Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-16 / 295. szám

1984. december 16., vasárnap Somogyi Néplap 7 Téli sportolási lehetőségek Somogybán Amikor a téli sportolási lehetőségek várható kezde­téről érdeklődtünk a kapos­vári sportfelügyelőségen, a felelet nagyon is kézenfek­vő volt: „Majd ha fagy”... Ez az egyébként kétértelmű válasz a somogyi megye- székhely esetében nagyon is egyértelmű. Csak sóvárogva beszélhetünk azokról a vá­rosokról. ahol műjégpálya nyílt. (Az idén már a győ­rieket is irigyelhetjük ilyen létesítményért.) Így nem ma­rad más, mint hogy kitartó­an várjuk a zimankós na­pokat. A „fSagybrigád” ké­szen áll a városi sportcsar­noknál. s amint lehet, elké­szíti Kaposvár legnagyobb — villanyvilágításom — jég­pályáját, ahol majd melege­dő, öltöző, büfé is várja az érkezőket. Természetesen nem ez lesz az egyetlen hely Az iskolák is megtették az előkészületeket és elsősor­ban saját tanulóiknak biz­tosítanak rtiaid sportolási lehetőségeket. Es minden bi­zonnyal a Desedán kijelöl­nek az idén is olyan terüle­tet. ahol biztonságosan le­het korcsolyázni. A sízés és szánkózás fel­tétele a hó. Mint a felhívás­ban olvastuk, a városi sí- szövetség máris munkára in­vitálta tagjait, hogy mire megjön a hó, a Hangár- dombon minden a helyen legyen. Olyan ígéret is el­hangzott, hogy mindkét fel­vonó üzemképes lesz és az úgynevezett felvonóhorgok­ból is lesz elegendő. „Üzem- Képes” lesz a simonfai pá­lya is; a tervek szerint itt ugyancsak felvonót kíván­nak létesíteni, bár aligha képzelhető el, hogy már ezen a .télen üzembe he­lyezzék. Elkészült viszont a felvonó Szennán, ahol né­hány lelkes sportbarát ösz- szefogása révén a megye legjobb sípályája található — olyan fekvésű lejtővel, ahol sokáig megmarad a hó Siófokon a kórház mellet­ti tömegsportpályán készí­tenek jeget, s természetesen nem marad ki a Balaton sem. Az Európa-szálló mel­lett kellő nagyságú jégfelü- letet tesznek alkalmassá a korcsolyázásra. A tóparti vá­rosban remélik, hogy a ja­nuár végén sikerül megren­dezni azt a jégkarnevált. amelyet az idén a kedvezőt­len időjárás meghiúsított. Nagyatádról is érkezett „jeges” hír: a Rinya patak­nál létesítenek jégpályát a város KISZ-fiataliainak se­gítségével és megoldják a világítást is. Marcaliban a Mikszáth iskolánál lesz jég­felület. Barcson pedig az épülő sporttelepen. Fonyódon sem maradnak program nélkül. Két évvel ezelőtt nagy sikert aratott és több ezer nézőt vonzott a iégkarnevál ; ' most ismét sze­repel a tömegsportbizottság programjában. Januárban kívánják megrendezni. En­nek keretében lesz jeg-s autós ügyességi verseny és jégkorongkupa. Asztalitenisz NB I Ganz-Mávag—Kaposvári Rákóczi 15:10 Ganz-Mávag: Horváth (5), Pintér (4), Asztalos (3), Gré- czi (3), Kunos (0). Rákóczi: Milos (4), Tóth -B. (3), Hajden (1), dr. Szi­ta (1), Gyén (1). A tapasztalt versenyzőkkel felálló Ganz-Mávag ellen szoros mérkőzésen maradt alul a jól kezdő Rákóczi. A H sporté Kosárlabda NB I Fölényes győzelem SAEV SC—Sopron 109:85 (59:80) Sportcsarnok : 800 néző. V.: Dr. Pál. I„ Major. SAÉV: KostensÄki (19), Gosztonyi (14), Monok (16), Magyar (19), Tóth (18). Cse- re: Juhos (19), Borovszky (4). Lestár (—). Edző: Simon Ká­roly. Kostenszki kosarával indult a mérkőzés, erre az ellenfél legjobb dobója Hanti vála­szolt. Aztán egy kis rövid­zárlat a hazai ősapáinál, és 13:lü-es vezetést szereztek a vendégek. Gosztonyi faragott le valamit a hátrányból, majd Magyar András értéke­sített büntetőket, s máris ve­zetett a hazai együttes. 