Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-06 / 157. szám
4 Somogyi Néplap 1985. július 6., szombat Egy cserép tartotta a gerendát A MAGÁNLAKÁS-ÉPÍTKEZÉSEK HIBÁI Kétségtelen, hogy a lakások java ma már magánerőből épül városon és falun is. A magánlakás-építésnek több előnye van, hiszen a tulajdonos a saját képére formálja a házat, s maga döntheti el, hogy hány szoba legyen. És persze olcsóbb is, ha a dolgok javát magára vállalja. Ugyanakkor gyakran hátrányos helyzetet is el kell viselnie. Olykor néhány építőanyag hiányzik. És amiről 'talán kevesebbet tudunk: a lakások szakértelem híján számtalanszor rossz * minőségben készülnek el,, sőt a boldog tulajdonos előbb-utóbb rádöbben, hogy veszélyes fedél van a feje fölött. Az Építésügyi Minőségellenőrzési Intézet rendszeresen ellenőrzi a magánlakás-építéseket, s a tapasztalatok bizony nem túl szívderítőek. — A családi házakat évszázadok óta kalákában építik, ám a korszerű szerkezetek nem olyan türelmesek, mint a hagyományos építőanyagok — mondja Grofcsik Gusztáv, az ÉMI műszaki igazgatója. — A bajok java innen származik. Kalákában manapság is családtagok, rokonok és ismerősök építkeznek, ám ők többnyire nem hozzáértő emberek. Bejelentenék ugyan felelős műszaki szakembert, de az gyákiran az építkezés felé se néz. És olykor még a legalapvetőbb szabályt sem tartják be. Azt hihetnénk, hogy a gyerek is tudja: esőben nem lehet szigetelni. Ám tucatnyiszor tapasztaltuk, hogy mégis megteszik. — Az országban mindenütt egyformán rosszul építkeznék? — Nem, lényeges különbségeket tapasztaltunk. __ A nagyvárosokban és főleg Budapesten a lakások többsége megfelelő műszaki ellenőrzéssel épül, s ez a kerületi tanácsok igényesebb munkáját bizonyítja. Az ország más területén viszont az általunk ellenőrzött lakások 40 százalékánál be sem jelentették a műszaki vezetőt, holott ezt rendelet írja elő. Az .alföldi megyékben a lakiások zöme úgy épül fel, hogy szakember nem is látta. Megmagyarázhatatlan felelőtlenség, hiszen az építkezők többsége bizonyára nem kíván a közeli években új házat felhúzni, és mégis úgy építi be a drága anyagokat, hogy az nem sokat ér. — Az építkezők hány százalékánál tapasztaltak komolyabb hibákat? — Az ellenőrzött épületek harmadánál találtunk súlyos mulasztásokat. A szilárdsági és a tartóssági szabályokkal nem sokat törődve építkeztek. A gerendákat több háznál lapjával fektették, márpedig akkor nincs tartósa. Máskor meg egyetlen cserép tartotta a gerendát. Ha meg elfogyott a beton- vagy fagerenda, akkor régi, korhadt gerendát is beépítettek. És amiről már beszélgetésünk elején is szóltam — a korszerű anyagok helytelen használata. A kis méretű hagyományos téglát bárhogy betehették a falba, a lyukacsos 'téglát viszont úgy kell beépíteni, hogy az szigeteljen is, — Néha a hiánycikkek arra késztetik az építkezőket, hogy az eredetileg tervezett anyag helyett mást használjanak. — Valóban, az anyagellátási nehézségek is nyomon követhetők. 