Somogyi Néplap, 1984. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-20 / 272. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL. évfolyam, 272. sióm Ara: 1,40 Ft 1984. november 20., kedd Kádár János fogadta W. Martenst Hazánk vendége a belga miniszterelnök MEGKEZDŐDTEK A TÁRGYALÁSOK Magyar—belga tárgyalások Budapesten. A ké pen jobbra a belga küldöttség Wilfried Martens vezetésével, balra a magyar, Lázár Gyö rggyel az élen. A Ferihegyi repülőtéren — ahol a kora esti órákban landolt a belga kormányfőt és a kíséretében lévő személyiségeket, közöttük Leo Tindemans külügyminisztert Á kis munkában is pénz van Talajjavítók Észak-Somogyban Huszonhárommillió fo rint tekintélyes összeg — ezt a termelési értéket tűzte ki célul erre az évre az Észak-somogyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. A munkák zömét a társulati tagoknak nyújtott alapszolgáltatások teszik ki. Januárban kezdődött és még az idén befejeződik például a közcélú beruházás a bu- zsák—táskái övcsatornán : e munka során 2,7 millió forintos költséggel felújítják a medreiket. Ehhez hasonló tevékenységet folytat a társulat a Sári-csatornán is 3.4 milliós értékben, az alsóle- gelői-árkon pedig már befejeződött a 3,3 millió forintos közcélú beruházás. — Augusztus elején fölmértük, milyen szolgáltatásokra van még szabad kapacitásunk, s utánajártunk a további munkáknak, újabb megbízásokat vettünk fel — mondja Kozári Jenő ügyvezető igazgató. — Előkalkulációkat végeztünk, s ezek alapján vállaltuk a megrendeléseket. Vizsgálódásunk eredménye meggyőzött bennünket arról, hogy ha dolgozóink jobban kihasználják a munkaidőt, ha javítjuk az ellenőrzés színvonalát és általában a munkafegyelmet, számottevő megtakarítást és termelésnövekedést érhetünk el. Ügy láttuk, a pénz- és az anyaggazdálkodás szigorítására is szükség van ... Természetesen eleget tesznek az alaptevékenységre vonatkozó kötelezettségüknek — megbízóiknak elvégzik a közcélú beruházásokat és karbantartásokat, a felújításokat —, emellett azonban egyéb munkákat is vállaltak. ők szállítják például az 550 köbméternyi betont a lengyeltóti Somogy Népe Termelőszövetkezet állatte- nyészitő telepének építéséhez, s így mintegy 700 ezer forint bevételhez jutnak. Marcaliban a gázvezetékszerelési munkáknál e társulat gépei végzik az árokásást. — Minden megrendelést vállalunk, amelyhez kapacitásunk van, csak pénz legyen benne A Lengyeltóti Nagyközségi Közös Tanács megbízásából a székhely községben és Hácson meg Buzsákon is dolgozunk, községen belüli vízrendezést végzünk. Legnagyobb — es legsürgetőbb — ebben az időszakban a hácsi beruházás. mert a falu északi részén a vízelvezetés egyelőre gondot okoz.. Ilyen és hasonló munkák teszik lehetővé az észak-somogyi társulatnál, hogy az eredetileg tervezett 23 millió helyett 25 milliós termelési értéket érjenek el az idén. így a nyereség az előirányzott 1,5 millióval szemben megközelíti a 3 millió forintot. H. F, hozó különrepülőgép — ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A magyar és belga zászlókkal díszített légikikötőben csapatzászlóval felsorakozott a néphadsereg dísz- százada. A fogadtatásra megjelent Lázár György és felesége, Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint politikai és gazdasági életünk több más vezető személyisége. Jelen volt Lőrinc Tamás, hazánk brüsszeli és Willy Tile- mans, a belga királyság budapesti nagykövete. Wilfried Martens, a Belga Királyság miniszterelnöke hétfőn reggel megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően Lázár György és Wilfried Martens — akinek személyében 1945 óta (Folytatás a 2. oldalon) LOSONCZI PÁL VIETNÁMBAN Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának dlnöke párt- és állami küldöttség élén hivatalos baráti látogatásra hétfőn Vietnamiba érkezett. Az Elnöki Tanács elnöke hétfőn délelőtt utazott el délkelet-ázsiai kőrútjának első állomásáról, Indonéziából. Losonczi Pál kíséretében Hanoiba érkezett Borbándi János, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese, a Magyar—Vietnami Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság magyar tagozatának elnöke, Rév Lajos, az MSZMP KB tagja, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, dr. Dóró György, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és dr. Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes. Hanoiban csatlakozott a küldöttséghez Bényei Béla, hazánk vietnami nagykövete. A magyar küldöttséget a repülőtéren Chu Huy Man, a VKP KB PB tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnök- helyettese köszöntötte. Losonczi Pál és kísérete a repülőtérről ,a hanoi Chi Linh térre hajtatott. A vietnami főváros utcáit a küldöttség érkezésének tiszteletére fellobogózták, magyar és vietnami nyelvű feliratok éltették a két nép barátságát. A Chi Linh téren Losonczi Pált és feleségét, s a küldöttség tagjait Truong Chinh, a VKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke és sok más Vietnami személyiség köszöntötte. Vietnami úttörők virágcsokrokkal köszöntötték az Elnöki Tanács elnökét és feleségét, majd felcsendült a vietnami és a magyar himnusz. Huszonegy ágyúlövés dördült a magyar államfő tiszteletére, aki ezt követően meghallgatta a felsorakozott díszszázad parancsnokának jelentését és Truong Chinh kíséretében ellépett a vietnami néphadsereg díszalakulata előtt. Az ünnepélyes fogadtatásról közeli szállására sétáló Losonczi Pált és kíséretét üdvözölték a Vietnamban dolgozó magyar kiküldöttek, s a küldöttség fogadására megjelent több ezer hanoi lakos. Hétfőn este a hanoi elnöki palota főtermében Truong Chinh díszvacsorát adott Losonczi Pál és felesége, valamint a magyar küldöttség tiszteletére. A díszvacsorán a két államfő pohárköszöntőt mondott. Megkezdődött a Román KP XIII. kongresszusa N. Ceausescu mondott beszédet Bukarestben hétfőn délelőtt megkezdődött a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusa. A tanácskozáson 3127 küldött vesz részt Jelen vannak külföldi küldöttségek is, köztük a magyar delegáció, amelyet Méhes Lajos, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára vezet. A szovjet küldöttséget Vlagi/imir Scserbickij, p z SZKP KB PB tagja, az Ukrán KP KB első titkára vezeti. A Központi Bizottság jelentését Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára terjesztette elő. Több mint négyórás beszédében áttekintést adott az előző kongresszus óta végzett tevékenységről, ismertette Romániának a szocializmus építésében elért eredményeit. összegezte a legfontosabb gazdasági és társadalmi feladatokat, részletesen foglalkozott Románia külpolitikájával, külön hangsúlyozva a szocialista országokkal, elsősorban a Szovjetunióval való együttműködés fontosságát. Az RKP főtitkára beszámolójában rámutatott, hogy Románia a sokoldalúan fejlett szocialista társadalmat építi, s a kommunizmus felé halad. Emlékeztetett arra. hogy a XIII. kongresszust három hónappal a felszabadulás 40. évfordulója után tartják meg. Utalt arra, hogy a párt országos konferenciáján. 1982-ben módosították az ötéves tervet a belső ellentmondások és a világgazdasági válság okozta új problémák miatt. 1981 — 1982- ben — mondta — az ipari termelés növekedésének- üteme 2,8 százalék volt. 1983- ban már elérte a 4,9 százalékot, 1984-re 6 száza lékosJesz, s jövőre még ennél nagyo vbg v vbgvbgk nél is magasabb ipari növekedési ütem várható. Sikereket értek el a mezőgazdaságban: az előző ötéves terv átlagánál az utóbbi négy esztendőben évi átlagban 8 millió tonnával több gabona termett. A termelékenység az iparban jelenleg 29 százalékkal magasabb, mint 1980-ban volt. A nemzeti jövedelem 69 százalékát fogyasztásra. 31 százalékát felhalmozásra fordították. (Folytatás a 2. oldalon.) A Rallatoníűzfői Papírgyárban a 254 millió forintos eredménytervet 20 millió forinttal kívánják növelni. A termelésnövelést — csatlakozva az országosan kibontakozó munkaversenyhez — anyagtakarékossággal, a technológiai fegyelem szigorúbb betartásával és az importkiváltó módszerek bevezetésével akarják elérni. A termékváltás haszna Ötmillió forint érték exportra (Tudósítónktól.) Beérett az a sok munka, amit a termeltetés és felvásárlás érdekében tett az idén az igái—göllei áfész: szeptember 30-ig 19 százalékkal több árut vásárolt föl. mint az előző év kilenc hónapjában. A termeltetés és felvásárlás eddig még soha nem tapasztalható nyereséggel bizonyította életképességét, három negyedév alatt a tervezett kétszeresét. több mint 600 ezer forint eredményt hozott. A fő magyarázat a meny- nyiségi növekedés mellett a költségek csökkentésében, a hatékonyság javulásában rejlik. A szövetkezet 14 felvásárlója összesen 42,5 vagon burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt, 2 millió forint értékű gyógynövényt vásárolt föl, összesen 8,6 millió forint értékben. Nagy jelentőségű. hogy ebből mintegy ötmillió forint értékű exportcélokat segített. Ezek közé tartozik a 2 millió forint értékű gyógynövény, a 26 vagon csemege kukorica, a 13 vagon zöldbab és a 13 vagon bodzacsete, amelyet a Herbáriának és a Magyar Hűtőipar egyik gyárának szállítottak. A hűtőipar az igái—göllei áfész áruit kiváló minőségűnek ítélte, ezt a magasabb árakban is kifejezték. A konzervipar az eddigi jó kapcsolatok, a minőség és a pontos szállítások miatt a jövőben is számít ezekre az árukra, de az eddiginél nagyobb mennyiségeket várnak a szövetkezetről. ^ Mindez azt is bizonyítja, hogy a háztáji gazdaságok ban van lehetőség termék- váltásra. Azt kell termelni, amire piac van A kereslet ebben az évben a hűtőipar részéről nagyobb volt, mint a kisgazdaságok, az áfész kínálata. S ez várható az 1985. évben is. Lázár Györgynek, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsa elnökékének meghívására vasárnap hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Wilfried Martens, a Belga Királyság miniszterelnöke. Útjára elkísérte felesége, Lieve Martens is.