Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPU Ll. évfolyam, 75. szám Ára: 2,20 Ft 1985. március 30., szombat ÜNNEPI ÜLÉST TARTOTT \ MEGYEI TANÁCS ítadták a Tegyünk többet Somogy ért! kitüntetést és az alkotói díjakat Felszabadulásunk 40. év- ndulóiára készülve ünr epi ülést tartott tegnap a legyei tanács. Az ülés el- ökségében fog Halit helyet '.lenovics Imre, a megyei árttaizottság első titkára, r. Tóth György, a Mdnisz- ;rtanács Tanácsi Hivatalá- ak munkatársa, Rostás Ká- oly, a népfront megyei élőké, dr. Szerényt János, az 1ZMT vezető titkára és lárdi Árpád, a megyei CISZ-bizottság első titkára. Részt vetitek az ünnepi ilésen a megyei 'törvényha-1 ósági bizottság egykori tagad és azok, akik a felszabadulást követően különbö- ő közigazgatási tisztségedet töltöttek be a megyében. Az ünnepi ülés résztvevő- t a Himnusz hangjai után ír. Sarudi Csaba, a megyei anács általános elnökhe- yettese üdvözölte, majd a .anács tagok nevében köszöntötte Klenovies Imrét abból az alkatomból, hogy a .XIII. kongresszuson megválasztották a Központi Bizottság tagjává. Ezután a Táncsics Diákszínpad mutatta be . Szabadság, tégy gazdaggá minket! című műsorát. Ezt követően Sugár Imre megyei tanácselnök emlékezett meg a .negyven évvel ezelőtti sorsfordulóról és méltatta az azóta megtett utat. — Félszabadulás utáni történelmiünk jelentős tényezője volt — mondotta többék között ,— a nemzeti bizottságoknak a népi hafalom születését, a haladást szolgáló társadalmi, forradalmi célok , érvényesülését elősegítő munkája. A bizottságokban tevékenykedők egy része kevés tapasztalattal, d® annál nagyobb hittel és lelkesedéssel dolgozott, tanulta a tervezésit, az irányítást, a hatalom gyakorlását. Mi, utódok méltányoljuk és tiszteljük ezt a sokumlkat bátorító, példamutató magatartást. Ügy gondolunk a bizottságokra és aiz azokban tevékenykedőkre, mint akik a felszabadulás első napjaiban a társadalmi haladás mellé álltak és a népi hatalom megteremtéséért munkálkodtak. A megyei tanács elnöke ezt követően arról beszélt, hogy úi államiságunk megteremtéséhez is sokoldalú segítséget kaptunk a Szovjetuniótól. E negyven év változásait sorra véve kiemelte 1950. október ,22-ét, az első tanácstagi választásokat. Az új népi közigazgatás — ,a tanácsrendszer — bevezetése jól segítette a politikai célok elérését. — Eredményeinknek jelentős forrása, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés érdekében tett központi és helyi intézkedésekkel azonosult a lakosság is. A Tegyünk többet Somogyért! mozgatom sikere bizonyítja, hogy a közösségek és az egyének vállalták a többlet- feladatat. A haizáink 1945. április 4-i sorsfordulójával Somogybán is bekövetkezett alapvető változások elődeink felelősségteljes munkájának is köszönhetők. Közülük sokan ma is itt élnek, többen a megyéből elkerültek, országos szerveknél dolgoznak, de így is közvetve segítői, részesei jelen fejlődésünknek, örömeinknek és gondjainknak. A megyei .tanács elnöke végül a VI. ötéves terv célkitűzéseinek valóra váltásáért végzett munkát értékelte. Az ünnepi beszéd után a MÁV nevelőintézet diákjai köszöntötték a résztvevőket. Szót kért az ünnepi tanácsülésen Kellner Bernát nyugdíjas is, aki a tanácsok megalakulása óta tagja a testületnek. Ezt követően Sugár Imre tanácselnök átadta a kitüntetésekéit. Tegyünk többet Somogyért! kitüntetésben részesült Büki László, a Bailaton-nagy- bereki Állami Gazdaság ágazat vezető je, Elek Sándor, a balaitonszárszói áfész elnöke. dr. Grübl Lászlóné, a marcali álltalános iskolai igazgató. Györkös János, a Balaton -nagybe reki Állami Gazdaság párttitkára, Hede- rics Ferenc, a Nemzeti bank marcali fiókjának vezetője, dr. Kiszling Mátyás balatonszentgyörgyi körzeti főorvos, Kocsis Dezső, a közalkalmazottak szakszervezetének megyei titkára. Kontra József, a nagyberki tanács nyugdíjas elnöke, Ku- rucz Lajos, a Kaposvári Városgazdálkodási VáMiailalt kőművese, Lóki Tivadar né, a levéltár gazdasági előadója, Molnár Gergely, a csurgói népfrontbizottság titkárai, Pentaller Istvánná balaton- földvári iskolaigazgató, Rosta Sándor, a BIB ' titkára, Tihanyi Mihályné kutasi párlttitkár, Tóth Ferenc, a kaposvári városi labdarúgó- szövetség elnöke, dr. Tarics Zoltán, atz Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője, valamint a barcsi erdészeti szakközépiskola és a mesz- tegmyői honismereti szakkör. A Minisztertanács által (Folytatás az 5. oldalon) Az MSZMP Xm. kongresszusának HATÁROZATÁT lapunk 3-4. oldalán közöljük Ülést tartott az Elnöki Tanács Rendeletet alkotott közkegyelem gyakorlásáról A népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. A testület — a Miniszter- tanács előterjesztése alapján — törvényerejű rendeletet alkotott hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából közkegyelem gyakorlásáról; ennek jogszabályi rendelkezései április 5-én lépnek hatályba. Az Elnöki Tanács határozatot hozott hazánknak a Nemzetközi Pénzügyi Társasághoz és a Nemzetközi Fejlesztési Társuláshoz való csatlakozásáról és az ezzel összefüggő egyes kérdésekről. A testület a továbbiakban határozott a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából adományozandó kitüntetésékről, személyi kérdésekben döntött, majd