'Az építkezők többnyire türelmetlenek, gyakran a körülmények _ is siettetik őket, ezért nem érnek rá kivárni, míg az a bizonyok építőanyag megérkezik. A szükségmegoldások viszont általában nem a legszerencsésebbek, hiszen szakértelem híján nehéz a megfelelő helyettesítő szerkezetet kiválasztani. Gyakran a tüzépesek is rossz megoldást javasolnak. Tavaly többször hiányzott az FF-gerendához való béléstest. Ilyenkor a G-,gerendához való béléstestet ajánlották, ám az jóval hosszabb. A szilárdság máris negyven százalékkal csökkent, s ha nem értenek hozzá, életveszélyes ,is lehet. — Tavalyi ellenőrzésük során önök azt is megállapították, hogy a kivitelező kisiparosok 30 százalékának nem volt ipar jogosítványa a szerkezetépítéshez, tehát nemcsak a kaláka dolgozik kontár módon. — Sajnos az utóbbi esz- %tendőkben éppen a nagy kereslet miatt felhígult a szakma. Nem mindenki végez megbízható munkát, és persze olyan feladatra is vállalkoznak, amihez képesítésük sincs. A kényszer- helyzet miatt viszont nem járnak el velük szemben kellő szigorral. Márpedig nagy luxus drága anyagot rosszul beépíteni. Az is gondot okoz, hogy az állam a tanácson keresztül az építtetővel áll kapcsolatban és nem az építővel. Kis Jánost büntetik, pedig a hibát X kisiparos követte el. Talál- , koztunk olyan esettel is, 33. — Mi a furcsa? — Két napja ismerjük egymást, és ennyire megbízol bennem. — Tudom, hogy meg akarsz gazdagodni, de nem ilyen áron — válaszoltam. — Különben is, megmentetted az életemet. 24. Reggel fél kilenckor ébredtem. Lefürödtem, felöltöztem, a reggelit viszont kihagytam; túlságosan remegett a gyomrom. Ha minden az elképzelésem szerint zajlik, Thomsont még ma a rács mögé dugom. Zsebemből előhalásztam a táviratot, és föltárcsáztam a Peter Wilson neve mellett levő számot. A negyedük csöngetésre vették fel. — Mr. Wilson? — Igen — hallatszott a vonal másik végén. — Itt Fiint Wittgen beszél. Nagy újságom van az ön számára, talán érdekelni fogja. Hosszú szünet után hallottam ismét a hangját: — Mr. Wittgen, csak tömören. Nincs sok időm — hangja öblös volt és fölényes, mint a sikeres üzletembereké. — Nálam van a dohány. — Nem értem, miről bestéi ... — Megszereztem a százezer 'dolcsit Henry Button- tól. Ha meg akarja kapni, ide kell fáradnia érte a Nazir szállóba. Kettőtizen- hetes szoba. És még valamit. Hozzon egy kis port, különbeni ugrott az üzlet — Maga megőrült. — Nem. Csak rabja vagyok a drogoknak. Szóval tizenegykor. De por nélkül ne is jöjjön. És semmi próbálkozás, megértette?! — mondtam, és letettem a kagylót. Ellenőriztem a pisztolyomat, és vártam. Nem akartam az ablakhoz menni, Ruth miatt: egyikünknek se tenne jót. Legszívesebben azonnal felhívtam volna a kapitányt vagy Brad- ley-t, de biztosra akartam menni. Mert mi van akikor, ha Wilson átver? Ha nincs amikor a tanács elrendelte az épület lebontását, és az iparos drága pénzért lebontotta. majd újra felépítette. Mi egyébként általában úgy dolgozunk, hogy az építkezőket figyelmeztetjük a hibákra és megmondjuk, hogyan kell kijavítaná. Ám ha a kivitelező kisiparos, akkor észrevételeinket a hatóságoknak továbbítjuk. — Említette, hogy a fővárosi kerületi tanácsok jól ügyelnek a magánlakás-építésre, ezért kevesebb a szabálytalanság. Másutt miért nem lépnek föl szigorúbban a tanácsok? — Az egyik okot már említettem: sok a ház és kevés az iparos. És magam is kénytelen vagyok elismerni, hogy a tanácsoknak sok a dolguk A műszaki osztályoknak gyakran nem jut idejük, hogy minden építkezésre odafigyeljenek. Mi egyébként többször javasoltuk, hogy erősítsék meg az osztályokat. Nem a bürokráciát gazdagítanák, hiszen lépten-nyomon építkeznek az emberek, s ha ezt rosz- szul teszik, nemcsak saját maguknak, hanem az országnak is kárt okoznak. A régi építési rendelet még a háború előtt, 1937-ben készült, s abban az időben az építő addig nem takarhatta el a tartószerkezetet, míg a tanácsi mérnök nem ellenőrizte. Manapság viszont az is megtörténhet, hogy a tanácsi szakember egyáltalán nem látja az épületet. — A tanácsok sem egyformák ... — Így van, s ha már a budapestieket dicsértem, akkor meg kell említenem, hogy néhány megyében ugyancsak jól dolgoznak. Ott az ellenőrző hatóság képviselőjével együtt járunk az építkezésekre. Az egyik házépítést például a napokban ideiglenesen leállíttattuk, mert a födém életveszélyes volt. A helyi tanács kötelezte az építkezőt a hiba kijavítására, a megyei tanács pedig figyelmeztette a tervezőt, hogy a következő esetnél megvonják a tervezői engedélyét. A tervező ugyanis köteles figyelemmel kísérni, hogy az építésnél pontosan követik-a 3 terveit. Ha az országban minden tanács ily gyorsan és lliatá- rozottan járna el, a családoknak több örömük telne a lakásokban, s egyetlen forinttal sem kellene többet költeniük, mint amennyi okvetlenül szükséges. D. L. nála a por? A rendőrfőnökök rendszerint utálják a feltételes módokat, tehát nem lenne sok értelme ide bolondítani valamelyiküket. És Brook? Neki tulajdonképpen szólhatnék, de túlságosan nehéz felfogású ahhoz, hogy megértse, miről van szó. A maximum, amit elérhetnék nála: letartóztatna lopásért. Hiába, egyedül kell végigcsinálnom az ügyet. Illetve Ruth-tal, ezzel a kedves, kissé együgyű lánnyal... Aztán fölhívtam Lilit, és közöltem vele, ha minden igaz, a nap folyamán elkapom Thomsont Nehezen múlt az idő. Váratlanul megcsörrent a telefon. A portás volt, azt mondta, valami Brook nevű pasas akar.velem beszélni. — Rendben van, küldje fel — mondtam, és letettem a kagylót. Néhány pillanat múlva kopogtak az ajtón. — Jöjjön csák, Brook — mondtam, és fegyveremet az ajtóra szegeztem. Brook döbbenten állt meg a küszöbön. — Ejnye, Wittgen, tudhatná, a fegyver nem játékszer — mondta, és megvakarta irdatlan nagy fejét. — Tudom, hadnagy — válaszoltam, és visszahelyeztem zakóm mögé a stukkert —, de tudja, égyre SENKI TÖBBET A homályos lépcsőházban, akár egy zord ajtónálló, határozott modorú hölgy áll. Kérdezés nélkül mutat az emelet felé: — Az árverésre jött? Az első emeleten lesz, de várni kell. Embertömeg. A körfolyosón kandi szemek leselkednek a lepecsételt ajtajú lakás ablakain át a szobákba. Mindentudó, idősebb hölgy tájékoztatja a körülötte állókat. — Már két éve, hogy meghalt a néni, és még csak most árvereznek. A lakást a lakójára hagyta, de annak ugyan nem kellett. Igaz, a sírt gondozza, meg föl is járt ide, de örökösödési adót nem akart fizetni. Láttam, hogy többször itt volt, nyitva volt az ablak ... — Hogy lehettek volna itt, Margit, hiszen le van pecsételve a lakás! — NO, .sokat ér az! Letépi, odaragasztja és kész! Kamu az egész, láttáim amit láttam '— replikázik az asz- szony. — Tudom én;, a tévé sincs 'már meg, pedig volt az Irmának, aztán amikor leltároztak a tanácsiak, már nem volt. Szemüveges úr sildes sapkában elnéz a csevegő asz- szonyok mellett. Két fiatal lány arannyal átszőtt indiai ruhában és egy hosszú hajú, szakállas fiatalember a homályos ablakon keresztül leselkedik, amolyan „engem ugyan nem nagyon érdekel” magatartással. De