Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-18 / 296. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. ERŐS FERttNCNfi, volt Kaposvár, Géza utcai lakos, 84 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Temetése december 21-én du. fél 3 Okakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. • • « Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapám, apósom és nagyapám, TÓTH JÁNOS kárpitos december ll-én, 68 éves korában csendesen elhunyt, Temetése december 21-én, pénteken fél 2 órakor lesz à Keleti temetőben. A gyászoló család. • * * Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapám, nagyapám, TÓTH JÓZSEF, volt Lengyeltóti, Majtényi út 28. azám alatti lakos életének 71. évében, súlyos betegségijen elhunyt. Temetésé december 22^én du. fel 4 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló leánya és unokája. • • • Fájdalommal tudatjuk, hegy drága férjem, édesapánk, rULOF IMRE, a TANÉP volt dolgozója, életének 83, évében elhunyt. Temetése december 20-án du. fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. • • « Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, BORBAS JOZSEFNÊ, (volt BALASSA FERENCNÉ) életének 58. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése december 22-én 12.30 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló Borbán család. * • • Mély fádjalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy TÓTH JANOS kárpitos. 68 éves korában, türelemmel viselt súlyos betegségében elhunyt. Temetése december 21-én, pénteken 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolják: testvérei, * * • Megrendültén értesítjük mindazokat, akik szerették, tisztelték és ismerték a somogyszobi születésű KULCSÁR GYULA építészmérnök, MAV-főtanácsost, hogy 1984. december 8-án, életének 57. évében hirtelen elhunyt. December 21-én, du. 14 órakor búcsúzunk tőle, Budapesten a rákospalotai temetőben. A gyászoló család. t « * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága szeretett férjem, édesapám, nagyapánk, apósunk, testvérünk, HERBEL JANOS életének 69. évében, december 13-án örökre Itthagyott bennünket. Temetése, december 22-én, 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. i • • Fájó szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyám, ÖZV. KELEMEN JOZSEFNË töröcskel, volt kaposszerdahelyi lakos, életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése december 19-én 14 órakor lesz a kaposszerdahelyi temetőben. Gyászoló leánval és családja. • • • Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett nevelőanyánk, ÖZV. SOMOGYI JOZSEFNE volt nagyatádi lak03, hosszú szenvedés után 78 éves korában elhunyt. Gyászolják: Jóska. Mária, Sándor. ALBÉRLET összkomfortos garzont bérelnék Kaposváron 1—1,5 évre. Az északnyugati városrész, előnyben. Ajánlatokat „December 20." jeligére, a 037240. számra, a hirdetőbe kérek. (037240) siófok-KUltlben, az Attila utcában, a pulóverpiachoz közel, 8-10 fő részére kényelmes elhelyezést nyújtó gázfűtéses családi ház nagy telekkel kiadó, több évre. Telefon: 84/33-268. (44488) INGATLAN Utcafronti Házrész eladó. Érdeklődni! Kaposvár, sávház I, Iph. V/7. este. 17 óra után, szombat-vasárnap egész nap. (067110) Eladó Kaposváron a Gyár u. dl. számú kertes családi ház, beköltözhetően. Érdeklődni: egész nap, (0.17086) Olcsó áruk boltja Kaposvár, Ady E. u. 8. Női ruhák 400 Ft Pulóverek 150—380 Ft Blúzok ) 180—300 Ft Bőrkesztyű 150 Ft Kabátok, nadrágok stb. olcsóbban. Nézze meg kínálatunkat ! (1775) Kaposváron a Víztorony-dűlőben szőlő, gyümölcsös kiadó bérbe vagy felesbe. Érdeklődni : Kapos-hegy 16. Fá- biánék vagy Martinovics u. 18. (037107) Nagybajomban kisebb családi házat vennék. Ajánlatokat ármegjelöléssel „Készpénz” jeligére a 037125. számra, a hirdetőbe kérek. (037125) Kaposváron a Nap u. 4. számú 3 szobás, kertes ház eladó. (037134) Siófok belvárosában négyszobás, étkezős, OTP-s öröklakás eladó. Érdeklődni: ügyvédi munkaközösség, dr. Esze ügyvéd. (11529) Balatonberényben zártkertben szántó, rét, szőlő pincével, felszereléssel eladó. Érdeklődni : Szabó, Siófok. Sorház u. 34. Levelekre válaszolok. Telefon : 10-593, 17 órától. (44387) Megjelent az IBUSZ belföldi programfüzeté A Kaposvárról induló 1—3 napos túrákat, belföldi üdüléseket tartalmazó füzetet kérje irodánkban vagy postafordultával címére megküldjük! Teleti is pihenhetAggteleken a Cseppkő-szállóban, 7 éjszaka, teljes panzióval 1550 Ft Galyatetőn a Kossuth üdülőben, 6 éjszaka, teljes panzióval 1690 Ft Pécsett a Fenyves-szállóban, 7 éjszaka, teljes panzióval 1800 Ft Debrecenben a nagyerdei gyógyfürdőben. (gyógykezeléssel) 7 éjszaka, teljes panzióval 2220 Ft Hétvégi ajánlataink ; Hajdúszoboszló, Gambriusz-szálló, 2 éjszaka - 650 Ft Szeged, Napfény-szálló, 2 éjszaka 990 Ft Budapest, Novotel-szálló, 2 éjszaka 1300 Ft Buda Penta, 2 éjszaka 1000 Ft Várjuk önt irpdánkban, állunk rendelkezésére! EMÎÜUSI IBUSZ UTAZÁSI IRODA Kaposvár, Tanácsház u. 1—3. Háromszobás, fürdőszobás ház nagy telekkel eladó. Tagzár, Ady Endre u. 28. Gyökérné. (1537) Értesítjük Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy 1984-ben vásárolt étkezést utalványok (couponok) beváltási határideje 1U4. december 31-én lejár, Romogst. megyei Vendéglátó Vállalat. (72817) Másfélszobás OTP-s öröklakás eladó. Marcali, Berzsenyi u. 90., I. em. 14. Érdeklődni : 17 óra után, (44606) Szántöd-Kfiröshe- gyen a Petőfi u. á. sz, manzárdos családi Ház eladó. (44246) Kaposvárt kétszobás, gázfűtéses, ma- gasföldszinti lakást kétszobás családi házra cserélnénk, Ajnlatokat „Félkész la lehet 1829" jeligére, a kiadóba. (1629) Nagyatádon a Petőfi u. 19. sz. alatt kétszobás családi ház eladó. (44499) Eladó negyedik emeleti (liftes) nagyméretű, másfélszobás lakás. Kaposvár, Damjanich u. li/V„ IV. em. 2. Érdeklődni: 5 óra után. (1817) Két és fél szobás szövetkezeti lakás eladó. Cím : Kaposvár, 48-as Ifjúság útja 44., fszt. 1. Érdeklődni : 17 óra után. (17134) Kiskanizsán háromszobás, kertes ház melléképületeikkel eladó. Cím: Nagykanizsa, Jakab- kútt 77. (1530) Családi ház eladó : Szentgáloskér, Vörös Hadsereg útja 23. Érdeklődni: ifj. Peka Ferenc, Ma- gyaratád, Rákóczi u. 15. (1797) Kaposváron a Bartók Béla u. 24. sz., 2 szoba-fürdőszobás családi ház eladó. (037286) Csurgón a Rákóczi u. 114. sz. ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eötvös u. 31. sz. alatt, Vargáéknál, este 6 óra után vagy szombat—vasárnap. (44462) Böbönyén 660 n- öles építési telep — építőanyaggal — olcsón eladó. Érdeklődni: Böhönye. Illés U. 29. (036949) Nagyberényben szőlő, szántó, pincével együtt eladd. Érdeklődni: Nagybe- rény, Rákóczi u. 20. (44492) Székesfehérvári kétszobás, összkomfortos lakást hala- tonfőldvárlra cserélnék vagy eladnék. Érdeklődni lehet: Balfetonföldvár, Hegyálja út 14. (44445) Siófokon a Mátyás király u. 22. sz. alatt gázfűtéses családi házban lakrész eladó. (44436) Eladó kétszobás családi ház 006 n- Öles telekkel, Sző- lősgyörökben. Érdeklődni: Szőlősgyörök, Szabadság u. 127. szám alatt. (44336) Balatonszabadlban kétszobás, komfortos családi ház eladó. Érdeklődni! Bnlatonszabadi, Zrínyi M. u. 11. Munkanapokon 17 őritől, hétvégén egéiz nap. (44H50/B) 3ÁRMÜ UAZ 469 B áron alul, sürgősen eladó. Liblckozma, Fő u. 47. (4481) 2 darab 350-es kismotor eladó. Két- hely, Ifjúság u. 6. (44608) Platós ARO tehergépkocsi eladó. Bö- hönye, Széchenyi u. 23. (44526) IE-s 1300-as Polski Fiat friss műszaki vizsgával eladó. Balatonföldvár, Somogyi B. u. 5—7. Kiss Gusztáv. (72840) UF-es 1986-ig műszaki vizsgázott Zsiguli eladó. Érdeklődni: Segesd, Baj- csy-Zsilinszky u. 73. (1790) ÁLLÁS Kaposváron házfelügyelői állást vállalnék. Lakás nem szükséges. OTP-s lakások előnyben. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat a 037136. számra, a hirdetőbe kérek. ___________ (037136) K ertészmérnök 3 évi gyakorlattal állást keres Siófok .30 km-es körzeteben. Elsősorban termelésirányítói munkakörben. Ajánlatokat „Hosszú távra" jeligére, a siófoki szerkesztőségbe. (44520) EGYÉB Karácsonyfa vágottan és gyökeresen kapható. Régi pénzt, régi órát, óraroncsot veszik. Kaposvár, Füredi U. 96, (1660) Esküvői ruhák kölcsönzése mondem és romantikus fazonokban. Fonyód, Sándor U, 38. (44644) Fotelágy és tv-fo- tel árusítását megkezdtem, Cím; Kaposvár, Petőfi u, 39. (1729) Kiváló győztes szülőktől gyönyörű németjuhász kölykök Igényesnek eladók. Egyéves nagyon fogósat cserélnék birkára vagy kecskére. Szakács, Nagyatád, Széchenyi tér 10. (1688) 5 db választási malac eladó. Juta, Árpád u. 9. Győríl. (037100) Ibanez gitár, Ibanez SIFFTER, 100 W Vermona éneke'rősí- tő és BOSS TU—12 hangszerhangoló eladó. Horváth Ignác, Kaposfő, Kossuth L. u. 88. (03708M Gálosfán a Zöldfa u. 14. szám alatt eladó egy féléves üsző- borjú és egy tízhetes bikaborjú. (1528) Vállalatok, boltok, figyelem ! Vennék használt, tiszta lécvázas farostlemez ládát legalább 80 dm3-eset. Ajánlatot „Gazdálkodó 1653” jeligére, a kiadóba. (1653) A KAPOSFÜREDI KISVENDÉGLŐ kollektívája nevében sok szeretettel várok minden kedves vendéget — önt és kedves családját — üzletünkbe, ahol naponta — házi ételekkel (birkapörkölt, pacal, babgulyás, házi disznótoros), — tájjellegű borokkal Állunk tisztelt vendegeink szolgalatara. Lakodalmi rendezvények esetében ételárainkból 10°/o árengedményt biztosítunk. Jöjjön ki Kapostüredre egy Jó vacsoraestre... NAGY SÁNDOR szerződéses üzletvezető (1719) A KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ 1985. február 1-től 1988. január 31-ig szerződéses üzemeltetésre meghirdeti az alábbi egységeit: 5. sz. közös kezelésű egység, Kaposújlak, Kossuth u. 29. 12. sz. közös kezelésű egység, Szilvásszentmárton, Fő u. 18. 16. sz. italbolt, IV. oszt., Zselicszentpál, Kossuth u. 1. 14. sz. italbolt, IV. oszt., Kaposhomok, Petőfi tér 46. sz. italbolt, IV. oszt., Kaposkeresztúr, Kossuth u. 31. 26. sz. italbolt, IV. oszt., Őrei, Fő u. 32. 27. sz. italbolt, IV. oszt., Zimány, Kossuth u. 9. 54. sz. italbolt, IV. oszt., Somodor, Kossuth u. 89. 57. sz. italbolt, IV. oszt., Ecseny, Szabadság u. 227. 79. sz. italbolt, IV. oszt., Újvárfalva, Kossuth u. 35. 85. sz. italbolt, IV. oszt., Várda, Hunyadi u. 77. sz. Betyár csárda, III. oszt., Somogysárd, Szabadság tér 2. 21. sz. Surján vendéglő, III. o„ Szentbalázs, Fő u. 80. 12. sz. Kerékkötő csárda, II. o., Bőszénfa, Szigetvári u. 8—9. 52. sz. italbolt, IV. oszt., Szentgáloskér, Kossuth L- u. 3. 47. sz. büfé, IV., oszt., Csorna, Vasút köz 35. sz. Donner vendéglő, II. o„ Kaposvár, Csík F. sétány 31. sz. Pokol pince, III. oszt., Kaposmérö, Rákóczi u. 139. sz. közös kezelésű egység, Alsóbogát, Petőfi u. 59. sz. barkácsbolt, Kaposvár, A versenytárgyalás időpontja: 1985. január 21., 9 óra. A versenytárgyalás helye: Kaposvár, Irányi D. u. 17., áfész-klub. Megkezdődött a karácsonyfa kiválasztása. Mindennap lehet jönni, kiválasztani — tövesen vagy kivágotton. Kaposvár, Pázmány Péter u. 1O0. (11416) Napos- és előnevelt csibe, nagy fajta Tetra H, vörös színben már most megrendelhető 1985-re, Adorjánnál : Nemes- vid, Május 1. u. 36. Telefon : 13. (44500) Esküvői ruha kölcsönzése : Gyönyörű külföldi ruhák, minden igényt kielégítő választék. siófok, Mártírok u. 5. A kertmozi mellett. (44287) 9 hónapos fajtiszta kan németjuhász kutya eladó. Érdeklődni: Boglárlelle (Boglár), Fonyód u. 28, (44453) Eladó egy 2 tonnás felújított spedlter kocsi. Érdeklődni: Ku- rucz, Buzsák, Bem u. 4. (44501) Az M 7-es autópálya 101-es kilométerkövénél büfé-falatozó bérbe vehető vagy eladó. Érdeklődni: Horváth István, Siófok, Kisfaludy u. 35. (44521) Fájdalommentes füllyukasztás : Marcali, Rákóczi u. 60. Ifi. Temesfalvlné, (44649) Eladó egy hétéveB pej kanca és egy tehén borjával. Sze- nyér, Kőműves József. (44610) 44-es hosszú Irha- bunda (bakfisnak) eladó. Kaposvár, Damjanich u. 22. (1766) Szakszerű húsfüstölést vállalok. Kaposvár, Május 1. u. 60. (1603) 130 kg körüli hízott sertés eladó. Érdeklődni : bármikor. Sárközi József, Kaposvár, Vak Bottyán U. 53. (037239) N61 fekete Krümmer bunda új állapotban — molett alakra — és gumírozott autóponyva eladó. Anhoffer, Kaposvár, Szalma I. köz L __________(37694) C serépkályhák (2 db) bontva, kétlapos gázrezsó, 60 1 hűtő- szekrény, kovácsoltvas előszobafogas és bádog teknő eladó. Horváth Ferenc, Kaposvár, Beloiannisz U, 0. (37097) Apolló ülőgarnitúra eladó. Kaposvár, Ar- vaház u. 61. Panics. (1034) Használt üzemképes Zslguli-akkumu- Tátor, 240 literes Lehel, két fotel, Neog- rádl, V. Brenner- festmény eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kassa u. 2. 17 őrá után, Hetesy. (i860) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kétszobás, központi fútéseg lakást bérelnék üresen, Kaposváron. Ajánlatokat az 1782. számra, a kiadóba kérek, (1782) Toponáfbtt, a Se- nyó utca 38. számú ház melléképületekkel eladó. (037293) Siófokon, a Blá- thy O. u. 19. 1/3, 2 szobás szövetkéz »• ti lakás eladó. Érdeklődni a helyszínen. (4464(1) Skoda Felíclát vennék. Latin István, Nagyatád, Jókai u. 6/C, II/6. (44647) PY-os Wartburg jó állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 18. Telefon: 14-844. (1773) Slófok-Kllltlben, a halastónál 1114 n-öl szántó eladó. Érdeklődni : 16 őrá után vagy szombat- vasárnap, Bala- tonklliti, Felszabadulás u. 16. (44666) 130 kg-os hízósertés eladó. Kapós- mérő, Jókai u. 8, (037266) Négyhónapos drót- szőrű foxterrler kutya eladó. Kaposvár, Kisfaludy u. 91. (1707) 9 db választási malac eladó. MezŐ- csokonya, Dózsa György u. 5. (037355) Pianínó Petrof fizetési könnyítéssel eladó. Siófok, Báthori u. 47/a. (44668) Építésre alkalmas házhely eladó. Ka- posszerdahcly, Kossuth C. u. 70. (037367) Mázsás hízók eladók. Kaposvár, Egyenesi út 60. (037863) Eladó egy Gémét, egy Mekalor ola)- kályha - (kitűnő állapotban) és négy 200 literes olajoshordó csapokkal ; egy vegyestüzclésú fürdőszobakályha vörösréz hengerrel (fehér izo- máncos). Kaposvár, Mező Imre u. 28. (037366) Japán képcsöves Videoton színes televízió — nagyon jó képminőségű — eladó. Érdeklődni : Kaposvár 13-345-os telefon. (037383) MAI L MŰSOR Csiky Gergely Színház, 19 órakor: A VAGY VILLAMOSA. — Dunaújvárosban. Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 órakor: HAT GÉZENGÚZ, este 7 órakor: SZÉPLÁNY AJÁNDÉKBA (14), este 9 órakor: FILMMÜZEUMI HETEK: CENTERBURY MESÉK (18). Szabad Ifjúság, de. 10, du. 6 és este 8 órakor : ZSARU VAGY CSIRKEFOGÓ, du. 4 órakor: TELITALÁLAT. Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: FILMMÜZEUMI HETEK: CENTERBURY MESÉK (18). Rákóczi mozi, du. 6 órakor: A FEJ NÉLKÜLI LOVAS. Marcali, este 7 órakor: A KICSI KOCSI ÚJRA SZÁGULD. Barcs, este 7 órakor: GANDHI, I—II. (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 9.35: Hires spanyol operaénekesek. 10.30: A vándor. Japán tévéíilm. 11.50: Képújság. 14.30: Iskolatévé. 16.15: Hírek. 16.20: A világ nagy városai. 17.25: „Életet az éveknek”. 18.05 : Egy évszázad után új otthonban. 18.50: Mini stúdió ’84. 19.10: Tévétoma. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Forró szél. 21.05: Stúdió ’84. 22.05: Twtükör. 22.15: Kockázat. 22.45 : Tv-hlradó, 3. Budapest 2. 16.50: Képújság. 16.55: MLSZ teremlabdarúgó-torna. 19.00 : Mi ég a komputer 19.30: A tánc világában. 20.00: Kotkal tengeri napok, 1984. 20.45: Tv-hírado, 2. 21.10: Horváték. Tévéjáték. 22.25: Képújság. Jugoszláv tv 17.00: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 17.30: Vldeooldalak. 17.40: Hírek. 17.45: A tv és mi — adás gyermekeknek. 18.15: Tv- naptár. 18.45: Zene fiataloknak. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Témák és dilemmák. — Belpolitikai adás. 20.45: Lottóhúzás. 20.55: A film klasszikusai: Ellenség. Jugoszláv játékfilm. 22.35: Tv-napló. Osztrák tv I. 9.00: Hírek. 9.05: A ml világunk. Télapó. 9.30 : Angol nyelvlecke. 10.00 : Iskolatelevízió. 10.30: Kórház a város szélén. 11.20: Hétfő esti sport. 12.15: Vasárnapi osztrák képek a felső-ausztriat körzeti stúdióból. 12.40: Schilling. Gazdasági magazin. 13.00: Hírek. 17.00: Hírek. 17.05: Gyermekműsor. 18.00: Ez maradt a kétfejű sasból. Dokumentumműsor. 18.30: Ml. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-híradó, 1. 20.15 : Bécsi színtér. Dokumentumműsor. 21.15: Tükörképek. 22.00 : Asszony a kutya és farkas között. Belga — franoia film. 23.45: Hírek. Osztrák tv II. 17.30: Orientáció. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Tirol! adás: Fényt a sötétbe. 19.15: Gyermekek mesélik... 19.30: Tv- lilradó, 1. 20.15: Dallas. Tévé- filmsorozat. 21.00: Csúíondáros- kodók. 21.15: Tv-híradó, 2.21.45: Kettes klub. Hírek. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: A gyermekeknek válogatta J. S. Bach. 10.00: Hírek. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.52: Magyar művészek operettfelvételeiből. u.36: Télikabát. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hangverseny délldôbçn. 13.45: Népi hangszeres muzsika. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódlák. 15.00: Élű világirodalom: Nagy-Britannia. 15.19: Kórusainknak ajánljuk. 16.00: Hírek. 16.05: Kérhetek valamit? 17.00: Társadalom és Iskola. 17.30: Fárkas Ferenc: Magyar capriccio. 17.45: A Szabó család. 18.15: Esti mese. 18.30: Esti magazin. 19.15: Kilátó. 20.00: A zene nem Ismer határokat. 21.00: Grace Bumbury operaáriákat énekel. 21.30: A? egészségügy világközpontjában. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kórusmuzsika. 22.50: A közjó szolgálatában. 23.00: Dózsa György. 24.00: Hírek. 0.10: Michel Legrand zenekara játszik. PETŐFI RADIO 4.30— 7.59 : Reggeli zenés műsor. 8.00: Hírek. 8.08: Slágermúzeum. 8.50: Pekingben azt beszélik. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Be- hár György fúvósműveiből. 12.30: Népdalok. 13.00: Hírek. 13.05: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Zenés délután. 14.15: A Párizsi Raphaele Hangversenyzenekar Offenbach-felvételeiből. 14.40 : Zeneiskolásoknak. 15.00: Hírek. 15.05: Zsákai Piros László kla- rinétozik. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Gramofonsztárok. 19.00: Hírek. 19.03: Csak fiataloknak! 20.00: „Csak ezért sem”. 20.21: Balogh Albert népi zenekara Játszik. 21.00: Hírek. 21.05: Hosszúhajú veszedelem. 21.31 : A kinevezés. Zenés játék. 23.00: Hírek. 23.23: A tegnap slágereiből. 24.00—4.30: Éjféltől hajnalig. 3. MŰSOR 9.00: Hírek, 9.08: Üj lemezeinkből. 9.45: Berlioz operáiból. 10.28: Szimfonikus zene. 12.03: Puccini: Bohémélet. 13.00: Hírek. 13.05: Világújság. 14.18: A kamarazene kedvelőinek. 15.30: Labirintus. 15.45: Gyermekjelf- netek. 16.00: Zenekari muzsika. 17.00: Történetek állatokról. 17.30: Miller Lajos operaáriákat énekelj 18.00: Fejezetek a cseh zene ezeréves történetéből. 18.30 : Szerb, horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.09: Hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Muzsikáló természet. 19.40: Népdalkórusok. 20.00: Együttesek muzsikálnak. 20.45— 21.05: „Viharban Is talpon”. 21.50: Irina Arhipova dalfelvé- tçleibôl. 22.06: Zenék, pillanatok gyermekkoromból. Czigány György műsora. 23.02: Hangjáték. 23.30: Hírek.