Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
1985. július 27., szombat 5 RÁDIÓSZEMLE Szerelem és honszerelem Áz idilli Balaton Fotópályázat és Az idén hatodik alkalommal írták ki A Balaton és az idegenforgalom című fotópályázatot, s hatodszor rendezték meg a pályázatra érkezett művek kiállítását, ezúttal Siófokon, a Siotour aranyparti üdülőhelyi klubjában. A pályázatot először 1974-ben írták ki a Somogy Megyei Idegenforgalmi Hivatal kezdeményezésére, az Országos Idegenforgalmi Tanács és a Fotóművészek Szövetsége együttműködésével. támogatásával. Társrendezőként a Veszprém, valamint a Zala megyei Idegenforgalmi hivatal és az Utazási Magazin szerkesztősége működött közre. A tegnap délelőtt tartott tárlatmegnyitó ünnepségen részt vett Tóth János, a megyei pártbizottság titkára is. Dr. Fodor János, a Siotour igazgatója 'beszédében méltatta a pályázat jelentőségét, kiállítás Siófokon értékelte a beküldött műveket. A fotópályázat meghirdetése nagy érdeklődést váltott ki a Balaton barátai, visszatérő vendégei és a fotóművészek körében — mondta. A fekete-fehér és színes papírkép, valamint színes diapozitív kategóriában meghirdetett versenyre több mint ötszáz pályamű érkezett. A hatalmas meny- nyiségű anyag hatvan fotós munkája. A zsűri 43 fekete- fehér és 14 színes papírképet talált méltónak a kiállításra, s vetítésre 140 színes dia- pozitfvet javasolt. A nagydíjat két alkotó: Kovács Tamás budapesti és Meződi ő. István győri pályázó között osztotta meg. Színes papírképeiken teljes szépségében jelenik meg a Balaton, s a többi között egyik ritka geológiai érdekessége, a szenfbékkálai kőtenger. A fotópályázat első díjasa Jankó Mária (Budapest), akinek felvételein a vízi sportok öröme, a mozgás és a lendület érzékletes ábrázolása ad maradandó értéket. A második díját Berta Béla (Budapest) feketefehér papírkép- és diasorozatával nyerte: képéin a Balaton élővilága jelenik meg. A harmadik dí jas Blin- czinger Béla budapesti pályázó; mun káiban a Balaton és az idegenforgalom kapcsolatát igyekszik megjeleníteni. A zsűri ifjúsági különdíj- ban részesítette Ivanics Tibor budapesti fotóst Kontraszt című diapozitívjáért. Az idegenforgalmi hivatalok különdíjat ajánlottak fel a szűkebb pátriát legszebben bemutató felvételek alkotóinak: dr. Szabó József Veszprém, Cservenka György Zala, Sztahó Gyula pedig Somogy megye díjazottja. A DRW jutalomban részesítette Tóth Ferenc kaposvári pályázót Tőkésrécék című színes papírkép-kollekció- jáért, a Siófoki Városi Tanács pedig Faragó Sándor siófoki fotóst a Balaton „minden évszakban felcsillanó szépségének lírai ábrázolásáért”. A zsűri küiöndí- ját Katona Miklós győri fotós nyerte el Belső tó című alkotásával. Lapunkat Gyertyás László két hangulatos fotóval képviseli a tárlaton, amit egyébként Kaposváron, Ralatonfüreden és Keszthelyen is bemutatnak majd. A képek témája általában az idilli Balaton. A fényjáték a víztükrön, a nyugalmas est lírája, a csend. Napsütötte hegyoldal várrommal, öreg pincék, roskadozó présházak, időmarta kövek, ifjú lovasok, lobogó hajú vitorlázók pompás vadászjelenetek. Ezek a képek sok szépet, kedveset mondanak el a tóról, s mondanivalójuk igazságához, őszinteségéhez nem férhet kétség. Ilyen a Balaton? Ilyen is. Meglehetősen keveset imondanak azonban az idegenforgalomról, amely, igaz, nőm