Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-05 / 53. szám
1985. március 5., kedd Somogyi Néplap 3 Egy mondat az Továbbra az marad Az építőművészet legnagyobbjainak egyike teltte — a ma világszerte idézett — megállapítást. Le Corbusáer szerint ugyanis „a ház gép, amely lakásra alkalmas.” Ha ez így igaz, akkor kéül lennie nagy és klis gépeknek, hiszen könnyű belátni, a magaslba nyújtózó toronyházat és a kert zöldjébe húzódó családi otthont csupán az rokioníltja, hogy mindkettőben toknak. A jellemző forma Hazánkban hagyomány a saját jószágunkban ilakni. A községekben élőknek csupán az öt-ihat százaléka bérlő, a városokban — Budapest kivételiével — egy harmad az arányuk. Több, mint két és fél millió tokás van személyi tulajdonban, ennek döntő része — 64 százaléka — családi ház, azaz a leghagyományosabb, legjellemzőbb forma. A hagyományok erejét az is mutatja, hogy az újonnan épült otthonoknak több mint a fele — 1983: 53,1 százialék — hagyományos fialsz érkezettél, azaz normál fialazőtéglából készült. Az ilyen és hasonló résztényezők fontosságát az húzza alá, hogy az infrastrukturális beruházásoknak a legdönitőbb területe — forintokban, életkörülményeket változtató hatásában egyaránt — a lakásépítés. Ennek ismeretében kapja meg igazán kellő jelentőségét az a megállapítás:, amelyet az MSZMP Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára kibocsátott irányelveiben olvashatunk, s amely így hangzik: „A lakáshoz jutás fő formája továbbra is a személyi tulajdonú lakások építése, vásárlása legyen.” Aminek érvényesítéséhez rengeteg minden kell. Kormányzati és helyi támogatás, ennek folyamatos bővítése — például a hitelösszegek és az áremelkedések arányosítása —, kedvezményes kölcsön, telek, megnyugtató építőanyag-ellátás, gép- és eszközkölcsönző-há- lózat kialakítása. Veszedelmes illúzió lenne úgy vélekedni, az említett és seregnyi más feltéted rendelkezésre áll, nincsenek feszültségek a várakozások és a lehetőségeik között. A hetvenes évek közepén a csúcs, az egy esztendő alatt megépített százezernél több lakássá!. Mostanra ez 74—85 ezerre csökkent. Az állami részesedés ugyanis oly mértékben kisebbedéit, hogy azt nem tudta ellensúlyozni a magánerőből történő otthonteremtés mennyiségének, arányának emelkedése. Magánerő ... Egy családi ház felépítésének átlagos időszükséglete számítások , és becslések szerint 2500—3000 munkaóra, hangsúlyozva, átlagos ház átlagos felépítési idejéről van szó. Mennyi idegesség, kapkodás, szaladgálás, mennyi erőfeszítés, rengeteg saját munka, az ismerősök adta segítség; ez is benne van a házban, amikor elkészül. Társadalmi ügy Érdekes, de nem véletlen jellemzőije a hetvenes évek közepe óta a lakásépítésnek: az otthonok teljes állományához viszonyítva a legtöbb családi fészket már nem a községeikben, hanem a városokban emelilk. Ami viszont új, korábban nem észlelt gondokat teremt, formál jellegzetessé. Így például a teilekhiányt. Főiként a nagyabb vénásokban, az azokat ölélő községeikben okoz ez sóik fejtörést. Az állami tulajdonú, használatba adott építési telikeik mennyisége távolról sem fedezi az igényeirányelvekből két. Ami mutatja a hivatalos szervek erőfeszítéseit: 1981-iben 5,1 ezer, 1983-ban már 11 ezer ilyen telék tette lehetővé az építkezés megkezdését. Van azonban tovább is. A közművesítés sajnálatosan egyre drágább, ugyanakkor a tanácsoknak nem bővülnek ilyen arányban az erre a célra szolgáló, befektethető forintjai... kényszerű megoldásként ezért több helyen a célcsoportos — állami — lakásépítés szerény forintösszegéből csípnek le, csoportosítanak át pénzt ide. Feszültségek vizén, igények és való források szírijei között halad a lakásépítés hajója, s mert ahogy azt mondani szokták, a muszáj nem fullad a Dunába, valóban halad a hajó. Módosulták a hitelfeltételeik, bővült a legutóbbi években többször is a kedvezmények köre, emelkedtek a hitelösszegeik ... és persze, az árak is, a kivitelezői díjaik úgyszintén. A magánerőből épült otthonok átlagos alapterüle- te 78,7 négyzetméter volt 1983-ban, ugyaniakkor fiigyeimet kelthet: bár tovább emelkedik a három- és több- szöbás tokások aránya az újonnan tető alá került otthonokon bélül — az 1980. évii 42 százalékos részesedés most már 53 százaléknál van —, a legutóbbi éveikben — hosszú időn át taritó csökkenés után — ismét emelkedni kezdétt a mindössze egy szobával Kialakított, frissen elkészült otthonok részesedése. Kényszerű hatások következménye ez, de akkor sem jó, ékkor sem bíztató jel, mert kézenfekvő, az egy szdba valójában nem oldja meg a lakásgondot, csupán elodázza. Az ilyen átmenetért viszont túlzottan is nagy árat fizet mind az építtető, mind a társadalom, hiszen a fajlagos ráfordítások sokkal kedvezőtlenebbek, mint egy 'átlagos, kétszobás otthon esetében. Ezért, hogy nem csupán a lakásépítés folyamata társadalmi ügy, hanem e folyamat belső — esetleg rejtett — áramlatainak észlelése is az, mert hiszen a lakáskörülmények meghatározó erővel hatnak az agyén, a család magatartására mind a társadalmi munkamegosztásban, mind a lakóhelyi környezetben. Kellő támogatás Érzékélteti a magánerős otthonteremtés gyorsan növekvő súlyát, hogy az Országos Takarékpénztár lakásépítéssel kapcsolatos hitelekre 1970-ben 4,5, 1975- ben 9,8, 1983-ban 27,6 milliárd forintot adott kézhez, ami arányaiban annak felel meg, hogy míg 1970-ban az összes hitel 34,6 százaléka volt építési célú, addig 1983- ban 52,9 százaléka. Ezeknek az összegeiknek az ismerete ellenére is azt kell leírnunk, a magánépítésnél válójában nem lehet tudni, mi mennyibe került, mert szétválaszt- haítattanul elegyedik a saját és az ismerősök munkája az építőmester feketén alkalmazott embereinek tevékenységével, az anyagúk, szerelvények hivatalos ára a hozzá- toldott borravalóval, olykor csúszópénzzel és így tovább, a végtelenségig. Ezért, hogy egyre inkább az válik döntővé: a társadalom adta sokféle támogatás miként álakul át helyben, egy-egy településen konkrét támogatássá, segítséggé. Aki otthont teremt, nagy terheket vesz a vállára. Nem szurkolókra van szüksége, hanem olyan társakra, akik tesznek azért, hogy ezek a terhek az elkerülhetetlennél ne legyenek súlyosabbak. Lázár Gábor Mini munkagép Nincs gondja a férőhellyel a Magyar Postának ezentúl a belvárosi közterületi ütmünkéi során, mert ezzel a kisméretű, GehJ gyártmányú, 46 lóerős munkagéppel igen kis átmérőjű körben is képes megfordulni, tolatni .rakodni. Rugalmasabb, önállóbb tanácsi munka „Ha egy íróasztalinak van státusa, de nincs munkája, csinál magának...” E par- kinsoni törvényszerűséget Verebélyi Imre, az Államigazgatási Szervezési Intézet igazgatója idézte nemrégiben egy, a közigazgatási átszervezés tapasztalataival kapcsolatos kötetlen beszélgetés során. Mint mondta: a bürokrácia fő forrása az, ha egy ügyet- mindig magasabb szinten intéznek, s nem ott, ahol az ügy keletkezett. Hajdan a járás az egy nap alatt lovon bejárható területet jelentette. Időközben már egy megyét is könnyen bejárhatunk, ugyanakkor, ha például egy községnek a várossal volt közös ügye, csak a járáson keresztül intézkedhetett. Persze a tavalyi átszervezést korántsem a motorizáció adta lehetőségek indokolták, hanem a társadalmi,. gazdasági fejlődés, mely a közigazgatásban- is új, rugalmasabb formáikat, felelősdbb és önállóbb tanácsi munkát kívánt. EGY ÉV UTÁN A döntés helyességének beigazolódását Verebélyi Imire mégsem e nagyobb összefüggések felvillantásával, csupán egy hétköznapi élményével példázta. Egy — községi tanácshoz áthelyezése ellen berzenkedő — volt járási hivatali dolgozó szavalt idézte., „Menjek és csináljam azt, amit eddig irányítottam?” Az „elsőfokú” munka nehézségei miatti tartózkodás mellett persze számos családi vagy épp kötődésbeli óka is volt annak, hogy a reméltnél kevesebben éltek a felkínált lehetőséggel. Somogybán például az egykori járási hivatalok munkatársainak csak tizede vállalta a községi munkát. Tanácsi tapasztalataik azonban így sem vesztek kárba. Mint dr. Várszegi Erzsébet, a megyei tanács jogi és szervezési osztályának vezetője elmondta, a községekkel való együttműködés és segítségnyújtás új formáit jóval előbb találták meg azoknál a városi tanácsoknál, ahova több, az ilyen munkában jártas járási hivatali dolgozó került. Egy évvel ezelőtt neim egyszerűen új irányítási keretek jöttek létre, hanem új munkamódszer és -stílus kialakítása is megkezdődött. S bár itt még további finomításra van szükség, máris több a kedvező tapasztalat. Élőbbé vált .például a városok és a községek kapcsolata, s a múlt óv második felétől egyre inkább kibontakozott a városi tanácsok differenciált községesítő munkája. Különösen- sok elismerő vélemény hallható a városkörnyéki bizottságoknak a városok és e községek szempontjait egyenrangúan érvényesítő, nagyobb területegységben gondolkodó és felelősien állást foglaló fórumairól. Fokozódott a községi tanácsok önállósága. Igaz, ezzel a lehetőséggel elsősorban azok a községi testületek tudnak élni, amelyek korábban is a legeredményesebben tevékenykedtek. Végül is a jelen átmeneti állapot. Az önállóság valódi próbája jövőre lesz, amikor az új tanácsi szabályozó rendszer életibe lépését követően' a tanácsoknak fejlesztési, pénzügyi kérdésekben is teljes önállósággal és felelősséggel kell dönteniük. A parkinsoni törvényt látszik igazolni, hogy ma senki sem hiányolja a korábbi járási hivatalok létét. A tanácsi „íróasztaloknak” immár jócskán van munkája, az ügyeket pedig áttétel nélkül ott intézik, ahol keletkeznek. Ez az év az új munkaformák begyakorlásának, a nagyobb lehetőségekkel való élni tudás megálapoziásának az időszaka. B. F. A gépek muzsikája Egy mesterember a régiek közűi Számítógépek, könyvelőgépek, írógépeik — mindennapi munkánk, elengedhetetlen tartozékai. Nélkülük nem működik olajozottan az információtovábbítás. Elavulnak, elromlanák^* pótolhatók, pótolhatatlanok. Működésük biztosíték a hozzáértő, gondos emberi kéz, a gondolkodó agy. Ismerjük-e őket, tudjuk-e mi tokák a „lelkűkben”? Kopogásuk, kattogásuk zaja mellett meghallljuk-e muzsikájukat? A szépséget is magukban hordozzák, csak föl kell fedezni bennük! A mesterember hozzáértése, gondossága előcsalogatja a avatatlan szem előtt rejtőző értékeket. Hiffner János, az OTP műszerésze ezek közé az emberek közé tartozik. Szűkös, irodagépekkel, műsizer- alkatrészelkkel tél-i, pici műhelyében társbérletben dolgozik egy órásmesterrel. Magas, háta kissé meggörnyedt, orrán sokdioptriás szemüveg, ujjai akár a bűvészé. Társalgás közben a szemein kívül ezek a legbeszédesebbek. Életéről, munkájáról folyik a beszélgetés. — Hogyan indult? — 1943-ban a Somssich gimnázium diákja voltam. A tanulásnál azonban jobban érdekelt Soós József munkája, áki az utcánkban lakott és műszerész volt. Titokban meglestem, hogyan szedi szét és rakja össze a tollakat, fényképezőgépeket, írógépeket. Egyszer az én toltam is elromlott. Emlékszem a márkájára: Pelikán — arany beggyel. Nem nyugodtam addig, amíg szét nem szedtem, és meg nem javítottam. Ez volt az első sikerélményem. Utána gyakran bejártam a mesterhez, lestem minden mozdulatát. A gimnázium elvégzése után — apám akarata ellenére — inasnak szegődtem. Jól mentek a dolgok. Másfél év alatt szabadultam fel a három év helyett. Az ötvenes években megalakult a Somogy megyei Finommechanikai és Gépjavító Vállaltot. A műszerész- gárda js megalakult, külön részlegekkel, és komplex szolgáltató céggé vált. Mindegyik műhelynek volt önálló művezetője. A műszerészrészlegben később már 20—24-en dolgoztunk. 1961-ben lettem ennék a főnöke. Fényképezőgépeket, lyukasztókat, kapcsológépeket javítottunk. 1969. január elsejétől dolgozom az OTP-néi. Közben 15 évig tanítottam a szakmunkásképzőben. — Beszéljen a gépekről! A polchoz siet, és egy óriásnak tűnő régi gépet vesz elő. — Ezt tessék megnézni — mondja izgatottan, csillogó szemmel. — Ez egy 1928-as Odhner márkájú kézi számológép. Muzeális érték. Sikerült felújítanom. Itt őrzöm, ment otthon már nincs hova tennem. És sorolja a régi márkákat, a Rheinmetallt, az Astrat, a Mercedest. — És a Remmington 10- es csapóé írógép! Zongorázni lehetett vele, minden kar más hangot adott. Oliver. Mercedes, Royal — ezekkel nyerték a gépíróversenyeket. Egyidőben finomítottam őket. beállítottam a gyorsaságot, Emlékszem, Krakter Jámosnénak hívták a hölgyet, aki megnyerte véle a versenyt. Erős, masszív gépek voltak ezek, úgy faragtuk bele az alkatrészeket. Meg kellett tanulni esziter- gályozni, reszelni. A most forgalomban levő Olivetti típusú könyvelőgépek nagyon kopottak már, pedig az egész OTP pénzügyi manőverét magukban hordozzák. Fokozatosan áttérünk az elektronikus gépek használatára. Az A4 és A5-ös Optimaitic, Asootai, Robotron márkákat alkalmazzák. A minőség sokat romlott a műanyag bevezetésével és azzal is, hogy átálltak a kerekes rendszerre. A Continental, az igen. Az volt a gépek királya. Betűkarja csodálatos zenét produkált. — Hogyan tudnak átállni az új típusok javítására? — Pesten nyolc hétig éjjel-nappal szedjük szét és rakjuk össze a gépeket. Elméletben is megismerkedünk velük. Sokszor lehetetlen az alkatrészpótlás. Ha elromlanák, ki kell őket cserélni újra. Pedig nekem a raffinált munka tetszik, nem a rutinos, hanem, ami megráz. Amivel lehet bogarászni. — Vannak-e hasonló szakértelmű társai? — Hogyne! Csonka Dezső a banknál és Szatyin Béla irodagépész. Az ő keze aranyat ér. Volt olyan alkatrész, amit csak ő tudott kifaragni. — Mi volt a legnagyobb élménye? — Sok volt. Egyszer például napokig kínlódtam egy géppel. Nem jöttem rá a hibára, mígnem egy éjjel megálmodtam: vajon a kis rugó ép-e? Az lépett ki, az volt a baj. Másnap megcsináltam. — Mit tart a legfontosabbnak a szakmájában? — A műszert és az észt. — Hobbija? — A horgászás. A Dese- dán van egy kis házikónk. A feleségemmel hétvégén ott kertészkedünk. — Boldog ember? Várnai Ágnes
