Somogyi Néplap, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-25 / 20. szám
Tiszfelt Szerkesztőség! A Rákóczi tér 2. sz. alatt lakom, a belső épületben. Hónapok óta küszködünk az áramingadozással. 1984. november 30-án és december 7-én a Dédász hibabe jelentőjéhez fordultam, ahol felírták panaszomat, de a második alkalommal azt mondták, hogy a dolog nem rájuk tartozik, hanem az lKV-hez, így ki 1sem jöttek. December 19-én levélben fordultam az IKV igazgatójához. Leírtam, hogy a ház lakói közül többen sem mosni, sem tévét nézni nem tudnak iaz áramingadozás miatt, s a tévét már javíttatnom is kellett emiatt. A hűtőgépem már az első fokozatnál csontkeményre fagyaszt. Ha tönkremennek a háztartási gépeim, ki fizeti meg a káromat? Kérem, jöjjenek ki, és nézzék meg, hogy mi az igazság, s hallgassák \meg a belső udvar lakóit is, ők ugyanezt fogják mondani. Türelmünk már fogytán van, ezért kérem segítségüket. Tisztelettel: Tisztelt Szerkesztőség! Király Jánosné Kaposvár, Rákóczi tér 2. Tavaly novemberben a Patyolat 1. sz. szalonjába beadtam tisztításra férjem saválló munkaruháját. A ruha elveszett. Kártérítési igényünket elfogadták, pénzt azonban azóta sem láttunk. Ezek után vettük a bátorságot, és decemberben újabb két munkaruhát adtunk be mosatni. Ezek sem készültek el. Sajnos, a kálvária még nem ért véget. Egyéb ruhaneműt is beadtunk tisztíttatni. 1985. január 9-re vállalták, de valahányszor bemegyek a vállalat 1. sz. szalonjába a ruháért, a válasz mindig ez: érdeklődjenek a jövő héten. Ebből most már elegem van! Kérdésem: Mikor fizetik ki az elveszett munkaruha árát? Miért vállalnak határidőre munkát, ha azt nem tudják teljesíteni? Melyik „jövő héten" lesz kész a beadott ruhaneműnk? Az árak emelésével együtt miért nem emelkedik a szolgáltatás színvonala is? Tisztelettel: Marisné Tóth Katalin Kaposvár, 48-as ifjúság útja 44. ifszt. 2. Somogyi Néplap XLI. évfolyam, 20. szám 1985. január 25., péntek Komárom megye vadásztársaságai folyamatosan gondoskodnak vadállományuk etetéséről a teli napokon. A Vértes hegység erdeiben tizenkét etetőnél és 36 szóróhelyen várja „terített asztal” a vadállományt. (MTI-fotó: Jusztin Tibor) Új üzletek Panaszkodnak a postások Volt házszám, nincs házszám : x*. 'Äi :f ' W; Vi ....................., W , ;-'V_ V- .>*%.. \ ■ v • Vw«X. v -v," • ' • "c .- «;•'*,i-- .. '* J*..\ ■Süt*- -» , .? ■„úZk&i ■ >v V ' w ■a -HU--- - . -T- - iV Mit csinálnak a szakbizottságok? Elrettentő példákat gyűjtöttek össze a városgazdálkodási vállalat munkatársai arról, hogy milyenek a házszámtáblák Kaposváron. Ez egyébként a mentősök és a postások tapasztalata is. Sok helyen ember legyen a talpán, aki eligazodik a hiányzó vagy olvashatatlan házszámtáblák miatt. Semmiképpen sem jó. hogy tatarozáskor leveszik és nem teszik vissza a táblákat, vagy lefestik — amint azit a Latinca Sándor utcában készült képünk is mutatja —, és elfelejtik olvashatóvá tisztítani a számokat. Különösen gyakori az új lakótelepeken, hogy a kapuüvegre festett számokat letörlik nagytakarítás és festés alkalmával. Előfordul, hogy a ház helyett a kerítésen, a közeli fán italálható a szám, mén olyan is látható, hogy egy épületen három tábla van. míg sokon egy sem. A városi tanács több új házszámtáblát rendelt a városgazdálkodási vállalatnál. Ez természetesen nem pótol minden hiányt. A tulajdonosoknak sokkal nagyobb gondot kellene fordítaniuk arra, hogy az embereket, különösen a hivatalos személyeket eligazító házszámok a helyükön legyenek, s ami a legfontosabb: el is lehessen olvasni óikét. L. G. az e szakterületen rejlő tartalékokkal ismerteti meg a szakembereket. A kertészeti könyvkiadás várható slágere, a Téli zöldségek című kiadvány a hazánkban is nagy biztonsággal termeszthető növények kezelését, feldolgozását és tárolását mutatja be. 119 • millió forinttal gazdálkodhatnak az idén a barcsiak — hangzott el a városi tanács tegnapi ülésén. A legtöbbet a felújításokra és a karbantartásokra költik. Így befejezik a rendelőintézet régi szárnyának rekonstrukcióját, az 1. sz. iskola napközi otthonának bővítését. Fejlesztésre 