Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
MA HELYEZIK ÜZEMBE Automata telefonközpont Tabon (TUDÓSÍTÓNK TELEFONJELENTÉSE) Ma kapcsolják be az országos táivhívó hálózatba Ta- bot: korszerű crossbar központot helyeznek üzembe, amely ezer állomás kiszól" gálásána lesz alkalmas. A gyorsam fejlődő nagyközség régi gondja oldódik meg ezzel. Előfordult, hogy a reggel jegyeztetett távolsági hívásra estig sem jött létre a telefonkapcsolat... A jelenlegi tervidőszakban a Pécsi Postaigazgatóság a Balljaton déli partján korszerűsítette a hálózatot és lehetővé vált, hogy Tabon is ezer állomás kapacitású automata központot létesítsenek. Társadalmi munkában a helyi üzemek, gyáregységek építették meg a központ műszáki épületét. A csaknem 180 négyzetméter alapterületű épület — melyben a géptermen kívül a kiszolgáló helyiségleik is megtalalhatók — csaknem 2 millió forintba került. Kottái István, a Somogy megyei Távközlési Üzem vezetője elmondta: a siófoki góckörzet kialakításakor vetődött föl Tab bekapcsolása aiz országos 'távhívó-hálózatba. A siófoki bővítésével a pécsi postaigazgatóság egységes gódkörzetet alakított ki. A céljuk az, hogy Tab társiközségeit is bekapcsolják az új hálózatiba. Jelenleg 260 előfizető van Tabon. Az automata központ bekapcsolása teszi lehetővé, hogy aiz újabb telefonigényeket kielégítsék. Az év végéig előreláthatólag 300 új igénylőnél szerelnek föl készüléket. A mostani telefonközpont átadásával ;a nagyközség belterületén a teljes hálózatot bővítette a posta. Erre 7 millió forintot költött. A központ összesen 18 millióba került. A mai átadás után megváltoznak a tiaibi téliefanszámok. Erről az előfizetőket értesítették, a jövő évben pedig új telefon- könyvet jelentetnek meg és ebben már szerepelnek a tobi telefonszámök is. Ma déltől a 84-es körzetszámon ötjegyű kapcsolási számokkal lehet hívni a tahi előfizetőket. ÍKrutek József Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 74. szám 1985. március 29., péntek Mérlegen a kongresszusi munkaverseny Teljesítették a felajánlásokat Több milliós anyag- és energiamegtakarítás Űjj lendületet kapott a munkiaverseny-imozgálom a párt XIII. kongresszusa és a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére tett felajánlások révén — állapították meg a Szakszervezetek Megyei Tanácsa elnökségének tegnapi ülésén. A kongresszusi és felszabadulási murikaversenyben 3326 szocialista brigád versenyez több mint harmincnyolcezer taggal. Változatosabbak a versenyformák, mint eddig, egész vállalatok csatlakoztak a versenyhez, így például a Kaposvári Ruhagyár, a Siófoki Állami Gazdaság. Több ezerre tehető az egyéni vállalást tevők száma. Az egységek, üzemrészek között verseny bontakozott ki elsősorban a mező- gazdaságban. Sokat javított a gazdasági együttműködésen, hogy a brigádok vállalták a részegységek, alkatrészek elkészítését határidőre és jó minőségben. Űj kezdeményezésnek számít, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségek, a szerződéses üzletek is részt vesznek a kongresszusi munka versenyben. Mindennek az eredménye, hogy az előző évekhez viszonyítva nőtt a munkavemsenyben résztvevők aránya. Ez megmutatkozott a gazdasági eredményekben is. Sok vállalat, mint például a Somogy—Zala megyei Téglaipart Vállalat, a Balaton Fűszert, a - Pamut- fonó-iipani Vállalat Kaposvári Gyára a imunfcaverseny révén teljesítette feladatait. A Mezőgép Vállalat tőkés exportját 7,9, a szocialista exportját 5,7 százalékkal növelte ugyanezért. A brigádok kitettek magukért az anyag- és energiatakarékosságban. A DRW 15 millió forint értékű anyagot, a Somogy—Zala megyei Téglaipari Vállalat 4,3 millió forint, a siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat. 5 millió forint értékű energiát takarított meg. A Volán 13. sz. Vállalatnál 16, a Balaton- nagybereki Állami Gazdaságban 9 millióra rúgott a költségmegtakarítás a verseny révén. Az újítások a Sütő- és Édesipari Vállalatnak 9, a DRVV-nek 45 millió forint hasznot hajtottak. A Tanép kétezer, a Nagyatádi Cémagyár ezerötszáz, a Mezőgép Vállalat kilencezer órával teljesítette túl a vállalt társadalmi .munkát. Sok