Somogyi Néplap, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-13 / 86. szám
4 Somogyi Néplap 1985. április 13., szombat Űjabb komfort a Komforttól Január első munkanapján a nagyatádi Komfort szövetkezetből kivált az autószerviz, hogy kedvezőbb gazdasági körülmények között dolgozhasson. De mi történt az „anya”-szövetke- zettel ? Vermes Gábor a terveiket idézve derűlátó. Amikor évekkel ezelőtt megvásárolták az angol no-fines építési technológiát, azzal számoltak, hogy hosszú időre lesz teendőjük. Nem csalatkoztak. Nagyatádom a Jó- kai-lakótelep kizárólag az ő módszerükkel épül, s rendelésük van korszerű csoportos, családi házak építésére is. Ez utóbbiból az idén tízet szeretnének építeni a sportpálya és a Ki- szely-lakótelep között. Azért csak ennyit, mert jelenleg ennyi telek közművesített. Most az igényeket mérik föl. Az ígért tíz házra eddig tizenöt jelentkező van, közülük tizenegyen félkészen kérik majdani otthonukat, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten maguk fejezhessék be az építkezést. Négyen már most jelezték, nincs kedvük a kalákában való munkához, kész házat kérnek. A Komfort építőipari részlege számít arra, hogy munkájukat a városfejlesztésben továbbra is igénybe veszik. így például vállalják a Kossuth utcában épülő új házak elkészítését is. Kapacitásuk lehetővé teszi, hogy évente negyven-hatvan lakást építsenek meg. A szétválást követően megmaradt Nagyatádon a fa- és vasipari részleg, mégpedig jó forintokat hozó munkával. Asztalosaik főképpen a Kanizsa Bútorgyárnak dolgoznak, több éves szerződés alapján. Egyes bútorcsaládok részelemeit készítik el. Vasipari részlegük félkész portékákat csinál a VBKM-nek, a Medicornak, a Danuviának. Idei várható bevételük meghaladja a tízmillió forintot. A nagyatádiak tárgyalnak a kaposmérői szövetkezettel is. Az idén száz gázkazánt gyártanak nekik. Csupán az esztergályosok méltatlan- kodnak amiatt, hogy nincs elegendő feladatuk. Vermes Gábor úgy mondja, hogy a gmk és a vállalati gazdasági munkaközösségek megjelenése elvitte a piacot. Ök olcsóbban vállalkozhatnak, így nehéz a versengés. Nagyatádon mégis bizakodnak abban, hogy az idén legalább 3,6 millió forintnyi nyereséget tudnak felmutatni. Ez azt jelenti, hogy december végén hatvanmilliós árbevételről beszélhetnek majd. Mondják, ennél több hasznot is húzhatnak, hiszen feladat van bőven. Am azzal is tisztában vannak, hogy a több nyereség csak jobb munkával érhető el Éppen ezért új ösztönzők bevezetésén gondolkodnak, s jobb minőségre törekednek. Az a véleményük, hogy az új szabályozók ezt elősegíRehabilitáció gondokkal Nem mindenki akar dolgozni Nagyobb kedvezményt a vállalatoknak Hatezerre tehető a megváltozott munkaképességű emberek száma Somogybán. Ugyanakkor a nyugdíjasokat is számítva mintegy négyezren dolgoznak. Nemcsak nekik, a közösségnek is érdeke, hogy mindegyikük dolgozzon, mégpedig azt, amit tud. Több mint másfél évvel ezelőtt lépett életbe az egészségügyi és a Pénzügyminisztérium együttes rendelkezése a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról. Ez éppen azt a célt állította a középpontba, hogy a társadalom minél jobban hasznosítsa a megmaradt munkaképességüket, párosítva a megfelelő anyagi biztonsággal. A területi rehabilitációs bizottságon kívül kilenc helyi bizottság tevékenykedik a megyében annak érdekében, hogy minél körültekintőbben gondoskodjanak az erre rászorulókról. Tavaly 256 ügy került a helyi rehabilitációs bizottságok elé. Sajnos, mindössze huszonöt esetben sikerült eredményesen a dolgozó munkába helyezése, 190 esetben általában valamilyen anyagi juttatást állapítottak meg. Olyan is előfordul, hogy húzódik az ügyintézés, sőt nem ismerik a kérelmező további sorsát. A megyei társadalombiztosítási tanács véleménye szerint mindenképpen változtatni kellene ezen. Négyezer munkahely Somogybán több mint négyezer olyan munkahely van, amelyet megváltozott munkaképességűnek jelöltek ki, ezekben több mint ezemyolcszázan dolgoznak rendszeresen. Elsősorban a falun élők vannak hátrányban, közülük nagyon sokan nem tudnak bejárni a városi munkahelyekre, helyben pedig általában alig-alig van megfelelő lehetőségük. Ezenkívül a legtöbb gondot azok okozzák, akiknek már nincs munkaviszonyuk, vagyis „az utcáról” kerülnek a rehabilitációs bizottság elé. Szinte lehetetlen számukra megfelelő munkahelyet fölajánlani, a vállalatok se szívesen fogadják őket. Nem tud mindenkinek munkát adni a csurgói, a kaposvári szociális foglalkoztató sem. Mindenképpen biztató, hogy a csurgóiak Nagyatádon is nyitnak kihelyezett üzemet, a marcali tsz pedig a papírfeldolgozóban tud majd munkahelyeket felajánlani. Később Barcson, a Bogiári Állami Gazdaságban is lesz valamilyen foglalkoztatási lehetőség. Üzemorvos 9 tsz-ekben Változatlanul a termelő- szövetkezetek vannak a legnehezebb helyzetben. Ott kevés a megfelelő munkai kör, nem futja a gépek esetleges átállítására, olykor a szakmai képzettség hiánya is hátráltatja a megváltozott munkaképességűek elhelyezését, pedig a Teszöv is mindent megtesz a helyzet javításáért. Az idén már huszonegy tsz-ben lesz üzemorvos, ez a megoldások keresését is megkönnyíti azon a környéken. A vállalatok különféle kedvezményeket, hitelfölvételi lehetőséget kapnak, ha gondoskodnak a megváltozott munkaképességű dolgozókról. A mostani gazdasági helyzetben ez sem eléggé ösztönző — szükség volna további intézkedésekre. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az emberek egy része is inkább az átmeneti járadékot, a szociális járadékot szeretné vagy még inkább a rokkantsági nyugdíjazást, mint a további munkát. A propagandán és a jogszabályok ismertetésén is javítani kell, hogy az ilyen ügyekkel foglalkozók jobban ismerjék teendőiket. Akárcsak a gazdasági élet más területein, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában is szükség van a társulásra. Ha a kisebb vállalatok, a terme- lőszövekezetek az e célra rendelkezésükre álló pénzt olyannak adnák, ahol van lehetőség a foglalkoztatásra, egész biztos, hogy sokkal többen kaphatnának megfelelő munkát. Ugyanilyen alapon a szociális foglalkoztatók fejlesztését is szorgalmazni lehetne. Lajos1 Géza B Nem lesz a te talpadnak nyugalma 54. Az a hitvány kis ajtó meddig állhat ellent? Mégha tölgyből gaitteroltiák volna a fáját! A konyhából a kamrába, ott fel a létrán a padlásra, egy másikon le a disznóól tetejére, aztán a pajtán áJt a szérűre — ez volt a mi egérútunk. Az istálló meg a pajta keresztbe épült a hosz- szú Bürger-házra, még nap- .pal is elzárták a szérűre látást az ember elől. De csak a gondolatnak nőnek szárnyai,, a test sokszor csúfos- kodák a szándékkal. Egymást tiportuk, akadályoztuk rémületünkben. Anyámat úgy kellett feltuszkoikíi a létrán; mindig szédült a magasban, ■még ha széken állva ablakot tisztított is. Valami felborult, a csattanást mii elviselhetetlenül hangosnak éreztük. Hans akkor húzta fel a létrát mögöttünk, amikor azoknak sikerült az ajtót betörniük. Olyanok vagyunk, mint az őrültek: nem tudom, hogyan kerültünk a pajtába. Mintha ón nem volnék ón, nem volnék senki és semmi, hacsak nem a megtestesült félelem. Ott a pajtában a széna illata térít kicsit észhez, hirtelen a hárs hódító édesét is érzem, pedig régen dlvtirágzott már. Az űzött vad mennyit lát át a valóságból, menekülésében? Ha a hajtóink, vadászaink idegenek, úgy megmenekültünk. Ha Nyári Péter a fővadász — elvesztünk. Amikor kidöntve a pajta- ajtót nekirugaszkodtunk a szérűnek, csalódott üldözőink éppen az udvarra özönlenek durván szitkozódva. Sárga kések szurkálják az éjszakát: minket azonban már nem érnek el az elemlámpák fénysugarai. De ha majd nem áll már közöttünk a pajta?! — A szérűskert felé uralhattak ! Nyári Péter hangja. Mulatságokban magasan szárnyalt, valamikor nagyon kedveltem, most szeretném, ha szála szakadna. Ez a Nyári Péter volt az, aki alig pár napja még így dö- fölődött apámékon: — Mi itt most elkezdjük a 3 éves tervünket. Maguknak evvel már nem lesz gondjuk. Nem volt már akkor nekem figyelmem az ilyen po- litizációkra, amúgyis férfidolgok ezek. Az sebzett belül néha, hogy nem vagyok képes önmagam lenni — asszonyi mivoltomnak megfelelni, ezt beteljesíteni az uram és a magam akaratjára —, mert nincs egy percem rettegés nélkül, jaj mikor áll mögénk a kanász, hogy cserdítsen egyet a su- daras ostorral, hücs ki az országból mocskos csürhe! Hát most odaállt mögénk. Egymást tiporjuk, ahogy igyekszünk előnyt nyerni üldözőinkkel szemben. Olyan gyakori álmom ez: kergetnek, én futnék is, de a lábam nem engedelmeskedik — mintha kásává vált volna —, csoda, hogy most elbírja a testemet. Apám csörtet a a nyomomban, érzem korcos leheletét, s amikor el- botlok egy felszínre nyújtózott gyökérkében, lelépi az egyik tutyimat. Hansom valahogy megérzi a veszélyt, elkap. Nem zuhanok le. Hogy van az, hogy így megérzi, ha szükségem van rá? Olyan igen nagy szerencsém van, hogy így is emberem. (Folytatjuk.) Mint a galambok Sosem értettem igazán a fanatikus buzgalmú galambtenyésztőket. Kisállattenyésztők kiállításain is inkább a négylábú kedvencek ketrecei s nem a szárnyas jószágok előtt töltöttem az időt. Egy fonyódi galaimlbtenyésZtő házaspárnál tett látogatásom után azonban teljesen megváltozott a véleményem. Vágvölgyi Béla és felesége hosszú évek óta foglalkoznak tenyésztéssel. A férj a DRW gépésze. Gyerekkora óta vonzódik a galambokhoz. A feleség úgymond, „beházasodott” ebbe a hobbiba. — Azt sem tudtam, mi fán terem a galambtenyésztés, míg Bélát meg nem ismertem — mondja nevetve. — Aztán elkísértem őt a kiállításokra, s lassacskán jobban izgultam a sikerért, mint ő. Ma, ha örömet szeretnék szerezni neki, galambokat veszek ajándékba. Előfordult már, hogy több órát alkudoztam egy párra, de végül is a miénk lett. — Sokan csak legyintenek erre a hobbira, azt mondják, komolytalan dolog — így Vágvölgyi Béla. — Valaha a King fajtával kezdtem, ezek agresszív állatok, s nem is olyan szépek, mint a mostani állomány, a francia Mondain fajta. Nemrég hoztunk az NSZK-ból egy párat, tízezer forint volt az áruk, de megérte! — Az úgynevezett kék fajta a legszebb — mondja Zsuzsa, a feleség. — Kis fej, rövid csőr jellemzi, széles mellű, mély tartású. A budapesti fajtaklub kiállításán — ahol több ezer tenyésztő mutatkozik be — harmadik éve mi nyerjük az első díjat. A szokatlan nem az, hogy Zsuzsa asszony ért a galambokhoz, hanem az a kis igazolvány, amelyet nemrég kapott a Galambtenyésztők Országos Egyesületétől. ő ugyanis az első női galambbíráló a megyében, öt fajta értékelését végezheti a versenyeken. — Még édesanyám sem nagyon értette, miért van szükségem erre — meséli. — S nem is nagyon lehet ezt megmagyarázni. Tulajdonképpen a sok részrehajló bírálat ösztönzött, amelyeket a versenyeken ta- tapasztaltam. Nem a galambot, hanem a tenyésztőt bírálták, ezen szeretnék változtatni. — Zsuzsa kegyetlen őszinte, nem tűri az igazságtalanságot — mondja a férj, miközben bársonypillantást küld felesége felé. Láthatóan büszke erre a tulajdonságára. — Nem hiszem, hogy hatalmas változást jelentene a bírálók világában az ő szereplése, mondom is, kétszer ugyanarra a versenyre úgysem hívnak meg. Még velem szemben sem elnéző! Többnyire igaza van. A szomszédban Tolnai Attila, bánatosan bólint erre a megállapításra. Saját tapasztalatból mondhatja, mennyire így igaz. A galambok összetartják a három embert, jó barátokká váltak. Kell is, hiszen az állatokat nem lehet napokra magukra hagyni, nyaralásról szó sem lehetne például, ha valaki nem vállalná az ellátásukat. Vágvölgyiék sem mehettek volna el a francia Mondain párért egy NSZK tenyésztőhöz, ha Tolnai Attila nem vigyáz addig itthon az állományra. Közben hazaérkezik Zsolt, a kisebbik Vágvölgyi-gye- rek, az iskolából. Táskáját hanyag eleganciával ejti a verandára, s máris a galambketrecek mellett áll. A kérdésre, mi lesz majd, ha megnő, magától értetődő egyszerűséggel válaszol: — Természetesen galambtenyésztő. Vagy bíráló. Vagy egyszerre mind a kettő, mint anyu. Klie Ágnes PIACI KÖRKÉP Tavaszi pezsdülés Ismét legvonzóbb színeit mutatta a kaposvári hetipiac. Sok volt a vásárló, és áru is akadt bőven, utóbbiak egy része azonban csaknem megfizethetetlen. Ebben az évszakban még soha niem voltak ilyen drágák a primőrök. Csekély vigasz, hogy a hét közepi 400 forintos paradicsomár 300-na mérséklődött. A tavaszi árapály elsősorban az uborkánál érzékelr hető. Ezt pár napja 120-ért kínálták, most pedig egy új kiskereskedői árudában 50- ért adták. A szemrevailóbb zöldpaprika darabja továbbra is 12—13 forint. Nyolc forintért kapható egy apró csomó hónaposre- tek. Megindult a fejessaláta dömpinigje is, így túlzásnak látszott a Zöldiért 12 forintos ára. A termelők 6—8-ért is adták. Örömteli apróság, hogy isiméit kaptunk 1 forintért petrezselymet. 3—4 forint a zöldhagyma, 'kétszer ennyi a vegyes zöldség csomója. A tavasz a télről maradt zöldségfélék árát is mérsékelte. 7-ént mértek jó minőségű burgonyát, 8—9-ért fejes káposztát és céklát, 12- ért főzőhagymát. Igaz, lila csemegehagyma már csak 16—18-ént kapható. Nem sok jóval kecsegtetett az első vadontermő gombaféle. 10 forintért adták csomóját a kucsmagomlbának. A virágpiacnak ezúttal nemcsak a színei, de az árai is derűsebbek voltak. Jácintot és nárciszt csokronként 8-ért kínálták. Ennyibe kerül szállá a harmatos tulipánnak is. 15 forint a szegfű száláért sem látszott túlzásnak. A szerényebb mezei csokrokat 4—5 forintért adták. Még mindig1 kapható mosolygós alma 16—18-ért. A Zöldért mozgóárusánál azonban — felé ennyiért — válogatni is lehetett. Nem úgy a baromfi piacon, ahol talán ha tízen kínálták szárnyasaikat. 150-ért alkudtak egy pár csirkére. 180 forintért pecsételődött meg egy testes kakas1 sorsa. A tojás zömét kettőért adták, a szerencsésebbek azonban 1,80-ért is hozzájutottak. B. F.
