Somogyi Néplap, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-23 / 45. szám

4 » Somogyi Néplap 1985. február 23., szombat A megmaradásért Nyár volt, amikor lelőször Egresen jártam. Hőségben terpeszkedő falu, a napfény lecsorgott a házak falán — megejtően egyszerű, kedves község volt. Szerettem a nyugalmat 'és az egyenes ut­cák kedvességét. Kivételes adottságú falu ez. Nem a ti­pikus szalagfalu. Négyzetes kialakítása történelmi múlt­ra enged következtetni. Ta­láltak is ;itt avar temetőt, de manapság senkit sem ér­dekel már a múlt. Most kopasz ágakkal nyúj­tózkodnak a fák és igencsak meg kell erőltetnem magam ahhoz, hogy a nyár varázsát lássam. Üres az erdő, ke­vesebb a fa, jég feszül a Desedán. (Csöndes a falu eb­ben. a tavaszt ígérő télben. A mezőkön a hófogók között fehér, kemény hópárnák em­lékeztetnek rá: február van. Az égen ezer és ezer madár vonul — kisebbek mint a varjak, nagyobbak, mint a verebek. Fekete volt az ég, eltüntette a 'tavaszt ígérő kékséget. Hasa előtt összefogott kéz­zel, fekete pruszlikban, feke­te szoknyája előtt kék kö­tőben öreg anyóka szaporáz- za a lépést la postára. Ka- toriaunokája levelét várja; azt ígéri a huszonéves, hogy ha leszerel, itt építkezik majd ;a faluban. Csak fa­lusi asszonyt akar majd vá­lasztani, aki egyaránt tud bánnli a jószággal és a tűz­hellyel, és nem sikít, ha egér fut át la verandán. Somogyaszalóban híval- kodónak számít a tanács épülete. Iskola volt itt, hat éve alakították át. A falon az ovális tábla a közös köz­ségi tanácsot hirdeti. Habos függöny az ajtón, széntüze­lésű kályha, fiatal tanácsel­nök az íróasztalnál. A be­mutatkozás után némi za­varban, kérdezés nélkül mondja: a legnagyobb gond ma itt a víz. Az ivóvíz. és Antalmajoré. Egresen volt valaha a községi tanács is. Afész-központ, önálló téesz. Tizenöt percnyi autóút a me­gyeszékhelytől, a Deseda va- rázsos közelsége, az erdők nyugalma. Minden együtt a boldoguláshoz. Aztán a ta­nács elköltözött a főút mel­lé, a téesz egyesült a kapós- füredivel és a kaposvári áfész csak a felvásárlót, az italboltot és a vegyesboltot tartja fenn a faluban. Régen szárazbabból százezreket forgalmaztak itt a felvásár­lók — most, ha tojást,, mé­zet, csigát szállítanak, már nem panaszkodik Kuruczné, aki a boltot vezeti. Amióta a füredi téeszhez tartozik a fa­lu, a vegyesbolt forgalma csökkent. A fiatalok város­ba mentek dolgozni, az öre­gek, hátuk mögött az ősök­től tanult mesterséggel gya­logmunkára szerződtek. A fiatalok és a munkabíró asz- szonyok az erdőgazdaságban találtak munkát. Próbálkoz­tak a faluban kihelyezett cipő­felsőrész-készítő műhellyel is. De hát, falusi asszony szá­mára érthetetlen és kibírha­tatlan a kötött szalagrend­szer. Dolgozik ő többet, job­ban, de a kötöttséget nem bírja. Az iskola udvarán homok, sóder. Napközi otthont épí­tenek a községben. Nagy István harminc éve tanító itt. Magyaregres lakóinak egy- harmada cigány származású. Az iskolában összevont alsó tagozat működik. Régi-régi iskolapadokkal, bevésett je­leik között saját ifjúságomat keresem. Megtalálhatók itt a nevek kezdőbetűi, és házak, hajók rajzai. Nagy házak, nagy áblakokkal. Kis' lelkek magas álmai. * Könyvtár is van a falu­ban. Huszonöt év előtt füles Nem lesz a te talpadnak nyugalma Együttműködés Elektronikus szállodai nyil­vántartási rendszerek közös fejlesztésére, gyártására és harmadik piacon történő ér­tékesítésére kötött szerződést a veszprémi Nehézvegyipairi Kutatóintézet a holland Philips cég ausztriai leány- váUallátávai. A Philips szál­lítja ehhez a berendezések elektronikus egységeit. A szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta ma ünnepli születésiének 67. év­fordulóját-. Ezt a napot a Szovjetunióban és a Szov­jetunió határain túl is az emlékezésnek, egyúttal a jövőbe tekintésnek szente­lik. Az idei rendezvényeknek különös súlyt és hátteret ad egiy másik nagy históriai fordulópont: a hitleri fa­sizmus felett a második vi­lágháborúban aratott győze­lem 40. évfordulója. Mind­két dátum — az 1918. feb­ruár 23-i és az 1945. május 9-i — szorosan összefügg egymással. Közös bennük, .hogy a szovjet nép és fegyveres ereje mindkét alkalommal a hódító nemeit imperializmus­sal került szembe. 1918-ban a Pétervárt közvetlenül fe­nyegető császári hadakkal bátran szembeszálló fiatal Vörös Hadsereg Pszkov és Narva alatt sikerrel állta ki a nagy erőpróbát, és ve­reségeit mért az állag fal- fegyverzeltt ellenségre. (Eh­hez a diadalhoz kapcsolódik az új típusú hadsereg szü­letésének napja.) Másodszor­ra — 1941 nyarától, ami­kor az akkori tőkés világ legerősebb hadserege, a ná­ci Wehrmacht támadt a Szovjetunióra — csaknem négy esztendeig tartó élet- ' halálharcbaira megint csak az agressizor maradt alul, a minden eddiginél kegyetle­nebb háború győztes befeje­zése azonban a szovjet nép számára hihetetlen emberi és anyagi áldozatokkal járt. Senki sem tagadhatja — noha erre Nyugaton ismé­telt kísérletekét tesznek, —, hagy az antifasiszta koalí­ción belül a fő' terheket a Szovjetunió vállalta magára, és a „barna pestis” megsem­misítéséért 20 millió fiának és lányának életével fize­tett. Ez a szörnyű ár kész­tette annak idején R. J. Ma­li novsizkijt, a Szovjetunió azóta elhunyt marsallját és honvédelmi miniszterét akinek jelentős szerepe volt hazánk felszabadításában — annak kijelentésére, hogy sohasem szabad megenged­ni az 1941 júniusához ha­sonló helyzet kialakulását. Más sízóvad: a szocialista politikai-védelmi szervezet­ben egyesült testvérorszá- gok, a Varsói Szerződés tag­államai egyetlen pillanatig sem állhatnak készületlenül az Egyesült Államok, a NATO katonái kihívásával, fenyegetésével szemben. A szovjet hadsereg és ha­ditengerészeti flotta — a szovjet államnak az egye­temes biztonságért vállalt roppant felelősségéből adó­dóan — napjainkban való­ban- a világbéke legfonto­sabb őrhelyén teljesíti fel­adatát. Az elmúlt több mint hat évtized tapasztalataiból, tamulságaibóil okulva; igen magas fokú harckészültség­ben, a rakéta-nukleáris kor követelményeinek megfele­lően felvértezve — minden szükséges technikai eszköz­zel, fegyverzettel ellátva — biztosítja a fejlett szocialis­ta társadalom építésének külső feltételeit, megbízha­tó védelmét. A hadászati rakétacsapatoik -t- a Szov­jetunió és a szocialista kö­zösség több tagállamának oltalmazásáról gondoskodva — képesek mindenkor safcfc­Harcgyakorlat nehéz terepen ham tartani a potenciális támadókat. A többi haderő- nemmel együtt egyedüli és legfőbb funkciójuk az, hogy a-z idők folyamán kialakult hadászati egyensúlyt fenn­tartva, féken tartsák a há­ború erőit, s ne engedjék meg az újabb világháború kircfobantását. A szovjet katonai doktrí­na — híven a lenini béke- politikához — kifejezetten védelmi jellegű. Mi sem bi­zonyítja ezt ékesebben, mint az, hogy a Szovjetunió le­mondott a nukleáris fegy­verek elsőkérati alkalmazá­sáról, s kitartóan szorgal­mazza a katonai erőszak ti­lalmáról szóló nemzetközi szerződés megkötésit. Lé­szerelési jawaslatiaiinák meg­valósításával megnyílhatna az út a feszültség enyhíté­séhez, a fegyvermentes vi- lálg megteremtéséhez. Mind­addig azonban, amíg az Egyesült Államok és leg­főbb NATO-partnerei nem hajlandók feladni egyoldalú fölényszerzési törekvéseiket, egyensúlymegboimtási kísér­leteiket, a szovjet fegyveres erők készenlétét a párlb- és állami vezetés kénytelen — jelenlegi hadászati paritás — a kor színvonalán tarta­ni. A mai bonyolult, számos bizonytalansági tényezőt magában rejtő nemzetközi helyzetben a szovjet hadse­reg és haditengerészeti flot­ta kimagaslóan stabilizáló szerepet tölt be. Ebben a szerepvállalásban termé­szetesen a Varsói Szerződés többi tagállamának hadse­regei is részt vesznek. A kettős évfordulóra emlékez­ve, a szocialista országok nem alaptalanul figyelmez­tetnek arra: az új euroha- dászatj rakéta-nukleáris fegyverek nyugat-európai — mindenekelőtt NSZK-bali — _ telepítésével rendkívüli módon megnövekszik annak a veszélye, hogy esetlég is­mét német földről indulhat el egy újabb nagyméretű fegyveres konfliktus. Erre való tekintettel a Szovjet­unió — egyetértésben szö­vetségeseivel — kénytelen volt megnövelt hatótávolsá­gú badműveletí-haroászati rakétannukleáris harceszkö­zöket elhelyezni az NDK és Csehszlovákia területén. A kimondottan védelmi jellegű ellenintézkedés azt a célt szolgálja, hogy biztosítsa a kellő egyensúlyt a közep- európai térségben. Serfőző László Á szovjet hadsereg napja A BÉKE ŐRHELYÉN Fajcs János művezető volt a villamossági gyárban, tíz­egynéhány éve nősült Ma­gyaregresre. Régóta vb-tag és fél éve tanácselnök. Ki­csit feszeng még a tisztség­ben, bő is, szűk is. Ponto­san tudja, mi az, amit kí­vánnak tőle, s mondja is. Tény: az ivóvíz régi gond Egres életében. Sikertelen fúrásé kút, ammóniatartal­mú, meleg víz tört fel hat­száz méterről, így a falu még mindig az egyetlen artéziról hordja a főzésre, ivásra va­ló vizet. Majd, ha meglesz a társulás — kilencmillió fo­rint — talán lesz itt is jó ivóvíz. S beszélünk, beszé­lünk a vízről. — Mi épült a faluban az elmúlt években? — Renoválták az italboltot, különterem is van. Tíz-tizen- két új ház, új utca van, és az idén befejeznek még há­rom házat, az egyiket ci­gánycsalád építi... Egres lakosainak száma még ma is több, mint a kör­zetbe tartozó Somogyaszalóé faládában, csúszós jégen ci­pelte a tanító azt a húsz­egynéhány könyvet,' amely a könyvtár alapját képezte. Ma kétezerötszáz kötet áll a pol­cokon. Alig mozdul. Nem is olyan régen a KISZ-esekkel színre vitték Gárdonyi Bor című színdarabját. Ma? Kit is érdekelne ez? Magyaregres a létért küzd. Harminc—negyven család származott el a városba az elmúlt tíz év alatt. Tíz—ti­zenöt új házaspár építkezik ma itt. A házakban sok az öreg. Hatalmas, állandóan leengedett zsaluk mögött nyolcvanéves emberek élnek. Az udvarokban harsog a ka­kas, mérgelődik a kutya. Maradjon meg a falu — mondják az egresiek. De él­ni kell. És ez egyre nehe­zebb. A távolsági busz a mun­kásokat hozza haza. A ké­ményekből füst kanyarog, közélít az este. A busz ve­zetője a sarki házba tér — ott lakik — uzsonnát eszik, kávét is rá, aztán indul a busz: vissza Kaposvárra. Klie Ágnes 21. A zenészek vacsora alatt is játszottak. A kocsma nagytermében letették a rézkifliket, pereceket, és vo­nóval, cimbalomütővel gyö­törték a húros hangszere­ket. — Az én időmben még egy hétig tartott a lakodal­mi vígasság — a zajtemger hullámai ezt a mondatot ringatták az ifjú párig. Mintha Bittner Kádi né­ni hangja lett volna. Mos­tanira, ezerkilencszáznegyven őszére az erdősi menyegzők másfél naposra rövidültek. — Jobb ez, Kádi néni — rikkantotta Bieber Lorenz. Az ifjú férj türelme így is fogytán: Igaz-e, Hans? Nevették Éva pirulásak Hálás volt Harisnak, hogy nem tromfolt Lorenz mon­dására valami ostobasággal. Ügyis egyire növeíkvő nyug­talansággal figyelte, ahogy a Jáksic faliórájának muta­tója könyörtelenül lépi mag a perceket. összefolytak szeme előtt az arcok, így maszatolódott el a világ ak­kor is, amikor reggel a szü­lői háztól elindultak. Eddig szerencsére minden rendben ment. Százötven vendég ült és szürcsölte a levest & kocsma nagytermében, er­re már nem lehet azt rá­nyomni, hogy kolduslakoda­lom. Egy-egy esküvőre már valóságos haditervet keL tett kidolgozniuk a szülők­nek, hogy a vendégek majd így emlékezzenek az ifjú pár egybekeftére: jó lako­dalom volt. A jó bizonyít­vány nélkül a mások me­nyegzőjén — ha nem egé­szen közeli rökonok — csiak a hosszú asztal végén jut­hatott nekik hely. A tegnap esti koszorús táncon sem volt híja a kedvnek, harag miatt ma sem maradt el senki az esküvőről, ahol jó­akarata férfiembernek li­teres üveg nélkül beállni a nászmenetbe a lakodalmat kiállítók szégyene lett vol­na. A holtomiglan-holtáig- lan sem olyan boldogtalanul hangzott el az oltár előtt, mint az előző pénteken, a dinmyehasú Resch Susanna esküvőjén; a megesett lányt irgalomból vette el egy bőszénfai kádársegéd. — Mindenki eljött — Súgta Mayerné Éva fülébe; mézcsepp volt hangjában. Százhúsz-százötven ven­dégre számítottak, de az anyjának a „mindenki” a pap, az orvos; a jegyző volt, azok, akiket minden eskü­vőre illett meghívni. Olyan jó lett volna utána elmon­dani újra meg újra: „Éfi­kém esküvőjén ott volt a plébános úr, és a Zwuk doktor is ...” Az első vő­fély, Bieber Lorenz egyik csiklandós versvicce után Hans odahajolt Évához: — Te vagy a legszebb asszony, Lanigné! Az öltöztetésnél ő is szép­nek látta magát, át is fu­tott rajta, hogy még soha­sem volt ilyen szép, és ta­lán már nem is lesz soha. Nem bánta. Fején a gyön­gyös koszorút, nyakán, kar­jain a szalagokat ed nem cserélné a királynéi koroná­ért sem. Szeme sarkából megnézte az urát. A férfi csak egy fokkal legyen szebb az ördögnél, szokták mon­dani. Hans meggyfakéreg színű si­ma arca ragyogott, mintha göndör haja is szikrákat vetett volna a petróleumlámpák pisla fényében. Maga volt a megtestesült boldogság. A kis embereken valahogy jobban meglátszik az öröm. Köpcös, erős ember az ura. Fekete ruháján az a vőlegényi bokréta két, mas­nira kötött szalaggal csak dísze volt kedvének Éva legbelül homályosan min­dig érezte, hogy a lánynak az életet valami önmagánál nagyobb dolog szolgálatába kell állítania. Most egyszer­re világosság gyűlt benne arra, hogy ezt a szolgálatot nem egyedül kell márjd el­látnia, és ettől a felismerés­től hirtelen könnyűinek érezte magát, kacagni lett volna kedve. Már nem gon­dolt arra a holnap délelőt­ti gonosz játékra; amely elő­re megborzongaitto: amikor a legénykék bekötött szem­mel, karóval igyekeznek majd eltalálná a földbeásott kakas taréjos fejét. így vollt ez minden lakodalom más­napján. És a Három libát is eljátszották a fiatalok. A verssor végén a középen ál­lónak ki kellett innia a po­harát, és az utolsó szót — puff! — már a többiekkel pöffenteni. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom