Somogyi Néplap, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-14 / 216. szám

8 Somogyi Néplap 1985. szeptember 14., szombat Szikszói Károly Kaland Sárga sörökben a száj, és hab p padlón, pálinka utazik dudaszó után fehér meg szürke, rengeteg. És belátni a lakásokba, szedett-vedett ajtókon, és belátni a gyárak hasába is, ahol most csönd van, mert kezeket szorít a pohár végre. És szép Icombú színésznők, és szép combú futballisták málladoznak a falakon, Hajrá Vasas, és dohányfüst a sárga fogak alól mindig. És messziről kerülvén ide, kijőve munkászállás melletti bozótosból, most itt állok egy szövőlánnyal bambán, rossz sört iszogatván, (ez már a harmadik felvonás.) Majd bicegő villamos jön értem, és besötétedik megint. Színes álom. László Levente akvarellje — Ma a nyaralásról fogok ibeszeinli —kezd­te történetét Szófűző G., az öreg író, miközben a törzsasztal feszült figye­lemmel várakozott. — Ránc János barátom nyaralásáról lesz szó, amely nyaralás tel­jes egy napig tartott. Fi­gyeljetek. Nyár volt, sárga, forró nyár. Ránc, kihasználva az oktatási szriinetet, N. faluba indult, hogy ott vészelje át a legmelegebb napokat. Évfo­lyamtársa, Péter hívta meg. Péter azt ás közölte levelé­ben, hogy N. remek üdülő­hellyé vált a múlt évben, az n.-i tó partján tízesével épülnek a víkendházak, új mozit, éjszakai mulatóhelye­ket kapott a falu, a tó vize forr a fürdővendégektől, az étterem zenészei esténként égig ugranak a játék örömé­ben, a nők körme olyan pi­ros, mint a tűz — csak Ránc hiányzik N.-bőL „Ezen segíthetünk”, gon­dolta Ránc, és a levél vétele után néhány órával, fölsze­relve a nyaraláshoz szüksé­ges holmikkal: fürdőnadrág­gal, fogkefével, alapfokú né­met nyelvtudással, már fel is kapaszkodott az N. felé in­duló vonatra. Péterék háza nagy távol­ságban állt a tótól, a kilá­tás egy háromemeletes tár­sasüdülő hátsó falára nyílt. A másik oldalon vasúti töl­tés húzódott a ház mellett, a kert veteményei között Péter gyakran talált vonatból ki­dobott tárgyakat: üvegeket, szendvicseket, újságokat, ese­tenként egy részeg utast. A két évfolyamtárs hosz- szan veregette egymás lapoc­káját, és elhatározták, hogy a nyarat a végsőkig kihasz­nálják. Lógó nyelvvel caplat- nak majd a nők után reg­géltől estig fürödni fognak, viharban, hóban, náthában egyaránt, minden este csür- döngölőt táncolnak a bár pufogó zenéjére, és disznó szavakra tanítják a külföl­di turistákat. A nyár még az övék, -még két hónapjuk van, aztán újra be kell ülni az iskolapadba, és hallgatni kell a tanárok komor előadá­sit. — Menjünk a strandra ■— javasolta Péter, aki azonnal bizonyítani akarta, hogy N. üdülőhely lett. — Helyes — mondt Ránc, és magára húzta a csíkos fürdőnadrágot. Egymás mellett (bandukol­tak a vízpart felé. A háza­kon (néha még a budikon is) cédulákat láttak: SZOBA mit el Sz. G. —, mindenfelé heverő napozókat. Néhol tó­csákban állt a napólaj, a barna kis kölykök homokpo­gácsákat gyúrtak vele. A tóba lépcsők vezettek, síkos, hanyattesésre bíztató lépcsők. Ráncék a korlátba kapaszkodva lépkedtek lefe­lé, aztán 'beletérdeltek a bo­káig érő, fura szagú vízbe. Mellettük papirosok, konzerv­dobozok, rohadt paradicso­mok úszkáltak. KIADÓ. Vagy, n.