9,6 millió forintot költenek. Az idén már a következő öt évre készülnek. Többek között az új városközpont építésének előkészítésén dolgoznak, ahol egy b<*- vásárlócemtrumot is kialakítanak. Most készülnek az új gimnázium és egy általános iskola tervei is. Barcson úgy számolták, hóg.v ebben a tervidőszakban 50 millió forint értékű társadalmi munkával segítik a lakók a helyi elképzelések megvalósítását. A múlt év végéig 55 millió forinttal járultak hozzá a barcsiak lakóhelyük gyarapodásához. Az idén újabb 13 millió forint értékű munkára vállalkoztak, így 1200 méter járda készülhet el és hét utca kaphat gázvezetéket. Űj játszóterek és parkok kiépítését is tervezik. A célcsoportos lakásépítés módosított hatodik ötéves tervét ugyancsak tavaly teljesítették, így újabb szociális lakásépítéssel ezúttal nem számolnak. Az OTP beruházásában tervezett 115 lakásos programból a majdani városközpontban 48 készül el az idén. A kereskedelmi szolgáltatást fogja javítani a Béke és a Szentesi utca sarkán épülő ABC kisáru- ház, amihez a tanács is támogatást nyújtott. A város- központ új lakásainak fogadószintjén kialakítandó könyvesbolt, élelmiszerüzlet, villamossági szaküzlet is javít majd a helyi gondokon. Pontosabban: a Somogy megyei Művelődési Központ által jórészt a hetvenes évek végén létrehozott szakbizottságok. A tények alapján, melyeket Szabados Pétertől, az intézmény igazgatójától tudtunk meg, munkájuk igen sokrétű és bonyolult. Működik ének-zenei, képzőművészeti, tárgyi néprajzi és színjátszó szak- bizottság, külön testület foglalkozik a bábszakkörökkel, néptáncosakkal és a honismereti szakkörökkel. A népművelést nem azonosíthatjuk csupán a művészeti ismeretterjesztéssel és ízlésfejlesztéssel, ezért tavaly óta külön szakbizottság foglalkozik a mezőgazdasági — elsősorban növényvédelmi, környezetvédelmi — tudnivalók közkinccsé tételével is. A testületek élén olyan ismert hivatásos vagy amatőr szakemberek állnak, mint Szabó Gyuláné, Koszter Jó- zsefné, Nyakas József, Csik- vár József, Vértes Elemér. Gáli Éva és Gábor István. A bizottságaknák nem feladatjuk az ellenőrzés, a számonkérés, inkább a szakmai-módszertani tanócsMegdöbbentő és tragikus bűncselekmény körülményeit vizsgálta a napokban a rendőrség. Nagybajom— Pálmajorban a 25 éves Orsós József kétéves kislányát verte meg annyira, hogy a gyermek belehalt az ütlegelésbe. Orsós büntetlen előéletű, a nagybajomi termelőszövetkezetben dolgozik mező- gazdasági munkásként. Hét éve él együtt Orsós Máriával egy szoba-konyhás családi házban. Velük lakik az édesanyja is. Orsóséknak négy gyermekük vám József 3, Szilvia és Katalin ikrek. 2 évesek, Sándor 5 hónapos. Sándor j elenleg is kórházban van, s az ikrek is nagyon sokat betegeskedtek. Január 12-én Orsós Jó- zsefék lefeküdtek aludni, de a két kislány nagyon sírt. A családfő többször rájuk szólt, de azok csak rövid időre hallgattak el. Részlet Orsós rendőrségi vallomásából: „A sírásukra én annyira ideges lettem, hogy kiugrottam az ágyból, odarohantam a járókához és a hangosan síró Szilviát adás. Tagjaik rendszeresen látogatják a művészeti együttesek, szakkörök és más egyesületek próbáit, illetve összejöveteleit, tanácsokat adnak, kiadványokat szerkesztenek és kapcsolatot tartanak fenn a Kórusok Országos Tanácsának. a Népművelők Egyesületének, az Amatőr Képzőművészek Tanácsának az Amatőrszínjátszók Országos Tanácsának megyei szervezeteivel. Feladatuk a szakbizottságoknak a szakmai- módszertani közreműködés a megyei művészeti szemléken. a minősítő versenyeken, de részt vesznek tagjaik pályázatok elbírálásában, évfordulós megemlékezések szervezésében is. Meghatározó szempont volt a bizottságok összeállításaikor, hogy bennük minél több, a szakterülettel kapcsolatosan illetékes szerv képviselői részt vehessenek. Csak egy példa: a mezőgazdasági szakbizottság összejövetelein termelőüzemek, kutatási és oktatási intézmények, kereskedelmi cégek képviselői egyaránt jelen vannak L. A. még fekve, jobb kézzel, tenyérrel pofonvágtam ... az Ütésre elhallgatott, de en akkor már oly feldúlt idegállapotban votam. hogy a kislányt kikaptam a járóké ból, a sezlonra dobtam ... akkor már nem sirt a gyerek, de én még több alkalommal erősen a kislány tarkójának tájékára ütöttem. Ügy ütöttem, mint h karatésok, filmen láttam, hogy ököllel és tenyéréllel hogyan ütik le az embereket.” Ezután dühében még ra is taposott a kislány nyakára, s a másik gyermekéi. Katalint is többször megütötte. A felesége igyekezett őt megfékezni, csillapítani, de az asszonyt ellökte Amikor látta, hogy Szilvia hörög, megrettent. Feleségével együtt élesztgetni próbálták, de a kislány hamarosan meghalt. Orsós orvosért rohant, de hiába! Késő völt a bánat! Orsós József nem tagadja tettét. Csak azzal tud védekezni, hogy nem akarta megölni a kislányt, csupán el akarta hallgattatná. Előzetes letartóztatásban várja a vádemelést. A szakkönyv munkaeszköz mmmmammmmmmmmmmmmanmamnmmmmammmmummasmnanmmBammsnkn* A 28. Mezőgazdasági könyvhónapot február 1-én Mezőhegyesen nyitják meg. A könyvhónap alkalmából a tavalyihoz hasonlóan 49 mű jelenik meg, a példányszám azonban elmaradt az elmúlt évekétől. Ennek oka, hogy a tapasztalat szerint az igények nem növekednek a kiadványok iránt, sokan ugyan is még mindig nem ismerik fel, hogy a szakkönyv a szó szoros értelmében munkaeszköz, a belőle merített ismeretek bőségesen kamatoznak a gyakorlatban. A tavalyi könyvhónapra szánt kiadványok középpontjában a kistermelők munkája állt, most a nagyüzemekben dolgozó szakembereknek készült könyvek vannak többségben. A kiadványokból megismerhetik az érdeklődők a legkorszerűbb ökonómiai elméleteket, s ezek hasznosítási lehetőségeit az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek irányításában. Az állattenyésztési szakirodalom a sertéstenyésztőiknek kiadott hasznos kézikönyvvel bővül, s igen figyelemre méltó az Űjabb genetikai és biotechnikai módszerek az állattenyésztésben című kiadvány, amely Nagyon örültek a budapesti Állatkert dolgozói annak, hogy a jaguár-mama három életképes kicsit kölykezett, hiszen ez a nagymacska-féle fogságban nagyon nehezen szaporodik (MTI-fotó — KS) Saját kislánya volt az áldozat Tarka sorok Anyanyelv-öltögető Ajtóstul rohan a lázba. * * * Alkarom szüli a tolvajt. * * * Az anyatájjal szívta magába... * * * Nem ijed meg a maga árnyékszékétol. * * * Él, mint Marci, 'kevesen. * * * Árúi elmúlt, félmúlt. * * * Megüt a buta. * * » Ritka, mint a fehér olló. * * * Lóból is megárt a sok. * * * Ű,gy áll, mintha karórát ínyeit volna. * * * Jobb későn, mint mindig. K. F Zeneértők — Jól szórakoztatok az operában? — Eleinte remekül..., de aztán a szomszédaink folyton pisszegtek! Gyanú — Van egy sanda gyanúm!, hogy megcsal a feleségem. — Műből gondolod? — Ma reggel azzal jött haza, hogy a Helénke nevű barátnőjénél aludt. És ez tehetetlen. — Miért volna lehetetlen? — Mert én aludtam Helénkénél! Takarékosság — A feleségem roppant takarékos asszony — mondja Péter. — Miért? — Mert mindig csak olcsó üzletben csinál adósságot! Őszinte A Brahovácz-házaspár korán búcsúzik vendéglátóitól. — Miért mennek már? — kérdi a házigazda. — Ö, tudja, ránk még hosszú veszekedés vár odahaza — így az asz- szony. A probléma Egy nagy személyszállító hajón menetközben az ellenőr egy potyautast fedezett föl, mégpedig csinos fiatal lányi. Minden teketória nélkül rögtön vitte a kapitányhoz. Amikor odaért, elmondta, hogy miről van szó. A kapitány magánkívül kiabálta: — Az ördögbe is, most mit tegyek magával?! A lány értelmetlenül nézett az öreg tengeri rókára, és halkan megkérdezte: — Uram. ön még nemrég tengerész, ugye? Somogyi Néplap Ai MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Fősserkesztő-h.: dr. Kercia Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-310, IMII. 11-512. Telez: 13-360. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadá Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-316. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta Előfizothető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 FI, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0600 Készüli a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató