Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-18 / 296. szám

1984. december 18., kedd Somogyi Néplap gSPORT T I i IP A Kaposvári Dózsa ren­dezésében került isar ia Fel­szabadulás röplabdakupára. Eredetileg négy csapattal rajtolt volna a mezőny, de a zalaegerszegi együttes nem érkezett meg. Külön cseme­gének ígérkezett a K. Dózsa —Talbi Videoton összecsapás, mely egyben MNK-mérkőzés is volt. A hazai szurkolók bánatára a Dózsánák ezúttal jelenet az Eszék—Tab (fe­hér mezben) mérkőzésről. nem ment jól a játék. A ta­taiak nyerték az első játsz­mát, majd egyenlített a ka­posvári gárda, de ezzel el­lőtték összes puskaporukat, s a vendégek kerekedték felül 3:1 arányban. A második mérkőzés egyik résztvevő) a ismét a Tatai Videoton volt, a, jugoszláv Eszékkel mér­kőztek. A tataiak még érez­ték az előző összecsapás fá­radalmait, de mezőnyben fe­lülmúlták az eszékíeket, s egy kis rövidzárlatot leszá­mítva simán nyerték a mér­kőzést — s vele együtt a kupát is. Az Eszék—K. Dó­zsa mérkőzésen dőlt el a második hely sorsa. Az első szettet a vendégek nyerték, K. Dózsa—Tab (tiszta fe­hérben). A tabiak megérde­melten nyertek. de aztán magára talált a Dó­zsa, s a maguk javára for­dították a mérkőzést. Így alakult ki a következő vég­eredmény: 1. Tatai Videoton, 2. K. Dózsa, 3. Eszék. A ku­pában természetesen a Tab jutott tovább FISCHER LÁSZLÓ SÍUGRÁSBAN 12. Feltűnést keltő, kellemes hír érkezett Lake Piacidból, a síugró Világ Kupa 90 mé­teres sáncon megrendezett versenyéről: Fischer László. a Bp. Honvéd sportolója az 1980-as téli olimpiai nagy­sáncon 12. helyezést harcolt ki. (Mellette Lovas Miklós is a résztvevők között volt, de az ő teljesítményéről nem érkezett jelentés.) Az MTI munkatársa meg­kérdezte Holéczy Tibort, a Magyar Sí Szövetség főtit­kárát: valóban váratlannak kell .tekinteni a 22 esztendős ugró szép teljesítményét? — Emlékeztetnem kell ar­ia hogy Fischer már 1984 elején is hasonlóan jó for­mának örvendett — vála­szolt a főtitkár. — Csak egy­két nappal ugrotta meg ké­sőbb azt a szintet, ami - ele­gendő lett volna a szaraje­vói téli olimpiai részvétei­hez. Szakmai körökben jól képzett, ügyes ugrónak tart­ják a Honvéd sportolóját. Különösen azért sem meg­lepő a 12. hely, mert a ten­gerentúli verseny előtti ju­goszláviai edzőtáborozáson indult egy nemhivatalos viadalon. Ott 11. lett. pedig a mezőny igen erős vojt Januárhan Seefeldben vi­lágbajnokságot rendeznek. A Lake Placid-i VK-ered- mény vélhetően jó ajánlóle­vél a VB-rajthoz Fischer számára ! — Ha tartja jó formáját, ő, és még egy ugrónk indul a világbajnokságon. Előtte tervezzük a részvételt a hagyományos négysáncvia- dalon is. A főtitkár még egy hírrel szolgált: várhatóan január­ban Magyarországra látogai Mar.c Uodler, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) svájci el­nöke. aki tanulmányozza a sportág magyarországi hely­zetét. és felszerelést aján­dékoz a hazai .hayas spor­tok támogatására. MNK-döntő Veszprémben A papírforma érvényesült a férfi kézilabda MNK el­múlt hét végi elődöntőiben, a Tatabányai Bányász és a Veszprémi Építők vívta ki a jogot, hogy a kupáért meg­mérkőzzön. A két szakos/ tály vezetői már megállapod- talk a találkozók időpontjá­ban. Ezek szerint az első összecsapásra december 19- én 18.00 órakor Veszprém­ben kerül sor, a visszavá­gót pedig december 21-én, 17.00 órakor Tatabányán játsszák. A Tatabánya a bajnoki cím megszerzésével már jo­gosult az 1985-ös REK-ben való indulásra, így a Veszprém akkor is nemzet­közi kupaszereplő lesz, ha a döntőben nem nyer. A harmadik Tehetségkutató akció helyen a SÁÉV SC A bajnokság állása: 1. Videoton 2. Kecskemét 3. SAÊV 4. BSE 5. Sopron 6. G.-Mávag 7. Bakony V. 8. AB Építők 9. Nyíregyháza 10. TFSE 10 1 858: 697 21 10 1 900- Í58 21 7 4 930- 871 18 7 4 919- 872 18 6 5 973- 942 17 5, 6 917- 935 16 4 7 844- 911 15 3 8 863- 926 1.4 2 9 844- 992 13 1 10 806-1010 12 Több minit egy évtizede ír­ta kli először a labdarúgó te- hetségkütató akciót a Ma­gyar Lábdarúgó Szövetség, a Képes Sport és a Magyar Rádió. Az egész országra ki­terjedő kutatás szép ered­ményeket hozott, több is­mert élvonalbeli, sőt váloga­tott játékos is vált a sze­rencsét próbált fiatalokból. Az akció keretében tűntek fel többek között a Disztl­Kosárlabda MNK-mérkőzés Szerdán 16 órákor a Sport­csarnokban a Táncsics SE csapata az NB I B csoport­jának élén álló Videotont fogadja kupamérkőzésen. testvérek, Kardos, Pölöskei, Hajszán és Rótta is. Az MLSZ, a Képes Sport és a Magyar Rádió 1985-ban 12. alkalommal rendezi meg a tehetségkutató akciót, ez­úttal az 1971. augusztus 1. és az 1973. július 31. között született labdarúgó-remény­ségek számára. Jelentkezni 1985. január 31-ig lehet a sajtóban közzétett jelentke­zési lapokon, amelyeket az MLSZ-be, a Magyar Rádió szórakoztatási osztályára, vagy a Képes Sport szer­kesztőségébe lehet küldeni. Személyesen is lehet jelent­kezni a területileg illetékes Testnevelési és Sportfelügye- 1 ős égek en. A fiatalok közül 1985. má­jus 1-ig alakítják ki a vá­rosi, kerületi, körzeti válo­gatottakat, ezen kívül me­gyei és budapesti akcióna- pok is lesznek. A megyei vá­logatottak tornáját július 1 —4. között bonyolítják le, in­nen a legjobbak kapnak meg­hívást az augusztusi kivá­lasztó táborba. Itt két válo­gatottat alakítanak kl, s ez a két csapat játszik egymás ellen az 1985—1986. évi NB I egyik nyitómérkőzése előtt. Visszapillantó tókör Bátorfi bátor lány is, aki­nek helyén van a szíve! Ezt már a kaposvári nézők is megállapíthatták az egykori tolnai kislány első váloga­tottsága alkalmával. Az a ti­zenhatéves, aki képes ilyen nagy alkalomkor olyan szer­vákat bemutatni mint ő, az valóban sokra hivatott. Kétségtelen, hogy a magyar válogatottból akkor délután ő aratta a legnagyobb sikert. Pignitzky László edző a jö­vő emberének tartja, aki vi­szont máris rászolgált a bi­zalomra. És lám a kislány nemcsak ott a Szuper Ligán volt hálás ezért. Vasárnap az idei versenyév utolsó hazai első osztályú ranglistaver­senyén, amelyen az egész ho­ni élgárda asztalhoz állt, megnyerte a női egyénit. Hát kérem, lehetett vitatkozni, hogy korai volt e a felnőtt válogatottság. De azt hisz- szük, hogy ez ma már fölös­leges. Maga Bátorfi Csilla döntötte el a kérdést és ez újabb győzelmével megadta az újabb csattanós választ. Gagarin-díjak — a legjobb sportolóknak Maria-Liisa Hämälainen, finn síelőnő, háromszoros olimpiai bajnok, a XIV. té­li szarajevói olimpiai játék hősnője és Vlagyimir Szal- nyikov, a legendás hírű szovjet úszó megkapta a Jurij Gagarin-díjat. Ezt a kitüntetést a Szovjetunió Sportbizottsága és a Nem­zeti Olimpiai Bizottság ala­pította kiemelkedő sporttel­jesítményekért és a békéért folytatott harcban való részvételért. Szalnyikov és Hämälainen neve nemcsak kiemelkedő sportteljesítményeikért hí­res országhatáraikon is túl Jogosan ismerik el társadal­mi tevékenységüket is. amely a Föld sportolói kő zötti béke, barátság és kól csönös megértés megerősíté­sére irányul. Nagyon jóleső érzés, hogy azok a díjak, amelyek Jurij Gagarin nevét viselik, mél­tó kezekbe kerültek — mondta a kitüntetési ünnep­ségen Pjotr Klimuk, a Szovjetunió kozmonautája. — Maria-Liisa legutóbb Sza­rajevóban a , lányainkkal folytatott harcban bebizo­nyította,. hogy kiváló ver­senyző. Egyedülálló Vlagyi­mir Szalnyikov tehetsége is. Minden versenyen a győzel­men kívül rekorddöntésre' is törekszik. — Nagyon megtisztelő — mondja Maria-Liisa Häma­lainen —, hogy Vlagyimir Szalnyikovval együtt nyer­Nevük fogalom. Minden esztendő végén számos szavazás lát napvi­lágot az „esztendő sporto­lóiról”. Szinte hagyomány, . hogy ebben a versengésben atlétákat, síelőket, tenisze­zőket választanak a világ legjobbjainak, pedig a kö­petem el azt a díjat, ame­lyet arról az emberről ne­veztek • el. aki utat tört em bertársainak a kozmoszba Hiszen mi is előre akarunk haladni, eredményeinkkel fellelkesíteni az embereket. megmutatni nekik a sport csodálatos világába vezető utat. A képen : Szalnyikov és Hämälainen — az első Ga- garin-díjasok — interjút ad­nak a szovjet televíziónak.. (Foto: TASZSZ—APN—KS, V. In. Da-Szila felvétele). rékpározás egyik, nálunk ke­vésbé ismert ágában egy testvérpár méltán tarthatna igényt erre az elismerésre. A csehszlovák Jan és Jind- rich Pospisil két évtized óta ül a kerékpáros labdarúgás képzeletbeli trónján.

Next

/
Oldalképek
Tartalom