-'i német­séggel: FREI ZIMMER IST. Vagy egyszerűen: ROOM. A gépkocsik két keréken húz­tak el mellettük, a volán melletti üléseken ott ült a mindenkori stoppos, kislá- nyos mosollyal, gyenge olasz nyelvtudással. A lángos sza­ga balegyeneseket helyezett el Ránc orrán, a sült halak pénzcsörgető hangokat hal­lattak, amint farkukon tán­colva, égnek tartott orral vonultak el Ráncék előtt. A csapos sörpisztodyt fogó uj- jaln három gyűrű csillogott a fekete szőröcsikék között. Két tarka sálas if jú csóko- lódzott egy pádon. A színes plakát hatvanszereplős mű­sort hirdetett. Az állomás illemhelyén, ahova Ránc be­tért egy pillanatra, hosszai hajú fiú aludt az egyik ülő­kén. — Nyaralunk — morogta Ránc, mlköziben a nadrágját gombolgatta. A strand poros, napos, zsúfolt volt. Ráncék jegyet váltottak, aztán óvatos lép­tekkel, megfontolt talpakkal gázoltak a víz felé, kikerül­getve a mindenfelé haverő halottakat — „bocsánat”, pi-*' — Menjünk 'beljebb? — kérdezte Péter, és a tó kö­zepe felé mutatott, ahol már derékig ért a víz. Ránc kiment, és a zuha­nyozónál lemosta magáról a tó vizét. — Napozzunk — javasol­ta Péter, amikor Ránc visz- szatért. — Napozzunk — mondta Ránc János. Léheveredtek a földre, egy szemétkosár és egy hailom- nyi asszony közé, Ránc a napba nézett, aztán lehunyta a szemét. A víz susogott, a nyár zümmögött, távoli csi- ripelésnék hallatszott a gye­rekek kiabálása. Ránc hirtelen felült, ijed­ten nézett a víz felé. — Te atyavilág ... — hü- ledezett. A tó fogyott. Már legalább tízmétemyi tófenék tűnt elő a töltés mellett. Ahol az előbb még a gyerekek tocsogtak, ott most szürke iszap, kanyar­gós hínánszálak, elmerült já­tékok látszanak. A fündőzők kifelé talpalnak, a fogyó vi­zet nézegetik. A tó széle lát­hatóan távolodik a parttól. „Szökik ... elszökik a tó”, gondolta Ránc kétségbeeset­ten. „Csinálni kellene vala­mit ...” Körülnézett. Az emberek barnán pihegtek a homo­kon. Tűzött a nap. A sör prüszkölve jött elő a pisz­tolyból, a szőrős kézen már négy gyűrű díszelgett, fél­méteres cigarettát gyújtott meg egy szőke öngyújtó, ló­erő toporgott a bejárat előtt, a padokon fehér foltok szá­radtak, kártyalap csattant az állomás lapos tetejére ... — Hé, emberek, fogy a tó, nem látják? — kiabált Ránc. Már csak a meder közepe táján volt víz. — Emberek, hát nem lát­ják — ordított fel Ránc. — Mit ordít? — emelke­dett fel fektéből egy hordó- kövér férfi. — Nem látja? Elfolyik 3 tó! — Na és? Ott a zuhany, nem? Ránc lerohant a lépcsőn, futni, gázolni kezdett a tó közepe felé, hátha megtalál­ja és betemetheti az okot: a lyukat, amelyen át a tó vi­ze elfolyik... A lába bele­ragadt az iszapba, kínlódva, lihegve erőlködött, a fogyó vizet figyelte, sós izzadság csörgött a szemébe ... — Éhredj már fél, te any- nyira ordítasz, hogy már fi­gyelnék — rázta meg Péter Ránc vállát. Ránc felriadt; álmosan, da­gadt szemekkel nézett körül. — A fenéibe ... Elaludtam. (Felállt, a vízhez lépke­dett, lenézett a töltésről... A tó vize láthatóan fogyott valamicskét. — Ránc rémülten ha­zautazott, és a nyár végéig gondosan ügyelt arra, hogy ne olvassa a víz­állásjelentéseket. Arra nem is gondolt, hogy N. mellett van egy csatorna, amelyen esetenként leeresztenek vala­micskét a tó vizéből. És így Ránc még hosszú ideig vár­ta az ijesztő hírt: nincs már víz a tavakban — fejezte be történetét Szófűző G., az öregedő író. HERCEG ÁRPÁD ŐSZ VAN ősz van, besurran nyitott ablakomon egy illat, szél hajtotta ide a régi kertiből, barack-, meggy- és alma'illat — (Bizony, jó messzire elkerültem. Gyűlik körülöttem a por és hamu, elnehezül a tekintet, álmáimra csikorgó korom rakódik, ki hitte volna — Gondoltam, virágot szedek majd kedveseimnek bearanyozom néhány ember életét, mesét mondok havas csúcsokról, medvékről, farkasokról, őzeket futtatok,, és röptétek karcsú sólymokat — És reggelenként puskadörrenésre ébredek. Fényévnyi távolságról is fülembe hasít a hang. Gyűlnek szívemben az ólomgolyók, néha kipottyan egy-kettő a szürke papírra, amikor régi illatok lepnek meg váratlanul; barack-, és meggy-, és alma'illat — Berzsenyi Dániel és Sárközy István A Csokonaihoz fűződő megértő barátság után némi­leg érthetetlen, hogy az iro­dalom minden alkotója iránt érdeklődő Sárközy István miért nem tudott meleg kapcsolatot alakítani Berzse­nyi Dániellel. A nagy óda­költő már több mint öt éve, élt Somogybán, amikor Sár­közy figyelmét Kazinczy le­vélben hívta fel rá. A bajo­mi literátor válaszában tel­jes .tájékozatlanságot árult el, még a keresztnevét sem tud­ta pontosan a niklai lírikus­nak (bár megígérte, hogy amint teheti, felkeresi). De a találkozásra csak több mint másfél év múlva került sor, ákkor is úgy, hogy Berzsenyi jött el Kaposvárra. Erről a költő így tudósította Kazin­czy t: „Kapósban együtt lé­vén Sáhközyvel és Szokolay- val, beszédünk tárgya — Hazánk és Kazinczy, — Mily könnyű az okosokkal alkud­ni! Mely igen ki tudtad Te a jó embereket keresni! Sárkö­zy előkereste leveleidet, mint valamely szent ereklyéket s érdemeinek bizonyosságait, én pedig epigrammáiddal kedveskedtem neki!” Termé­szetes, hagy a széphalmi mester megírta Sárközynek, miként vélekedett róla Ber­zsenyi. A főszolgabíró is ér­tékelte találkozásukat, s kri­tikus éllel jegyezte meg, hogy Berzsenyi nagyon tá­voltartja magát az emberek­től és reményét fejezte ki, alkalma lesz majd jobban megismerni... Sárközy Kazinczyhoz kül­dött leveleiben a személyes elemek mellett XIX. század­elői i somogyi művelődési helyzetképet is olvashatunk. Az 1811. május 11-én Ka­posvárról keltezett külde­ménynek érdekes a tartal­ma: „Újságul írhatom: itt a pallérozódás annyira ment, hogy nemcsak a főbb urak­nál sok helyen vannak jól elkészült theátrumok, melye­ken esmerőseikkel némely nevezetesebb napokon játsza­nak, — de még itt, Kapos­várott is, összeállván némely ifjak a N. Vármegye cancel- listái és a dominiuirnbeli uraság deákjai és fiatalabb tisztségviselői közül s magok mellé vevén némely városi fehérszemélyeket: az uraság engedőiméből a »Herceg Szá- lájába« (melybe Csokonai hajdan a Dorottyát bevezet­te), theátruimot készítvén fel magok kezeivel, abban már egynéhány szép darabot, na­ponként szembetűnő előme­netellel, csupán az érdemes publikum muLattatására, pro­dukáltak.” Ezek a részletezé­sek, a sokfélé tekintő beszá­molók nyilván hozzájárultak, hogy Kazinczy számításba vette Sáricözyt Berzsenyivel kapcsolatban, amikor azt tervezte, alaposabban megis­merteti a szabadkőművesség tanaivíal. A niklai költő ér­deklődő soraira közvetlenül nem válaszait Kazinczy, ha­lvan Kulekov A FARKAS Eltévedtem az erdőben, nem is láttam, merre me­gyek, magamban pedig azt gondoltam, sohasem fogok kikerülni innen, amikor szembe jött velem egy far­kas. (Mintha a jó isten küld­te volna. Elmagyaráztam ne­ki a helyzetemet, és arra kértem, mutasson egy kive­zető utat. — Legjobb, ha farkas le­szel — jelentette ki —, és velünk maradsz az erdőben. Ne, ne siess az ellenveté­seddel, először hallgass vé­gig, azután határozz! Nincs jobb a világon, mint ha va­laki farkas. A hideg ellenére egyre több ember érti ezt meg, elhagyják a városokat, és visszatérnek a természe­tes életmódhoz. Azt gondo­lod, hogy csak a jó levegő miatt jönnek? Nem, bará­tom. A levegő csak ürügy, hogy legyen mivel igazolni magukat a társadalom előtt. Mi nem esszük meg egy­mást, barátom, nincs köz­tünk gazdag és szegény, fő­nök és beosztott, jó és rossz, nincs köztünk elválasztó ha­tár. A világ valamennyi far­kasa egymásnak testvére, nem szavakban — hanem tettekben! Mi nem találunk ki fegyvereket, hogy meg­semmisítsük egymást, mi nem törekszünk arra, hogy megszüntessük az életet a Földön. Legyél farkas, bará­tom! Ha akarod, élj magá­nyosan, ha akarod, élj fal­kában! Csak köztünk értheted meg, mit jelent, ha szabad vagy, ha pedig már egyszer megkóstoltad a szabadságot, barátom, még gondolni sem fogsz arra, hogy ember légy ... Mit akarsz mondani? ... Csak gondolkodsz... Igen, elfelejtettem a legfontosab­bat, miért válnak az embe­rek farkassá. Azért, hogy ne kelljen gondolkodniuk, hogy egyszer s mindenkorra meg­szabaduljanak saját gondola­taik lidércnyomásától! Mit szólsz, barátom? ... Mondanom sem kell, min­den a lehető legszerencsé­sebben ért véget. Győzött a jó, megöltem a farkast, fel­vágtam a hasát, teleraktam kővel, és bedobtam a folyó­ba. Fordította: Adamecz Kálmán nem Sárközy figyelmét irá­nyította oda. Tehette, hiszen a kaposvári hivatalnok tagja volt a szabadkőműves-pá­holynak. S minthogy a ta­lálkozásokat elindította a közvetlen kapcsolatukban járhatóbb utat látott, mint a levelezgetésben. Ezért 1811. május 25-én ekként intette: „Szeresd Berzsenyit, Szeresd azt, aki tőled várja lángoló kívánságainak bételjesedését. Parancsold, hogy lásson, s meg fogja nyitani szemeit s látni fogja a fényt, s áldani fog, hogy fényt láthat. Fe­lelj, kérlek, hogy tudathas­sam véle, ha remélheti-e Ná­lad az újjászületést. Ismét, s ismét s ismét kérlek, édes Barátom, tedd ezt. Jót fogsz tenni. Itt senki sincs, aki te­hesse.” Sárközy azonban nem vállalkozott erre a feladatra. Hosszas hallgatás után, kité­rően válaszolt (1812. január 8-án). Az előbbi dátum után hat­vanegy nappal Sárközy a nagy nyilvánosság előtt tün­tető barátsággal mégiscsak megcsókolta Berzsenyit... 1812. március 18. Teleki László „fői&pán-admini&ztrá- tori” beiktatását tervezték e napra. A gróf úgy gondolta, hogy ezt egybe kell kapcsol­ni Berzsenyi Dániel kaposvá­ri ünnepeltetésével. Sárközy mint megyei főadószedő tag­ja volt annak a küldöttség­nek, amelyik Pozsonyba fel­kereste Telekit. Erről híven beszámolt Kazinczynak: „Megfordulván a múlt hónap végével Pozsonyból, hová gr. Teleki László új főispányi adminisztrátorunk köszönté­sére és invitálására többek­kel deputálva voltam ( __) V oltam együtt Nagyokkal, és a többi közt szép szám­mal valánk az Ormosdi Ká­véházában, hol Teleki trak- tált, mint ha egy anglus Lord Major traktált volna... Ez az új változás az admi- nisztratúrában cselekedte pe­dig, hogy a jövő október vé­géig ugyan benne maradok ezen megunt hivatalban.” A Kaposváron tartott ünnepé­lyes (beiktatáson a Karok és Rendek névsorában megta­lálható Berzsenyi Dániel ne­ve. (Ott volt Horváth Ádárn is, akiről Sárközy tudósí­totta Kazinczy, hogy „az ebéd alatt magyar nótákat gájdolt”. A széphalmi mes­ter ezután váltig kérte Ber­zsenyit, számoljon be erről az „illetvén és nevetséges” viselkedésről ,de a költő ezt figyelmen kívül hagyta.) A beiktatáson talált módot Te­leki Berzsenyi Dániel poétái ünneplésére. Erről Berzsenyi így tud ősi tóttá Klazinczyt: .^Március 18-án ült bé főis­pányi székünkbe gr. Teleki László, mint adminisztrátor. Báró. Prónay volt a beikta­tó. Ezen solenmitással az a becsület ért engem kicsiny­ben, ami Téged a Diétán ihagyban. (T.i. Kazinczy épp Sárközynek számolt be arról boldogan, hogy gr. Dessewffy József egy országgyűlési bi­zottsága ülésen szólt nyilvá­nosan költői érdemeiről. — L. A.) Ebéd fele lett Sárkö­zy István úr hozzám jött és megcsókolt, estre pedig b. Prónay a Nagy Palotába hi­vatott, és mint poétát az egész közönség jelenlétében meglköszöntött.” Sárközynek így szerepe volt áhban, hogy egy szép óda, A balatoni nympha gr. Teleki Lászlóhoz midőn a Balaton szállott című meg­született. A kaposvári főadó­szedő 1813. augusztus 13-án kelt leveléből megtudjuk, hogy Teleki akkor még nem látta a versezetet csak hal­lomásból értesült arról, hogy kötetben megjelent... Érdekes módon ez az utolsó adiát egyben kapcsolatukról, noha mindketten Somogybán maradtak. Berzsenyi .táblabí­ró, Sárközy pedig később másodispán lett, de ismerke­désük tovább nem folytató­Laczkó András

Next

/
Oldalképek
Tartalom