Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-18 / 296. szám
1984. december 18., kedd Somogyi Néplap 3 Energetikusok Az energiagazdálkodás a sajtónak, televíziónak, rádiónak szinte .naponta témája. Szakemberek nyilatkoznak, érvelnék szükségessége mellett, javasodnak újab'b és újabb megoldásokat. Csak azokról esik kevés szó, akik közvetlenül befolyásolhatják az energiafogyasztást, nevezetesen: az energetikusokról. Pedig munkájúik nélkülözhetetlen, milliókat, sőt, mllliárdolkat takaríthatnak meg, vagy fecsérelhetnek el. Az a gyakorlat hazánkban, hogy az energiaköltségektől függőéin vagy önálló energe- , ttkust foglalkoztatnak, vagy ’ energetikus! szervezetet hoznak létre a gazdálkodó szervezeteik. 'Kisebb üzemekben, szövetkezetekben általában más írnunkaköröket Is bíznak az energetikusra; ez a fajta megosztottság évtizedek óta jellemző, noha Igen szerteágazó a munkájuk. Egyebek mellett elkészítik az energiagazdálkodási és szolgáltatási tervet, az energia- mérleget, rendszersen ellenőrzik a felhasználást, a fajlagos mutatók alakulását. Üzemeltetik az energetikai berendezéseket, és ellenőrzik azok műszaki állapotát. Bner- glavesateségfeltárő vizsgálatokat végeznek, s az eredményék birtokában Igyekeznek ímegszünteteii a veszteségforrásokat. Javaslatot tehetnek energetikai berendezések felújítására, kiselejtezésére, pótlására... A döntést azonbam a vállalat gazdasági vezetője, illetve vezető testületé hozza meg, mlint ahogy arról is ők döntenek, mennyi összeget fordítsanak az energiaimegtakarítást célzó beruházásokra, melyik energiahordozóból mennyit vásároljanak egyáltalán, s. végső fokon miképp gazdálkodjanak ve; lük? Egyébként így van ez rendjén, hiszen a vállalat igazgatója, vezető gazdasági fóruma azért áll a gazdálkodó szervezet élén, hogy erről is ők határozzanak. Kérdés azonban, hogv meghallgatják-e még a döntés ellőtt a vállalat energiaügyi szakértőit, az energetikusokat, érdemben tanulmányozzák-e elgondolásaikat és javaslataikat? Továbbá nem lényegtelen kérdés, hogy mennyire felkészülték ma a vállalati energetikusok? Elértük-e már például, hogy nem meghallgatni őket nem ésszerű? Általánosnak mondható vélemény: csalk nagy tudású, alapos ismeretekkel rendelkező energetikus képes magát ,házon belül” elfogadtatni, csak a magasan kvalifikáltak képesek jó munka - kapcsolatot létrehozni a vezetőkkel, a gyártástechnológusokkal, a termelésirányítókkal. Az ismeretanyag megszerzése valamennyi ágazlatlban energetlkusl tanfolyamokat Indítanak, sőt a MÉM üzemmérnöki és szakmérnöki diploma megszerzéséhez is lehetőséget teremtett. Ezideig 150 energiagazdálkodási szakmérnök végzett Gödöllőn. Egy megfogalmazás szerint: egyetlen vállalat, vagy szövetkezet sem mondhatja, mindent megtett az ésszerű energiafelhasználás és -gazdálkodás érdekében, és már nincs tenni válója. Ismereteseik ugyan a kormány energiatakarékossági programjának eredményei, de ezeken túlmenően a hulladékhű hasznosításával, anyag takarékossággal,- a kemencék szigetelésével, szervezéssel sok nagyon sOk pénz megtáka r(tható még. A közlekedési ágazat például már elkészítette a következő .tervidőszakra szóló előzetes energiagazdálkodási programot. Éhből kitűnik, hogy folytatják a vasútvitlamosítást. a teherautók dízelesítését, és szélesebb körben elterjesztik az energiatakarékos közlekedés-építési technológiákat. Abban, hogy ilyen 'tervek készültek, hogy ilyen programokat fogadhattak el, kiemelkedő érdemük van n tárcák, vállalatok és szövetkezetek energiaügyi szakértőinek, az energetikusoknak. E tervek, programok léte, megvalósítása önmagában is azt dokumentálja, hogy nem csak szorgalmasan, hanem egyre hozzáértőbben ismerték fel: az energetikusok szakértelmét igénybe venni, véleményüket, javaslataikat kikérni elsőrendű vállalati érdek is. Mégsincs minden rendjén, hiszen — hogy egy másik tárca területén is körülnézzünk —, az ÉVM-nél például 1982-ben négy, 1983-ban ugyancsak négy igazgatói büntettek meg az Illetékes hatóságok a villamosenergia csúcsidőben történő pazarló felhasználása miatt. A jelzett igazgatóknak több ezer forinttal csökkentették emiatt a prémiumukat. Az említett szankciók arra utalnak, hogy van még tennivaló a vállalatok .házatáján az energetikusok meghallgatása, megbecsülése érdekében. S mindez nemcsak a vállalatok érdeke, hanem személy szerint még az igazgatóké is. Horváth Teréz Ezüstvasárnapi rekordforgalom A kereskedők állták a vásárlók rohamát Elismerés kereskedőink* nek ! Az ezüstvasárnapi roham után ma reggel ismét feil töltötték a gondolákat és néhány órás pihenést követően a pultok mögé álltak. Arról ugyan még nem szólhatunk, hogy megyei szinten 1984 ezüstvasárnapi forgalma pontosan mennyivel haladta meg a tavalyit, azt viszont máris mondhatjuk: december 16-án a somogyi áruházak és üzletek forgalma legalább húsz százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor. S hogy némely árut nem talált a vásárló, ez nem a kereskedelem rovására írható. Erről magunk is meggyőződhettünk. A kaposvári Somogy Áruházban közel százhúsz dolgozó segítette a zavartalan .vásárlást, s mint ahogy Ber-, tálán Béla igazgatóhelyettestől megtudtuk, 1,8 millió forintos forgalmat bonyolítót tak le vasárnap, amely hétszázezer forinttal haladta meg a tavalyi ezüstvasár napi bevételt, A Somogy Aruház már csak azért is kiemelt figyelmet fordított a karácsonyi ellátásra, mert idén ünnepelte 10. jubileumát. S mindjárt tegyük hozzá, ebben nagy segítséget nyújtottak a szállítópartnerek. Az áruház által meghirdetett különböző kedvezményes akciók jó vevőcsalogatónak bizonyultak: így a lakástextil-osztályon 20—50 száza lókkal olcsóbban kínálták a paplanokat, frottír- és fürdőlepedőket, a bolgár importból származó takarókat és a csehszlovák faliszőnyegeket. A cipőosztály meglepetése a házicipők 40 százalékos árcsökkentése volt. és aki dzsekit, télikabátot keresett, ugyanennyivel olcsóbban vehette meg. A Somogy Aruház legnagyobb slágere viszont kétségkívül az osztrák importból származó szőnyegpadló volt. amelyből alig néhány tekercs maradt. A legnagyobb forgalma a lakástextilosztálynak volt. ahová már a nyitás előtt nagy tömeg várt bebocsáj- tásra. Bertalan Béla annak ellenére. hogy az ezüstvasárnapi forgalommal elégedett, elmondta. hogy gyermekláb- beliből, férficipőből és -öltönyökből nem megfelelő a választék, és ezen a gyártók segíthetnének. Az ugyancsak tízéves Zsebe Áruházban délelőtt kilenc óra után volt a legnagyobb a tumultus. Antal János igazgató és mintegy száz munkatársa délután egy óráig állta a vásárlói „közelharcot”. Az azt követő pénztárzáráskor derült ki, hogy több mint 20 százalékkal volt nagyobb a forgalmuk, mint tavaly: közel egymillió forintot hagytak a vásárlók az áruház pénztárainál. Legalább nyolc és fél ezer vevő blokkoltatott, a legtöbben a vas- műszaki osztályt keresték föl. ahol a •avalyi ezüstvasárnaphoz viszonyítva kétszeres forgalmat bonyolítottak le. A legkeresettebbek a hangleme zek. rádiósmagnók, elektro • mos háztartási gépek és lemezjátszók voltak, az aján- dékosztályon nagy sikert arattak az amerikai import ból származó Keiston márkájú fényképezőgépek, de a Vikoch és Chino« fotóma sináknak is “nagy keletjük volt. A Zselicben, mint ahogy szinte valamennyi játéküzletben és műszaki boltban ismét a hiánycikkek listáján szerepelt a diavetítő. Kiugró forgalmat ért el a sport- és játékosztály, ahol főképp a logikai, társas- és építőjátékokat csomagolták a Skála-Coop emblémájával ellátott papírba. Sokan viszont hiába keresték a Zsebében is a távirányítású és elemes játékokat, e sláger cikkből ők sem tudtak eleget beszerezni. Ennek ellenére a Zsebe Áruház aranyvasárnapon legalább nyolcszázezer forint forgalommal számol. Kozmetikai-, fotócikkekből és egyeb műszaki árukból elegendőt ígérnek' december 23-án. A hét folyamán újabb szállítmányt vár nak televízióból fagyasztóSzakszervezetek a munkakörülmények javításáért Hogyan s milyen eredményesen szorgalmazták a szalkszervezetelk az elmúlt öt évben a munkafeltételeik és körülmények javítását? Az öt év során több ponton is módosulitak a munkavédelemmel, illetve a szociális föltételekkel kapcsolatos jogi szabályozók. Elég utalni az 1980-ban megjelent; 47-es minisztertanácsi .rendeletre, vagy a Murika Törvénykönyvében történt változásokra. Eziek világosabbá tették a korábbi követelményeket. s pontosították a végrehajtással kapcsolatos hatásköröket és felelősséget. Nem volt könnyű dolga a szakszervezeteknek, hiszen egyfelől a népgazdasági realitások belátását és belátta- tását vártáié el tőlük, másfelől a dolgozók a korábbinál is határozottabb kiállást kértek a munkakörülmények javítása érdekében. Az öt év változásait számbavéve megfeleltek a kettős követelménynek. 1980-ban minimális programot határoztak meg: nem romolhatnak a munkaföltételek. Még <a veszteséges gazdasági egységekben sem fogKedvező változások ják eltűrni az életveszélyes vagy egészségre ártalmas munkakörülményeket. Munkaterviekben ugyanakkor a szervezési és személyi tartalékok kihasználására összpontosítottak. A korábbiakhoz képest csaknem töretlen volt a munkakörülmények és föltételek • javulása. Csupán egyes helyeken fordult elő romlás, de ott is elsősorban a körül tekintés és figyelem hiánya miatt. Ezekben az esetekben azonban a szak- szervezetek következetesen számankórték és kivívták a változatást. Felfüggesztették például a Sefag marcali fűrészüzemét, mert nem .gondoskodtak a védőberendezésekről, hiányzott a porelszívás, rossz volt a műhely fűtése, az anyag- mozgatás pedig nem volt biztonságos. Azóta ezit az üzemet korszerűsíteítték, s ma a legszigorúbb munkavédelmi felügyelő sem talál kifogásolnivalót. Keményen léptek fel a Tüzép -kaposvári Berzsenyi utcai telepének tarthatatlan állapotával kapcsolatban. Lényegében kiállásuk gyorsította meg a Fészek áruház létrehozásával kapcsolatos döntés megszületését. A Somogyker balatonsza- baidli ABC-jében is sdk volt a kifogásolható körülmény. A szigorú föllépés és a személyes felelősségrevonás azonban ott is meghozta az eredményt. Konténerelemekkel bővítették a boltot, s ma kielégítőek a munkavédelmi, szociális föltételei, csökkent a raktári zsúfoltság, s korszerűek az elektromos berendezések is. Ez csupán egy az elmúlt öt évben a megyében korszerűsített 600 kereskedelmi és vendéglátó egység közül. Szakszervezeti kezdeményezésre gyorsították meg a Siófoki Állami Gazdaságban az új gépműhely kialakítását, s a konzervüzemben is javították a technológiai és raktározási föltételeket. Száz dolgozó került jobb munka- körülmények közé azáltal, hogy az livólégyártás új üzemcsarnokba került. 