Somogyi Néplap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-16 / 63. szám

1985. március 16., szombat 5 Az ötödik fonyódi Helikon Á zengővárkonyi szellemi vezér FÜLEP LAJOSRA EMLÉKEZTEK Költő­találkozó Fél évtized elég idő ah­hoz, hogy egy kezdeménye­zésről szóló híradásban va­lami értékelést is végezzünk. A íonyódi költőtaláiikozóra ugyanis most ötödször került sor, csütörtökön délután a Karikás Frigyes gimnázium kollégiumában. A /házigaz­dákon kívül a helyi műve­lődési ház és a Somogy cí­mű folyóirat nevét kell meg­említenünk a szervezők kö­zött. Az ünnepi alkalmat ra­gadták meg a rendezők, akik külön kis antológiát állítot­tak össze a Takáts Gyula szavaival fonyódi Helikon­nak. nevezett előző találko­zók anyagából. Az induláskor született el­nevezés inkább csak jelké­pesen érthető, szőkébb ha­zánk költőinek doyenje bi­zonyára a lehetőséget látta az útjára induló rendezvény­ben és biztatásként tisztelte meg a nagyon sok minden­re kötelező Helikon szóval. A fonyódi találkozó kezd is megfelelni ennek, még akkor is, ha több mozzanat nem mindig kedvező irányiba te­reli a folyamatot. Tudjuk, sokszor elhangzott már, ha­zánk fővárosközpontú és ez sok jelenségre hat kedvezőt­lenül. így van ez az iroda­lomban is, ahol naponta ta­pasztaljuk, mit jelent a fő­város szellemi „árumegállító joga”. Ritka kivétel, hogy Kaposvárra, Szegedre, Deb­recenibe vagy Pécsre ne Bu­dapesten át vezetne út, és ez a szellemi életben is így van. Fontos, hogy „akinek em berhez méltó gondja van”, minden lehetőséget megra­gadjon, hogy kapcsolatot ke­ressen a távolabbi vidéken élőkkel, dolgozókkal. Jó ér­zés, hogy az egyik ilyen al­kalomnak egy somogyi nagy­község ad otthont évről év­re. A vidéki folyóirat főszer­kesztőinek találkozója is bi­zonyítja: kivétel nélkül igénylik és ki is használják azt a lehetőséget. Nagyon kell azonban ügyelnünk arra, nehogy a vidékiség hangoztatásával olyan skatulyákat állítsunk föl, amelyekből kibújni szán­dékunkban volt. A költői ta­lálkozón elhangzottak közül éppen ezért a legmegszívle- lendőbbnek éreztük Papp Árpád szavait, aki az euró­pai Helikon gondolatát dé­delgető Csokonaira hívta föl a figyelmet. Tájunk költői­nek Csokonai, Berzsenyi má­ig ható példa, és felelősség­re is kötelezi őket. Szellemi örökségükkel úgy kell bán­nunk, — és itt vegyünk is­mét egy idézetet a Papp Ár­pád által föilolvasott Aszink­ron című szép versből, amely a találkozó nagy pil­lanatai közé tartozott — ahogy „anyáink mindig őriz­tek néhány csipet kovászt a háznál”... Ilyen kovászként kell ke­zelnünk múlt századi elő­dök hagyatékát is, tudván: a kovász nélkülözhetetlen kel­léke a jó kenyérnek, de a puszta kovász — bármilyen nemes is — kevés... A mostani .rendezvény is bizonyította, amit az előző négy: a fonyódi Helikon nemcsak megyénk, hanem egész irodalmi életünk szá­mottevő eseménye. Az ilyen találkozók ugyanis alkotók­nak, olvasóknak egyaránt fontosak, ezért néhány moz­zanat kiküszöbölésével még termékenyebb, „Európára lá- tóbb” lehet a következő öt óv. Kétségtelen, hogy a szak­mai szervezettségre nagyobb gondot kell fordítani legkö­zelebb. A vidéki folyóiratok főszerkesztőinek értekezle­tét például nagyon zavarta a szűkre szabott idő így bi­zonyára a sok értéket tar­talmazó hozzászólás mellett számos kifejtetten gondolat is áldozatul esett a gyorsí­tásnak. A költőtalálkozó egyenletesebb színvonalát is jó volna biztosítani. Az ilyen alkalmak velejárója, hogy eltérő esztétikai igé­nyeknek felelnek mag a fel­olvasott írások, ám a kü­lönbségek túl éleseknek ha­tottak. Lehet, ebben közre­játszott az is, hogy a meg­hívóban megjelölt tematika — a szülőföldhöz való ra­gaszkodás és hazánk felsza­badulásának negyvenedik évfordulója — utolsó püla- natban történt megváltozta­tása némileg rögtönzésre késztette a irésztvevőket. Az első öt év után azon- ban_ olyan eredmények áll­nak a rendezők mögött, hogy a /tapasztalatok hasznosítá­sával a jövőben még maga­sabb színvonalon szervezhe­tik meg ezt a szép tavaszi rendezvényt. Varga István Ha Fülep Lajosnak lenne sírja, minden bizonnyal be­nőtte volna a gaz. Talán már életében. De nincs, mert a nagytudású esztéta és művészetfilozófus hamvait végakarata szerint széthin­tették. A háláltlan utókor most, születésének századik évfordulója kapcsán kezdett hozzá, hogy a tudóst az őt megillető helyre emelje. Az emlékezések sorában március elején került sor a Kaposvári Tanítóképző Fő­iskola Fülep Lajos-estjére. A főiskola és a Somogy me­gyei Múzeumok Igazgatósá­ga által rendezett esten Aknai Tamás művészettör­ténész, Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató és Tüskés Ti­bor író idézte fel a nagy gondolkodó pályájának fon­tosabb állomásait. Tüskés Tibor, aki szemé­lyesen is ismerte Fülepet, a műtörténész emberi arcula­tát igyekezett fölvillantani. Mint elmondta, életében sem értékelték képességeinek megfelelően. Talán azért, mert tevékenysége nem volt igazán látványos. Afféle ka­talizátor szerepét játszotta a hazai kulturális életben, aki észrevesz jelenségeket, felismer folyamatokat, de maga nem lép ki a névte­lenségből. Ady Űj versek kötetéről ő írta az első, ak­koriban egyetlen értő kriti­kát; ő volt Weöres Sándor első olvasója. Ösztönzőleg hatott a népi írók mozgal­mának elindulására is, Illyés Gyula ezért nevezte őt „el- igazító”-nak. Az író beszélt arról is, hogy Fülep szelle­mi frissességét zengővárko­nyi magányálban is megőriz­te. Példaként állhat az utó­ikor .ellőtt az a kitartás és lelkesedés, amellyel elszá­molt talentumával. A baranyai faluból vissza­térve Fülep jelentős néprajzi gyűjteménnyel ajándékozta meg a Néprajzi Múzeumot. De mint erre Andrásfalvi Bertalan rámutatott, mun­kássága során mindvégig nagy fiigyeimet szentéit a népművészetnek. Elveit markánsan példázza az is­kolai rajzoktatásról írott ta­nulmánya. Eszerint kultúra nincs hagyomány nélkül. A gyerekek művészeti nevelé­sét tehát azzal kellene kez­deni, ami a lelkükhöz közel ál, ami örök érték, felette áll a divatnak és minden művészet csíráját magában hordozza. Ez pedig a nép­művészet. Aknai Tamás Fülep kriti­kai tevékenységéről szólt. Már pályakezdőként, húsz­egynéhány éves korában megkapó magabiztossággal közeledett a legnagyobbak munkásságához, bátran, nemegyszer ironikusan írt róluk. Interjút készített Stróbl Alajossal, többek kö­zött foglalkozott Benczúr Gyulával, Csantvárival, Rippl-Rónai Józseffel. Pamf- letjeinek sokszor éles hang­ját nem az ifjúi felelőtlen­ség idézte elő. Vélemény­nyilvánítása