Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-26 / 148. szám

4 Somogyi Néplap 1985. június 26., szerda te a borítóra az MSZBT jel­vényét. Munkatársai elárul­ták: olykor éjszakákat dol­gozik, rajzol, fest, hogy mi­nél jobban sikerüljön egy- egy kiállítás, rendezvény. — Sokat tett a tagcsoport a magyar—szovjet barátsá­gért eddig is — mondta Véghelyi Istvánná párttit­kár. — Tavaly és az idén különösen nagy energiát for­dítottak arra, hogy méltó­képpen ünnepeljük meg ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulóját. Jó ötlet volt a térkép a kis zászlócskákkal, örülünk, hogy szerveztek ve­télkedőket. Marcaliban és a város ha­tárán kívül is jól ismerik őket, hiszen együttműköd­nek a magyar—szovjet ba­rátság elmélyítésében, a Me­chanikai Művek marcali gyárával, a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárá­val. Az eddigi jó munka az idén elnyerte méltó jutal­mát: a tagcsoport megkap­ta A békéért emléklapot és -plakettot. Mika Lajos, aki harminckilenc éve tevé­kenykedik a szervezetben. Budapesten vette át a bé­kemunkáért kitüntető jel­vényt. Geigler Gézáné pedig most kapta meg az MSZBT aranykoszorús jelvényt. — örültem, hogy a be­számoló taggyűlésen szintén elismerték a tagcsoport Kiállítások a Szovjetunióról munkáját — jegyezte meg Geiglerné. — Különösen nagy. az ér­deklődés a vetélkedők iránt — Vette át a szót Mika La­jos. — Ott voltunk A ba­rátság útján MSZBT-vetél- kedő megyei döntőjén is. Most van egy nagy tervünk, közösen szervezünk vetélke­dőt a mechanikásokkal és a kaposvári • textilművesekkel. — A személyes kapcsola­tok szintén nagyon fonto­sak. Évente egy, legföljebb két dolgozó utazik szovjet- unióbeli jutalomútra. Min­dig örülünk, amikor szovjet turistacsoport jön a gyárba. Ahogy forgatjuk a sok képpel illusztrált naplót, ki­derül, hogy Geiglerné négy évvel ezelőtt, Mika Lajos pedig tavaly járt a Szovjet­unióban. Ma is szívesen idézik fel élményeiket. Már készül a tagcsoport terve a második félévre. Ki­állítást terveznek a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére, be­mutatták Leningrád hős vá­rost. Később a többi hős vá­rosra, aztán a Szovjetunió köztársaságaira is sor kerül. Lajos Géza A PIAC IGÉNYEINEK MEGFELELŐEN Új cérnafajták A Nagyatádi Cérnagyár vezetőit talán jobban nyug­talanítják a rádió és a tele­vízió híradásai az átlagem­bernél. Miként alakult az Irak és Irán közötti háború hol és milyen puccsokat haj­tanak végre? Ezek az infor­mációk is közre játszhatnak /abban, hogy kivel, milyen szerződéseket köthetnek. Korábban Irak és Irán is jó partner volt, ám ma semmi biztosíték sincs arra, hogy az áru elérhet a megrende­lőhöz. így erre a piacra most nem szállítanak. Nem kis feladatra vállal­koztak, amikor elhatározták: a nyugat-európai piacot is meghódítják, hiszen itt a követelmény igen magas. Lovkó Imre, a gyár főmér­nöke mégis nyugodt. Tavaly csupán 810 tonna cérnát tud­tak exportálni, az idén vi­szont 1109 tonnát szeretné­nek eladni valutáért. Korábban csak az év má­sodik felében futottak be a rendelések, így májusig jó­formán semmi teendőjük nem volt. A hajrá júniustól decemberig tartott. — így van ez az idén is? — Szerencsére nem. Ed­dig bőven volt munkánk. Kétszáz százalékkal többet termeltünk, mint egy évvel korábban: 353 tonna cérnát állítottunk elő exportra, míg tavaly csak 162,3 tonná­nyit. Vevőnk van az NSZK- ban, Franciaországban, Hol­landiában, Svédországban, Dániában és Olaszországban is. A gondot az okozza, hogy az év eleji lendület, úgy tű­nik, megtorpant, így év vé­gére várhatóan újból csak nyújtott műszakokkal, hét­végi munkával tudjuk ter­veinket teljesíteni, ha idő­közben nem történik valami. Fontos, hogy a következő hetekben az alapanyag-ellá­tás is folyamatos legyen. — Az elmúlt években ke­mény volt a verseny. Ho­gyan sikerült helyreállniuk? — A fonalunk jó, a legna­gyobb próbákat is kiállja. Létfontosságú, hogy csak jó minőséget adjunk el. Ha egyszer is hibázunk, máris piacot vesztünk. Ügy hatá­roztunk, hogy újabb termé­kekkel állunk elő. Ezek job­bak a korábbi portékáink­nál. Főképpen új hímző és kötő fonalakkal kísérlete­zünk, így hamarosan a ha­zai üzletekben is megjele­nik Cora, a Makó 1. és 2.,. valamint a Páva márkajegy- gyel védett termékünk. Nagyatádon az idén ösz- szesen 1910 tonna cérna ké­szül. Az export mellett bő­ven marad belföldi ellátás­ra is — ígérik a gyártók. Ám nem tagadják, jobban örülnének, ha a tervezett­nél többet adhatnának el valutáért. S erre lehetőség is van. Beszélgetésünk ide­je alatt többször csengett a főmérnök telefonja, hírül adva, hogy japánokkal tár­gyalt a Pamutfonó-ipari Vállalat vezetősége, szere­lőknek kell az - NSZK-ba utazniuk, s újabb kamionok fogadására készüljenek föl. N. J. HáSnaszüret a MátraaSján A Mátra-alján megkezdő­dött a málnaszüret. Ezen a fontos termőtájon az idén a szokásosnál néhány nappal később érett be az első ter­més. A hűvös időjárás ugyan késleltette az érést, de a bogyók nagyra nőttek, teltek, ízletesek,- az előző évinél -több terméssel szá­molnak a nagyüzemek és a kistermelők egyaránt. így várhatóan kielégítik a piaci igényeket. A bő termés elsősorban a táj kedvező adottságainak, a fajták jó megválasztásának és a gondos művelésnek az eredménye. Az utóbbi évek­ben a mátraalji történelmi borvidéken a szőlőművelés mellett a málna is divatos növény lett, több község ha­tárában a lakosság nagy része háztájiban is foglalko­zik málnával. A legkiterjedtebb málna­ültetvények a nagyrédei, a domoszlói és a kisnánai ha­tárban vannak, ahol össze­függő nagyüzemi táblákban ezernél több parcellát mű­velnek háztájiban. VEGYIMŰVEK AZ ELMARADÁSOK PÓTLÁSÁÉRT A Budapesti Vegyiművek­ben, ahol az első negyedév­ben mintegy 450 millió fo­rinttal, csaknem 30 száza­lékkal termeltek kevesebbet az előirányzottnál, a dolgo­zók erőfeszítésének és a munkaszervezési intézkedé­sek eredményeként az el­múlt három hónapban 3—4 százalékra csökkent a le­maradás. A legnagyobb fennakadás a növényvédő szerek gyár­tásában volt. Február vé­gén, március elején csak a legsürgősebb rendeléseknek tudtak eleget tenni. A vi­szonylag kis készleteket oda szállították, ahol előbh kedvezett az időjárás a me­zőgazdasági munkák meg­kezdéséhez. A termelés nö­velésére egy sor intézkedést hoztak. Voltak olyan idő­szakok, amikor a műszakiak és az irodai dolgozók egy része is a gépek mellé állt, hogy segítse a folyamatos termelést. így június köze­péig minden gazdaság meg­kapta a megrendelt növény­védő szereket, s azokat idő­ben fel is használhatták. Gyors intézkedést igényelt a kénsav egyfajta szárma­zékának gyártása is, mert. ennek hiánya fennakadást okozott volna számos gyógy­szer előállításában. A gyógy­szergyárak igényeinek kielé­gítése érdekében két hét­tel elhalasztották az üzem esedékes nagyjavítását. Az üzem felújításával a szo­cialista brigádok felajánlá­sainak eredményeként még­is elkészültek az eredetileg kitűzött határidőre, s a na­pokban . újra indíthatták a termelést. Nem ilyen kedvező a helyzet a műtrágyagyártás­ban. Csaknem 18 ezer ton­nás lemaradással zárták az első negyedévet, aminek na­gyobb részét azóta sem tud­ták pótolni. Aki belép a Palota Bőr­díszmű marcali gyárába, azonnal észreveszi az MSZBT-tagcsoport szép ki­állítását. A hatalmas Ma- gyarország-tér,képen kis zász­lócskák jelzik, milyen sor­rendben szabadultak fel Marcali és környékének községei negyven évvel ez­előtt. Az ebédlő egyik falát pedig a Lenin életét bemu­tató plakátok töltik meg. A- gyár szoros kapcsolatot tart a Szovjetunióval, szép termékeik egy részét oda exportálják. Éppen ezért a dolgozók szeretnének minél többet megtudni társadal­mi, gazdasági, kulturális életéről. Az 1978. április 4-e óta tevékenykedő MSZBT- tagcsoport ügyvezető elnök­sége sokat tesz azért, hogy ezt az igényt kielégítse. Ehhez persze olyan lel­kes, sőt „megszállott” em­berekre van szükség, mint Mika Lajos, aki vasutas volt, most pedig nyugdíjas­ként portás a gyárban. Ö, mint a tagcsoport ügyvezető elnöke, gyakran utazik Bu­dapestre az MSZBT-köz- pontba, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házába, hogy plakátokat, kiadványokat hozzon haza. Teheti, mert egykori vasutasként kedvez­ményesen vonatozik. Méltó társa Geigler Gé­záné, aki 1968-ban Buda­pestről költözött Marcaliba. Egyetlen szakmunkásként ő tanította meg a marcali és a környékbeli nőket a bő­rös szakmára. Aztán leérett­ségizett, öthónapos pártis­kolát végzett. Néhány éve normatechnológusként dol­gozik. Az ő pártmegbízatá­sa, hogy tagként segítse az MSZBT-itagcsoport ügyve­zető elnökségének munkáját. Gyönyörű, a napló, amelyet vezet. Saját kezével hímez­Fetójítjálk a megyei bíróság épületét a Sáév szakemberei. A mWtegy 80 millió fo­rint értékű munkáit három ütemben vég­zik d, s közben a ház­ban inem szűnik meg a munka. A felújítás az 1984-es tervek alapján történik, s eredeti formájában áilUi'tják helyre az épü­letet. Hattyúdal 24. Berendezéséből ítélve átme­neti szállása lehetett a Nap­raforgó bár-beli fiúknak. Mindenesetre ideális rejtek­helynek tűnt.' Az ablak a Darwing Avenue egyik ko­szos telkére nézett. A sa­rokban vaságy, előtte két darab kimustrált szék, a hozzáillő asztallal. A földön üres üvegek festői összevisz- szaságlban. Odaléptem az egyetlen szekrényhez, kinyi­tottam az ajtaját. Néhány megfakult fehérneműn kívül semmit se találtam. Aztán észrevettem egy vaskályhát. A sarokban állt, alig látszott a kosztól. Levettem a zakó­mat, és íeltűrtem az ingem ujját. Nem kellett sokáig turkálnom azonnal ráakad­tam a tarisznyára. Az ágyra löktem. Kezeimet megtisztí­tottam a koromtól. Éreztem, ahogy halántékomban lük­tetni kezd a