helyen szervezitek kommunista szombatokat. Az idei kemény tél miatti lemaradások pótlására több ipari és mezőgazdasági üzemben felajánlásokat tettek a közelmúltban. Többen kapcsolódnák be az idén a nemzetközi munkaversenybe is. Negyven év somogyi kiadványai A Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár felszabadulásunk évfordulójának tiszteletére csokorba gyűjtve 'tárja a látogatók elé a Somogybán kiadott könyveket, folyóiratokat, plakátokat és egyéb kiadványokat. A tárlókban és a falakon elhelyezett kiállítási anyag a megye felszabadulás utáni 'négy évitizedéről beszél. Korabeli felhívások., rendeletek, hirdetmények dokumentálják a háború utáni első hónap szervező munkáját. az új élet megindulását. Több nagy plakát emlékeztet az 1947-es kaposvári „Somogy a- demokráci áért” című nagyszabású kiállításra és rendezvénysorozatra. Politikai kiadványok sora összegzi időről időre a párt- és a gazdasági vezetés aktuális feLadataií'. Fekete Istvánra emlékeznek Megyénk kulturális történetét vázolják fel a le- ’ véltár és a múzeum kiadványai. A Somogyi Almanach számai, Kanyar József és mások tanulmányai az egyes területek, települések művelődéstörténieti képét tárják elénk. A Somogyi Múzeum sorozat és a Somogy megyei múzeumi közlemények vaiskots kötetei mellett itt kaptak helyet a korán elhunyt Együd Árpád népművészeti témájú könyved. A könyvtári kiadványok, bibliográfiák, módszertani útmutatók a könyvészetiéi foglalkozó és a Itaákus számára egyaránt jó segítséget nyújtanak. A helytörténeti kiadványok Marcalitól Szántódig mutatják be településeink múltját. Végüli, de nem utolsó sorban itt láthatók a Somogybán élő irodallmórok vers- gyűjteményed, valamint a somogyi fiatal alkotók antológiájának, a Vaspróbának jónéhány kötete. Történelem és néprajz Történelem és néprajz címmel tudományos konferenciát rendez április 5— 6-án Debrecenben a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Néprajzi Társaság, az Országos Pedagógiai Intézet és a Hajdú-Bihar megyei Tanács. A kétnapos eszmecsere folytatása annak a tanácskozássorozatnak, amely a korábbi években a történelem és a földrajz; a történelem és az irodaiam, valamint á történelem és a technika kapcsolatrendszerét vizsgálta a tudományban és az oktatásban. Ez alkalommal a néprajz és a történelem összefüggéseit, a kutatási területek érintkezési pontjait, a közös godokat vitatják meg a szakemberek, k két tudományterület ltopviseletében Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke és Makkal László, a Magyar Történelmi Társulat elnöke általános áttekintést adnak a témáról. A területi kutatások lehetőségeiről, a tájnak a népi művelődésben meghatározó szerepéről, a népművészet és a népi művelődés korszakairól — társadalmi és szociológiai szempontokat is felvetve — Paládi-Kovács Attila, Faragó Tamás, Benda Gyula, Orosz István, Csilléry Klára és Benda Kálmán tart előadást. A felkért hozzászólók elemzik a téma oktatási vonatkozásait, rámutatnak a helytörténeti gyűjtemények és múzeumok művelődési szerepére, illetve bemutatják ezek eredményeit, s felvázolják a népi művelődés egyes korszakainak jelentősebb irányzatait. Gazdag program a Toldi iskolában A Toldi utcai általános iskola úttörőcsapatát megalakulásakor a gyerekek szavazatai alapján Fekete Istvánról nevezték el. Azóta minden évben, a forradalmi ifjúsági napok keretében egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek meg a népszerű íróról, ismerkednek hagyatékával, műveivel, beszélgetnek özvegyével. Az idei „Névadónk hete” Takács Zoltán festőművész kiállításának megnyitójával indult. Ezt követően megrendezték a már hagyománnyá vált vetélkedőt, amelynek során minden évfolyam a maga tudásszintjének megfelelően adott számot arról, mennyire ismeri a csapat névadójának könyveit, az azokból készült filmeket, az író életútját. Ezen a héten tartották a Kazinczy szép kiejtési verseny iskolai fordulóját, melyből Juhász Éva hetedik és Boros Berta nyolcadik osztályos tanulók jutottak tovább a városi bemutatóra. Ottjártunkkor épp izgalmas eseménynek lehettünk a szemtanúi: a gyerekek ekkor kapták kézhez a titkos röpcédulákat, amelyekből a hétfői harci játékkal kapcsolatos néhány tudnivalót ismerhettek meg. A politikai fórum sorozat keretében ezúttal a mezőgazdasági főiskolán tanuló külföldi hallgatókkal beszélgethettek a diákok. A hét programjában múzeumi gyermekfoglalkozás is szerepel, a Fekete István műveiből készült filmek közül pedig közkívánatra A koppá- nyi aga testamentumát vetítik. Szombatra vidám sportvetélkedőt ígérnek a szervezők, melyben részt vesznek a szülők és a mezőgazdasági főiskola KISZ-esei is. Ugyancsak a szülőket várják a kedd esti műsorra, ahol a januári vers- és prózamondó verseny, valamint a művészeti szemle legjobbai mutatkoznak be. A rendezvénysorozat szerdán a népi játékokkal színesített ünnepélyes csapatgyűléssel zárul. NÖVÉNYVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Az őszibarack levélfodrosodása ellen Gyümölcsfáink túljutottak téli nyugalmi élétszaka- sízuíkon, 'és az enyhébbre fordult időjárás hatáséira várható, hogy rövid időn belül meginduil aktív élettevékenységük. Fontos és sürgető feladat ezért az őszibarackfák védelme — még a nyugalmi állapotban — a tafriinás levélíodirosodás idei fertőzésének megfékezése céljából. A betegség korán tavasszal — rügypattanástól a virágzást követő időszakig — fertőz. A betegség tüneteinek megjelenésekor — többnyire májusban tűnik szembe a levéllemez defonrnálódása, megvastagodása, vörösre színeződése — már nem lehet hatékonyan védekezni. A betegség elleni eredményes védekezés időszaka, a rügy- pattanást megelőzően kezdődik és az időjárástól függően a virágzást követő néhány hétig 'tart. Egyszer fertőz a kórokozó, a másodlagos — tavasz végi fertőzések már nem képesek erős megbetegedést előidézni. A fertőzési időszak azonban az időjárástól függően, hosszabb és rövtidébb lehet, és erőssége is változik. A múlt évi tapasztalatok alapján ismételten erős fertőzések kialakulására kell számítani, kivált az elmúlt időszak gyakran csapadékos időjárása miatt. Döntő jelentőségű ezért, még a rügypattanás előtti áztató permetezés, a Bári- umpoliszulfid (neopol) 5 százalékos oldatával, majd rügypattanáskor a védekezést meg kell ismételni, a Réz- oxilklorid 0,3%, vagy a Bor- dó'ipor 1 százalékos töménységű oldatának valamelyikével. Tarka sorok Eredmény — Fogyókúraként mindennap gyalog járok be a munkahelyemre. — És van már valami eredmény? — Hogyne! Mindennap elkésem. Ésszerű — Hallom, rossz idegállapotban van a feleséged. — Rosszban. — És az is igaz, hogy ha egyedül van, magában beszél? — Nem tudom. Én még sohasem voltam ott, amikor egyedül volt... Hű férj — És hol töltőd az estéidet ? — Otthon. Nap nap után ott ülök a feleségem szoknyáján ... — Ez aztán a szerelem! — Ördögöt szerelem. Isiász! Kitűnő ötlet — Olvasta ? Londonban baciiusmúzeumot létesítettek. — Kitűnő ötlet! Végre egy olyan múzeum, ahol senki sem fogja lopni a műkincseket... Karambol után — Van már diagnózis arról a kék foltról a szemed alatt? — Nincs. Egyelőre még csak viccek vannak róla. Terápia — Vajon mivel gyógyítottak a régi varázslók? — Melyikük mivel. Volt, aki husánggal ütötte a pácienseket, hogy kiverje belőlük a gonosz szellemeket. — És az használt? — Hogyne! Mert ahogy a verést abbahagyta, a betegek máris úgy érezték, hogy jobban vannak ... Vatikáni valuta — Régen jár a doktor úrhoz ez a beteg? — Régen. És mindig vatikáni valutában utalja ki a honoráriumomat. — Mi az a vatikáni valuta ? •— Isten fizesse meg! Metsző Humor — Te, ki az a Hasfel- metsző Jack? — Mit tudom ón! Biztos valami sebész... A hosszú élet titka — Voltam orvosnál. — És mit mondott? — Hogy ezzel a betegséggel száz évig is elélhetek. — Akkor jól vigyázz, komám; ki ne gyógyulj belőle! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacim: Kaposvár Ft. 31. 7401. Telefon: 1I-S10, 11-111, 11-512. Telez: 13-360. Kiadja a Somogy magyei Lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516. Postacim: Kaposvár, Pf.: 31, 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 256 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat űzőmében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mik# Ferenc igazgató