túl sok lírai élménnyel kecsegtet, viszont egy vérbeli fotós számára a lehető legizgalmasabb lehetőség. Ezek az egyébként" szép felvételek azt is sejtetik, hogy az itt kiállító fotósok nem éltek még igazián a balatoni főidóny közegében ha éltek, nem látták meg a témát. Vagy nem akartak megfogalmazni? '(Vagy a zsűri csak az idillikus Balatont díjazza?) Mintha valamennyien egy-egy partközeli magánvilla „elefántesonttomyá- ból” néznének a valóban lenyűgözően csodálatos tóra. Félreértés ne essék. Nem valamiféle „ünnepronitó naturalizmust” kérünk számon. Csupán többet a valóságból, a Balaton, az idegenforgalom „hétköznapjaiból”. Megrendítő erejű nagy szerelmek és tiszavirág életű álérzelmek születésének, már halottnak hitt frigyek újjáéledésének ideje a nyár — szerkesztői telitalálat volt hát annak a sorozatnak az időzítése, melyben a szerelmi költészet talán legbecsesebb gyöngyszemét, a bibliai Énekek Énekét elemzik neves történészek, irodalmárok és zenei szakemberek. Más kérdés, hogy a napszak megválasztása is ennyire telitalálat-e, mert ugyebár Ámor nyilának „áldozatai” este fél tizenegy és fél tizenkettő között mással is foglalatoskodhatnak, mint rádióhallgatással. Mindez azonban szemernyivel sem csökkenti annak a szériának az értékét, melynek kedden már a második adását sugározták Lázár Eszter gondos szerkesztésében, a bibliai világban — mint korábbi sorozatai és könyvei is bizonyítják — biztosan eligazodó Rapcsányi László elegáns műsorvezetésével. A kitűnő „csevegő” riporter remek partnerekre talált a közreműködő szakemberekben. Mert sem Ko- moróczy Géza és Szabó Géza, a két kiváló historikus, sem Luft Ulrich, a keresztény szentírás szövegének tudós kutatója, sem Ja ncsovics Antal karmester és Párkai István karvezető nem untatott bennünket száraz eszmefuttatásokkal. Ellenkezőleg: valamennyien élményszerűen, világosan és szellemesen, egyszóval az ismeretterjesztés és a szórakoztatás legnemesebb módján szóltak arról, hogyan kerültek át egyes cselekménymozzanatok vagy szövegrészek a sumér vagy az óegyiptomi költészetből az Énekek Énekébe, milyenek voltak a szerelmi szokások Salamon király országában, miért és hogyan adott ihletet a gyönyörű versezet a középkori gregorián dallamok ismeretlen szerzőinek, ■majd Pnaetariusnak, Palestrinának, Ledhnernek és másoknak. Sajnos nincs módunk arra, hogy az idézeteket nagy kedvvel és soksok nyelvi szépséggel felolvasó színművészeket és a közreműködő zenei együtteseket név és érdem szerint méltassuk. Aligha kétséges azonban, hogy — ha a sorozat színvonala nem csökken — készítőit senki és semmi sem mentheti meg a nívódíjtól. Siklós Olga rendező mór 'korábban megkapta a nívódíjat Az ár ellen — az árban című kiemelkedő Szé- chenyi-sorozatáént, melyet néhány hónapja a legváltozatosabb és a leglehetetlenebb időpontokban sugároztak. Most azonban isimét műsorra tűzték a nyolc folytatást, végre esti fő időben. Nyilván sokak örömére. Mert igazi rádiós remeklés ez az arcképvázlat, mesterien dramatizált feldolgozása részint a halhatatlan államférfi naplójának, részint Fáik Miksa emlékiratainak és más forrásoknak. Árnyaltan, finoman rajzoltak benne Széchenyi, Wesselényi, Kossuth és Eötvös vonásai — hála jórészt az őket megelevenítő Mécs Károlyiak, i Juhász Jácintnak, Bánffy Györgynek és Balkay