vér. Kinyitot­tam, s meglepetésemben majdnem leültem a földre: legalább százezer dolcsi he­vert előttem százas címle­tekben. Amikor magamhoz tértem, gondosan visszaszíjaztam a tarisznya száját, vállamra akasztottam, és óvatosan el­hagytam a lidérces épületet. Jókora kerülővel mentem vissza a járgányhoz. A cso­magot az ülés alá rejtettem. Indítottam, s visszafurikáz- tam a szállodába. A pakkot a kocsiban hagytam. Amikor elkértem a kul­csomat, a portás közölte, hogy táviratom érkezett. „A franc essen ebbe a Brookba” — gondoltam, és dühösen föltéptem a ragasztót. De nem Brooktód jött a távirat, hanem a kapitánytól. Brad- ley nevében is elnézést kért a történtekért, 'majd meg­küldte á bérpalotában lakók névsorát. Ahogy gondoltam, egyiikőj üknek sem volt priu­sza. Négyen laktak a palotá­ban, látszólag mind a né­gyen makulátlan, törvény- tisztelő életet éltek. „Vajon melyik léhet közülük a sző­ke herceg?” — morfondíroz­tam. Aztán fölmentem a szo­bámba, lefürödtem, és szun­dítottam néhány órácskát. Teléfonébresztésre ébred­tem. — Mr. Wittgen, egy hölgy várja a hallban — közölte a portás. Hangjából ítélve a nagydarab tag lehetett. — Mondja meg a kisasz- szonynak, máris lent leszek. Magamra kaptam a ruhái­mat^ és lesiettem Ruth-hoz. Első pillantásra alig ismer­tem rá: igazán kicsípte ma­gát a tánchoz. Akár egy hercegnő, úgy ült a fotelban, s egy plety­kamagazint lapozgatott. Szemmel láthatóan érdekelte ami benne volt. Hófehér se­lyem ruhája igazán kiemelte alakjának legfontosabb ré­szeit; néhány kéjenc turis­ta máris legeltetni kezdte rajta a szemét. — Helló, Ruth — álltam meg a háta mögött. Becsukta a magazint, és felém fordult. — Helló, szivi! Mó.r azt hittem, teljesen megfeledke­zel rólam! (Bevallom, Ruth látványa annyira feldobott, hogy leg­szívesebben elfelejtettem volna Maxot, Thomsont, Buttont, és ezt az egész históriát, ami miatt a város­ba jöttem. Aztán erőt vet­tem magamon beültünk az autómba, és elindultunk a Lótusz bár felé. Útközben arra kiértem, játssza el An­géla Bretall unokanővérének a szerepét. Ruth vonakodni kezdett. — IMuszáj? — Nem. Egyáltalán nem muszáj. De annyira hason­lítasz rá, hogy- mindenki be­dőlne neki. — És az mire lenne jó? — Könnyebben ráakadhat­nék a barátomra. Ha például csak annyit mondanál, hogy a halála előtt levelét kap­tál az unokahúgodtól, máris közelebb juthatnánk a cél­hoz. Ruth felsóhajtott. — Rendiben van, uram! Ettől a pillanattól kezdve Maria Bretall vagyok. Meg­látja, nem fog bennem csa­lódni. 20. Kikászálódtunk az autóból. A gyenge esti szellő hárs­faillattal telítette me‘g a,z utcát. Az autófényszórók puhán (beletúrtak a Clint Avenue .virágágyásaiba, az­tán lomhán eltűntek vala­merre. Mozgó Coca Cola reklám villogott egy hatal­mas tűzfalon, vörös fénye a szemközti ablakon táncolt. A dohánybolt előtti kanálisnál néger kisgyereket pisiltetett az anyja. Jól számítottam: a Lótusz bár csak tízkor nyitott, te­hát egy óra áll rendelkezé­sünkre, hogy megtudjunk valamit a személyzettől. Odasétáltunk a bejárathoz, s tenyeremmel néhányszor megzörgettem a félig lehú­zott vasrolót. (Folytatjuk.) HÍMZETT JELVÉNY A NAPLÓN Jutalomút — élménybeszámoló

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom