Somogyi Néplap, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-17 / 166. szám

1985. július 17., szerda Somogyi Néplap 3 Labdajáték a siófoki autóbusz-pályaudvaron VIT-DOSSZIÉ Életnyi hit Horváth Józsefet, a mun­kásmozgalom veteránját köszöntötték tegnap a bar- csi pártbizottságon 80. szü­letésnapja alkalmából. A bensőséges eseményen részt vett Tóth János, a megyéi pártbizottság titkára, aki a megyei pártbizottság aján­dékát adta át az ün népéit- nek. Apám íavágó volt, csak nehezen tudta eltartani a nagy családot: tízen voltunk testvérek. örültem, hogy egyáltalán szakmát tanul­hattam. Cipészsegéd lettem, de ebből Bélaváron nem lehetett megélni, így mun­kát keresve indultam Pest­re még 1928-ban. A sze­génység szorításából azon­ban ott sem sikerült kitör­nöm. Átéltem a munkanél­küli sors minden keserűsé­gért. A megpróbáltatások, a ta­pasztalt társadalmi igazság­talanságok nyomán szinte magától értetődően kapcso­lódott be a munkásmozga­lom harcaiba. 1933-ban már a bőripari' szakszervezet ak­tívája volt. Nem volt felké­szült agitátor, az ismerete­ket hittel és tenniakarással pótolta. Ez jellemezte a felszabadulás utón is, ami­kor, mint a kommunista párt tagija, ismét Bélaváron kezdett dolgozni. Több cik­lusban állt a községi párt- aiapszervezet élén. Részese volt a korszak megannyi ne- kigyürtkőzésének, jobbat akaró próbálkozásának. Munkásságát a Szocialis­ta Hazáért érdemrenddel is­merték el. Ma, 80 évesen is érdeklődik a közélet és a világpolitika eseményei iránt. \ serkenő szakáll dél- utánra eltűnik Magyar Sándor arcáról, jelezve, vé­get ért a pár nap szabad­ság, s a munkahelyre már frissen borotválva érkezik. A harminckilenc éves hori­zontál esztergályos életéiben ez az esztendő különösen jól kezdődött — márciusban, munkája elismeréseként át­vehette a Munka Érdemrend bronz fokozatát. — Hárman vagyunk test­vérek, édesapám is a vasas­szakmában dolgozott — mondja. — Nemigen tudtam az általános iskola befejezé­sekor, milyen szakmát vá­lasszak magamnak. Hallot­tam ettől is, attól is ötlete­ket, dönteni azonban nem sikerült. Nyári szünetben be­jártaim apámhoz a gyárba, akkoriban a vaskombinátban dolgozott. Tetszett nagyon a munka, megbeszéltük a csa­ládban, hogy belőlem is esz­tergályos lesz. Ezek a szavak már kifor- rottan és szín nélkül pereg­nek. A múlthoz tartozik már a vörös oklevéllel elvégzett ipariskola, a szakma kóstol­gatása a Mezőgép memyei gyáregységében. A friss bi­A szakma dicsérete zonyítváninyal rendelkező Magyar Sándor szigorú isko­lát járt végig — apja keze alatt inasoskodott, aki töb­bet követelt tőle, mint má­soktól. — Mernyén Buzsáki bácsi volt a mesterem. Kecskelábű pádon állt az eszterga, az öreg pedig első nap azzal fo­gadott: „Na, gyerek, most aztán kösd föl a nadrágot!” Meg voltam ijedve, az ipar­iskolában nem nagyon is­mertük meg a javító mun­kát, a traktorról meg csak azt tudtam, d ur.ro g meg berreg. Mernyén kezdtem el a technikumot is, ezit 1970-ben fejeztem be. A volt iskola­társak már mind leérettsé­giztek, úgy éreztem, önma­gámnak tartozom azzal, hogy tovább képzem mamag. Könnyedén ment a tanulás, élveztem is, és a mostani munkámat nem is végezhet­ném enélkül. Később a Mezőgép kapos­vári gyárában, a szerkesz­tésben, íróasztal mellett kap­tam munkát. Megismertem a technikai oldalt. Olyan volt, mintha saját magam­nak készítettem volna a ter­veket, ez egyúttal kontrollt is- jelentett számomra. Ez­után az Izzóba kerültem, mint művezető, dr. Bor La­jos ' volt a főnököm, ő most főmérnök a vállalatnál. Mondtam neki, szeretnék visszakerülni a szakmámba, jobban tudom én azt, nem vagyok irányító-utasító típus. Mikor elkezdődött a vidéki ipartelepítés, és megalakult a Csepel Művek Nehézgép­gyárának Egyedi gépgyára Kaposváron, benne voltam az alapító harmincban — ahogy neveztek bennünket. Fél évig Budapesten ismer­kedtünk a speciális gépek­kel, aztán megindult a ter­melés itt is. 1980 óta az atomerőművi program kere­tében a javítóberendezéseket gyártjuk... Elégedett vagyok. Ügy ér­zem, iha mindenki megtenné a maga területén a dolgát, jobban is élhetnénk. Elké- nyelmesedtünk, s eluralko­dott az a nézet, hogy a fi­zetés jár nekünk, s ha bár­mi többletet kérnek tőlünk, már a tenyerünket tartjuk. Pedig nekünk kell a mun­kánkkal megteremteni az alapokat. Jól érzem magam a gép mellett. Annakidején megállapodtam az igazgató­val: nem „emel” ki, nem bíz rám vezető beosztást. Ezt a szakmát tulajdonképpen még mindig csak kóstolgatom, majd, ha hatvanéves leszek, talán elmondhatom, sikerült földerítenem a mélységeit is. Ahhoz, hogy visszaadjuk a szakma becsületét, kitartó munkára van szükség. Ré­gen vasasnak lenni legalább olyan dicsőség volt, mint bányásznak tanulni. Ma va­lahogy elhalványult a fény, de a lehetőségünk megvan, hogy ismét ragyogjon. örömmel járok a gyárba dolgozni és örömmel .térek haza. Két gyermekeim van, és a feleségem egyúttal a legjobb barátom is. Volt öröm és bánat is az életem­ben, lesz is. De azt hiszem, nem baj, ha az ember ki tudja mondani: boldognak érzi magát. Klie Ágnes Felső képünkön: 1973 - Berlin. Másodszor gyűltek össze o világ ifjúságának képviselői az NDK fővárosában. A számos vendég körűi is megkülönböztetett figyelem kísérte Angela Davis nek, a börtönből kiszabad ült amerikai né­ger polgárjogi harcosnak, kommunista filozó­fusnak a beszédért. Alsó képünk: 1978 - Havanna. Csupa »tűz és szenvedély, forradalmi lobog ás, hit, nemény, ra­gaszkodás és bizalom - ez volt a kubai VtT A kubaiak elnyerték a világ népeinek barátsá­gát Jobbra 1985 - ú; remények m új veyzéJyék esztendeje. A moszkvai nagy seregjzemtén résztvevő őt földrészről érkeznek, minden eddi­ginél változatosabb politika-i nézeteket képvisel­nek majd. A képen látható kobbo Katyuso va­lószínűleg mindenkinek o tetszésért einyeri majd. A LEGÚJABB HATÁRIDŐ: JÚLIUS 23. Javában folynak a moszkvai világifjúsági ta­lálkozó előkészületei. So­rozatunkban áttekintettük ezek történetét. Most az utolsó két VIT-et mutatják be képeink. Siófok már évekkel ez­előtt kinőtte a régi autó­busz-pályaudvarát. Készül az új, de úgy tűnik, sehogy sem boldogulnak az építők. A létesítmény áll, az átadás ■várat magára. Két évvel ezelőtt kezdett hozzá a Tanép az új pálya­udvar megépítéséhez. Az át­adási határidőt múlt év no­vemberére tűzték ki. Mű­szaki okok miatt ez meghiú­sult. Az átadás második határidejét már izgatottan és reménykedve várták, mind az építők, mind pedig aj építtető 13. számú Volán, a városi tanács és a kis részben ugyan, de mégis­csak érdekéit Utasellátó Vál­lalat. Nem beszélve az uta­zóközönségről, akik a leg­jobban érezték, s érzik még ma is egy korszerű, tágas autóbusz-pályaudvar hiá­nyát. A harmadik műszaki át­adás a múlt. hónap közepén hiúsult meg. Ismét ered­ménytelenül tartottak szem­lét a szakemberek. — A hiba legfölüli van — állapították meg. — Rossz a tető szigetelése. Mint azt Harsányt László­tól, a Volán műszaki igaz­gató-helyettesétől megtud­tuk, ez már a végső döntés, Ezt megelőzően két szakér­tő csoport is vizsgálta az általuk kifogásolt tetőt. —• Az igazságügyi Szak­értő Iroda véleményezése szerint a tetőszigetelés nem felel meg a követelmények­nek — mondta az igazga­tó-helyettes. — Ezért le kell bontani, és újra kell csinál­ni. Ez persze újabb határidőt jelent. Közben a Siófokra látogató vendégek, a közel­ről, s távolról busszal érke­zők zsúfolt körülmények kö­zött, nem éppen örömmel várakoznak a járatokra. Ez az állapot nem kellemes a Volánnak, a tanácsnak, de az építőknek sem, mivel ed­dig 2 millió forint kötbér igényt jelentett be az Üti- ber, közösen a társépíttetők- kel. Ezt természetesen érvé­nyesíteni is szeretnék. Az autóbusz-pályaudvar generálkivitelezési munká­it a Tanép vállalta. A több ízben is megkísérelt átadá­son nyilván szeretnének már ők is túllenni. A köt­bér mértéke viszont egyre nő a napok, hetek előreha­ladtával. A kifogásolt munkát azon­ban nem ők, hanem alvál­lalkozó. egy barcsi építő­ipari szövetkezet végezte. — Nem a gondossággal volt a baj, hanem az alap­anyaggal — kaptuk a tájé­koztatást Happ Antaltól, a Tanép műszaki igazgató- helyettesétől. — A kisszö­vetkezet a barcsi Kemikál- tól kapta a Bitülax nevű szigetelő anyagot. Ez, az import alapanyag tossz mi­nősége miatt nem felelt meg az előírásoknak. Ennek az anyagnak három nap után lépósálióíiak kell lenni: amit Siófokon használtak, az nem volt az. — Műszakilag mikor volt kész az épület? — Már májusban, igaz, az eredeti határidő a múlt év vége volt, de azt nem tud­tuk tartani, miért az alvál­lalkozóink egyike — a Kő­faragóipari Vállalat — or­szágosan. kiemelt beruházá­son dolgozott. Erről egyéb­ként mindenki tudott, az építtetők is. A nagy tél is késiéit ele tt bennünket, ösz- szesen 11 alvállalkozóval dolgoztattunk, s természete­sen ez is megnehezítette a munkánkat. BEÁZIK A TETŐ MEGHIÚSULT ÁTADÁSOK — Volták-e egyéb hiá­nyosságok is? — Igen, de ezektől még az épületet át lehetett vol­na venni. A szükséges pót­lásokat ezt követően meg­csináltuk volna. Nem ért­jük, hogy miért nem vesz­nek át egy rendeltetéssze­rűen használható épületet. Annál is inkább, mert a he­lyi tanács minden munkát átvett tőlünk és az Utasel­látó Vállalat számára is mindennel elkészültünk. — Mikor lesz a követke­ző műszaki átadás? — Július 23-ára tűztük ki az újabb határidőt. Ha nem történik1 meg az átvétel, 'kártérítést kérünk az épít- tetőktől. Ezen kívül vissza­utasítjuk a kötbért is, mert — mint mondtam — a léte­sítményt májusiban már át lehetett volna venni, hasz­nálható állapotban volt. Nem ez az első és való­színűleg nem is az utolsó ilyen vita beruházó és kivi­telező között. Tanulsága mindegyiknek van és nyil­ván okulnak is belőle az érintettek. De ettől még ki­használatlanul állnak az épületek, romlik az új léte­sítmények állaga, és Siófo­kon egymás hegyén-hátán tolonganak az emberek, s látják a tetszetős, praktikus autóbusz-pályaudvart. Per­sze azt sem szabad elfelej­teni, hogy az épület árát kifogástalan - munkáért és minőségért szabták meg, Nagy Zsóka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom