Somogyi Néplap, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
8 Somogyi Néplap 1985. augusztus 24., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Kelemen Lajos NYÁR Lármázott délig a fűnyíró torsos sorokba szedte lent a pázsitot s most kiül a fénybe a környék s mint a gyep véli éltetőnek tűz csöndesen a nyár érnek lappangó föld-gondolatok zöld hajtások hegyén beolt kedvével akár egy apró turzás hol minden szál halad igyekszik mint egy kis erdő tekint a napra fel s bár kétszeresére nőne meg fogja csak gyökerük, ahonnan merít az egyetlen talajt tották ki képeimet 1965-ben. Első alkatommal a pécsi országos középiskolás fotókiállításán kaptam díjait 1966- ban. Fontosabb önálló kiállításaim a következők voltak: 1970 Szeged, 1971 Cegléd, Budapest, 1972 Budapest, 1974 Cegléd, Budapest, Nagykőrös, 1975 Karcag, Abony, 1980 Miskolc, Ceglléd, 1982 Bgier, 1984 Cegléd. Nagyobb kollekcióval szerepeltem a Munkásmozgalmi Múzeumban a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója „Első”, valamint a Nemzeti Galériában a „Második” kiállításon. Képeim láthatók voltak a magyar fotog- rátfia történetét áttekintő „Tény-kép” című kiállításom a Műcsarnokban. Cegléden születtem, ma is ott élek. Alkalmazott fotográfusként dolgozom, fotóim számos napi, heti és képeslapban, folyóiratban megjelentek. Készítettem könyvborítót, illusztrációs mellékletet, plakátot, prospektust s több terjedelmes néprajzi sorozatot. Ceglédi felvételeimből két alkalommal jelent meg képeskönyv. Tagja vagyok a Magyar Fotóművészeik Szövetségének. „Az emberélet útjának felén” boldogan momdhatolm: van néhány ember, akiit barátomnak nevezhetek, s akik ugyanezt mondhatják rólam. Büszkeséggel tölt el: ellenségeim is vannak már. Két gyermek szólít apjának. Kívánom: ne csalódjunk túl nagyot egymásban. Apáti-Tót h Sándor fotói az Ernst Múzeumban Apáti-Tóth Sánd or kiállítási katalógusában ezt írja magáról: Nem voltom még egészen húszéves, amikor naigy, szénit elhatározással végérvényesen és viisszavon- hatotllamul eldöntöttem: fotográfus leszek. Megteremtem a „magam mítoszát” — fotóikon. „Hősi énekkel” állítok emléket paraszt-ember naigyszüleimnek, megmutatom a szereHem-születés-ed- miúlás „százezer éve” bennem kavargó élményét, s rögzítek néhány emlékképet Európáról — fotóim majdani boldog nézőinek gyönyörködtetésére, örömmel jelent- hétiem: „a mű” bevégeztetett. Harminchét éves vágyóik. Az első fényképezőgépem egy Ailtnssa-box masina volt, aimiivél az első önálló képriportomat 1955. május 1-én készítettem. Először tizenhárom éves koromban szerepeltem munkámmal fotókiállításon. Nemzetközi tárlaton először Tokióban állíFelújítás, átépítés Városrészek rehabilitációja Lezárjt utcák, állványozott házak, építkezési bossizúsá- gdk. Naponta találkozunk velük, nemcsak a fővárosban, a vidéki városokban is. Ám valószínű, hogy főleg azok nézik rossz szemmel, akik összkomfortos (komfortos), kényelmes lakásban Iáknak, esztétikus környezetben. Hazáink jónéhány városközpontja, városrésze minden tekintetben elavult, erősen leromlott, akik itt laknak, nagyon is várják a korszerűsítést. Az építési, felújítási munkákról beszélgettünk Kvas- say Tiborral, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság főosztályvezetőjével. — Többféle megoldással és gyakorlattal találkozhatunk. Mik a különbségek közöttük? — A városfelújítás gyűjtőfogalom. Ebbe tortazák például az átépítési (re- koinsiírukciós) típusú akció, mélynek során az adott városrész belső szerkezete és terülejtfelhasználálsa megváltozik. A meglévő építmények nagyobb részének lebontása u)táp újak létesüilmek. A rehabilitáció azt jelenti, hogy a városrész belső szerkezete lényegében nem változik, a megléjvő épületállomány ná- gyobb része megmarad, és az új építése kiegészítő jellegű. Beszélhetünk úgynevezett fenntartási típusú akcióról, melynek során a teljesítőképesség növelése az épíbmlényrendszer egyes elemeire korlátozódik, és így tovább. — Hogyan lehet röviden összefoglalni a városfejlesztés általános célját? — A fejlesztés célja végső soron a funkcionális teljesítőképességek növelése annak érdekében, hogy a lakosság igényeit mennyiségileg és minőségileg jobban lehessen kielégíteni. Ez történhet úgy, hogy üres terülteteket beépítenek, de úgy is, hogy a meglévő épületeket felújítják, korszerűsítik. Hangsúlyozni szükséges, hogy ezek előkészítése igen gondos, körültekintő munkát igényel. A beavatkozás műszaki vonatkozásain túlmenően figyelembe kell venni annak tátsadalmi, pénzügyi, szociológiai és jogi vonatkozásait is. Nagyon kényes kérdések. Mert ha csak azt vesszük figyelembe, hogy családokat kell kiszakítani a régi, megszokott kömyezetükbői és ideiglenesen (netán végleg) áthelyezni egy másik helyre, bizony nem könnyű döntések várnak ráinlk. — A döntések közé tartozik a minősítés. Ez hogyan valósul meg? — Minden egyes városrészt külön-külön kell vizsgálni. Ennek eredménye dönti el aztán a minősítés milyenségét is, mélynek feladata, hogy a központi fekvésű belső városrészeket a már említett típusesetekbe sorolja. E sokrétű vizsgálat kiterjed az épület szerkezetiére (arra, hogy a teherhordó szerkezeték egy felújítási ciklus időtávlatában a szükséges műszaki beavatkozás esetéin alkalmasak-e az épület megtartására stb.) valamint az épületállomány történeti-esztétikai és városépítészeti minősítésiére. — A felújítási, korszerűsítési teendők mennyire vonatkoznak a közúti gépjárműforgalomra? — A városrészek korszerűsítése során fontos szempont: a városrészt meg keli szabadítani minden olyan forgalomtól, melynek az adott helyen sem kiinduló, sem célpontja nincs. Mindez a városrészt környező területék úthálózatának gondos vizsgálátát igényli. Ennek kapcsán sor kerülhet elkerülő útszakasz kijelölésiére, esetleg új útvonal nyitásába, a teljes átmenő forgalom bizonyos súlyhatár feletti részének korlátozására. Megoldást kell találni a belső városrészek személygépkocsi-állománya elhelyezésiére, parkolásra, üzletek áruforgalmának biztosítására. A városrész korszerűsítésével egyidejűleg gondoskodni kell a parkolás-rakodás céljait szolgáló felületek bővítésére. Gondolok itt üres télkek igénybevételére, udvarok, pincék felhasználására, föld alatti parkoió- hiélyék és parkológarázsok létesítésére. Áruk rakodásának könnyítését szolgálhatják a hátsó rakodóutok, és a föld alatti rakodóutok lér- tesítéSe is. A felújítási, építési munkák tervezése természetesen nemcsak a. felsorolt szempontok figyelembevételét jelenítik. Mert meg kell újítani a telefonhálózatolt, a vízi- és enerigiaköz- műveket is. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL HOGY ÚGY MONDJAM: ÚGYMOND Az idő múlik, mi is és ruhadarabjaink is: a kör gallérnak, a híres felleghajtó- nak befellegzett, a klumpa, a divatos fapapucs, azt se mondta: fapapucs, és kiment a divatból. Á nyelvben is vannak divatok, járványok, de nem egyformán gyors a lefolyásuk. A „Noná, buzogány !”-hoz már Kosztolányi Dezső kareoiatoit kell föllapozni, a „közép, kész, mehet!” is kiveszett a forgalomból az önműködő, kö- zé|pa(jitós villamosokkal, pontosabban a kalauzokkal, akik ezt kiáLtdtták a vezetőnek, ha középen megtörtént a le- vagy felszállás. Van azonlbain néhány szavunk, kifejezésünk, amely — úgymond — élő kövületként itt maradt. Legjellegzetesebb példája ennek — de hiszen már ki is szaladt a számon., akarom mondani a tollámból: az úgymond. Csodálatos pályát futott be az elmúlt évtized alatt, szinte nélkülözhetetlen szava lett nyilatkozó közéleti személyiségeinknek, tudósítóinknak, bemondóinknak. Nem új a szó, csak a használata. A divatja. Ahogy a cilinder divatba jött a húszas éviekben az előző századból, úgy bukkant föl az úgymond is, de a nyelv még régibb rétegeiből. S míg a cilinder jóformán semmit sem változott (legalábbis használatában: továbbra is a fejűkre tették az előkelőbbek), az úgymond szerepe átalakult. Régebben idézetben, egyes szám 3. személyben használták: „Én a szent földre megyek, úgy-mond, jó atyámfiái, tégedet hadiak magad emberségére” —■ mondja az erdélyi Haller János népszerű Hármas históriá- járnák szereplője a 17. században. Tiszta és világos beszéd: az író, a mesélő, az elbeszélő idézi valakinek a szavait, áki „így szólít”. így idézi a tanító állaitmeséket író ókori római Phasdrus is a mi Dugonics Andrásunk fordításában a Báránnyal kötekedő Farkas szavait: ^máiért zavarád fel, úgymond, ezen ivóvizet?” A helyzet megint ugyanaz: a mesélő, az elbeszélő idézi valaki szavait az „így szólt” jelentésű, értelmű úgymond- dal. A mai dívát — vagy inkább járvány — szerint aizomban furcsán félrecsú- szott, „gellert kapott” a szó értelme; senkit sem idézünk, mégis beugrik- az úgymond: „szedjünk Kalmopyrimt, s ha reggel úgy ébredünk, hogy úgymond lucskos lesz a lepedő, nem marad el a hatása” — hallhattuk a rádió egy orvolsi tanácsában. Kit idéz a tanácsadó? Senkit, azaz, hogy önmagát. De akkor talán mégse a 3. személyé úgymond, hanem az 1. személyű úgymondok volna a helyes: „hogy úgymondok vizes lesz a lepedő”. A példatár szinte kimeríthetetlen. „Ha az izraeliek lenyelik — úgymond a békát” — hlálilhattúk egy külpolitikai tízpereben a palesztin kérdés hírmagyarázatálban. Megint nem idézet volt: a műsorvezető önmagát idézte: vagyis a „lenyelik — úgymondok — a békát” lett volna jó. A Déli krónika egyik tudósítója nem a riportalany szavait, hanem önnön magát idézve használta az úgymond-ot: „Sok még a tennivaló a köztisztaságban, még az — úgymond — illegális szeméttelepeket sem. sikerült felszámolni”. „Miiért szeretitek úgy az ifjúsági hangversenyekét?” kérdezte egy ifjúsági zenei műsor vezetője a gyerekektől. „Hát azért — válaszolta egy kisfiú —, merít minden hangszert megismerünk kü- lön-fcülön, úgymondva szinte mikroszkóp alatt mutatja be a hangszereket.” A kis tizenévesnek még ép maradt a nyelvérzéke, érezte, hogy ide nem illenék — bár majdnem rácsúszoltf a nyelve a harmadik személyre vonatkozó úgymond, s a határozatlan, személyre nem vonatkozó igenévi alakot használta: úgymondva. Egy orvosi műsor közreműködője pedig pontosan meg is találta a hiányzó láncszemet: „Előállt az a helyzet, hogy úgymondjam, hogy az emberiség korlátlanul zabáljom.” Itt van, megvan a Kolumbus tojása: hogy úgymondjam, úgyszólván, ahogy mondani szokás: ez való az úgymond helyére, ha senkiit nem idézünk, csupán valamilyen közkeletű nyelvi fordulatot, közkeletű szóláismolndást, vagy általunk nem szívesen vállalt kifeje- zé!s|t akarunk használni. Vagyirj visszatérve korábbi példáinkra: „ha reggelre úgy ébredünk, hogy — amint mondani szokás — lucskos lesz a lepedő”; „a:z izraeliek — hogy úgy mondjam — lenyelik a békát”; „még az úgynevezett illegális szeméttelepéket sem sikerült felszámolni”. Más az eset persze, ha valakinek a szavait idézzük: „A kormányzat változtaissa meg elveit, hogy azok — úgy mond —, jobban megfeleljenek a két ország kap- csolataimák” idézte a rádió egy amerikai politikus Száváit Nicaraguáról a hírekben. A dolog úgyszólván pofonegyszerű, csak hát — amint mondani szokták — szél ellen nehéz pipálni, de azért okosabb hátat fordítaná a szélljárásnak, vagyis a divatnak, s úgy rágyújtani: takarékossági, ésszerű meggondolásokból is — hogy úgy mondjam. Szilágyi Ferenc — Milyen eredmények várhatók a rehabilitációktól? — A rehabilitáció elsősorban az érintett területek társadalmi, városszerkezeti javítását eredményezi. A megújuló környezet fokozza a lakók felelősségérzetét és jelentősen megjavítja a lakosság életkörülményeit. A lakók öntudatával, felelősségérzetéinek növekedésével új üzemeltetési és karbantartási módszerek alakulhatnak ki. A rehabilitáció következtében megmenthetők a történelmi értékek, műemlékiek, kellően kiemelhetők a hely jellegzetességei, és így tovább. Mindezek együttesen esztétikai, pszichológiai, környezeti szempontból egyaránt kedvező feltételeket teremthetnek. Természetesen nemcsak magyarországi jelenség mindez. A Ayugat-európai és a szocialista országokban is folynak jelenleg rehabilitációs munlkálatok. A második világháború pusztításainak helyreállítása, az ipari fonradalom elterjedése, a felgyorsult urbanizáció szinte kiköveteli magának a városok, városrészek helyreállítását, félújítását, -korszerűsítését. Szatmári Judit
