Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
1985. július 27., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Hajnal Gábor Emlékek surranak Micsoda tavasz! Gyertyás gesztenyék alatt a búcsúszavak sokasodnak halálra érett s ifjú emberek az életről s a halálról dalolnak. Szomorú ének száll az egekig közben emlékek surrannak köröttem elmennek egymás után ismerősök barátok szerelmek a sűrű csöndben. Mennyi halálon át szikrázva jött ez a tavasz zsendülö levelekkel s nem bánva bánatot reám köszönt. Richard Polak: A művész és modellje (1914) Frank Meadow Sutcliífe: Szigetünk őslakói (1885) Az angol Királyi Fotótársaság kincsei László Levente: Kedves tárgyaim (olaj) Bartis Ferenc TÖ Zöld eilil jenek lambosodva, és nőj jeniek fel az égig, de ai gőjgös, gyökén télén, messzi-hírű csodafáikat kitekeri miég a szél is. Tönpe vagyok, de gyökerem mélyre álsott: ezredévek nedvét szívja, s kemény törzzsel átlók ellenit minden sfcétnidk, viharnak és orkánnak is, s jöhet eső, istennyila, s ha úgy tetszik, meteor is rakhat fészket ágaimra, kidöruteni nem tud semmi, s mindhiába fűrész, fejsze, ha ma reggel1 kivágnának, kezdhetnénk már újra este, mert gyökerem mélyre áisoltt: évezredek nedvét szívja, s kiirtani képtelen rá fejsze, vihar, istennyíllá! Ear.l of Carnarvon, a Tutan- haimorn sír felfedezője és megörökítő je — művei szerepelnek a kiállításán. A fotótörténeti és műfaji gazdagság mellett fontos kortörténeti érdekességet kínál a bemutatott anyag. Láthatunk portrékat, expedíciókról készült sorozatokat, táj- és utcaképeket, az ún. ddkumientarista irányzat darabjait, riportsorozatokat, sport- és társadalmi eseményekről, valamint az autonóm fotóművészet körébe tartozó képeket és nem utolsósorban érdekeségeket, különlegességeket. A kiállítás a magyar-brit kulturális egyezmény alapján a Művelődési Minisztérium, a British Council és a Műcsarnok együttműködése alapján jött létre. Oscar Gustave Rejlander: Hajlék nélkül Kiállítás a Műcsarnokban Igazi ritkaságot kínál a Bath-i Royal Photographie Society anyaga, amelynek nagy része a fényképezés őskorából származik. A fotó- történet kiemelkedő egyéniségeinek — Henry Fox Tal- bot, a kálotípia kidolgozója, Roiger Fejnlton, a társaság alapítója, Fred ériek Henry Evans, Julia Margaret Ca- meron, Róbert Adamson, Bolya Péter Vihar T ermiesd szobrász volt, foglalkozását odaadással űzte. Magányosan élt mű termes házában-; valamikor volt ugyan egy felesége, de Jolán asszony hamarosan megelégelte Termesi ordíto- zásáit, (meg a hidegvágót, amelyet T. lerugetétt a kezében pálinkás állapotában ...). Nos, az asszony elhagyta X'enmesit, és összeállt egy redőnyösmesiterriel, aki unalmas ember volt ugyan, de rendszeresen bevásárolt az asszony helyett és együtt osztották be a redőnykészí- téstbői származó összeget. (Ex-Termesiné néha felriadt éjszaka, s a redőnyös hor- tyogáisélt hallgatva legszívesebben azonnal elmenekült volna, vissza félbolond férjéhez, akit órák hosszat tudott nézni zaklatott álmai idején. Hiszen Termesi ilyenkor volt igazán szép, amikor az ANYAG-gal küzdött álmában, összegyűrt arccal, karmos kezekkel, míg végül győzött és szelíden elaludt.) Termesi tehát egyedül élt, (a pulikutya, aki lankadatlanul rohangált a kertben, nem szálmított életttánsnak, csak egy fekete gombolyagnak, aki mozgást hoz a házba akkor is, amikor Termeli körül mindent mozdulat- tanná varázsol a fáradtság és a közeledő öregség. Bojtár volt a, puli neve), s egyformán telitek napjai. Délelőtt kalajpálit a, műteremben (rézdomboirításokat készített), délben elballagott a Kacsa vendéglőbe, ahol ,, művész úrnak” szála,toitta az öreg pincér s olyan tisztelettudóan csúsztatta eléje az étlapot, mintha valahonnan a múlt századból maradt volna itt a Kacsa falai között. Termes! az egyszerű ételieket szerette; pörköltet, flekként, babfőzeléket, de soha nem mulasztotta él a bőséges borravalót és a köszönést kifelé menet. Az esték a pálinka jegyében teltek el. A készlet bőséges volt, a hűtőszekrény telis-tele volt márkás és bunkó italokkal, a vegyesgyümölcs-pálinkától kezdve egészen a Henraesyig... Igen, Termesi tömónyivó volt, annak ellenére, hogy orvosai többször figyelmeztették a delirium tremens veszélyére. Termesi fütyült rájuk, és arra gondolt, hogy na Muszorgszkijnak és Tou- louse-Lautneonak megfelelt a patkányok inváziója, neki is jó lesz. ... Szépek, csendesek voltak Termesi estéi. Olyanok, amelyekből erőszakos álomra gyűjthet erőt a magányos ember. Hiszen álmában Termesi egészem más volt: harcos, vitázó, szerelmes férfi, aki embertömegeknek tart szónoklatot, párbajt vív ellenségeivel, őrjöngő szeretkezést folytat nőkkel, s egy páMamatig sem fél a haláltól, amely körülötte somfordái. Termesi egy napon levelet kapott a MŰVÉSZETI ALAP-fól, amelyben közöltek, hogy ez és ez a szerv felajánlja a képzőművészeknek az .elárvult tanyasi iskoláikat. Vagyis: bármelyik festő vagy szobrász kibérelheti a hatott suliikat, a tahfe- ramből műterem lesz, a tanári tokákból művészodú, s talllán még a magára hagyott szőlő is életre kelthető. Termesi elgondolkozott. „Ez igen” — csettintett lelki szájával. Ott aztán teljes tenne a kreatív magány, kilométereikre füstölög a legközelebbi tanya, lehet ordítani, ugrálni, meztelenül kukorékolni az udvaron, hemperegni a füvön, ördögsze- keriat kergetni a parlag számítókon... Ott aztán lehetne élni szabadom, vadon, áilllátiasam ... A puli kutya is visszakerülne ősei környezetébe, a tan-műteremben csodálatos domborí tások születnének, alföldi emberarcúk, öreg nyárfák tánca, suba keringése, kocsi bilie- nése, disznók turcsi . orra, hegyes fáoálnok repülése ... S Termes! lelkes leveleit írt az Alapnak, amelyben bejelentette igényét egy „használható állapotban” levő iskolába. A tanyasi iskolának, amelyet Termesi kibérelt, az egyik szárnyban volt a tanterem, valamint néhány kisebb helyiség. A másik részt a tanári lakás alkotta, két szoba, konyha és a hatalmas kamra. Az egész épület üres volt, pokoli üres. A ház mögött szőlősorok, közöttük szilvafák, metszet len ül, burján« zva. Termesi komoran vetlte birtokba az épületet. A kapu előtt tornyosultak a bútorok, amelyeket V olán-bér- autó hozott Pesttől idáig. Díviámy, asztal!, két szék (hátha mégis érkezik egy vendég az erdő felőli), aztán a hiátalmias bőrönd, ben/ne a háztartáshoz szükséges edények, táskarádió (a külvilág követe), végül a rézlemezek és szobrászati szerszámok. Tenmeisi továbbra is bízott abban, hogy csodáülaitos dom- borítátokat fog létrehozni a kiskunsági táj ölében, s ha majd újra visszatér az emberek közé, mindent megbocsátanak neki. A délutánt riendezikedéssel töltötte el, A bútorokat a tokálsiba hurcolta, a rézlemezeket a tanterembe. Mire elérkezett az este (csendesen és észrevétlenül, óvatosan közelítve a dűlőutiak felett), Termesi már az ablak mellett üldögélt, s bizakodóan nyalogatta a magával hozott pálinkát. Azt tervezte, hogy másnap rézbe domborítja a jegenyenyálrt, amely az iskola felett őrködik. Eliső éjszakáján a feleségével álmodott. Termesiné meztelenül úszott az álom vizében, s az ölelése jóval előbb ért Termesi köré, mint ő maga. Érthetetlen, de őszimtánék ható mondatokat suttogott, keresztet rajzolt Termesi homlokára, aztán Csohány Kálmán rajza eltűnt, semmivé foszlott. Termesi felriadt, s jó darab időbe télt, amíg rájött: a zajt, amit hall, nem a felesége sírása okozza, hanem a szélfútta jegenyenyór zú- gálsa. Másnap elballagott a tanyasi boltba (hogy hol-mer- re van, azt még a faluban tudakolta meg, úgy két kilométert kellett mennie a dűlőúton). Kanzervet, kenyeret, sót, cukrot vett, más nem is igen volt a pultokon. Hazafellé menet elhatározta, hogy nemsokára háziállatokat vásárol, hiszen nem embernek való állapot az, ha káposatako nzervet kell ennie a Kiskunság közepén. Még szerencse, hogy a sparherd (amely örökül maradt a tanári lakásban) kitűnően működött, három-négy kukoricacsutka és némi aprófa elnyelése után megnyugtató, „Nem érdekelnek az emberek” — nyugtatta meg ma- gamagát Termesi, s lehúzta a tűzről a konzervet. A harmadik napon befejezte a domborítást, amely talán őt ábrázolta, talán magit, mindenesetre egy gö- csörtos figura látszott a rézlemezen, aki félfelé szúrja^ karjait, az arcán riadalom, magány, menekülés. Mellette a jegenyenyár, amely bizonyos segítséget alkar nyújtani az illetőnek a halál elkerülésében. Jó lett a „munka”, Termesi elégedetten járkált a mű-tanteremben, és tempós mozdulatokkal iszogatta a pálinkát. Még a felséglét is elfelejtette azon a délutánion. Dűlőúti sétára indult. (Mintha csak a pesti belvárosban járkálna feszes nőcik és dagadt nepperek között.) Elhatározta, hogy mindenkinek visszaköszön, és nem veszi tudomásul, ha a földművesek a túlválági 'lényeknek kijáró borzadálliyai bámulnak rá. Messze eltávolodott az iskoláitok Borókák, fenyvesek, akácosok között bolyongott, alig vette észre: szél támad, beborul, távoli mennydörgések hallatszanak, vihar közeledik ... ... A szél hirtelen orkánná növekedett, hajlongtak a fák, homok szállt a dűlőút felett, Termesi futva indult az iskola félé, és jaj, miit lát!, a szélvihar leemeli az iskoláiétól. Odébblöki, a szilvafák közé vágja. Termesi egy akác törzsébe kapaszkodik, riadtan nézi a házat. Most! Villám csap a fedetlen műterembe... A ki estefelé a jakab- szálilási műút környékén járt, láthatta Termasit, a magányos, ázott férfit, aki komor léitekkel halad Kecskemét fellé; á hóna alatt olvadt rézlemez, amely valamikor férfialakot és zúgó jegenyét ábrázolt. Igen, Termesi min- deniestúl odahagyta a tanyasi iskolát, a Kiskunságot, a szagos vidéki világot, s kezében a viliiámsújtotta rézdarabbal elindult, hogy jópofa emberekkel találkozzék a vl'lág útjain. Hiszen már úgysem sokáig hallgathatja őkét.
