Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-11 / 58. szám

6 Somogyi Néplap 1985. március 11., hétfő TANÁCSKOZOTT A MEGYEI PARTÉRTEKEZLET KLEIBER JÓZSEFNÉ, ______ a Videoton tabi gyáregységének osztályvezetője Életképes kisközségek A közigazgatási átszerve­zést követően Tab szerepköre megváltozott. Örömünkre szolgál, hogy a nagyközség­ben és a kedvező közlekedé­si lehetőségekkel rendelkező környező kis településeken fokozódott a lakásépítési kedv, és hozzáláttak a felújí­tásokhoz is. Ez jelzi, hogy mérséklődött az elvándorlás'. Feladataink megoldására fontossági sorrendet készítet­tek az irányító testületek. Gondjaink ikét tényezőből fa­kadnak. Az egyik: Tabnak még nincsenek meg azok az adottságai,, amelyek lehetővé tennék, hogy a körzeti ke- reskedélmi-szolgálíatói, okta­tási, kulturális és igazgatási igényeit magasabb szinten kielégítse. Az alsó 'és közép­fokú oktatási intézmények például zsúfoltak, a szak- középiskola elektronikai mű­szerészképző tagozatának pe­dig 'tanműhelyre van szük­sége. A másik tényező, amit figyelembe kell venni, hogy Talb környékén viszonylag sok a kis település. Az ál­talános iskolák körzetesítése, a tsz-egyesülések. a 'tanácsok átszervezése — szükségszerű­ségük elemére — kedvezőt­lenül hatották a kisközségek egy részére. Véleményünk szerint megkülönböztetett fi- gyélmat kell fordítaná a kis­községek alapellátására, ke­resni keil az új formákat és rend'Szeréket. Fontos politikai érdekünk, hogy az életképes községek továbbra is fenn­maradjanak. Sok olyan igényit kell kielégíteni, amely VOLGUSKA MIHÁLYNÉ,______ a gyékényesi vámhivatal parancsnoka Növekvő turista- és áruforgalom A turizmus gyors ütem­ben fejlődik, s lehetőséget ad a népeknek arra, hogy megismerjék egymás termé­szeti, társadalmi, kulturális értékeit, vívmányait. Ha­zánk idegenforgalma híven tükrözi külpolitikai elvein­ket, nemzetközi kapcsola­tainkat. Évente mintegy 42 millió utas lépi át az or­szághatárt, s ebből több mint félmillióan megyénk határállomásain. Tapasztalatunk az, hogy az utasok zöme becsületes szándékkal lépi át az állam­határt. A területünkön élő lakosság nagy része tart fenn jó rokoni és baráti kapcsolatot a szomszédos J ugoszláviában. örvendetes, hogy a jog­szabályt sértők között a magyar állampolgárok szá­ma egyre kevesebb. El­mondhatjuk, hogy a felde­rítés is összetettebb, gondo­sabb munkát igényel, mint a korábbi években. Több­nyelvű tájékoztató prospek­tusokkal és vámárunyilat- kozatokkal segítjük a kül­földi állampolgárokat vém- és devizajogszabályaink megismeréséhez. A külke­reskedelmi áruforgalomban nőtt a vámkezelés gyors és pontosabb elvégzésének je­lentősége, hogy az import áruk minél előbb kerülje­nek a termelésbe, az export áruk pedig elhagyják az or­szág területét. A gyékényes: vámhivatal évi majdnem 30 ezer import kocsirakományt léptetett be az ország terü­letére, ennek nagyobb ré­szét vámkezelte a belföldi forgalom számára. Az ex­port ellenőrzése és kilépte­tése 25 ezer vasúti kocsira­MÉSZÁROS GYŐZŐ, _____ a Balatonboglári Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója A szőlőtermesztés fejlesztéséért 1700 dolgozónkból több minit 200 párttag. Az elmúlt öt éviben azon munkálkod­tak, hogy a XII. kongresszus és a megyei pártbizottság ha­tározatait megvalósítsák. Föladatunk volt a Somogy megyei szőlőtermelés fejlesz­tése és 'integrálása. A koráb­ban Boglárom kialakult borá­szati koncentráció lehetővé tette az üzem kölcsönös elő­nyökön nyugvó továbbfej­lesztését és a megfelelő érde­keltségi rendszer kialakítá­sát. Ennek megfelelően 1977- től kezdve létrejött a sző­lőtermelésre, -feldolgozásra és -értékesítésre szóló integ­ráció, amely Viticoop néven egyszerű gazdaságii társaság­ként működik, gesztora a Balatonboglári Mezőgazda- sági Kombinát, s tagjai a so­mogyi termelőszövetkezetek és szakcsoportok. Ma már — az utóbbi évek dinamikus fejlődése nyomán — mintegy 3000 hektár szőllőt integrál kombinátunk. A megyei vezetéssel közös erőfeszítéseink eredménye a somogyi korszerű szőlőre- konstruköió folyamatos meg­valósulása és ennek erkölcsi elismerése: a terület dél-ba­latoni borvidékké való nyiil- nítása. Feladatainkat 1990-ig meg­határoztuk, s lehetőségeinket is fölmértük. 340 millió fo­rint kell ahhoz, hogy közös borászatunk több mint fél­millió hektoliter tárolótérrel rendelkezzen, mert a szőlőül­tetvények termését csaik így dolgozhatjuk fel versenyké­pes áruvá. Az életszínvonal megőrzé­sét célozva alakítottunk szakcsoportot; ez a dolgo­zóink részére megfelelő ki­egészítő jövedelmet biztosít. Tulajdonképpen ezen elv megvalósítását segíti kombi­nátunk nagyüzemi szőlőterü­leteinek különféle anyagi ér­dekeltségben itörténő megmű- vélése is, ilyen az illetmény- szőlő és a részesművelés. Az 11 létenényszőlő-mű velés mun­kavállalói jogon való beve­NAGY TIBOR,___________ a kadarkúti pártbizottság titkára Éltünk az önállósággal kedvezőbb közérzetet teremt a kisközségekben lakók szá­mára. Nélkülözhetetlen a jó minőségű ivóvíz, a telefoná­lás lehetősége, a biztonsá­gos áramellátás és a közmű­velődés helyi lehetőségeinek szélesítése. kományt tesz ki évente. Nagy a tranzit áruforgal­munk is, Feladataink meghatározá­sánál figyelembe vesszük a magas szintű párt- és álla­mi szervek határozatait, irányelveit s az ezek alapján kiadott jogszabályokat. Munkánkat a jövőben is ezek szellemében végezzük. zetése ma már dolgozóink­nak több mint 80 százalékát érinti. Fejlődésünk a vállalkozói kedv növekedésének, az új termékszerkezet kialakításá­nak és a veszteségforrások csökkentésének köszönhető. Amellett, hogy a gazdaságpo­litikai határozatoknak igye­keztünk eleget tenni, a szo­ciálpolitikai feladatokról sem feledkeztünk el. Pártbizottsá­gunk és kombinátunk kom­munistái úgy foglaltak állást, hogy környezetünk és iaz új köziigazgatási körzet fejlődé­sét felelősséggel .támogatjuk. A jelentés szól arról az új helyzetről, amely a járások megszűnése után kialakult megyénkben, pártbizottsá­gainknál. Akkor lettünk ön­állóak, amikor sokkal nehe­zebb körülmények között kell dolgoznunk. Ebben a hely­zetben arra törekedtünk, hogy a kommunistákkal, a terület dolgozóival meg. tud­juk értetni magunkat. Fon­tos 'követelménynek tartjuk, hogy tudjunk mozgósítani a határozatok végrehajtására. Hajlamosak vontunk azonban a határozatok lemásolására, pedig így a helyi feladatokat nem vagy csak résziben tud­tuk -megolldani. Vannak be­idegződéseink, amelyeken ne­héz változtatni, de törek­szünk rá. Az idő rákényszerített bennünket, mi meg a terü­letien dolgozó elv társainkat, A felgyorsult társad almi - gazdasági mozgás következ­tében helyenként lazult az állampolgári fegyelem, s ez befolyásolta a bűnözés ala­kulását. A megelőzés érdeké­ben folytatott erőfeszítésieink nem hoztak kellő eredményt: Somogybán is emelkedett a bűncselekmények száma -az elmúlt öt évben. Magas a betöréses lopás, a lopás, a csalás, a sikkasztás aránya. Az utóbbi két évben egyre több a nagy kárértékű bűn- cselekmény. Ezeknek az el­követői a gazdálkodásban levő torzulásokat használják fai. A vagyon elleni cselek­ményekkel okozott kár 1980- ban 15 millió , forint volt, 1984-ben pedig 34 millió forint. A kár 66 százaléka a társadalmi tulajdoniban ke­letkezett. Az erőszakos, garázda jog­sértések száma folyamatosan — és elég nagy ütemben — növekszik. Amíg 1980-ban 448, a múlt évben már 658 jogsértés történt. Egyetértve a beszámoló minősítésével a megyei fe­gyelmi bizottságnak is az a taipasztalata, 'hogy a pártban rend 'és 'fegyelem vian So­mogy megyében. A párttagok nagy többsége a munkahe­lyéin és a közéletben példát mutat, betartja törvényein­ket, a pánt erkölcsi normáit. Szólnunk 'kell arról is, hogy az ismétlődő nehézsé­gek, feszültségék miatt a pártfegyélem és a pártegység időnként és helyenként la­zult. A párttagok közül is többen — megfeledkezve ma­gukról — a kommunista er­kölccsel, életfelfogással el­lentétben cselekedtek. Kritikusan állapítja meg a beszámoló, hogy a határoza­tok végrehajtásában mulasz­tók felelősségre vonásában bátortalanság volt tapasztal­ható. Indokoltnak [tartom a megállapítást, s hozzáfűzöm, hogy e téren nem hajtattuk végre teljesen az 1980-as hogy a határozatok sajáto­sak, megfoghat óak legyenek, az egyes párttagoknak pedig „testre szabott” legyen a teendőjük. A határozatok rendszeres, folyamatos vég­rehajtása, ellenőrzése segített bennünket a feladatok jobb megoldásában. Nem léptünk olyan mér­tékben előre, ahogy szeret­tük volna a lakosság hangu­latának, véleményének kiala­kításában. Pedig az emberek meghallgatása, a kérdésekre adott válaszok nagyban hoz­zájárulnak a közérzet javí­tásához, a politikai munka eredményesebbé tételéhez, a cselekvési egységhez. Ez fő­leg napjainkban elengedhe­tetlen követelmény. Pártbizottságunk irányító munkáját segítik azok a koordinációs értekezletek, amelyek a községpolitikai A megyében ismertté vált elkövetők fele büntetett elő­életű és 15—20 százalékuk visszaeső. Az elkövetők kö­réből társadalmi szempont­ból is fontos két kategóriát szeretnék kiemelni. Az egyik a fiatalkorú bűnözés. A 70- es évek második felében még az országos átlagnál alacsonyabb volt megyénk­ben, az elmúlt öt évben azonban, sajnos, elértük az országos átlagot. Jelenleg az összes bűnelkövetők 11 és fél százaléka fiatalkorú; ez azt is mutatja, hogy elég magas a veszélyeztetett kör­nyezetben élők száma. A másik problémakör a cigány bűnelkövetők arányának nö­vekedése. Az elmúlt évek intézikedései nyomán kedve­zően változtak lakás- és életkörülményeik, társadal­mi beilleszkedésük. A folya­matos munkavégzés, a tár­sadalmi együttélés szabá­lyainak megtartása terén azonban, a fejlődés üteme messze élmarad a kívánttól. pártértekezlet határozatát, amely így szól: „Az eddi­gieknél bátrabban vonják fe­lelősségre a határozatok vég­rehajtásának elmulasztóit.” Ma is igaz, hogy a vezetők munkájukkal, életvitelükkel hatással vannak a pártfegye­lemre, pozitív és negatív ér­telemben egyaránt. A vezetők által elkövetett vétségek ese­tében a politikai kár lénye­gesen nagyobb, mint az anyagi vagy az erkölcsi kár. A tapasztalaitok azt mutat­ják, hogy a ipántvétséget el­követők esetében mindig megtalálható a környezet fe­lelőssége. Szinte minden fe­gyelmi ügynek élőzménye van. Nem egyik napról a másikra válnak olyanokká az emberek, amiilyenek. Esetien­ként hagyják, sőt elnéző ma­gatartással elő is segítik ezt a folyamatot. A XII. kongresszus óta a pártfegyekná munka mind DR. BÖRÖCZ ISTVÁN megyei rendőrfőkapitány Veszélyeztetett környezetben SZIGETI ISTVÁN, _____________ a fegyelmi bizottság elnöke A kommunisták többsége példát mutat feladatok végrehajtásában a tervezést, a jobb munkameg­osztást irányozzak elő. Eze­ken a fórumokon lehetőség nyílik az érdekek egyezteté­sére és ütköztetésére. Mer­tük ezt vállalni, szükség van erre, mert enélkül a fejlő­dés, az előbbre lépés csak igen lassú. A cigány bűnelkövetők ará­nyának növekedése fölveti azt a társadalmi igényt, hogy erőfeszítéseket kell termi a cigányok gyermekeinek isko­láztatására, el kell érni azt, hogy minél többen befejez­zék az általános iskolát. En­nék ugyanis jelentősége van életmódij ük és életkörülmé­nyeik megváltoztatásában. A nevelés, a társadalmi ösztön­zés mellett jobban kell al­kalmazni adminisztratív esz­közöket is munkába állításuk érdekében. szervezeti, mind tartalmi szempontból továbbfejlődött. Egyetértek a beszámoló meg­állapításával: „A testületek jól éltek a fegyelmi jogkö­rükkel, elvi alapon és fele­lősséggel reagáltak ,a feltárt vétségekre.” Ügy látjuk, a vétségek megítélése, a bünte­tések kiszabása, az azonos mérce alkalmazása a pártbi­zottságok szintjén biztosítva van. Az alapszervezetek több­sége Ss bátran, egyre na­gyobb hozzáértéssel végzi a fegyelmi munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom