Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-20 / 169. szám
1985. július 20., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS M egáll a Mariahilfer - Strasse legelején, az árkádok alatt. Pásztázva, szaporán zuihog az eső. Szemben, a múzeum parkolójában, magyar, buszok állnak. Tatabánya, Székesfehérvár, Gödöllő, Ilbusz olvassa! Bevásárlókocsik, gondolja, kis kiruccanás a Bőség Földjére, a kvarcórák, a 'magnósrádiók, a személyi számítógépek, a pattogós cukrok, a szeximagazinok, az olcsó és még olcsóbb árak világába, összehúzza magán az esőkabátot. Elindul, kopog az eső a műanyag csuklyán. Micsoda zarándokhely, gondolja, nemzedékek bevá- sárlóútja a Mariabilfén, a Wéstbanlhöfig és vissza, a Rendkívüli árleszállítások, és a csak egy napig érvényes. Arra gondol, hány évtized fejlődése az ötvendólláros, a hetvendolláros, a kétszázdolláros és a háromszáz dolláros turiteta lehetőségei közti különbség, hány évtized, remény és félelem. Hiába no, gondolja, Magyarország __ a monarchián belül is kiküz- dötte a maga „magyar útját” — más kérdés persze az, mit kapott aztán a többi utódállamtól Trianonban. Ácsorgókat kerül ki, és esernyőket, kirakatokat bámul, és autókat, fellofoogó- zott áruházát és ékszerlbol- tókat. Megtorpan a hat schillinges csokoládéhalomnál, Milka tejcsokoládé. Ez tényleg olcsóbb, gondolja, ez mindennél olcsóbb, ilyen olcsó csokoládé nincs is, csak itt. Kettőt vesz el, majd mégegyet. Fizet, mosolyog — bitte sohön —, válaszolja a pénztárosnőnek. Nem húzza éneklésre, bécsi dialektusra. — „Az egész irodának csokoládét akarsz venni? — Miért ne, én is kaptám, amikor ők voltak kint. Most rajtam a sor. — Legalább a hat schillingesből vennél nekik, fene a belüket, ne a nyolcasból!” Mosolyog, arrébb 1<%>, helyet ad a szábolcsi dialektusban kiabáló férfinak. Vágjad, bátyám, gondolja, elvégre azért jöttünk ki, Bécs minden kincse, aranya és csokoládéja velünk jön haza. Ezt a csokit már nem a sarki maszektól vesszük meg ötven forintért, de nem ám, vegye meg tőle az, ak;i nem volt kint. A háromsohillin- ges pattogóscukrot húszért, a kvarcórát ötszázért. Hát persze, gondolja, annyit úgy sem tud hazavinni, hogy három évig kitartson, de . legalább megtudja, mennyit kaszálnak le róla, jobb ha tudja az ember, a tudás ad némi vigaszt, no és keserűséget is. — „Bécsiben és Budapesten ugyanannyiba kerül a paradicsom?! A banán olcsóbb, pedig itt sem terem egy deka sem!” S zámon kellene kérni egyszer a tisztességes haszon fogalmát, gondolja, meg kellene állapítani a tisztességes ihászon mértékét,, nem szabadna hagyni, hogy nevetséges értékviszonyok jöjjenek létre, a termelői, a kereskedői és fogyasztói árak hasonlítsanak egymásra, ne csak a kapzsiság mértékét fejezzék ki. Áosorög a mozi előcsarnokában, rágyújt. Görögdiny- nye melleket és világbajnok fenekeket bámul meg. — Egy kislány éjszakája — olvassa — Három nap Hawaii szigetén' — A különleges szerelem — Két barátnő, és a motorosok. 'Mennyire antiszex, gondolja, föőrrulhás, csizmás srácok két meztelen lány körül, tágult pupillák, és marokra tekert szőke haj, kikeleti víg erőszak egy patakparton. Hondások és Yamahások harca, láncok és cséphada- rók, betört fejek, kinyomott szemek, vérvörös paradicsomlé minden mennyiségben. Karatéfilm ' ugyaneny- nyiért. Magyarok jönnek, magyarok mennek, csoportsán és párosán, egyedül ritkán. Kilép az esőre, kirakatokat bámul. — Beszélünk magyarul! — olvassa piros-fehér- zöld keretben, németül, angolul, .franciául és olaszul. Nemzedékek bevásárlóútja, gondolja, megkoplalt farmerok, valószerűtlenül olcsón beszerzett aranygyűrűk és zsebrádiók világa, közben Bécs éli a maga életét, Magyarország, ez az ellbitangolt és tékozló fiú rajokban bocsátja ki a sóher turistáit és potenciális disszidens-.jelölt- jeit, ezt a kíváncsi, örökkön gyalogló és éhes tömeget, utcai bálmészkodőkat, irigy- kedőket és sóvárgókat, a „imagyar út”. Ezek a boltok a Westbanhof közönségére szakosodtak, a keleti turisMÓZES LAJOS Csendes rj eső iákra, a jugókra, magyarokra, lengyelekre és csehekre. Nemzedékek bevásárlóútja, gondolja, kinek a szülei nem gyalogoltak itt, ezen az úton, a hatvanas évek nagy bevásárló lázában. Háromnapos turisták a Mariahilfén, hány nemzedék, hány jótanács. — „Villamosra ne szállj, az egy katasztrófa, inkább gyalogolj, az ingyen van, vigyél kenyeret, szalámit, kon- zervet és zacskós levest, az első napokban ne vásárolj semmit, jegyezd meg' az árakat, írd fel őket, a harmadik napon vásárolj és lehetőleg alkudj, mindenből alkudj!” Aztán haza, az ösz- szekapart zsákmánnyal, farmerral, órával és Bécs minden olcsó aranyával. N ézi a bolt előtt ácsorgó felhajtókat, napi háromszázért csalogatják a magyar turistákat. —- „Ez a bolt a legolcsóbb Bécsben, ne menjenek tovább !” Osztrák nem áll le reklámcédulát osztogatni a Mariahilfén, ez a friss disszi- densek reszortja, a rikkancsok arabok, a szemetesek törökök és jugófc. Micsoda munkamegosztás, gondolja, nyolc magyar bolt a Mariahilfén, mind a legolcsóbb, és a legmagyarahb. Osztrák nem tér be vásárolni, mert tudja, bóvlit sóznának rá, hongkongi vackokat, hami- sítványókait, amik negyedannyi idő alatt tönkremennek, mint az eredetiek. Márkás hamisítványokat árulnak, és tíz évvel ezelőtt modem- számológépeket. Olcsó aranyat és még olcsóbb aranyat, harmincszázalékos kedvezménnyel, direkt honfitársi alapon. Itt az alapszín a piros-féhér-zöld. Végigsétált a pult előtt, kókárdás dekorációk és Bu- dapest-poszterek a falon. Farmerok és kvarcjátékok tömege a pult mögött. — „Adom olcsóbban is, csaik né szóljon. a többieknek. Nem, a pezsgőt nem számíthatom be. Nem vehetjük át, értse meg. Nem szabad. Vége a pezsgőüzletnek. Nagyon ránkszállt a polieáj. Forintot. Háromtízért. Mondják meg otthon, ne hozzanak több pezsgőt. Ha ingyen hagyja itt, akkor sem fogadd hatom el. Tízezerre büntetnék, ha itt találják.” Kifordul az üzletből. Zuhog az. eső. Szemben, a villamosmegállóban két ellenőr markol két vonakodó turistát. Henfcesképű, százkiló körüli férfiak. Csali osztrákot vesznek fel ellenőrnek, színesbőrűt, auslandert soha. Skandal!, tágul a kör. Arra gondol, 'érthető, harminc- negyven forintnyi összeg egy villamosjegyért sok. Három villamosjegy az egy kvarcóra, avagy egy tányér leves az önkiszolgálóban. Az osztrák napi négyszáz Schilling alatt nem megy el dolgozni, Slawomir Mrozek A SZATÍR Az a hír járta, hogy egy szatír garázdálkodik a városligetben. Az éj leple alatt odalopódzik a járókelőkhöz, gyorsan ötszáz zlotyt nyom p kezükbe, és nyomtalanul eltűnik. Az első áldozat a pénztárosunk volt. Falfehéren jött be a kocsmába, kezében egy vadonatúj ötszázassal. Elmesélte, mi történt vele, majd mindenkinek fizetett egy kört, hogy lemossa a gyalázatot. Az eset, érthetően aggodalmat keltve, villámgyorsan közismert lett. Különösen a szülők voltak megrémülve. Attól féltek, hogy a szatír tettei megmételyezik a gyerekeket. A titokzatos valakit elnevezték „a sétányok rémének". A liget néptelen, ki sincs világítva, és tnár régóta várható volt, hogy valami disznóság történik benne. Ennek ellenére elhatároztam, hogy kockára teszem az életem, és másnap odamegyek. Végül is nem vagyok gyáva féreg. Az éjszaka fekete volt, mint a szurok, de már a bejáratnál észrevettem, hogy hatalmas tömeg hullámzik ide-oda. Jóleső érzéssel állapítottam meg, hogy az emberek nem félnek, és még egy szatír sem tudja megré- miszteni őket. Kiderült azonban, hogy ez az ocsmány alak megijedt, hiszen a ligetet átkutatva nem akadtam a nyomára. „Várj csak, gazfickó — gondoltam —; én ráérek, megvárom, míg mindenki elmegy, aztán majd adok neked.” Csak éjfél után maradtam egyedül a parkban. Hideg volt, szemerkélt az őszi eső. Furcsán kezdtem érezni magam. Végre egy glak mászott ki a bokrok közül, és odajött hozzám: — Akar ötszáz zlotyt? — kérdezte. — Legyen — válaszoltam. — Engedek pz erőszaknak. — Sn is akarok — felelte. — Ide öt darab százast, aztán tűnés! Láttam, hogy rendes ember, teljesen normális; kezében ólmos botot tartott, Egyáltalán nem hasonlított szatírra. Csak nyolcvankettő harmincat vett el tőlem, mivel nem volt nálam több. Később a nyomozás során a pénztáros még sókáig azzal védekezett, hogy egy szatírtól kapta az ötszáz zlotyt és nem a pénztárból emelte el. Végül vallomást tett, és a város megköny- nyebbülten félsóhajtott. Én sem sajnálom a káromat. Az a legfontosabb, hogy a társadalom egészséges. Nincsenek köztünk szatírok. Fordította: Adamecz Kálmán neki telhet villamosjegyre. Mekkora különbség gondolja, mit érezhet az, aki havi négyezer forint alatt keres. Igaz, olyan ritkán jön ide. Ha igen, akkor meghúzza magát, és gyalogol, és megveszi a bóvlit, és hurcolja az eladhatatlan pezsgősüvegeket. — „Jöjjenek csak be! — kiáltja a tulajdonos. Miben lehetők a segítségükre?!” Arra gondol, már arról 5s megismerni a magyart, hogy kirakatokat bámul, az olcsó drága az osztráknak. Ez a hangvétel a magyaroknak s^ánt lenéző kedveskedés, a ipalirnadárnak szóló kedélyes arrogancia. Erős a gyengével, tájékozott a tájékozatlannal beszél ágy. — „Nem mennének el egy múzeumba, egy parkba, egy moziba. Bécsiből csak a Mariak iilfét ismerik, kiszállnák a buszból, végiggyalogolnak, megvesznek minden vacakot, aztán mennek vissza a buszhoz dicsekedni. Én harmincért vettem meg a kvarcórát, te, Józsi, negyvenért, mekkora marha vagy, én vagyok az okos. Közben mindkettőjük kvarcórája féléven belül tönkremegy. Miért, meddig legyen jó harminc schillingórt? Élete végéig? Egy jó óra itt is tíznapi fizetés. Az átlagmelós- nak. De az kitart húsz évig. Hát ez a helyzet, aranyapám. Nem csak azt kéne nézni, mi az olcsó. A jót itt is meg kell fizetni Otthon nem így van?” Arra gondol, mennyi ve- sződség és szomorúság, és hányféle igazság keveredik ebiben, ha egy márkásabb darábbal tart hazafelé valaki, már tarthat tőle, hogy megvámoliják, hogy betege- bed, hiába mondja, hogy ötezer forint értékű valutáért vette. Megszorozzák, hozzáadják a Parlament 'magasságát, mondanak egy számot, és kész. Azzal, hogy a Bizományi Vállalatnál ez ennyibe kerül. Ez az igazi arrogancia gondolja. W gáll a Mac Donalds előtt, enni vagy nem enni, gondolja, ez itt a kérdés, Coca Cola és hamburger otthon is van. A szomszéd kirakat videóján Niki Lauda prófétái a pusztuló erdők érdekében, az ólommentes benzin és a katalizátor ügye mellett. Ez sem látott még Trabantot, gondolja, de hát nem tehet róla az istenadta. Nézi a, versenyző markáns arcát. Hány élete van ennek az embernek? Elfordul, továbblép. — „Két karikagyűrű ötszázért? Ott se kellett a pezsgő? Nem, hogy jöjjön rájuk! Akkor megisszuk Hegyeshalomig!” Nézi az arcokat, kipirult,- -hazai tekintetű emberek, rengeteg reklámszatyorral megrakodva, hátuk mögött a Westbanhof komor épülete. Estére Pestre ér az eső, gondoltja. A csehszlovák szobrászat a két világháború kötött az avantgar- de kifejezésfor- : mák élharcosai közé tartozott Európában. A haladó formaképzéshez progresszív sszmei-társadal- mi mondanivaló társult. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódott a felszabadulás utáni fejlődés Mysl- bek és Strurza szellemét folytatva. Az ötvenes évék első felében azonban a közért- ^ hetőség szűk értelmezése következtében itt is a pealizmus gyakran historizmusba' hajló tenden- piája jutott előtérbe. Ez a helyzet L956 után oldódott, elsősorban az átütő erejű modem olasz szobrászat és az angol szobrászóriás, Henry Moore hatására, akinek árnyékától a hatvanas években senki sem szabadulhatott Európában. Legerősebben azonban az újra felfedezett hazai Zdenek Kővár: Dur-moll torzó Olbram Zoubek: Mária mellszobra Kurt Gebauer: Menekülő lány avantgarde nyomta rá a bélyegét a formaképzésre. A szobrászatiban napjainkban — akárcsak nálunk — a fo tendenciák az emlékimű- szolbrászatfoan jelentkeztek. A tömeg plasztikai fölépítését a formai szűkszavúság kiemeli, erőteljessé teszi. Ezeket a tendenciákat a keramikusok is követik csaknem életnagyságú, mázas szobraikon. A mázat a megjelenés gazdagítására a szobrászok is használják, még a bronzszobrokon is. (Kurt Lebaúer: ^Menekülő lány, 1976.) Erős a cseh barokk tradíció hagyománya is, amély leginkább a kompozíciókban, de gyakran a szeszélyes-szaggatott körvonalakban és a mintázásban is érvényesül. (Jiri Brada- cek: Energia, 1968.) A konstruktivista formaképzésnek kiváló cseh képviselői vannak, főleg a ke ramikusok és az üvegművészek körében. Libansky a forma tömíbszerűségét hangsúlyozza tiszta arányokkal, az üveg kristályos szépségét dekorativitását kiaknázva. Askold Zacko Dekoratív plasztikája megrázó erejű. Jaroslav Soukup és Dana Vachtová a fémes elemekkel való télépítkezést alkalmazza Új módon, üveggel kombinálva. Az átlátszó fúvott üveget és a hutaüveget is felhasználják a monumentális ábrázolás céljaira. Ez máshol el sem képzelhető, mint Csehszlovákiában, ahol az üvegművészetnek évszázados hagyományai vannak, A kortárs cseh művészet- bén figyelemre méltó szerepet játszik a portré, amely más közép-európai országokban hanyatlást mutat. A csóh művészek azonban itt is széles skálán dolgoznak. A portrék zöme egyénien reális, de a szimbolista ábrázolás sem ritka, némi szecessziós felhanggal. A két szlovák vezéregyéniség : Jozef Kostka és a tavaly elhunyt Rudolf Pri- bis. Hatásuk az egész kiállítás anyagán érvényesül. Lírai és monumentális ‘ erejű, epikai mondánivalójú műveik jói megragadnak az emlékezetben, mint Kostká 1949-es Az anya feje című műive. Prilbis feszes, határozott formákkal • dolgozik. A preklasszikus formavilág ihleti Rudolf Uhert típusábrázolásaiban. A nemzeti tradícióit követő szobrászok a jelképiség és a szándékosan rusztikus formaképzés útján líraiadnak. Műveiket gyakran fáiba faragják; ez a népi faragók és az építészet tradicionális anyaga Szlovákiában. A két irányzat között ösz- szekőtő kapcsot képeznek azok a művészek, akik az intarnaeionális formanyelvet a fafaragásban alkalmazzák, mint Klára Pataky rendkívül érzékletesen készített lT)66-os Torzófíguráján, mely a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása:. Brestyánszky Hona Kiállítás a Műcsarnokban A mai csehszlovák szobrászat