18:13- ra húzott el a SAÉV. Jól ját­szott. a kaposvári együttes. Kostenszki mindkét palánk alatt sok lepattanó labdát szerzett, s legtöbbször csak szabálytalanságok árán tud­ták szerelni. A SÁÉV jó já­téka meglepte a sporoniakiat, mert négy percig nem is ta­láltak a kosárba, így a fél­idő közepén már 30-19 volt az állás. Az ellenfél játéko­sai közül jószerivel csak Honti talált kosárba. 45:33-ra magabiztosan vezetett a SAÉV. Az agresszív védeke­zésnek és a gyors támadás indításoknak meglett az eredménye: 19 pontos előny­nyel fordulhatott a SÁÉV. és nyugodtan várta a folyta­tásig Lejátszotta első mérkőzését Magyarország ifjúsági labda­rúgó-válogatottja a 18 évesek Európa-bajnoki selejtezőjén. Magyarország—Ciprus 2:1 (1:0) Magyarország: Petry — Tom­ka, Krizán, Kiss, Szalma — Eszenyi, Horváth, Orovecz (Jó­nás, 79. p.), Vlncze — Zvara, Bujtor (Lovász, 70. p.). Ciprus: Petridesz — Michael, Sztilianu, Polidoru — L az áru, K. Kriszosztomu, Haralambusz (Konsztandinu, 47. p.) — Plaki- tisz (Andrea 72. p.), V. Kriszosz­tomu, Ekonomov, Antoniu. Az EPA stadion rendkívül rossz talaján a nagyon lel­kesen kezdő hazai együttes ellen a bátor kontrákkal ope­ráló magyarok a 6. percben gólt értek el. Zvara elszá­guldott a jobb oldalon, erős mérkőzésre jellemző, hogy fordulónként mindig a Ganz-Mávag nyert 3:2-re. Milos végig jól játszott, nem sok hiányzott az 5. győzelméhez. Tóth Bálintnak reálisan négy győzelemre volt esélye, a Horváth elleni mérkőzést balszerencsés kö­rülmények között a döntő szettben, 22:20-ról veszítette el. Dr. Szitának és Haj dennak ezen a mérkőzésen semmi A második játékrész szen­zációsan indult a hazaiak szempontjából. Zsinórban 11 pontot dobtak, míg a vendé­gek egyszer sem találtak be a kosárba. A félidő eleji 30 pontos előny lényegében for. masággá tette a további küz­delmet. A SÁÉV-nek azután csák kisebb megingásai vol­tak. Végül 24 ponttal sike­rült győznie a kaposvári csa­patnak,. Telt ház előtt, remek han­gulatban léptek pályára a csapatok; indokolt volt a nagy számú nézősereg, hi­szen a SÁÉV SC egyik leg­nagyobb riválisát, az azonos pontszámmal álló Sopront fogadta a sportcsarnokban. Idegenben 12 pontos veresé­get szenvedett tőle, így en­nél nagyobb arányban kel­lett győzni, hogy a végel­számolásinál ők kerüljenek előnyösebb helyzetbe. Amit ezen a késő délutáni mérkő­zésen produkált a kaposvári csapat, az még a legvérme- sebb SAÉV-szurkolók remé­nyeit is felülmúlta. Kemé­nyen védekeztek a játéko­sok, s ebből a biztos védeke­zésből remekül indították a vendégeket, A mérkőzés kró­nikájához hozzá tartozik: az első félidő 17, percében a legjobb soproni dobójátékos, Honti megsérült, s többet beadása a kétségbeesetten menteni akaró Michaelről a hálóba pattant, öngól! (1:0), A fordulás után váratla­nul erős nyomás nehezedett a .magyar csapatra, főként azért, mert a hazai fiatalok túlzott keménységgel igye­keztek kiharcolni az egyen­lítő gólt. A 64. percben az­után Vlncze 30 méteren ke­resztül szólózQtt, s látvá­nyos cselei eredményre ve­zettek, mert még a kapust is elhagyva majdnem a hálónál állt meg (2:0). Hat perccel a lefújás előtt Antoniu 20 méterről hatalmas erővel lőtt kapura, a labda egy magyar védőt érintve a már tehetet­len Petry mellett került a kapuba. (2:1). sem sikerült; egy kis szeren­csével további két-két győ­zelmet szerezhettek volna. Gyén a várakozásnak meg­felelően szerepelt és 'hozta azt a mérkőzést, amit vár­tunk tőle. A jól játszó Rákóczinak nem sok hiányzott hogy meglepetést okozzon a Bu­dapesten lejátszott mérkőzé­sen. Varga János már nem is lépett pályám. Mindent összevetve: a SÁÉV-gépezet olajozottan működött, minden játékos akarta a győzelmet, s ez meglátszott a teljesítményén is. A jutalom nem maradt el a mérkőzés végén: a kö­zönség vastapssal honorálta a nagyszerű teljesítményt. Jók: Magyar, Tóth, Mo­nok, Gosztonyi, Kostenszki, Juhos. Berzeviczy Zsolt ViSSZQ­pillantó­fükör „Úristen, ezt tényleg el­vesztettem?” — olvasható le Klampár Tibor arcáról. A hétközi. Szuper Liga kapos­vári mérkőzése alkalmával ugyanis simán kikapott a holland Henk van Spanje- től. Igaz akkor már váloga­tottunk megnyerte a mérkő- zést és sokák véleményé sze­rint ha kellett volna ez a győzelem is, kétszeres világ- és Európa-bajnokunk „meg­ette volna” ellenfelét. Az igazság azonban nem egé­szen ez; Klampár arcáról rontásai után gyakran leol­vasható volt a bosszúság. Ez­úttal ugyanis nem ment úgy a játék Kliampámak, mint máskor, azaz többet rontott a szokottnál. És ne kicsinyít­sük ellenfele érdemeit, akit majd szétvetett az öröm a győzelme után! A kétszeres holland bajnok eddigi legna­gyobb „skalpja” a svéd Ldndh legyőzése volt, ugyan­csak a Szuper Ligában, ám a jövőben minden bizonnyal Klampárt említi elsőként, ha jó eredményei felől érdek­lődnek. Klampár miatt pedig ne aggódjunk! Ez a kivételes klasszisú játékos amilyen könnyedén tud veszíteni, olyan könnyedén lesöpri az asztal alá akár a világ leg­nagyobbjait is. Biztosan lesz még rá példa a jövőben. J. R. Fotó: Király Béla Siker Cipruson Csapatbajnoki mérkőzés HÍREK December [Ï6 Vasárnap Etelka A nap 7.26 órakor kél, s 15.54 órakor nyugszik; a hold — órakor kél, és 12.37 órakor nyugszik. Á várható időjárás: Átmenetileg az ország délnyugati felén Is vékonyodik a felhőzet, megszűnik a gyenge ha­vazás. Napközben délnyugat felől újabb erős felhősödés és bizonytalan erősségű havazás várható. Délelőtt többfelé lesz köd. A déli szél kissé megélénkül. A hőmérséklet ma 0 és mínusz 5 fok között alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint az 50. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A lottó- nyeremények — a nyere­ményilleték levonása után — a következők: né;*ytalála- tos szelvénye 77 fogadónak volt; nyereményük egyen­ként *434 261 forint. Három találatra 565, kéttalálatos szelvényre 23 forintot fizet­nek. — Üjabb Molnyija—1 tí­pusú távközlési mesterséges holdat bocsátottak föl a Szovjetunióban. A műholdat telefon- és távíró-összekötte­tésre, valamint a szovjet tv műsorainak az „Orbita” há­lózaton történő továbbítására használják föl. — 75 millió forintot fordí­tanak tárolók építésére a ga­bonaprogram során megyénk termelőszövetkezetei. A 49 000 tonna tárolótér több mint egynegyedét KSZE ter­melési rendszer somogyi partnerüzemei építik. — Üjabb pályázatának meghirdetésével az OMFB a p'ermekbútorok és játékok ízléses választékbővítését szolgálja. Csak olyan forma- tervezett termékekkel lehet pályázni, amelyekről a piac már kedvező értékítéletet mondott. 90 évvel ezelőtt, 1894. december 16-án szüle­tett Újvidéken, és 72 éves korában, 1966-ban halt meg é Budapesten Molnár Erik két­szeres Kossuth-dijas akadé­mikus, marxista történész, közgazdász és filozófus, is­mert politikus. Értelmiségi családból származott. Mint egyetemi hallgatót hívták be 1914-ben katonának, s az orosz fronton hadifogságba került, s egy távol-keleti hadifogolytáborban 1917-ben ismerkedett meg a marxis­ta eszmékkel. A Tanácsköz­társaság leverése után érke­zett haza; Kecskeméten tele­pedett le, és befejezte jogi tanulmányait. Kezdetben az SZDP tagja volt, majd 1928- ban öccsével, Renével együtt bekapcsolódott a KMP Ille­gális munkájába. A 20-as és 30-as években állandó mun­katársa különböző legális és Illegális kommunista lapok­nak. A felszabadulás után a debreceni ideiglenes kor­mány népjóléti minisztere; a későbbiek során volt tá­jékoztatási, külügy- és igaz­ságügyi miniszter (az utóbbi többször is), moszkvai nagy­követ, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, az Interparlamentá­ris Unió magyar tagozatának elnöke. Nagy érdemeket szerzett a történettudományi kutatás irányításában. Mun­kásságát a marxista elmé­let alkotó alkalmazása jelle­mezte. — Kiállítást rendeztek a kalinyini atomerőmű köz­pontjában. Szovjet testvérvá­rosunk képzőművészei az építkezésen festett alkotásai­kat mutatták be. — A hagyományos öregek- napi ünnepet ma délután két órakor tartja a helyi Vö­röskeresztszervezet a so- mogygeszti művelődési ház­ban. A község idős lakói mellett ez alkalommal kö­szöntik azokat is, akik egy évtizede rendszeres véradók. — Az Anyegin és a Ho­vanscsdna bemutatójára ké­szül a Magyar Állami Opera­ház a felszabadulás 40. év­fordulója alkalmából. Csaj­kovszkij operájának a közeli hetekben várható bemutató­ján Miller Lajos énekli a címszerepet. — Nyugdíjastalálkozót ren­dezett a Volán 13. sz. Vál­lalat a hétvégén a kaposvári Dorottya-szállóban. Fővárosi művészek adtak műsort, majd karácsonyi ajándéko­kat nyújtottak át az idős em­bereknek; — Habán kerámiákból rendeztek kiállítást és árusí- sítással egybekötött vásárt Nagykanizsán. A Kaposvá­ri Háziipari Szövetkezet mutatta be a termékeit. — A halálos baJesetek szá­ma nőtt az idén Somogybán: december 1-dg ötvenötén haltak meg. A súlyos sérü­lés kevesebb a tavalyinál, a könnyű sérülések adatai pe­dig megegyeznek az elmúlt éviekkel. Vonatpótló autóbuszok A MÂV-lnform tájékozta­tása szerint még mindig több helyen dolgoznak a vasúti pálya felújításán. Ezért néhány szakaszon időnként autóbuszokkal bo­nyolítják le a forgalmat. De­cember 19-én és 20-án Já- ko-Nagybajom és Beleg kö­zött a Déli pályaudvarról 7.20 órakor és a Gyékényes­ről 11.20 árakor induló vo­natokról autóbuszokra kell átszálinluk az utasoknak. Av átszállással járó kényelmet­lenségnél az utasok megérté­sét kéri a MÁV. Szerkesztőségi ügyelet hétfőn este 8-ig Telefon : _ 11-510 ® — Czinkotay Frigyes festő­művész alkotásaiból kiállí­tás nyílt a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárá­ban. A tárlat december 21- ig tekinthető, meg. — Ismét lesz karácsonyi muzsika Kaposváron. A ha­gyományos hangversenyre kedden este hat órakor kerül sor a Munkácsy gimnázium aulájában. — A napóleoni háborúk korának Oroszországéról írt regényt Bulat Okudzsava. A hazánkban is népszerű szov- jet író műve nemsokára ma­gyarul is megjelenik az Európa kiadó gondozásában. — Hangversennyel ért vé­get tegnap a lengyel kultú­ra napjai eseménysorozata, amelyet Lengyelország fel- szabadulásának 40. évfordu­lója alkalmából rendeztek a lengyel és a magyar kultu­rális szervek. A mai lengyel kulturális élet keresztmetsze­tét adó program záróakkord­jaként Halina Czerny-Ste- fanska zongoraművésznő Chopin-estjét hallhatta a közönség a Zeneakadémián. — Junos/ty tv érkezett a Ka­posvár, Május 1. utcai Elektri- ka szaküzietbe. (72839) V

Next

/
Oldalképek
Tartalom