Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-04 / 2. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLI. évfolyam, 2. szám Ára: 1,80 Ft 1985. január 4., péntek Á lakosság érdekében A Fogyasztók Országos Tanácsa 1981-ben alakult a Hazafias Népfront kezdeményezésére. Az elmúlt években 178 helyi — városi, kerületi, valamint nagyközségi — fogyasztóik tanácsa jött létre, mintegy 6000 résztvevővel. Számuk gyorsan növekszik, mert újabb és újabb községek kérik a társadalmi testület megalakítását. Eddigi munkájuk mérlegét vonta meg tegnap a kormány, áttekintve működésük tapasztalatait. A fogyasztók tanácsai — a testületi üléseik mellett — az ipari, a kereskedelmi és szolgáltató vállalatokkal közösen szervezett fogyasztói fórumokkal, termékbemutatókkal, felmérésekkel, s különféle vizsgálatokkal szolgálták a vásárlók érdekvédelmét. ítészt vettek a falugyűléseken, s a városkörzeti tanácskozásokon is, amelyeken minden alkalommal szóba kerültek a kereskedelem és a szolgáltató vállalatok által okozott gondok. Számos esetben eredményesen képviselték a területük lakosságának érdekit. Javaslatukra több bolt, étterem, szolgáltató üzlet nyit- vatartása változott meg a helyi igényekhez igazodva. Kezdeményezésükre több, közszükségleti cikkeket gyártó vállalat nyitott mintaboltot, szervezett árubemutatót, s javította kereskedelmi propagandáját. Sok vásárló egyéni panaszát is orvosolták: intézkedtek súlycsonkítás, áruvisszatartás, árfeltüntetés elmulasztása,, garanciális és szavatossági, valamint más hasonló ügyben. E testületek munkájának fontos tapasztalata: szervezéssel, a munkahelyi fegyelem javításával, gyors intézkedésekkel a helyi gondok nagy része megoldható. Ugyanakkor feltártak olyan problémákat is, amelyek orvoslása /központi intézhedé- d és eket kíván. Így a vizsgálatok során kiderült: a kereskedelmi vállalatoknál az elvonások nem hagynak elegendő saját fejlesztési alapot, ezért például különösen a kistelepüléseken, a városi peremkerületekben nem megfelelő az ellátás tej-, hús- és hűtőipari termékekből, mert nincs pénz megfelelő hűtőberendezésekre. Az áruválasztékot is lényegesen lehetne bővíteni, ha a kis- és nagykereske- reskedelmi vállalatoknak lehetőségük volna rugalmasabb — a vásárlói igényekhez igazodó — készletgazdálkodásra. A Fogyasztók Országos Tanácsa a kormányszerveknek javaslatot tett néhány probléma megoldására. Kiemelték a kereskedelem korszerűsítésének, a kínálati piac megteremtésének szükségességét. Fontosnak tartják, hogy csökkenjen az áru útja a kiskereskedelemig, illetve a vásárlóig. Növekedjék a bolti munka önállósága, javuljanak a személyi és tárgyi feltételek. A fogyasztók érdekvédelme megkívánja, hogy a VII. ötéves tervben elsősorban gazdasági ösztönzőkkel segítsék a szolgáltatást végző vállalatokat annak érdekében, hogy színvonalasabban tudják végezni munkájukat. Felvetették: szükséges lenne egy, a javítások, szolgáltatások állami ellenőrzését végző szervezet létrehozására, ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Fogyasztás, videotechnika Kádár János fogadta a Varsói Szerződés főparancsnokát Hazánkban tárgyalt Viktor Kulikov marsall A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén jóváhagyólag tudomásul vette a Finn Köztársaság miniszterelnökének, Kalevi Sorsának hazánkban tett hivatalos látogatásáról adott tájékoztatót. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta a magyar— szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság Budapesten tartott üléséről szóló jelentést. Megbízta a Gazdasági Bizottságot, hogy gondoskodj ék az ülés határozatainak végrehajtásáról. A Minisztertanács a Gazdasági Bizottság tájékoztatója alapján áttekintette a Fogyasztók Országos Tanácsának tevékenységét. Elismerve a tanács és aktivistáinak eredményes munkáját. felkérte a Fogyasztók Országos Tanácsát, hogy a lakosság érdekében aktívan működjék közre a .tisztességtelen gazdálkodás tilalmáról szóló törvény érvényesítésében, s fordítson nagyobb figyelmet a szolgáltatások színvonalára. A kormány áttekintette a videotechnika szélesebb körű hazai alkalmazásának néhány kérdését. Utasította az illetékeseket, hogy dolgozzák ki a videogyártás és -kiadás, valamint a terjesztés és forgalmazás jövőbeni rendjét. Hatszáz millió forint a vízminőség javítására A lakosság is óvja a balatoni táj értékeit Az utóbbi években fokozatosan javult a Balaton vízminősége és ezt a folyamatot a jövőben céltudatosan tovább kell erősíteni — hangoztatták a Balatoni Intéző Bizottság elnökségiének tegnapi, BallaitonÉüiredeni tartott ülésén. A testület állásfoglalása szerint a Balaton védelmével kapcsolatos sok é.s szerteágazó feladat közül a jövőben is éppen ennek, a vízminőség védelmének kell az első helyen állnia. A BIB az idén felhasználható több mint 150 millió forint központi- és idegenforgalmi fejlesztési alap többségét is a tó vízminőségének véd :- mére és a természetes környezet védelmére áldozza. Balatonlellén nagy teljesítményű szennyvíztisztítót szerelnek fel, a keleti partsza- kasízan — Bafatonakanaittya térségében — pedig folytatják a szennyvízelvezető rendszer kiépítését bővítik Balatonfüred csatornahálózatát, rendezik több kisebb folyó és patak medrét is. Az utóbbi években tapasztalható javulás — mint ezzel öszefüggésben a továbbiakban elmondták — ugyancsak nagy erőfeszítések és nagy összegű beruházások eredménye. A VI. ötéves terv első négy évébén az egész balatoni üdülőkörzet fejlesztésére rendet! - zésre álló összegből csaknem 600 millió forintot használtak fél ilyen célokra. Az elmúlt évben különösen sokat — a teljes fejlesztési alap 90 százalékát — költötték vízgazdálkodásra és a települések tisztaságának fokozására. A felhasznált összeg azonban számottevően nagyobb még a hivatalos zárszámadásban szereplőnél is. A különféle országos főhatóságok, a tanácsok, egyes gazdasági szervezetek és a társadalmi közösségek ugyanis jelentékeny részt vállaltak a nemzeti kincsnea számító Balaton védelméből: szociális alapjuk egy részének feláldozásával, társadalmi erő mozgósításával segítették és segítik a tó és a környék e megújulását, további fejlesztését. A malgiáhnyaiialók tulajdonosaiból már eddig több csatornázásra vállalkozó társulás alakult, az önkéntesen vállalt kétkezi munka és a pénzbeni hozzájárulás együttes értékét a nagyobb üdülőtelepen ma már tízmillió forintos tételekben lehet számítani. A helyi lakosság és az üdülő- tulaidonosok kezdeményezéseit központi alapokból is támogatják. Siófokon például az elmúlt évben 6 millió forintot kapott a központi fejlesztési alapból az egyik csatornázási társulat. Több millió forinthoz jutott ugyanilyen forrásból a révfülöpi, a balatonalmádi a csopaki, a vonyarcvashegyi és a balatonkenesei csatornázási társulat is. örvendetes módon javult az állam- polgári fegyelem is: a helyi lakosok és a nyaralótulajdonosok egyaránt fokozott mértékben óvják a táj értékeit, fásítanak, parkokat gondoznak és körültekintő óvatossággal bánnak minden vegyi- és egyéb szennyező anyaggal. A Csepel Művek Egyedi Gépgyára az éves tervét túlteljesíti. Belföldi kötelezettségeiket és a -szocialista exporttervüket december 20-ig befejezték. Felvételünk az év utolsó munkanapjáról készült: a szereidében többek között Csehszlovákia részére különleges esztergagéneket, a Csepel Autógyárnak pedig ^daraboló sóst gyártottak. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a délutáni órákban a Központi Bizottság székházában fogadta Viktor Kulikovot, a Szovjetunió mairsallját a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokát és Anatolij Grib- kov hadseregtábornokot, az egyesített fegyveres erők törzsfőnökét. Megbeszélést folytattak a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületé soron következő ülésének előkészületeiről. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozóin jelen volt Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter. A találkozót megelőzően a délelőtt folyamán tanácskozást tartottak a Honvédelmi Minisztériumiban, ahol a magyar tárgyaló küldöttséget Oláh István vezérezredes vezette. A tárgyalás során véleményt cseréltek az egyesített fegyveres erők előtt álló időszerű feladatokról. A Viktor Kulikov marsall vezette katonai küldöttség csütörtök este elutazott hazánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Oláh István vezérezredes és a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának több tagja. Magyar tőzeg Ausztriába Valutát is hozhat a sokszor haszontalannak nevezett hazai tőzeg — mondják a Dél-somogyi Állami Gazdaság meliorációs üzemmérnökségén. Dr. Ágh Pál meliorációs igazgató szerint csupán az idén 12 millió forint bevételhez jutottak a zalaszentmihályi, pontosabban potrétei tőzegbányájuk révén. A siker titka, hogy ,a tőzeg jól hasznosítható, csaknem nélkülözhetetlen az intenzív, fóliás zöldségtermesztésben, a melegházi virágkertészeteknél, a parkosításnál és a gyepesítésnél. Éppen ezért viszik a szigetvári palántatermelő egyesüléshez, a szentesi zöldségtermesztési rendszerhez, a szombathelyi virágkertészethez, vagy a fővárosi településtisztasági vállalathoz. A tőzeg jól hasznosítható szaganyagok lekötésére, víz megtartására, szóróanyagként is. Ezért a húspépeket gyártó üzemek is szívesen vásárolnak belőle a mellék- termékeik semlegesítésére. A nagyatádiak a Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombináttal közösen kidolgozott technológiával a közelmúltban a Sárvári Állami Gazdaságnál építettek föl egy tőzeggel működő szagtalanító üzemét. A Dél-somogyi Állami Gazdaság megállapodásra jutott a DRVV-vel, a tőzegüket a jövő évtől felhasználják a Balaton védelmében is a tó környékén keletkező kommunális szennyvíziszapok elhelyezésére. A Zalaszentmihályon bányászott tőzeg a vásárló kívánsága szerint ömlesztve, illetve csomagolva kerül forgalomba. A kisebb csomagokat főképpen a lakásban ■kertészkedők keresik, ök a Dunántúl és a főváros valamennyi éjjel-nappal nyitva- tantó Áfor-kútjánál vásárolhatnak belőle. Évente 40—45 ezer tonna tőzeget termelnek ki az állami gazdaságnál, ennek 60 százaléka itthon talál vevőre, de nem jelentéktelen az a mennyiség sem, amit a Nádex, Honimpex, a Chemo- komplex és a Konzumex közvetítésével exportálnak Ausztriába, Jugoszláviába, Olaszországba és Svájcba. Mivel a itőzegexportot alapos piackutatás előzte meg, a nagyatádiak szerint jövőre nagy felfutás várható, így 1985-ben a külföldre szállított tőzeg ellllsnlértáke elérheti a 22 millió forintot is. Jégtörök készenlétben Erős jégképződés kezdődött a Kisalllfiölid fodjyódn annak nyomán, hogy tegnapra virradó éjszaka a talajszinten mínusz 18—20 fokos hőmérsékleteket is mértek. A Rába folyó alsó és közép’6 szakaszán erős jégzajlást figyeltek meg, Győr térségéül ben pedig teljesen befagyott a folyó, és a jég vastagsága elérte a 4-5 centimétert. Befagytak a szigetközi Duna- ágak is míg a főmederben a part mentén kezdődött je- gesedés. A Répce folyó teljes magyarországi szakaszát összefüggő jégtakaró borítja, míg a kisebb vízfolyások, patakok jégrétege napról napra vastagodik. Az ásványrárói vízügyi kikötőben készenlétbe helyezték a jégtörő hajókat-