Somogyi Néplap, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
8 Somogyi Néplap 1985. június 15., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS GYŐRI LÁSZLÓ Virág utca Kaposvárott a Virág utca az az utca, hol képez'iik a szakmunkásokat, s o munka kép ezi szalk m uinlkásiaiit. Kaipo-svár aiz, alhol Dorottya megversélte Csokonait. Kaposvárott a Virág utca töltőt verséit a világra, hogy Sze g ed ínamba foo I yon gitassa töltőzni néhány évszakot — maradt Kaposvár, ám a kocka nem pördüllt valkna 'sok hatot. Kaposvárott a Virág utca azért tovább virágzott; ha jóil emlékszem, némi bucika, aszfalttal tömve iitt-amott, - kit érd'ékel a semmi csúcsa, ha1 már m inid einem túl vagyak. Hogyha mindenen túl vagyunk már, a Virág utca' Tolíbuhlin, Sztálingrád, Kende Kamut, s bár Dunántúl, Alföld, az suhint: Orosháza avagy Kaposvár, éltünk-e európain? Kaposvárott a Virág utca lassan virággá változik, Orosházán a íhelrce-hurca legömbölyíti sairlkaiilt. Vihara, történelme túrta aizt az utcát, a Meggyeisit. Lett Meggyesiilbőil Sztálllingrádi, Sztáliimg rádiibóil Tolibuhin, kőiben ez-az, de ki tudná, mi, - éltem-laktam a Meggyesin. A fű meg a fa nem kíváncsi, bólint, akár egy régi rím. Bólintsak én ;is mindenen túl? Egy város- vagy egy utcanév életünk vált, történeteim, súly, lehúzta mindünk életét. Ne bólintsunk mindenen túl, könyörgök bocsánatért. MEZEI ANDRÁS A szerkezet Mintha hálálsz hálója volna úgy kötődnek a versísoirolk, miközben már a puszta forma, mintha' magáiba' rántaná, ami nélkülié láthatatlan1, eizüstuszony a tó fölött, zsákmányod villán a napban. Botár Attila Éden után A letepent fű zöldijét emeli, szárát, leveliiét s lepkét fogad. Átkel a lábnyom tűnődésemen s ka colijaiva l1 egy szaim á rifogat. Ad ám kézét látom. Az alllmaífák! M'ets'ZŐdlló s fűrész utáni ágak kigyöngyöző, fanyar nedvei - Az Angyal eDbóbiskol édesen, és pallllosón atlétatrikó szárad. Bal felső képünk: Benkö Imre Kőbánya című sorozatából. Jobbra fent: Bánkúti András sorozatának egyik képe. Bal alsó képünk Kanyó Ferenc: Négyórás c. sorozatából való. Mellette Stalter György: Portré. Alul: Horváth Dávid sorozatából. "*K M0" A PARK ÜRES VOLT A Parik üres volt, de a fiú nem is számított másra. Az lepte volna meg, 'ha talál valakit ücsörögni a Pádon. Az elöregedett fáik, amelyek mintha diétáztak volna, szomorúan és soványan fordítottak hátat a Város bériházainak, suttogva üdvözölték. Szerette ezeket a nyári éjszakákat. Cigarettájával köröket rótt a sűrű levegőbe, s a hold ilyenkor egy meghajtó ágra telepedve hol hálásan nevetgélve, hol aggódva figyelte, nem tesz-e kárt magában. De a fiú már nem félt, Ihiszen nem volt -mitől félnie, és in-em vol-t mit féltenie — lidércei ki-véreztek csöndes félmosolyán. Aki látta, azt hihette, 'bolond, kedves, vi'gyorgó elmebeteg, amilyen ezer és ezer szaladgál ártalmatlanul a Város utcáin —, de a fiú azt is tudta, hogy a bolondokban meg lehet bízni, és benne nem bízott senki. Almikor először meglátta, hogy üli valaki a Pádon, az egyetlen pádon, amelyiknek nem feszegették le a háttámláját, és nem törték ösz- sze foetontalpait, zavarba jött. Késő volt, s a fiú, bár nem félt, valami kesernyés dühöt érzett a Pad, az ő padja bitorlója iránit. Zsebrevágott kézzel, hamisan fütyörészve járta körül a görnyedten ülő alakot, de a lány nem emelte föll a tejét. Aznap este nem szóltak .egymáshoz egy szót sem, másnap sem, harmadnap sem, de amikor negyednap a lány nem jött, a fiú furcsa nyugtalanságot érzett. Mintha kivágtak volna egy fát a Pad körül, vagy nem kelt voln a fel a hold. Idegesen szívta a cigarettáját, már nem tűnt bolondnak, s hosszú idő óta -először jutott -eszébe, hogy albérleti szobáját ma megint átkutatja a zsémbes főbérllőnő. — Hiányoztál — mondta másnap, s hangja, bár természetesnek szánta, remegett. — (Maga mindig itt ül? — kérdezte a lány csendesein, s a szél élűit, hogy a fiú hallja, mit mond. — Igen — válaszolta rekedten, mint a ritkán szólók. — Esténként itt ücsörgők mindiig. A lány, mintha nem is érdekelné, hallgatott. Amikor nagyvártatva megfcöszörülte a torkát, nem fordult a fiú felé. — Vár valakit? — 'Nem tudom. Nem hiszem — mondta tétován a fiú, s Cigarettájával 'köröket rajzolt a levegőbe. A hold mozdulatlan maradt. — De maga hiányzott. "•— Itt ismerkedtem meg a fiúmmal — a lány hangja súlytalan volt. — Ezen a pádon ültem akkor is. Hozzám lépett, átölelt. Nagyanyám azt mondta, szőke férjem legyen, azok tiszták, sohasem -hazudnak. Amikor megcsókolt, nem húzódoztam ... szőke volt. Megígérte, hogy másnap újra jön. Ennék már három éve. A fiú .hallgaltott. A fák közelebb húzódtak, az utolsó ablakból ,is megszökött a fény, nem volt mitől tartaniuk. A lány most ráemelte az arcát. Olyan volt, mint a hold. — Nem akar megölelni? A fiú lassan megrázta a fejét. — Az én hajam barna. — Nem baj — vágta rá gyorsan a lány. — A nagyanyám meghalt, és én nem mondtam meg neki, hogy a szőkék is hazudnak olykor. A fiú néma maradt. — Maga nagyon szomorú lehet — mondta a lány, és lehajtotta a fejét. — A szeme sötét-ebb az éjszakáimnál. — Visszajön — a fiú hangsúlya olytan volt, mintha h-uszadjára ismételné meg —, visszajön. A lány .halja előrehuLlott, a holdfény megcsúszott rajta. — Én is -ezt mondogattam miagamnak két éven át. De már nem akarom, hogy visszajöjjön. — A feleségem meghalt — mondta üresen a fiú. — Azt mondták az orvosok. Bementem meglátogatni, -mint mindennap, és hazaküldtek azzal, hogy meghalt. — Üiristen — -motyogta a lány. — Már az orvosok ;s hazudnak. — De én másnap is bementem. Letettem a portán a nevére a 'banánt, és lletettem a narancsot. Biztos nem ákarta, hogy lássam. A lány fölállt, -megsimogatta la haját. — Egészen megszőkíti a hold — mosolygott rá. A fiú mozdulatlan 'maradt. — Tudom, hogy te voltál az — folytatta -a lány. A fiú megreimeg-ett. — Ha nem akarod, ne áruld el — kuncogott a lány. — Ügyis tudom. — Félék — mondta a fiú. — Bármim volt, mindent elhagytam. Szórakozottságból? Élveztem is. Ne adj semmit, mert elveszítem. — Most már tudom, hogy te vagy az — kuncogott a lány. — Én azóta nem csókoltam meg senkit. á íiú hitetlenkedve megrázta a fejét. — A feleségem is uhcogott. — Á hangja remegett. — Szeress! — ölelte magához a lány. — Szeress! A f-ák hirtelen összefoorul- tak, sötét lett, felörvénylett a hold. Valahol valaki -elcsodálkozott álmában, milyen hiábavaló az élet. De a Park üres. De a lány nem -járt arra. De a fiú összetörte a Padot.
