volt egy. Feltételezem, ihogy a Mátra erre az időre már kevesebb fát adott, itt viszont a Bakony rengetegei enyhítettek a nyersanyaggondokon. Számomra magyarázat nélküli jelenség az is, hogy Soprontól 25 kilométerre lévő fafeldolgozót, amely éveken át leromlott, ráfizetéses üzem volt, miért vásárolta meg a budapesti központ. Lehetséges, hogy a közeli községekben élő, kihasználatlanul hagyott, olcsó munkaerő.volt az ok, no meg itt is a nyersanyag közelsége? — Hát, kérem szépen — válaszolt hümmögve az igazgató két koccintás között —, ezek az indokok valóban szépek, tetszetősek, gazdaságpolitikailag is megalapozottak egy ipartörténeti tanulmányban. A nyersanyag közeli lelőhelye, a szabad munkaerő felhasználása még ükkor is, ha a betanítás költségeit a vállalat viseli, a Budapest központú ipar kitelepítése a hagyományosan mezőgazdasági tevékenységet folytató, minimális iparral rendelkező területekre. Ezek komoly gazdaságpolitikai, iparpolitikai tényezők, amelyek nemcsak egy-egy iparág távlati fejlődésére, de az egész ipar- struktúrára meghatározó hatással vannak. És főleg szépen hangzanak. Még parlamenti beszédben is. Persze a /valóság ennél jóval Szürkébb! — Ezt hogy értsem? — Nézze, barátocskám, mindhárom üzemtelepítés, vállalatpolitikai döntés az előző igazgató idejében történt. A kisöreg napjainkban már — lahogy ezt mondani szokás — jól megérdemelt nyugdíját élvezi, így aztán távol |áll tóiéra, hogy megbántsam, de ... szóval, asztmás beteg volt szegény, tüdőasztmás. Az orvos magaslati levegőt tanácsolt neki. Azt 'a fafeldolgozó részleget ezen a szomszédos telken is felépíthették volna. Azért kellett a Mátrában létrehozni, hogy az öregnek legyen indoka a hegyek közé utazgatni. A gyakori ellenőrzés, a rendszeres helyszíni szemle arra volt jó, hogy te betegségét kúrálja a hétvégeken. Mire szolgált a pala- ton-felvidéki Ifűrészmalom? A fia kora tavasztól késő őszig a Balatonon edzett, versenyzett, vitorlázott. Nem volt kiugró tehetség, az egyesület nem sok pénzt adott, a folyamatos edzések idejére lakást bérelni, albérletben lakni drága mulatság lett Ivolna. így aztán a fűrészmalom melletti gondnoki llakás enyhített a gondokon. A fiatalúr ott húzta meg magát, természetesen a vállalat költségén. A Sopron környéki fafeldolgozó mire volt jó? Valóban évekig ráfizetéses üzem /volt. Viszont az öreg felesége soproni lány, minden rokona még ma is a városban él. A rendszeres rokonlátogatás a fővárosból sokba került volna saját zsebből. Ellenben a vállalat kocsija oda ment, ahová a \menetlevele szólt, világos? — Hajaj, még iparpolitikai szempontból is! Na, csi- rió! Kiss György Mihály Jevgenyij Vinokurov Á világot szétszedte Picasso A világot szétszedte Picasso. Kitépett végtagok, inaik, tört cserép. Kínpadra világ! Jöjjön la kampó! Mindenütt rostok — részletek szanaszét. Kifáradt. Elmegy. Üldögél, pihen. — Akad-e ;munka? ,— Szétpillant legalább. Egy kávé. És rá: sírás fiirtelen. Egy könnycsepp. Hm. No, azt szedd ,szét! Rajta fiát! Győri László fordítása