mögött a nagy filozófusok, Hegel, Kant, Nietzsche ismerete húzódott meg. ö Ihozta létre azt a Vasárnapi Kör néven is­mert, esztétikai kérdésekkel foglalkozó szellemi csopor­tot, amelynek többék között Lukács György, Balázs Béla és Révai József is tagja volt. Tanulmányaiban időről idő­re visszatért annak vizsgá­latára: hol húzódik a nem­zeti művészet határvonala, hogyan felelhet meg .egy mű a magyarság és az egyete­messég kritériumainak. A „nagy nyugtalanító”, Fü- lep Lajos szellemi hagyaté­kából még mindig igen ke­veset valósított meg a mű­vészet és az azzal foglalko­zó tudomány. Megemlíthet­jük a népi építészet értékei iránt érzett felelősségét is, az egyéni és közösségi kul­túra dialektikájának vizsgá­latát vagy az „egyke” elle­ni következetes föllépését. Fülep Lajos életművében le­het, hogy akadnak vitatható pontok. Mégis örvendetes volna, ha az évfordulós fel­buzdulások nem maradná­nak kampányszerűek. Tersztyánszky Krisztina Hárem az irtáson ..................... V ERSKÉPEK Würtz Ádám olajfestményei Fonyódon Nincs az a tavaszi áradat, ami lemoshatná a falun esett faltot. A történet most jár­ja a vidéket, s egyre köny- nyedébbé, kacagtaitóbbá vá­lik. Gondolom, afféle csúfo­lódó mondássá tömöríti majd az idő, valahogy /ilyenfor­mán: „Félti, mint a somogy- kustányi kanász a bandá­ját” ... vagy: „Keveset ér, mint a kustányi téesz mala­ca”. És szinte látom, miként villámlanak majd a kustá­nyi szemek száz év múlva a mondások hallatán. A kondás halhatatlansága például egészen biztos. Min­denki tudja, hogy Csánk Dé­nes a veszély első percétől ellenállt, csakhogy mint mondja: „mindig az erősebb kutyának sikerül”, s ez esetben a vadkan vélt az erősebb „kutya”. Gyönyörű sörtés, agyairas disznódalia vélt, láttára szinte elgyen­gült az egész konda. Várat­lanul tűnt föl az irtáson, s nem tétovázott, egyenesen a tsz békésen legelésző kocái közé rontott. Azok meg tes- sék-!lássék ijedeztek (már ahogy illik), majd irigyen rö­fögték .körül társukat, az if­jú és szemérmetes Bongyor- kát, a vadkan első válasz­tottját. Eközben Csánk Dé­nes, az öreg kondás minden erejét és ügyességét latba vetette, hogy elűzze a beto­lakodót. Hiába volt min­den ... A vadkan még arra sem érdemesítette a köztisz­teletben megőszült Dénes bá­csit, hogy legalább egyszer ráv.illantsa kackiás agyarát. Hiába csordult, sújtott a ka­rikás ostor ötször-tízszer, oda se neki. A tsz vezetősége éppen ülé­sezett, amikor Dénes bácsi belibegett .az irodába. — Nagy ibaj van, elnök elvtárs! — szólott, majd di­cséretes szűkszavúsággal be­számolt a történtekről. A ve­zetőség azonnal a napiren­di pontok közé iktatta a vadkanügyet, majd néhány kimerítő felszólalás után el­határozta, hogy szót emel a környék valamelyik vadász- társaságánál. Az elhatározást intézkedés követte, s a leg­közelebbi vadásztársaság el­nöke személyesen készült az arvtámadó elejtésére. Már lábán volt az elmaradhatat­lan bilgeri csizma, izmos tes­tén a bőrzeke, s éppen a go­lyóspuskát emelte le az áll­ványról, amikor szöget ütött a fejében valami. — Ejnye — mormogta—, hol is van az az irtás? Hm ... ,Ha j ól emlékszem,, az a terület nem a miénk. Ledobálta harci díszeit, motorkerékpárra pattant, és elrobogott kollégájához, a másik vadásztársaság