az arcukon látszik a feszült izgalom, a várakozás: vajon mit látnak majd. mit lehet meg,- vásárolmi? — Megjöttek a tanácsiak! — szól valaki hangosan, s az ajtó előtti emberfal szétnyílik, Letépik a pecsétet, fordul a kulcs a zárban,, a sor elején állók szinte belökik a hivatalos embereket a 'helyiségbe. — Mondtam, ugye, hogy nincs meg a zongora — hallom a diadalmas, 'hangot —, nincs itt semmi, nem tudom, minek állok itt. Arató Árpádné és Kovács Gyula főelőadók vezetik majd az árverést. — Felajánlottuk a Bízóba. körülnézek. A gáztűzhelyen bontatlan konzerv, zsírpapírban szalonna. Az asztalon a televízió, amelyről a „jól tájékozott” házbeli asszony tudni vélte, hogy már régen elvitte valaki. Szemét büdösödik a csap alatt, a konyhaszekró- t nyen gyógyszerek. Tárt szék- ’ rényajtók mutatják tartalmukat, a heverőn énekes- könyv, egy pár magas szárú cipő, és Kodály Zoltán száznegyven csuvas dallamával füzetecske. Sárgára száradt cserepes virágok őrzik az időt, a sarokban álló kis szekrény fiókjai szemérmetlen módon tártak. Ősöreg pénztárca fekszik az egyikben, kifordított belsejében szépia kép. dáliás- kackiás bajszú, legény-es tekintetű férfit ábrázol.. A falon porosodó keretben esküvői fotográfia, szétszórt gyöngyök roppannak lépteim alatt %a padlón, az ablak előtt megkopott arányú virgács fekszik. Az elmúlt élet itt maradt tanúi. Ügy hittem, az árverés mértéktartó várakozással zajlik majd le, komoly és megfontolt emberek komoly és 'megfontolt szándékkal licitálnak. Nem így volt. A tárt ajtón taposva lökték be egymást az emberek, a harcias mindentudó hölgy az ismerőst jellemző mozgással percek alatt fölmérte, mi maradt a lakásban, megragadott egy fotelt, sőt a biztonság 'kedvéért, rá is ült. — Ezt elviszem — jelentette ki. Rossz érzéssel nézem, ahogy idegen emberek turkálnak a szekrényben,, félredobva a kócos parókát, lezárt dobozokat nyitnak ki, szétszórva régi munkakönyvét, iratokat, mint semmire sem jó, használhatatlan, vacakot. Durva kéz szakítja fel a szalaggal átkötött, megsárgult dossziét, melynek tetején zsinórínással A Kaposvári Városi Tanács V. B. pénzügyi osztálya hagyatékból származó és a magyar állam tulajdonát képező ingóságok árverését tartja. (Hirdetés) amúgy is hirdette a felirat: Hangversenyplakátok, kritikák. Állok a fal mellett. A kaposvári közgazdasági középiskola tablóján az elhalványodott arcok között keresem azt, aki valaha ebben a lakásban élt. — Egy üvegváza — hallom hirtelen, s látom, ahogyan a poros, csorba szélű kis tárgy a magasba emelkedik —. kikiáltási ára öt forint! A fotel kétszázötvenért a hölgyé. Egy öregúr botjával megütögeti a rozoga alkotmányt, legyint egyet, no, ugyan. Az ébresztőóra is elkel harmincért', egy üvegtál húszért, a bontatlan Ajax súrolópor tízért. A stelázsi százért — ez jó vétel, a faanyag többet ér, helyesel valaki. Horváth Sándorné házbe- li, a polc éppen befér a kamrába, megérte a pénzt. — Jó asszony volt a néni, ismertem. Jártam is fel — mondja —, de nézze, nincs itt a hűtő sem, a székeket is elvitték, alig maradt vta- lami.. Na, csillagom — tol arpább —, hadd rámoljak, ezen annyi marhaság van! Egy kíváncsi és érdektelen kéz megfogja és elengedi a selyemdobozt, amelyben összecsavart papírtekercsek vannak. Valaha egy asszony esténként ezekre csavarta föl a haját, hogy másnap reggel szép és ápolt legyen. Csörxen a cserég, áhogy leverik a padlóra, az elszáradt virág földje szétszóródik. Kifelé igyőkszem a tömegben. A lépcsőház csendjébe még beleharsan: száz forint először, másodszor!... és kint süt a nap, Klie Ágnes PIACI KÖRKÉP Gyümölcsöző kínálat mányi Áruháznak az itt található holmikat, mivel a néninek nincs hivatalos örököse, azonban nem vette meg. A házat felújítják, ki kell üríteni a lakást, ezért árverezünk. Nincs túl sok ilyen alkalom, általában a mi közreműködésünk nélkül rendeződnek a hagyatéki ügyek — mondja Gerencsér Zoltán, az igazgatási osztály munkatársa. Még mielőtt a folyosón várakozó tömeg beáraimlana a kétszobás, konyhás lakássűrűsödik körülöttem a levegő. — A Thomson-ügy? — kérdezte bizalmasan. — Az. A *Thomsan-ügy — válaszoltam, és a kezében levő dossziéra böktem: — És maga? Mi járatban? — Elhoztam az Ursula With-féle anyagot. Gondoltam, érdekelni fogjai — Köszönöm. Tegye az asztalra. Más? — Semmi. — Akkor ne raboljuk egymás idejét. Még egyszer köszönöm. A hadnagy az asztalra helyezte az aktát, majd tétován megállt a szoba közepén: — Ha úgy gondolja, hogy segítségre lenne szüksége, számíthat rám. — Azt hiszem, egyedül is boldogulok — hárítottam el az ajánlatát. — Hát akkor a viszontlátásra. — Viszlát, Brook, és még egyszer köszönöm —mondtam, aztán kulcsra zártam az ajtót. 25. Pontban tizenegykor halk kopogás hallatszott az ajtómon. Derekam mögül előhúztam a fegyvert, és az ajtóhoz osontam; elfordítottam a kulcsot. A környező utcákban mindenfelé forgalmi dugók alakultak ki jelezve, hogy nyári csúcsforgalom van a kaposvári hetipiacon. A választék káprázatos volt, az áriak pedig legalábbis elfogadhatók. Egy kiló szemre- való paprikát már 40 forintért is vehettünk. Ennyiért fogyott a paradicsom is. 20- ért kapható szép uborka. Az új burgonyát 5—7-ért öntötték a szatyorba. Nem elérhetetlen már a 35 forintos zöldbab. Karfiolt 50-ért árult egy kiskereskedő, miközben a Zöldértnél 35-ért hasonlóan szépet adtak. Makacsul tartja 25 forintos árát a kel. Tízzel olcsóbban mérték a tököt. Kapós volt a 20 forintos velőborsó. Jó hír, hogy a két hét előtti ár feléért, 4 forintért is vehettünk mutatós vegyes zöldséget. Ugyanennyiért vaskos hagymacsomót adtak. Mázsaszám hoztak gombát, mégis csak alig mérséklődött az ára. Vargányát vagy rókagombát sehol sem adtak 120-náI olcsóbban, s a galambicáért is elkértek Az egyre színesedő gyümölcspiac kísértéseinek nehéz ellenállni. 25 forintért jelenti meg az első apró körte. Festeni való barackot árultak 40-ért, ám az aprajából 25-ért is vehettünk. Elfogyott a cseresznye, annál több volt a szép üvegmeggy, 25 forint körüli áron. Lekvárnak valót 15- ért szerezhettünk be, csakúgy, mint fehér és piros rá- bizliit Különlegességnek számított a 25 forintos egres. Alig drágább a helyenként már magába roskadt málna kilója. A 60-ra tartott sárgadinnye inkább csak látványosság volt. 150 forint méltányos árnak számított egy kacsáért. Ennyiért várt vevőre egy sokat ígérő kakjis. Serdülő csirkepárt tukmáltak 130- ért. Tojásbőség lévén érthetetlennek látszott a 2,50- es darabonkénti ár. Ugyancsak joggal drágállottuk a virágárakat. 28 forint volt a kardvirág szála, 10 a szegfűé. Egy kókadozó rózsa- csokrot 15-ért ajánlottak. Harmadennyiért is kaptunk margarétát. (Folytatjuk.) 50-et. B. F. A. /. 5/x;
