Somogyi Néplap, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-16 / 243. szám
1985. október 16., szerda Somogyi Néplap 3 AZ EGYSÉGES ÉRTELMEZÉS Nagyon sok függ attól, hogy a pánt tagjai, a kommunisták egységesen értelmezzék helyzetünket és tennivalóinkat. Az egységes politikai megközelítés, az azonos alapokon nyugvó megítélés ugyanis feltétele az egyöntetű cselekvésnek, a feladatok egyazon irányba mutató megoldásának. Enél- kül pedig — és ez túlzás nélkül állítható — a gazdasági, társadalmi, kulturális élet egyetlen területén sem léphetünk előbbre, egyetlen kérdést sem oldhatunk meg eredményesen. A párt politikai egységének ma és a következő években a XIII. kongresszus határozatai jelentik — s csak ezek jelenthetik — az alapját. A kongresszus állásfoglalásainak szellemében lehet minden kommunistának bármely felmerülő politikai kérdést elemeznie, abban a saját álláspontját kialakítania. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehesse, nem elegendő pusztán a szándék, az erre való eltökéltség. Elengedhetetlen az is, hogy jól ismerje a kongresszus állásfoglalását, jól értse és értelmezze azt, s képes legyen alkalmazni a helyi, napi kérdések megoldása során. Látszólag mi sem egyszerűbb ennél — a kapu, úgy lehet, nyitva áll, döngetni fölösleges. Hiszen a kongresszus előterjesztéseit, felszólalásait annak idején minden párttag figyelemmel kísérte, olvasta a lapokban, hallgatta a rádióban, a tv- ben. Mégis azt kell mondanunk: mindez aligha volt elég. Az emlékezet megőriz egy-egy érzékletes fejtegetést, frappánsan megfogalmazott fordulatot, fel tudjuk idézni a tanácskozás szellemét, világos számunkra a kongresszus fő politikai mondanivalója — ez azonban nem egyenlő a kongresszus anyagának alapos ismeretével, annak elsajátításával. Ehhez nem elég az egyszeri meghallgatás, elolvasás, hanem szükség van a tanácskozáson elhangzottak módszeres átgondolására, beható, alapos tanulmányozására. ír'/ hn sí fort jt. E tanulmányozás feltételeit biztosítja a most kezdődő pártoktatási év. Az alsóbb szintű tanfolyamokon ebben az esztendőben mindenütt egységesen ez a témakör szerepel. Az oktatás magasabb szintjein — amelyeket a káderképzés névvel szöktünk összefoglalóan jelölni — a tematika a hagyományos marad, de a tananyaghoz kapcsolva vagy kiegészítő foglalkozásokon itt is feldolgozzák a hallgatók a kongresszus anyagát. A pártpropaganda homlokterében tehát a most induló oktatási évben a XIII. kongresszus mondanivalójának mélyebb megértése, az egységes értelmezés biztosítása áll — ez adja meg ennek az évadnak a sajátos arculatát, különleges feladatát. Épp ez indokolja, hogy most valóban komolyan vegyük azt a sok éve hangoztatott — de valljuk meg, sok pártszervezetben még mindig nem kellően átgondolt — követelményt, hogy a politikai oktatás nem kezelhető valamiféle elkülönült, a többitől elszigetelt feladatként, hanem a pártmunka szerves részének kell tekinteni, így kell szervezni, irányítani törődni vele. Ha valaha, ez most sokszorosan igaz, mert ha a gyakorlati pártmunka eredményességét alapvetően meghatározza a feladatok naprakész ismerete, helyes értelmezése, akkor a pártoktatási tanfolyamok foglalkozásai nélkülözhetetlen, semmi egyébbel nem helyettesíthető eszközei annak, bogy az alapszervezet életének egyéb területein — a gazdálkodással való törődéstől a kádermunkáig, a tömegszervezetek politikai irányításától a munkahelyi demokrácia fejlesztéséig — a helyes mederben, a XIII. kongresszus szellemében hálád jón a munka. Ehhez '• elengedhetetlen, hogy a tanfolyamok résztvevői gondosan tanulmányozzák mind a kongresszus állásfoglalásait, mind a megítélést és helyes értelmezést elősegítő — Társadalmi fejlődésünk időszerű kérdései címet viselő — központi tankönyvet, amely nyolc témakörre bontva elemzi a kongresszusnak a társadalom különböző területeire vonatkozó megállapításait, azok objektív alapjait és összefüggéseit. Ám ez a követelmény semmiképpen nem jelentheti, hogy ezeket valamiféle „bemagolandó” tananyagnak tekintsük. A foglalkozások akkor töltik be rendeltetésüket, ha cselekvést gerjesztő gondolkodásra serkentenek, a helyi teendők számbavételére késztetnék. A megértésnek gyakorlati tettekben, a helyes értelmezésnek az ügyet előrevivő, eredményes cselekvésben is tükröződnie kell. A kongresszus mondanivalóját épp ezért mindenütt a helyi politikai feltételeknek és szükségleteknek megfelelően indokolt feldolgozni. Önkényesen válogatni a kongresszus — egységes egészet alkotó — mondanivalójából nyilván nem szabad és nem lehet. De a helyileg aktuális témákat kiemelni, különleges súllyal megvitatni, azoknak a kérdéseknek a megoldási lehetőségeit mérlegelni, amelyek az adott pártszervezetben különösen sok munkát adnak, vagy az átlagosnál több problémát 'okoznak — ez mindenképpen hasznára válik a politikai és cselekvési egységnek. Nem szabad, hogy a propagandista ebben magára maradjon. Joggal vár hozzá folyamatos tanácsot, tájékoztatást, javaslatot a pártszervezet vezetőségétől, mint ahogy az is joggal igényelheti a foglalkozásók vezetőitől, a pártmunka különböző területeinek irányításában hasznosítható információkat a feldolgozás, a kollektív gondolkodás tapasztalatairól. A kongresszus minden párttaghoz szólt, valameny- nyiük számára feladatokat szabott — ezért anyagának tanulmányozása is az összes párttag kötelessége. Az önképzés önkéntességét nem csorbítva, kívánatos, hogy minden kommunista figyelmét hívják fel: ha a korábbi években esetleg végig is járta a politikai oktatás különféle formáit, ezt a mostani témakört ezen a módon nem tanulmányozhatta, és fontos, hogy használja fel az intézményesen nyújtott lehetőséget az egységes cselekvés alapját adó ismeretek elsajátítására. Gyenes László Az uránbányászat harminc éve Harminc évvel ezelőtt, 1955-ben kezdődött meg hazánkban az urán bányászata. Az évforduló alkalmából kétnapos tudományos konferencia kezdődött tegnap Pécsett a mecseki bányászatról az annak emlékeit gyűjtő és őrző mecseki bányászati múzeumban. A múzeumi hónap keretében megrendezett tanácskozásra meghívták a hazai bányászati múzeumok, bányavállalatok, levéltárak vezető szakembereit és a bányamérnököket képző miskolci egyetem oktatóit is. A konferencia helyszínén az idén kétszázötven éves jubileumát ünneplő hazai felsőszintű műszaki oktatásnak tisztelegve kiállítást is rendeztek a Selmec környéki bányák emlékeit megörökítő fényképekből. LEGYEN i MEG i MIN DEL •1 A hétszer görbe úton gyomorszorító ívűek a kanyarok, az út mellett köd ül a iák közé. Somogybükkösd előtt idős bácsi tolja a dombnak föl kerékpárját, a vázon kukoricával megrakott zsák egyensúlyoz. Kéklő katáng- kórók libbennek a szélben, száraz levél kacskaringózik a földre. Bükkösd, — a megyehatáron — kétrészes település. Az ottaniak megkülönböztetnek alsó és felső falut, a kettőt összekötő földút hosszú idő óta bosszantja — keseríti — a lakosokat. Nincs pénz a rendbe tételére. A téesz időről időre ráborít egy kis kavicsot, ám az eső szabálytalan kupacokba tömöríti, járhatatlanná téve az utat. 1973-ban háromszázötvenen éltek a faluban, ma mindössze százhetvenen. Jórészt idős errtberek. A fiatalok a nagyobb zalai településekre költöztek. — A Kompa gyereket még megértem — mondja Zsoldos Józsefné, a vegyesbolt vezetője — orvos lett belőle, mit is keresne itt a faluban. A többiek azonban nem olyan hivatást választottak, amivel nem lehetett volna boldogulni a szülőföldjükön, mégis elmentek. A Koftipa-portán az idős szülők élnek, egyedül. Reggeltől estig dolgoznak, hiába mondják a szomszédok, pihenjenek kicsit. A doktorrá lett fiú gyakran látogatja őket, ilyenkor leállítja a közben a kocsiját, gumicsizmát húz, és segít az öregeknek. A vegyesbolt a volt Percei uradalom központjában modern, tágas épület. A kastélyt, ahogy az itteniek a kúria épületét nevezik, más- félmillió forintért tetette rendbe a tanács. Kultúrterem, orvosi rendelő, könyvtár kapott itt helyet. — Nyáron a bolt havi forgalma nyolcvanezer forint volt, most hatvan-hetvenezer ha van — mondja a boltvezető —, pedig megállítok én mindent, ami kell a népnek, de hiába hoznék kombinét vagy blúzt, az ilyen portékáért a városba mennek. A városi kirándulást azonban ugyancsak meggondolják az emberek. Kanizsára reggel megy busz, és délben ér vissza. Csurgóra megfelelő a közlekedés, de ott meg nincs olyan nagy választék. Egyezkedett a tanács a zalai Volánnal, indítana sűrűbb járatot, de nem lett a tervből semmi. A község So mogyhoz tartozik, oldja meg a megye a saját gondját — mondták a zalaiak. A munkaerő ide is kellene, meg oda is, az emberek ott helyezkednek el, ahol az oda- és visszautazást meg tudják oldani. A gyékényesi termelőszövetkezet szarvasmarhatele- pén nyolc bükkösdi dolgozik, helyben tehát csak kevesen tudtak elhelyezkedni. A többiek naponta utaznak a téeszbusszal, jó pár kilométernyire az otthonuktól. Délutánba hajlik az idő, mire hazaérkeznek, és itthon is várja őket a munka. Cyörfi Miklós, a falu elöljárója a falugyűlésre készül. Elhatározták, végre dűlőre viszik a földút gondját, mert minek fizeti a nép a településfejlesztést,^ ha, hasznot nem lát belőle? Az ifjabb Miklós tizenhat éves, kőművesnek tanul. Csurgóra jár a szakmunkás- képzőbe, és egyelőre úgy tervezi, megmarad a falujában a bizonyítvány megszerzése után is. — Nem nagyon lehet előre tudni, mi lesz pár év múlva — mondja. — Egyszer majd nősülni is kell, de a faluban a lányok mind idősebbek, mint én, udvarlójuk is van már. Az is lehet, ha találok magamnak asz- szonynak valót, nem akar majd itt élni velem, más akad lakatlan szoba. Elvadult kert jelzi, ha gazda nélkül marad egy ház, találni ilyet is a faluban. Pergő vakolat, kitörött ablakszemek — szomorú látvány a falu közepén. A gazverte elő- kertben vérvörös rózsa díszük, az udvaron egy eltévedt tyúk kapirgál. Az előszobában két hordó, kisszék, egy gombolyag spárga, mindegyiken vastagon megült a por. Átellenben fiatal házaspár könny csillog. Int utánunk a kapuban állva, vékony kis hangján pár házzal arrébb is hallom: áldja meg az isten, legyen minden meg az életében, amit csak kíván. Valóra is válhatna a jó kívánság. Ennek a gyönyörű tájban megbúvó kis falunak is hasznára válhatna. Az ott élő emberek egyszerű őszintesége, kedvessége olyan erő, amelyik képes megőrizni a szülőföldet. Klie Ágnes környezetet kíván. Akkor természetesen nincs más választás, vele megyek . . . Meredek kaptatókon kell haladnia annak, aki végig akarja járni a falut. Az idős emberek számára fárasztó már a gyaloglás, ezért csak heti három alkalommal kérnek friss pékárut, kevesebbet kell így a boltba járni, uc és amúgy sem illő eldobni a kicsit megszáradt kenyeret. Szépek a házak, nagy ablakaik mögött jócskán bakra támasztott ajtót fest. Horváth Csaba huszonhat éves, épületasztalos. Nemrég vették meg harmincötezerért a házat, Úgy tervezik, tavaszra rendbe hozzák, és beköltöznek. Az asszony bük- kösdi, itt élnek a testvérei is, és sehogyan sem tudott megszokni a szomszéd faluban. Ballagunk visszafelé az úton, a kerítések mögül szívélyes üdvözlésekkel köszöntének az emberek. Az egyik udvarban apró öregasszony fekete kötényébe szedi a hullott diót. — Kata néni olyan öreg már, mint a hamvas kánya: kilencvenegy éves — mondja a szomszéd kerítésre támaszkodó asszony. — De még ma sem múlik el nap, hogy ne találna magának tennivalót. — Pedig mondja a fiam, pihenjen már anyám, de nem bírok. Fájnak a csontjaim, ha lefekszem. Nem tudok már lábbelit sem húzni, utcára sem mehetek szégyenszemre, pedig jó lenne embert látni, beszélgetni. De talán jobb is, hogy az udvarnak maradtam, hiszen igen odáig van ez a mi falunk, sokan elhagyták, más meg nem jön helyettük. Búcsúzásnál felfénylik arcán a mosoly, a szemében SZÍNES PÁLAKRÓL ÁLMODNÁK Városszépítőket keresnek Milyen jó volna, ha a palatetők nem fásult szürke színükkel ülnének portáink fölött. Lehetnének sárgák, bordók, zöldek és fehérek is. — Lehetnének — mondta Láng András, a Kemikál barcsi gyárának műszaki vezetője. — Kitaláltak ugyanis egy olyan festéket, amivel a pala színezhető. Csak az a baj, hogy alig kell valakinek. A palagyártó a termelés kilencvenöt százalékát elviszi a speciális festékből, a fogyasztóhoz épphogy jut egy kevés, mert a kereskedő nem rendel abból, ami új vagy ha rendel, csak annyit, hogy mutatóban legyen. Nehéz az új terméket elfogadtatni, még akkor is, ha olcsóbb és jobb, mint a hagyományos. Példa erre a barcsi Kemikál másik újdonsága, a btiumen emulzió. Az Asz- faltút-építő Vállalat megvásárolta a francia Screg-li- ceneet mint a lehető legkorszerűbb rétegzáró eljárást, s létrehoztak kilenc hazai üzemet. Sokra nem jutottak. Hiába jobb az új, ha drága a befektetés. Láng András nem útépítő, de jól ismeri a rendszer követelményeit: — Nálunk az utak építésénél az úttest kap egy hagyományos záróréteget, amely a bitumen sajátos tulajdonságai miatt hamar megrepedezik. Egyetlen repedés beláthatatlan következményekkel járhat. A hazai utakat az építés után öthat évvel javítani keli. Nem mindegy, hogy mit teszünk. A megszokott eljárás az, hogy gázolajjal hígított bitument fröcskendeznek ki, s utána szórják rá a zúzalék követ. Az autósok ezt a fajta „javított” utat hívják szélvédőtörőnek. A francia technológia lényege, hogy nem gázolajat használnak föl, hanem vizes emulziót kell kiszórni, óm erre tíz percen belül rá kell vinni a zúzalékot. Technológiai fegyelemre van szükség. Lehet, hogy ettől félnek az építők. — Sok az eladási gond a Kemikál barcsi gyárában? — 1978-ban felavatott üzemük sok lábon álló, félkarú óriás. Megannyi termék előállításával foglalkozunk. Részt veszünk az Ikarus programjában plexilapokkal, csinálunk ragasztókat, festéket és burkolókat egyaránt. A már említett palafestékünk alkalmas beton- készítmények festésére is, mert nem ragasztóként kerül a felületre, hanem bele- dvódik az anyagba. — Tehát jó termékek gazdái. Mennyit ér ez napjainkban? — Az elmúlt években csökkent az építőipar kereslete a termékeink iránt. A Kemikál öt gyára közül kettő ráfizetéses. Hogy vállalatunk ne legyen veszteséges, ezért a másik háromnak kell tennie. Mi már teljesítettük évi tervünket. Vannak olyan termékeink, amelyek még nem közismertek. Ilyen például az a gl'ettelő anyag, amellyel — gép segítségével — egy háromszemélyes brigád egy műszakban kétezer négyzetméter falat tehet egyenletessé. Az idén megkétszereztük az exportot, tehát vannak sikereink. Nagyobb is lehetne, ha a felhasználók bátrabban alkalmaznák az új anyagokat. N. J.