elnö­kéhez, hogy megbeszélje ve­le a dolgot. Vitatkoztak. Mindegyik úgy emlékezett, hogy a másiké az a bizo­nyos irtás. Végül az egyik elnök megcsapkodta a másik vállát, és szólt: — Ej, komám, menjünk mind a ketten! A vadász­ember mindenkor szívesen vállalkozik a portyára. Elindultak. Mire azonban a kustányi irtáshoz értek, már csak a megelégedett, sütkérező kondát találták. A vadkan messze járt. így szól a történet, amely furcsa módon a legtöbb­ször Csánk Dénes bácsi ne­vét említi, pedig la derék kondás igazán nem tehet ar­ról, hogy a vadkan volt az erősebb. Aztán — majd el­feledtem — azt is beszélik még, hogy igen olcsó most a kismalac Somogykustány- ban. Mindössze 40 forintot kérnék párjáért, és viszi is a környék népe nagy öröm­mel. Igaz, csíkos a háta, de malac az akkor ás. Sz. A. A Fonyódi Helikon irodal­mi rendezvényeit kellemes színfoltként egészítette ki Würtz Ádám kiállításának megnyitója a nyári galériá­ban. Takáts Gyula költő a tár- latllátogaítók számára röviden áttekintette a művész életpá­lyáját. Visszaemlékezett ar­ra, hogy Würtz Ádámhoz szoros kapcsolat fűzi, hiszen grafikusiként ő illusztrálta a megyénkben poéta több kö­tetét. Erre pedig azért volt lehetőség, mert világuk kö­zös, ugyanazt a tájat, ugyan­azt a valóságot és mítoszt, az azonos történelmi légkört ábrázolja mindkettő a maga alkotód módszereivel. A kör­nyezet és az irodalmi élmé­nyek . ecsettel írt képverssé, színköltészetté alakulnak a fesitő keze nyomán. Würtz Ádám olajfestmé­nyeket alkotva sem tagadja meg grafikusi múltját Tisz­tán, éles vonalakkal megraj­zolt, racionális formáit a szí­nek kavafkádja gazdagítja érzelmi töltéssel. Világában a gyerekkori élmények, a tol­nai táj emlékei keverednek a felnőtt fanyar élettapaszta­latával. Groteszk, enyhén szürreá­lis kompozíciókat szül a sok­féle élmény egymásba torló­dása. A Mese I. és II., a Len­dület, a Vásárban színpom­pás forgatagában emberi és állati testből kölcsönzött for­máik egyéni módon ötvöződ­nek a tárgyi világ elemeivel. A bohóc, a cirkusz, a falusi vásár eredendően vidám fi­gurái kesernyés felhangot kapnak az őket szorítva, nyo­masztva körülölelő szögletes tárgyak, irracionális részle­tek zsúfolt összevisszaságá­ban. Az Angyali üdvözletét is baljós, boszorkányhoz inkább hasonlító alak hozza. Különö­sen feszítő az ellentmondás a Gépangyal című festményen. A Tiszai Vénuszról visszakö­szönő, tölt női torzó groteszk, kerekeken gördülő, fogaske­rekekből és egyéb alkatré­szekből összeszerelt szárnyas figura társaságában jelenik meg. Ilyen hát a világ? Angya­laink gépek, meséink rémlá­tomások? Vannak azért éle­tünknek szép, csendes pilla­natai, amikor elgyönyünkö- dünk a táj szépségében, a falusi házikók, a dombok és völgyek megnyugtató har­móniájában. A víziók szinte sokkoló hatását enyhítik a festő lírai tájképei, az évsza­kok szépségébe, a természet színeibe belefeledkező alko­tások, a Tavasz Tapolca előtt, az Őszi dombok, a Nyár, a Fekete karácsony. Sokoldalú, a ráció fanyar kiábrándultságát és a iíra gyengéd pillanatait egyaránt megszólaltató festői világ Würtz Ádámé. Illusztráló grafikából kiemelkedett pik- túrájával ott van a helye a legnagyobbak között. T. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom