Somogyi Néplap, 1984. december (40. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-01 / 282. szám
2 Somogyi Néplap 1984. december 1., szombat Ünnepség Szegeden a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulásának évfordulóján Az elsőnek felszabadult magyar nagyvárosban, Szegeden, negyven évvel ezelőtt, a Nemzeti Színházban tartott nagygyűlésen alakult meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front. Erre a jelentős történelmi eseményre emlékeztek pénteken a szegedi tanácsháza dísztermében megtartott ünnepségen. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei Bizottsága rendezvényén ott volt Aczél György, a Központi Bizottság titkára, Benke Valéria, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Pozsgay Imre, a Hazafias KÁLLAI GYULA: Népfront Országos Tanácsának főtitkára, továbbá a kormány több tagja, a politikai és a társadalmi élet, s Csongrád megye több vezető személyisége, valamint sokan azok közül, akik aktiv részesei voltak a négy évtizeddel ezelőtti sorsfordító kezdeményezésnek. A Himnusz elhangzása után Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának első titkára köszöntötte az ünnepség résztvevőit, s mondott megnyitó beszédet. Ezt követően Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke emelkedett szólásra. Lett magyar újjászületés! A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulásának 40. évfordulóján Szegeden jubileumi ünnepséget tartottak. Az ünnepi beszédet Kállai Gyula, az MSZMP KB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondta. Egynapos késéssel Befejeződött a palesztin parlament 17. ülésszaka Elöljáróban szólt arról, hogy ezekben a napokban, hónapokban ünnepeljük hazánk felszabadulásának évfordulóját, s 1944 őszének és 1945 telének-tavaszának napjai igázi örömteli eseményként íródtak be történelmünkbe, gazdagítva sajátosan szép tavaszi forradalmi ünnepnapjaink számát. Utalt arra, hogy Magyarországot a világ első és egyetlen szocialista államának katonái szabadították fel, s történelmünk sarán először fordult elő, hogy egy nagyhatalom igaz barátjaként, felszabadítóként lépett országunk területére. Először fordult elő, hogy a magyar nép iránt baráti érzésekkel viseltető hatalom verte le kezünkről az idegen elnyomás súlyos bilin cseit. — Amikor a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat, nemcsak az országunkat megszállt hitleri és az őket kiszolgáló hazai fasizmus hadi gépezetét verte szét, ezzel együtt széthullott a súlyos bűnökkel terhelt és a magyar nép előtt gyűlöletes ellenforradalmi rendszer államgépezete is — mondotta a továbbiakban Kállai Gyula. — A szovjet katonák óriási anyagi és emberi áldozatot vállalva, még harcoltak az ország teljes felszabadításáért, ugyanakkor menetközben, szinte faluról falura haladva lehetővé tették, hogy a magyar dolgozók maguk vegyék kezükbe sorsúik intézését. A felszabadult országrészben gyors ütemben megalakultak a kommunista pártszervezetek, s megkezdték a munkát a szociáldemokrata és más antifasiszta erők is. — E katasztrofális, sokak által reménytelennek ítélt helyzetben dolgozó népünk nagy politikai érettségről, szinte államalapító bölcses- •ségrőd tett tanúságot — folytatta. — 1944—45 telén viharos gyorsasággal mélyreható népi demokratikus forradalom bontakozott ki hazánkban. Nemhiába neveztük akkor a népi demokrácia több intézkedését, így mindenekelőtt a földreformot új honfoglalásnak. A helyzet adta lehetőséggel élve a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség teljesítette történelmi feladatát: nyomban megkezdte a fasiszta rendszer maradványainak felszámolását, s harcba indult a népi hatalom politikai és államrendjének megteremtéséért. — A felszabadulás történelmi folyamatának két kiemelkedően fontos eseménye volt: 1944. december 2—3-án Szegeden megalakult a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, 1944. december 21— 22-én pedig Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés es az Ideiglenes Nemzeti Kormány — folytatta Kállai Gyula, majd a szegedi zászlóbontás körülményeiről szólva hangsúlyozta: — A Függetlenségi Front alakuló ülése a Magyar Kommunista Párt hitet és erőt sugárzó jelszavának jegyében jött össze: Lesz magyar újjászületés! Nagy szükség volt akkor az ilyen reményt és erőt sugárzó jelszavakra. Egyike volt ez a párt azon jelszavainak, mely valóban történelmi jelentőségre tett szert. S tehetett is, mert nemcsak a kommunisták jövőbe vetett hitét fejezte ki, de azoknak a reményét is, akik az iga- zabb jövőért készek voltak küzdeni, de önmagukra hagyatva nem lettek volna képesek arra, hogy a példátlanul súlyos helyzetből megtalálják a kivezető utat és másoknak is irányt mutassanak. S íme, a dermedtség, a fásultság és reménytelenség napjai közepette akadtak, akik bizakodva és határozottan hirdették, hogy lesz, lennie kell a magyarság életében egy felemelő új korszaknak. És nemcsak beszéltek erről, hanem tettek és cselekedtek is érte, munkára, s az ország újjáépítésére mozgósítottak. A magyar kommunisták javaslatára a nemzeti újjászületésnek ezt az átfogó, valóban a népet és a nemzetet felemelő országépítő tervét hirdette meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Szegeden elfogadott programnyilatkozata, amely a koalíciós pártok közös célkitűzése lett. — A programnyilatkozat elfogadása éppen ezért nemcsak a felszabadult területeken jelentett örömteli eseményt, de újabb erővel és lelkesedéssel töltötte el azokat is, akik — halálos veszély közepette — az ostromlott fővárosban és a még megszállt Dunántúlon küzdöttek a fasizmus ellen, elősegítve, hogy a szovjet hadsereg győzelmei nyomán ott is mihamarabb felvirradjon a szabadság napja. A nyilatkozatot — amellyel hamarosan megismerkedett az egész ország — öt párt, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, a Demokratikus Polgári Párt és a Szabad Szakszervezetek képviselői írták alá. A felszabadított területen megtörtént az első lépés az új szabad demokratikus magyar állam megteremtésére. A magyar kommunisták már ekkor tudták, hogy tönténeiimi küldetésüket egyedül, magukra hagyatva nem képesek teljesíteni: szövetségesekre, harcostársakra van szükségük. Ez nem volt új feladat számukra. Már a második világháború alatt a fasizmus és a háború elleni küzdelem időszakában szívósan és következetesen építették szövetségi rendszerüket minden antifasiszta demokratikus erővel, főleg a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség demokratikus szervezeteivel. Így jött létre a német megszállás hónapjaiban a Békepárt, illetve a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt politikai szövetsége: a Magyar Trónt. E szervezet tevékenységének tulajdonképpeni folytatója, jogutódja volt a felszabadított területeken a Magyar Függetlenségi Front. — Mindaz, ami Szegeden történt, nagy hatást gyakorolt a másik nagy történelmi esemény érlelődésére is — mondotta. — Hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjenek azok a feltételek, amelyek közepette a híres, az 1848— 49-es Kossuth Kormányt is befogadó 400 éves Református Kollégium oratóriumában összejöhettek a magyar népnek a nemzeti bizottsá gok által megválasztott igazi képviselői. Ennek köszönhető, hogy 1944. december 21—22-én Debrecenben megalakult a dolgozó népszuverenitását megtestesítő Ideiglenes Nemzetgyűlés és Ideig lenes Nemzeti Kormány. — A Szegeden elfogadott program legfőbb követelései fokozatosan helyet kaptak a kormány nyilatkozataiban, így a megalakulását bejelentő, a nemzethez intézett szózatában is. A kormány határozatot hozott a fegyverszüneti egyezmény megkötéséről, hadat üzent Né metországnak. elhatározta, hogy törvényt alkot a nagybirtokrendszer megszüntetéséről, a bankok, a bányák, s a legnagyobb üzemek államosításáról. Megmutatva, hogy mégis van kivezető út abból a katasztrofális helyzetből, amelybe a Szovjetunió ellen indított háborúval taszítottak bennünket. Szeged büszke lehet arra. hogy nemzeti újjászületésünk egyik bölcsője volt. Annál is inkább büszke lehet erre. mert az ellenforradalmi korszak egész más szerepet szánt ennek a gyönyörű Tisza-parti városnak. A szegedi zászlóbontásból levonható tanulságokat példázva kiemelte a szónok: a magyar kommunisták harca országunk szabadságának és függetlenségének, új társadalmi rendjének kivívásáért, népünk demokratikus, majd szocialista egységének megteremtéséért nem volt hiábavaló. Bebizonyosodott, hogy a nemzeti összefogás, a demokratikus nemzeti egységfront, a népfrontpolitika, amelyet akkor meghirdettünk, nem alkalmi jellegű, nem taktikai manőver, hanem politikánk elidegeníthetetlen része, a párt szövetségi politikájának alapján egész további fejlődésünknek nagy előrelendítő ereje lett, nemcsak a romok eltakarításának idején, hanem az építőmunka minden szakaszában. A helyesen értelmezett nemzeti egység politikája viszont sok súlyos feladat megoldására tett képessé bennünket. Erre támaszkodunk ma is, amikor-szintén nagy és nehéz feladatokat leéli megoldanunk. A 40 évvel ezelőtt, Szegeden elfogadott program nemcsak akikori szorongó érzéseinkre adott megnyugtató választ, hanem hitet és reménységet öntött belénk, felvillantotta egy új korszak körvonalait, megmutatta a fejlődés távlatait is. Miként hittük és vallot- tuk: lett magyar újászüle- tés! — Mai ünnepi ülésünk nemcsak tiszteletadás a múlt nagy eseményei és azok kiemelkedő harcosai előtt. Visszaemlékezésünk a mát és a jövőt szolgálja: négy évtizedes közös küzdelmünk eredményeinek megőrzését, gyarapítását, nemzeti feladataink közös akaratú elvégzését és jövőnk olyan megalapozását, amely méltó a 40 évvel ezelőtti sorsfordulóhoz. s amely kivívja az új nemzedékek tiszteletét — mondotta végezetül az ünnepi szónok. Az ünnepi beszéd elhangzása után a korabeli szervezők nevében Forgács István nyugalmazott dramaturg szólalt fel. A mai fiatalok nevében Szögi Etelka, a Szegedi Textilművek munkásnője, a gyár KISZ-bizottságának szervező titkára köszöntötte a hősi korszak aktív résztvevőit. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Az ügyrendi tervekhez képest legalább 24 órás késéssel, csak péntek hajnal ban fejeződött be a hontalan palesztin parlament, a Nemzeti Tanács 17. ülésszaka. Üj végrehajtó bizottságot választott, élén Arafattal, akiinek az eddiginél szemlátomást nagyobb felhatalmazása van új, még ismeretlen utak keresésére. Ezen az úton — amint a Nemzeti Tanács péntekre virradó éjjel közreadott nyilatkozatából is kitűnt — az Arafat irányította palesztin áramlatok Jordániával együtt indulnak el. Az új végrehajtó bizottság csak 11 tagból áll. mivel három mandátumot tartalékolnak olyan damaszkuszi székhelyű palesztin szervezeteknek, amelyekkel Ara- faték szeretnének megbékül- ni. Hat tagja a végrehajtó bizottságnak független politikus, Arafat feltétlen híve, ebből a csoportból pedig két ember polgármester volt a megszállt Ciszjordániában, A varsói ellenzéki katolikus pap elrablásának és meggyilkolásának ügyében a nyomozás tulajdonképpen végéhez érkezett — jelentette ki Lengyelország főügyésze a Hazafias Nemzeti Üj- jászületési Mozgalom" Országos Tanácsának végrehajtó bizottsága előtt. Jozef Zyta a pénteki sajtó beszámolói szerint elmondta, hogy a nyomozást két toruni ügyész, valamint a főügyészség kél ügyésze vezeti (mint emlékezetes, a papot Túron közelében rabolták el), s az egész eljárást a főügyészség ellenőrzi. Az eddig összegyűjtött bizonyítékok és a 3 gyanúsított vallomása alapján kétségtelen, hogy a lengyel belügyminisztérium három tisztje volt a bűntény közvetlen elkövetője. Az ügy negyedik letartóztatottja a belügyminisztérium egyik csoportfőnök-helyettese, aki ellen fel- bujtás a vád. Kapacitást keresünk lerakatunk tető- és épületfelújítási munkáihoz az 1985. évre. Szövetkezetek, gmk-k jelentkezését várjuk. Kaposvár, Jutai út. (Telefon: 13-567) (72666) mielőtt Izrael deportálta volna. A végrehajtó bizottság meglehetősen sokáig vitatott összetétele arra utal, hogy Jasszer Arafat a nyugati part közvéleményének megnyerésén. fáradozik, és igyekszik megkerülni saját szervezetének, az El Fatah mozgalomnak Szíriától ugyan elhatárolódó, mégis befolyásos, belső ellenzéket. Az El Fatah — talán éppen emiatt — mindössze három tárcát kapott a PFSZ kabinetjében. Kohl Washingtonban Helmut Kohl bonni kancellár pénteken reggel előbb George Shultz amerikai külügyminiszternél, majd Caspar Weinberger hadügyminiszterrel folytatott megbeszélést. Helyi idő szerint délelőtt a Fehér Házban Reagan elnökkel találkozott. Az eljárás következő szakaszában a vádlottakkal ismertetik a vádiratot. Mint Jerzy Urban kormányszóvivő a hét elején bejelentette, a peniratok valószínűleg már decemberben átkerülnék a bíróság elé. Értesítjük t. gázfogyasztóinkat, hogy Siófok város egész területén (Kintiben is) 1984. december 5-én (szerdán) 12 órától 16 óráig gázszünetet tartunk Kérjük, gázkészülékeiket szíveskedjenek elzárná. (72733) GÁZSZÜNET ! Értesítjük Tisztelt gázfogyasztóinkat, hogy 1984. december 4-én, kedden 13-tól 15 óráig Marcali városközpontjában, valamint a várdombi városrész területén gázszünetet tartunk. Kérjük szíveskedjenek gázkészülékeiket a fenti időben „zárt” állapotban tartani. Kögiáz üzeme, Kaposvár (264963) Margaret Thatcher, brit Miniszterelnök Párizsba látogatott, ahol Francois Mitterrand köztársasági elnökkel folytatott eszmecserét. (Telefotó — AP—MTI—KS) Véget ért a nyomozás a Popieluszkó-ügyben