Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-07 / 184. szám
2 Somogyi Néplap 1985. augusztus 7., szerda Áz arab csúcs veszélyei SPAGETTI-HÁBORÚ A Pravda keddi számában annak a rendkívüli arab csúcsértekezletnek a veszélyeiről ír, amelyet II. Hasz- szán marokkói király hívott össze augusztus 7-re Casablancáiba. Mivel a közel-keleti prolbéma egyik központi eleme a palesztinok ügye, a tervezett tanácskozáson való palesztin részvétel témája sok ellentétet váltott 'ki. a cikk is elsősorban ezt a kérdésit vizsgálja. A Pravda emlékeztet rá, hogy a palesztin mozgalmat az utóbbi időben nézeteltérések, első szakadások osztották meg. A mozgalom egészén belül különböző arab országokra támaszkodó csoportok határolódtak el egymástól. Néhány, a jobboldali aráb rendszerek által támogatott palesztin vezető kapituláns magatartást vállalt. Ebben a helyzetben Washington lehetőséget látott arra, hogy folytassa a különalkuk Camp-Davidfoen elkezdett irányzatát. A Fehér Ház szerint a megoldást az Amimianban megkötött jör- dán—palesztin egyezményre alapozva kell megtalálni. Most már több hete vita folyik arról, hogy vegyes jordán—palesztin küldöttséget állítsanak össze, amely aztán felvehetné a kapcsolatokat Washingtonnal és Tel- Avivwal. A delegáció összetételével kapcsolatos amerikai követelések azt mutatják, hogy Washington igen veszélyes terveket forgat — .mutat rá a Pravda. — A küldöttségből eleve ki akarják zárni a PFSZ képviselőit. Az araboktól azt követelik, hogy lényegében számolják fel a BFSZ-t és szüntessék be az izraeli megszállók elleni harcot. Az amerikai követelések közé tartozik az is, hogy az arabok mondjanak le a minden érdekelt fél részvételével megtartandó közel-keleti konferencia gondolatáról. A helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy néhány, csak saját érdekeit szem előtt tartó arab vezető is a színfalak mögötti alkukra ösztönzi a palesztinokat. Tökéletesen érthető, hogy az elvtelen megállapodásra hajló körök álláspontja komoly ellenállást váltott ki Szíriából, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságból, Algériából, több más arab országból, magából a palesztin mozgalomból — állapítja meg a Pravda. — A haladó arab sajtó szerint számítani lehet rá, hogy a Casablancába tervezett tanácskozáson kísérletet tesznek az 1982-ben Fezben megtartott arab csúcsértekezleten elfogadott döntések felülvizsgálására. Újabb fegyveres akciók v A nicaraguai hadsereg visszaverte a hondurasi bázisú FDN ellenforradalmi szervezetnek az észak-nica- raguai Jinotega tartomány ellen indított offenzíváját. Á kilenc napig tartó harcokban — mint azt Manuel Sal- vatierra, a nicaraguai fegyveres erők körzeti parancsnoka elmondotta — megöltek 130 ellenforradalmárt és 41-et fogságba ejtettek. A CIA által pénzelt szervezet fegyveresei rövid időre elfoglalták Trinidad várost, a tartományi székhelyen, Esteliben pedig 1 felrobbantottak három hidat, három kórházat, egy gabonaraktá- rat és egy gyógyszertárat. Salvatierra közölte azt is, hogy az ellenforradalmároktól megszerzett iratok egyértelműen bizonyítják: az offenzívát több hónapja minden részletre kiterjedően, a CIA közvetlen segítségével készítették elő. Sztrájk Peruban Peruban a július közepe óta sztrájkoló közigazgatási alkalmazottak szakszervezete hétfőn visszautasította a kormány fizetésemelési javaslatát. Alán Garda elnök kormánya tizenöt százalékos emelést ígért. John Block amerikai mezőgazdasági miniszter többször megfenyegette az Európai Gazdasági Közösséget. Blockot, akárcsak az amerikai farmereket, azok a szubvenciók bosszantják, amelyeket a nyugat-európai termelők a tej-, a hús-, és a gabonaexport támogatására hoznak. Ez évi 3—4 milliárd dollárt húz ki az amerikai farmerek zsebéből. Minthogy az amerikai fenyegetések már évek óta ismétlődtek, Brüsz- szelben nem vették túl komolyan a háborús hangokat. Olasz panasz A közelmúltban azonban az amerikai kormányzat váratlanul odacsapott: a nyugateurópai tojásos száraztészta vámját százszorosára, 0,25 százalékról 25 százalékra, a tojásnélküli spagettiét és makaróniét pedig 40 százalékra emelte. A magas vám any- nyira megdrágítja a nyugateurópai száraztésztákat, hogy azokat az amerikai piacon nem lehet többé eladni. A spagetti-konfliktus Olaszországot érinti a legérzékenyebben, hiszen ez az ország szállítja a legtöbb száraztésztát az Egyesült Államokba. Az amerikai alelnök a közelmúltban Rómában kénytelen volt meghallgatni az olasz panaszt a makaróniügyben. Bush megígérte, hogy az ügyet Reaganhez továbbítja. Ugyanakkor szóvá- tette, hogy az olaszok akadályozzák a Floridában és Kaliforniában termelt citrusfélék bevitelét a Közös Piac országaiba. Állította, hogyaz amerikai citrusfélékre a Tizek által kivetett vám ötször magasabb, mint a Földközitenger országaiból — Marokkóból, Tunéziából és Izraelből — érkező küldeményekre. A Közös Piac nemrégen azt hozta fel indokul, hogy az érintett országok fejlődését segíti, ami Amerika érdeke is. Az amerikai citrus- lobbyt azonban ez az érv nem hatja meg: szerinte ily- módon 48 millió dollár veszteséget okoz nekik a Közös Piac. Á válasz A tészta-bojkottra gyors választ adott az EGK: ha az USA folytatja a spagetti-háborút, Brüsszel 8-ról 30 százalékra emeli az amerikai mogyoró és citrom vámját. „Ha az amerikaiak bántanak bennünket, vissza kell, hogy üssünk” — érvelt egybrüsz- szeli illetékes. Közismert, hogy az utóbbi húsz évben Nyugat-Európa parasztsága megnégyszerezte termelését. Hegyekben áll a marhahús, a vaj, a cukor és a gabona. Csak a raktározási költségek évi 4,7 milliárd- ra rúgnak. A kivezető út: ex- portálni-exportálni, kerül, amibe kerül. A Közös Piac 1970-ben még 22 millió tonna gabonát importált, ma pedig jelentős eladó a világpiacon. Ugyanez történt a baromfival is. Tíz évvel ezelőtt komoly húsvevő volt, ma 660 ezer tonna marhahúst tárol a raktárakban. Tejtermékekből világméretekben az első szállító a nyugat-európai közösség. Az alacsony világpiaci árak ellensúlyozására kiviteli támogatást kapnak a termelők. Erre költik a Közös Piac agrár-költségvetésének több mint egyharmadát, 40 milliárd márkát évente. A nyugat-európai kornkur- rencia, a csökkenő kereslet és a magas dollárárfolyam következtében az utóbbi években egynegyedével csökkent az amerikai mezőgazdasági export volumene. A farmerek jövedelme egyhar- madáyal kisebb, miint a hetvenes óvék végén. A szubvenciók elkeseredett ellenfele, Block mzeőgazdasági miniszter bejelentette: visz- szaszerzik Amerika részesedését a világpiacon. Az Egyesült Államoknak „szubvenciókkal kell magának piacot biztosítania” — mondotta és e célból 2 milliárd dollár állami támogatást kapnak a mezőgazdasági exportőrök. „Tanultunk az EGK-tól” — tette hozzá. Baráti áron Elsőként Algériának, az európai közösség hagyományosan jó partnerének ajánlottak „baráti áron” egymillió tonna gabonát. Hasonló ajánlatot tettek Egyiptomnak is. Block azt tervezi, hogyaz elkövetkezző három évben húsz — a Közös Piaccal szoros kapcsolatban álló — országot hódítanak vissza. Á brüsszeliek jól tudják, hogy hosszú távon nem vehetik fel a versenyt a tengerentúliakkal, mert a támogatások összegének emelésére nem futja a Közös Piac költségvetéséből. „A spagetti-háború operett, de egy gabona-háború dráma lehet” — vélekedik egy EGK szakértő. Ha az USA tovább folytatja a vevők elszipkázását, a brüsszeli bizottság számára csak egy lehetőség marad: meg fogja adóztatni az amerikai szójaexportot. Az USA évente 3 és fél milliárd dollár értékben szállít szójababot a közösségnek, tehát a veszteség tetemesnek ígérkezik. Ez lenne az a pont, ahol a kereskedelmi háború végleg ellenőrizhetetlenné válna. Hirosimában nagyszabású békegyűlést tartottak az első atombomba ledobásának 40. évfordulóján Kedd esti kommentárunk Sajátos jubileumhoz érkezett Bolívia. A hatvan évvel ezelőtt, 1925 augusztusában függetlenné vált országban most alakul meg a kereken kétszázadik kormány. Vagyis évi átlagban több mint három kabinetet őrölt fel a politika malma. A bizonytalanságáról ismert latin-amerikai térségben is ritkaságszámba megy ez az állandóan ingatag helyzet. Hernan Siles Zuazo, aki három esztendeje a baloldali nemzeti forradalmi mozgalom támogatásával nyerte meg a választásokat, most a szavazatoknak csak töredékét kapta. Ide vezetett a kezdettől fogva meghasonlott baloldal állandó marakodása, a tehetetlen, igazi politika nélküli kormányzás. Miközben a szocialisták és a kommunisták az egymás elleni harcra koncentráltak, a jobboldal látványosan előretört, és gyakorlatilag csak a szerencsének köszönhető, hogy nem a Hatvan év — kétszáz kormány szélsőséges nézeteket valló Hugó Banzar került az elnöki székbe. A volt puccsista, majd hét éven keresztül diktátorként kormányzó exelnök hiába szerzett viszonylagos többséget, az abszolút fölényt nem tudta kicsikarni. Ebben a helyzetben az alkotmány értelmében az első három helyezett közül a törvényhozás választ elnököt, s így a centrista hírében álló Vidor Paz Estensorro „futott be”. Az ő hívei a baloldal megcsappant erőinek támogatásával szorították ki Banzert, ami persze nem jelenti azt, hogy az egykor haladónak számító, most hetvenhét esztendős politikustól valami különlegesen radikális programot lehetne várni. Inkább arról lehet szó, hogy a baloldal inkább a kevésbé jobboldal jelölt javára döntött. Vidor Paz Estensorro ezúttal éppen negyedszer lett Bolívia elnöke. Bár az idő múlásával politikájának haladó vonásai egyre inkább elszürkültek, és helyet adtak a centrista, majd a jobboldali jeleknek, nevével mégis egész sor progresszív intézkedést azonosítanak a bolíviaiak. A súlyos gazdasági helyzetben lévő ország számára azonban aligha van gyors megoldás. Ráadásul a katonák ismét ugrásra készek, a hírek szerint ők jobban szerették volna, ha Banzer kerül az elnöki palotába. Vic- tor Paz Estensorro nevében a „Paz” — békét jelent, Nagy kérdés, vajon valóban képes lesz-e az idős államférfi békét teremteni az egymással szüntelenül csatár ózó politikai pártok, összefonódott érdekcsoportok között. Horváth Gábor Feketepiac Jelentős méreteket öltött Kínában az elmúlt néhány év során a csempészés, s a hatóságok számos csempész- szervezetet, valamint feketepiacot számoltak fel az utóbbi időben. A kínai közlés szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy kormányhivatalok, gyárak és. társadalmi szervezetek folytatnak illegális kereskedelmet bizonyos árucikkekkel: az idei év első felében a hatóságok által leleplezett ilyen esetek száma 3,7-szerte volt nagyobb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. 1985 első hat hónapjában egyenként összesen csáknem 13 ezer esetben kellett eljárniuk a hatóságoknak a vám- rendelkezések megsértése miatt. A csempészett áruk listáján vezető helyet foglalnák el a tartós fogyasztási cikkeik, közöttük is a tv- és videoberendezések, a hűtő- szekrények és a különböző járművek. Közületek, vállalatok és magánosok részére 1985. JÚLIUS 1-TÖL vállalkozunk előrendelés alapján tipizált méretű külső nyílászárók, belső nyílászárók, beépített szekrények, szakipari falak, valamint egyéb belsőépítészeti termékek gyártására. A külső és belső ajtókat az elfogadott árajánlattól számított 30 napon belül, a többi terméket 60 napon belül elkészítjük. Igényeiket a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat vállalkozási osztályára kérjük bejelenteni. Címe: 8901 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 11. Ff.: 220. Telefon: 92/13-250, 12-075. Ügyintéző: Lukáesffy Dénes. (270329)