480 ember munkafeltételeit javította a Kaposvári Húskombinát belső vágóhíd- jának létrehozása, s 350 dolgozó munkaföltét«lei változtak a Kaposvári Cukorgyárban. Itt a répa belső mozgatásában alakítottak ki a nehéz fizikai munkát megszüntető új .rendszert. Szép eredményeket hoztak a sütőipari és a tejipari fejlesztések, s a Pamutfonó-iipari Vállalat Kaposvári Gyárának rekonstrukciója is. További példák sorolásánál többet mond, hogy az elmúlt öt évben a megyében összesen mintegy tízezer dolgozó munkakörülményei javultak. Az ágazati szakszervezetek munkájában számos esetben tapasztalhattuk a sokak által számúnkért harcosságot. Az egészségügyi szakszervezett például többször is erélyesen tette szóvá a kaposvári írendelőintézet áldatlan áüapdtát. Az első kedvező változás máris tapasztalható. 1982-lben megyei vizsgálatot tartottak a megye postahivatalaiban. Ennek sarán 40 postahivatal működési engedélyét függesztették föl és 260 berendezést állítottak le. Az idén állami szervként önálló munkavédelmi felügyelőségek jöttek létre, megszüntetve azokat a visz- szásságokat, amelyek korábban a szakszervezetek mozgalmi és hatósági szerepkörének ellentmondásából származtak: Ez a változás semmiképp sem törheti meg a szakszervezetek munkafeltételek javításával kapcsolatos lendületét, nem csökkentheti felelősségérzetüket. A munkavédelmi felügyelőségeknek is sokat kell tennie .azért, hogy a társadalmi aktívák szavának súlya hatósági jogkör nélkül is megmaradjon. Bíró Ferenc szekrényből, magnósrádióból. és még sorolhatnánk. Varga Sándor, a Május 1. utcai Elektrika műszaki bolt vezetője kissé keserűen je. gyezte meg, hogy ezüstvasárnapon csak kétszázhat- vanezer forintos forgalma» bonyolítottak le. Sokan keresték náluk is a színes te levíziót, az automata mosó gépet, a háztartási robotot •A m az említett termékek már a, karácsonyi vásár előtt elfogytak. E héten viszont kisebb mennyiségben kapnak Energomat mosógépet és a Videoton kis hifi-tornyából várnak újabb szállít mányi... S. Gy. Talajjavító wollt A kazári Zöldmező Termelőszövetkezet mátrasze- lei kőbányájában, kutató források nyomán nagy mennyiségű zeolit lelőhelyet határoltak körül : * a becslések szerint 280 millió tonna zeolit tartalmú kő termelhető ki. A szakemberek véleménye szerihit a Salgótarján—Mátramindszent—Mát- raterenye — vízválasztó által határolt körzetben további készletek, egész hegyek vannak gazdag zeolit tartalmú kőzetből. Az eddig végzett vizsgálatok szerint a szelei zeolit kiválóan alkalmas talajjavítás, takarmánytartósítás és -dúsítás, ezenkívül szennyvíz- tisztítás céljára, továbbá habarcs- és betonadaléknak. A közös gazdaság jóeredmény- -nyel alkalmazta a zeolitot a vízkultúrás növénytermesztésben: a zeolitos műtrágyakeverék a növényzet gyökérzónájába juttatva lassította, elnyújtotta a hatóanyagok kioldódását, így azok hatása csaknem az egész vegetációs időszakban érvényesült. A zeolit őrleménynek kiváló szagtalanító hatása van. tapasztalható ez a tsz hízóbika istállóiban és tehenészetében. Zeolitot helyeztek el a gazdaság gépjavító üzemé, ben a kocsimosó ülepítő aknáiba, az eredmény: a víz szennyezés nélkül elvezethető, mert a zeolit megkötötte az olajat. Zeólitőrleményt ke • vertek a csúszásgátlóként használatos sózott homokhoz, vagy salakhoz is, amiből egy-egy átlagos tél folyamán kétszáznyolcvanezer tonnát használnak fel a közutainkon. Köztudott, hogy az anyagból kicsapódó só kárt okoz az utak menti növényzetben, szennyezi a felszíni és felszín alatti vízfolyásokat és a gépjárműveket is rongálja. A kísérlet során kitűnt, hogy a zeolit- adalék a kicsapódó só jelentős részét megköti, másfelől megakadályozza, hogy az utak mentén előre lerakott csúszásgátló anyag a hideg idő . beálltával összefagyjon.