bírákat mentett fel és választott meg. Ülést tartott a Minisztertanács Tájékoztató és rendeletmódosítás A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteki ülésén jelentést hallgatott meg azoknak az intézkedéseknek a végrehajtásáról, amelyek a termékszerkezet megújításiában alapvető jelentőségű háttéripari termékek termelésének, fejlesztésének javítására születtek. Megálllapította: a kezdeti lépések megtörténtek, de szükségesnek ítélte az előrehaladás meggyorsítását. A Minisztertanács tájékoztatást ikapott a lakosság ügyeinek és a szolgáltatások iránti igényeinek munkaidőn kívüli elintézésére, illetve kiegészítésére tett intézkedésekről. A kormány a helyzetet nem tartja kielégítőnek, ezért utaisftötta az illetékeseket, hogy következetesebben szerezzenek érvényt a vonatkozó határozatoknak. A kormány — az állami vállalatok vezetésének új formáival összhangban — módosította az újítások és a szolgálati találmányok díjazásáról, valamint a találmányokkal összefüggő intézkedésekről szóló rendeletét. Ugyancsak módosította a mezőgazdasági termékforgalomra variatkozó rendeletét és hatályon kívül helyezett több jogszabályt. (MTI) Külföldi delegációk elutazása Elutazott a /Szovjetunió Kommunista iPártjának küldöttsége, amely irészt vett [az MSZMP |XIII. [kongresszusán. A képen Németh /Károly búcsúzik Grigorij Ro manó v tói Pénteken elutazott Budapestről a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely részt vett a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusán. A delegációt Grigorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezette. A küldöttség tagjai voltak; Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára, Alek- szandr Homjakov, az SZKP KB tagja, az SZKP Tarnbov területi bizottságának első titkára és Vlagyimir Ba- zovszkij, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, aki állomáshelyén maradt. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese, Szűrös Mátyás, a KB titkára, Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője és Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete. Ugyancsak hazautazott Budapestről a Bolgár Kommunista Párt küldöttsége, amelly Csudomir Alekszandrovnak, a BRP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa első elnökhelyettesének vezetésével vett részt a kongresszuson. A delegációt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes búcsúztatta a budapesti légikikötőben. Elutazott fővárosunkból a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének delegációja, amelyet Dnagoszlav Marko- vics, a JKSZ KB elnökségének tagja vezetett. A delegációt Korom Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja búcsúztatta. Elutazott a Koreai Munkapárt küldöttsége, amely Pák Szong Csol-nak, a Koreai MP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KNDK alelnöké- nek vezetésével vett részt az MSZMP kongresszusán. A delegációt Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára búcsúztatta. Hazautazott a Kubai Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Armando Hart Dávalos, a KKP KB Politikai Bizottsága tagja, kulturális miniszter vezetésével vett részt az MSZMP kongresz- szusán. A delegációt Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára búcsúztatta. Elutazott a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttsége, amely Tadeusz Porebskinek, a LEMP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével vett részt a kongresszuson. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója búcsúztatta. Ugyancsak hazautazott a Mongol Népi Faradalmi Párt küldöttsége, amelyet Ceren- dasin Namszraj, az MNFP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezetett. A delegációt a repülőtéren Borbándi János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja búcsúztatta. Elutazott Budapestről a Német Szocialista Egység- párt küldöttsége, amely Werner Jarowinskynak, a NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével vett részt az MSZMP kongresszusán. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Hazautazott a Román Kommunista Párt küldöttsége, amely Lina Ciobanu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága tagjának, a Szakszervezetek Központi Tanácsa élnölkénefk vezetésével vett részt a kongresszusén. A delegációt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Ország- gyűlés elnöke búcsúztatta. Az MSZMP XIII. kongresszusán részt vett delegációk közül további pártok küldöttségei is hazautaztak már Budapestről. Elutazott a Belga Kommunista Párt, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, a Dán Kommunista Párt, a Finn Kommunista Párt, a Francia Kommunista Párt, Írország Kommunista Pártja, a Luxemburgi Kommunista Párt, a Német Kommunista Párt, a Norvég Kommunista Párt, a Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt, a Portugál Kommunista Párt, a San Mar inói Kommunista Párt, a Spanyol Kommunista Párt, a Svéd Baloldali Párt-Kommunisták, a Török Kommunista Párt, az Etióp Dolgozók Pártja, a Kongói Munkapárt, a Madagaszkár! Függetlenség Kongresszus Pártja, a Sandinista Nemzeti Feilszabadítási Front, a Béke és Szocializmus folyóirat szerkesztőbizottságának képviselője és a Spanyol Szocialista Munkáspárt küldöttsége.