Gézának —, die Metternich sem magyarfaló ördögnek tetszik ebben a feldolgozásban, hanem ridegen mérlegelő, a realitásokkal számolni kész nagy egyéniségnek mind Siklós Olga, mind a kancellár szerepét alakító Tomanek Nándor felfogása szerint. Fantasztikus sodrású történelmi dráma ez parlamenti szópárbajokkal és utcai demonstrációkkal, ke- ringős-landderes udvari estélyekkel és összeesküvéshangulatú szövetkezésekkel — a külszín mögött azonban sohasem sikkad el a lényeg:'egy pár ját ritkító történelmi személyiség sorsfordulóinak, fejlődésének rajza. Lengyel András Sz. A. Értékes törökkori leletek kerültek felszínre Szekszárd határában, a Sió-csatorna melletti ásatásokon. A földvár egyik bástyájának feltárása 'közben nagy mennyiségben és viszonylag épségben került felszínre mázas és fekete kerámia. M inél fényesebben süt a nap, minél harsár- nyabban énekelnek a madarak, annál poesékabbul érzik magukat a hivatalnokok. A zsenge fű éjjelente egy hüvelyknyit nő, a hőmérő higanyszála oly sebesen emelkedik fölfelé, mintha az emeletre akarna felmászni — a hivatalnokoknak pedig egyre keserűbb az élete. Szeretnék kezeltetni magukat, gyógyíttatni bármi elten és bárhogyan, csak szanatóriumban és lehetőség szerint délen. Mihail Alekszandrovics Trikartov — koros, de még jó erőben levő férfiú — különösen heves gyógyítási láztól szenvedett. — Mindenki kezelteti magát — 'harsogta, két kezével a zsíros mellét fogva —, nekem pedig el kell pusztulnom! Én is kezeltetni akarom magam! — Mi baja van? — kérdezték részvéttel a kartársai. — Honnan tudjam!? — sivítotlta Mihail. — Hát szúrás meg hurut. Szívbaj. Nem vagyok orvosi, de érzem. És Mihail elrohant egy professzorhoz. Ügy vélte, csakis professzorral kezeltetheti magát. A professzor hosszasan Trikartov meztelen testére tapasztatta a fülét, és olyan figyelemmel hallgatta a szerveinek működését, ahoilf petrov Trikartov gyógymódja gyan a macska figyeli az egér mozdulatait. A vizsgálat közben a gyáva Mihail Alekszamdro- vics könnyes szemmel sandított a mellére, amely olyan szőrös volt, mint egy átmeneti kabát. — Mi az? — bökte ki, sa professzor hátába bámult, aki éppen kezet mosott. Azt akarta kérdezni: „Van még remény?” — ajka- azonban reszketni kezdett, és a remény a torkán akadt. — Maga egészséges — mondta a professzor. — Mint a makk. — Nekem szívbajom van! — jelentette ki Trikartov kihívóm A professzor méregbe jött. — Tudja maga, mi az a szívbaj ? A professzornál tett látogatás Trikartovnak hét rubeljába került, s ezért ő is mérges lett. — Tudom — felélte. —A szívbaj az, amikor kalapál az ember szíve. Nekem pedig azonkívül még szúrásom, hurutom és idegbajom is van. — Ostoba — felelte a professzor. Trikartov mégis elhatározta, hogy kezelteti magát. Eleinte az állam számlájára akarta gyógyíttatni a betegségeit. Az államnak azonban ez nem volt ínyére. Akkor Mihail rájött, hogy az orvosi bizottságokban ugyanolyan szélhámosok üldögélnék, mint a professzor, és magángyakorlatot is folytatnák. Ismerőseitől megtudakolta, hogy Kiszlo- vodszkban jól kezelik a betegeket, és ezért ágyat váltott magának az egyik ottani szanatóriumban. Az időjárás kedvezett Trikartov útjának. A szanatórium rózsás kertben volt: csodaszép szobát kapott. De ennek sem tudott örülni. Irigykedett. A szanatóriumban már hajnalban kezdődött a sürgés-forgás. A betegek egy része, mint valami antilopcsorda, a forráshoz tódult, és telieszívba magát gyógyvízzel. Másokat 'karon fogva vezettek az iszapfürdőbe. Egyeseket Charcot-zuha- nyofckal kínoztak. Akadlak olyanok is, akiket bolyhos törülközőbe csavartak és iz- zasztottak. Mindenkivel csináltak valamit, csupán Trikartowal nem csináltak semmit. És ez nagyon fájt neki. E gysizer azonban olyasmit látott, amit már nem tudott elviselni. A szanatóriumban sétálva, betévedt a kerti épületbe. A szoba közepén, holmi emelvényen egy ember ült, és a hajából fürgén ugrándoztok a kék villanyszikrák. Valamilyen gépek búgtak. — Hát vélem miért nem csinálják ezt? — kérdezte Trikartov az ápolótól. —Én is alkarom azokat a szikrákat! Trikartov vagyok. — A maga neve nincs a listán — válaszolta közömbösen az ápoló. Trikartov ráeszmélt, hogy ez a gyógymód a legdrágább, és szándékosan rejtik el előle a kertben. Este a teraszon — a betegek és a vendégek előtt — parázs botrányt csapott a főorvossal. — Kezdjék el a gyógykezelésemet! — kiabált Mihail Alekszandrovics ugrándozva. — Mi lesz a gyógykezelésemmel? Miféle zúg- kórház ez! Megfizettem érte. n •0-c*t5‘S'7ic: mondta zavartan a főorvos. — önnek nincs szüksége gyógykezelésre. Pihenjen, kerülje az izgalmat. Trikartov azonban egész éjjel nem aludt, s elhatározta, hogy saját kezűleg gyógyítja magát. Hajnalban, ijedten körülnézelődve, a forróshoz inait, és teleitta magát gyógyvízzel. — Megmutatom én nekik — mondta, amikor visszament a szanatóriumba. — Máris jobban érzem magam. Napközben a szépen gondozott sétányokon jött-ment, és kiabált: — Hol a hegyi nap? Mivel nem tudta megszerezni a napot, behatolt az elektroterápiái pavilonba, mellére tapasztotta a zsinó-- iw) OMKiemezltet. s bekacsolta az áramot. Estig reszketett a titkos örömtől, mert a réz íze csípte a száját, és a sebes gyógyulás 'biztos tudatát oltotta belé. Éjszaka, a holdfényben, újra odalopózott a forráshoz, és tizenhat pohárral hajtott fel a gázos italból. — Megmutatom én nekik! — su ttogta, miközben az ablakon keresztül bemászott a szobájáha. A hátralevő időt alaposan kihasználta. Kihúzta ágya alól a suttyomban elcsent kék lámpát, leheveredett az ágyra, magára irányította a sírd fényt, s egész éjjel kúrálta magát. Trtikartov egészségi állapota szemlátomást javult, de valamiért étvágytalan lett. A Charcot-zuhanyokat és az iszapfürdőiket nagy titokban, javarészt éjjel kellett vennie. — Valahogy rosszul néz ki — mondta egyszer az orvos. — Több tojástegyen „Hogyisne — gondolta a tapasztalt Mihail. — Ki akarod szúrni a szemem az olcsó tojással, a drága hegyi napot pedig már egy hónapja dugdosod előlem!” Közvetlen elutazása előtt sikerült belopóznia a féltve őrzött naphoz. De csupán egy óráig élvezhette. Az ápolónő elkergette. Moszkva felé utaztában, Baromfalva állomáson, Mihail rosszul lett. ,Qrvost kellett hívni. Az orvos szívbajt, gyomorhuru'tot és ismeretlen gázokkal történt, általános mérgezést állapított meg, A mikor Trikartov kollégái szeme elé került, ijesztő volt a külseje. — Mi történt magával? — kérdezték barátai. — Félrekezeltek a gazemberek! — válaszolta Mihail. — Sajnálták tőlem a kvarclámpát. Elégtelen mennyiségben adagolták a hegyi napot. A népbiztosok számára takarékoskodnak vele. Micsoda zugkórház! Fordította: Gellért György
